2009. szeptember 28., hétfő

A Színikritikusok Díja 2008/2009 - újabb rangos elismerést kapott a Pécsi Társulat


A Pécsi Nemzeti Színház egy évvel ezelőtt A képzelt beteg című előadása okán kapta meg a legjobb előadás díját (Megosztva kolozsváriak Ványa bácsijával) a Színházkritikusoktól. Idén a POSzTon is diadalmasokodó Istenítélet részesült hasonló elismerésben.
A díjazottak listája:


A legjobb új magyar dráma: VARRÓ DÁNIEL–SZABÓ BORBÁLA: LÍRA ÉS EPIKA
A legjobb előadás: ISTENÍTÉLET (Pécs, rendezte: Mohácsi János)
A legjobb rendezés: A VELENCEI KALMÁR (Eger, rendezte: Zsótér Sándor)
A legjobb zenés/szórakoztató előadás: JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE (Örkény
Színház–
Művészetek Palotája, rendezte Ascher Tamás)
A legjobb független színházi előadás: FÉDRA FITNESS (KoMa Társulat és ALKA.T,
rendezte:
Tasnádi István)
A legjobb gyerekelőadás: RETTENTŐ GÖRÖG VITÉZ (Stúdió „K”, rendezte: Fodor
Tamás)
A legjobb női főszereplő: CSÁKÁNYI ESZTER (Fédra Fitness, KoMa Társulat – ALKA.T;
A hét asszonya, Nemzeti Színház - Kék Produkciós Iroda - Orlai Produkció –
Budapesti Tavaszi Fesztivál)
A legjobb férf főszereplő: HAJDUK KÁROLY (Éhség, Kamra) és PÁLFI ERVIN (A
Gézagyerek, Szabadkai Népszínház)
A legjobb női mellékszereplő: BÖRCSÖK ENIKŐ (Augusztus Oklahomában, Vígszínház)
A legjobb férf mellékszereplő: SZÉLES LÁSZLÓ (Jógyerekek képeskönyve, Örkény
Színház)
A legjobb díszlet: A VELENCEI KALMÁR (Eger, tervezte: Ambrus Mária)
A legjobb jelmez: JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE (Örkény Színház, tervezte: Nagy
Fruzsina)
A legígéretesebb pályakezdő: TENKI RÉKA (Barbárok, Katona József Színház)
Különdíj: KOVÁCS MÁRTON (Az Istenítélet zenéjéért)
A Fővárosi Önkormányzat Különdíja: ÖTVÖS ANDRÁS (Homburg herceg Örkény Színház)

egy vak rendező vallomásai



Pedro Alomodóvar legújabb filmje, a Megtört ölelések hőse Matteo Blanco az egykori filmrendező, aki 14 éve bekövetkezett tragikus autóbaleset óta vakon éli életét, azóta csupán az írásnak szenteli életét és fiktív énjére, írói álnevére (Harry Caine) cserélte le önmagát. Egykori producere, Judit, hűségesen kitart mellette és támogatja, ebben Matteo titkáraként az asszony fia, Diego is segítségére van.
A fiú szinte semmit nem tud a múlt eseményeiről és arról, hogyan vált Matteo Blanco-ból Harry Caine, azonban egy gazdag üzletember halálhírével és egy agresszív, ifjú rendező gyanús felbukkanásával lassan felszínre kerül az elhallgatott, tragédiával övezett szerelmi négyszög történet, amelynek főszerepében Matteo utolsó filmjének forgatása, és egy gyönyörű színésznő, Léna áll.
Almodóvarnak sok rajongója és megannyi ellenzője van. Sokaknak nem tetszik a giccs és a művészet határán egyensúlyozó alkotói attitűdje. Valószínűleg megfelelő habitus kell ahhoz, hogy Almodóvar filmjeinek atmoszféráját közel érezze magához az ember. Bennem megvan ez a képesség, hisz évek óta az Almodóvar rajongója vagyok. Filmjeinek világa, atmoszférája utánozhatatlan, egyedi, már-már védjegy-szerű. Az Almodóvar keze közül kikerülő filmek csordultig érzelmes hangulata engem megfogott az elejétől kezdve.

Mondhatjuk, hogy a Megtört ölelések persze nem a legjobb filmje, mert így igaz, de ettől még teljes egészében a rendező életművébe illeszkedik bele, onnan egy centire sem lóg ki.
Almodóvar legújabb filmje egyszerre a film noir elemeivel elegyített szenvedélyes szerelmi történet és lírai hangvételű alkotói ars poetica is. Almodóvar nem csak műfaji elemekkel (a melodráma, a krimi, a romantikus film, a leselkedő mozi, stb. elemei keverednek) játszik saját filmjében, de saját korábbi alkotásainak egyes momentumaira is ráismerhetünk, amelyek közül a legkézenfekvőbb az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmje, amely film a filmben szerepet kap a legújabb opusban.
Almodóvar legújabb múzsája Penelopé Cruz, aki a Volver Rajmundájának megformálásával tért vissza a spanyol rendező filmjei (az Eleven húsban már játszott), persze még egy pár filmnek el kell telnie ahhoz, hogy a korábbi múzsa, Carmen Maura helyét megfelelően betöltse, de a Volver talán a jelképes stafétabot átadás volt. Ebben a filmben Maura hosszú távollét után tért vissza Almodóvarhoz, ám a valódi főszerepet már Penelopé Cruz játszotta.
A film befejezése maga a hitvallás: a múzsa meghalt és a múzsa továbbél. Ha fogyatékosan is, de egy rendező saját szája íze szerint fejezze be alkotását, ne engedjen a környezet hamis befolyásolásának. Az alkotást be kell fejezni, így végre szabadon lehet engedni, hogy a saját útját járja.



(Pedro Almodóvar: Megtört ölelések)




2009. szeptember 23., szerda

Don Winslow: Bobby Z halála és élete; Agave Könyvek, Budapest, 2009


A kisstílű, lúzer Tim Kearney a Pokol egyik Angyalának megölése miatt életfogytigot kap egy motorosokkal teli börtönben, ami egyenlő a biztos halállal, ámde a szerencse rámosolyog, új esélyt kap. Bobby Z-t, a legendás drogcsempészt kell megszemélyesítenie, hogy ki tudják cserélni őt egy ügynökre, akit egy mexikói drogbáró fogott el. Persze az alku csak kicsivel jobb a biztos halálnál, Kearney ezt tudja, de azzal is tisztában van, hogy ez az esély több, mint a semmi. A gond csak az, hogy a mexikói drogbáró azért akarja őt, azaz Bobby Z-t, hogy megölje őt. Kearney menekülni kényszerül, miközben az üldözői egyre szaporodnak. Nyomában vannak nyomolvasó és vérszomjas cahuilla indiánok, a Pokol Angyalai, a mexikói drogbáró, egy cowboy, a kábítószer-ellenes ügynökség embere, valamint a Los Angeles-i maffia egyik feje. Mindenki más miatt akarja holtan látni Bobby Z-t, egyel azonban senki sem számolt, mégpedig hogy Bobby Z valóban legenda. Egy legenda pedig olyanokra képes, amire senki sem gondolna.
Don Winslow Drogháborúját nagyon élveztem, a kőkemény, akciódús regény minden egyes lapját faltam. Ilyen előzmények mellett kíváncsian vártam a szerző újabb művét, amelyet ugyancsak az Agave Kiadó jelentetett meg az idei évben.
A Bobby Z halála és élete pörgő sodrású, izgalmas regény, ördögi humorral, vérbeli csavarokkal, a végén pedig véresen vicces csattanóval. Érdekes a regény nyelvezete is. A történetet elbeszélő talán egy, az utca törvényeit jól ismerő alak, amolyan határmenti tinódilantos, akinek durva nyelvezetű, anekdotaszerű meséléséből ismerjük meg a kisstílű karrierbűnöző, a prostituált, a szerencsétlen sorsú kisfiú és a drogtól hibbant elméjű hajléktalan csodaszámba menő történetét. Winslow ügyesen adagolja regényében az akciót, az izgalmat és a humort. Nehéz komolyan venni, és talán éppen ezért lehet annyira élvezni.

2009. szeptember 21., hétfő

A bizalom köre

Stockholm fagyos külvárosi negyedében él Oskar Eriksson, egy átlagos 12 éves kisfiú, aki folyamatosan szenved vagányabb, pökhendibb iskolástársai megaláztatásától. Szomszédjukba költözik Eli, a különleges lány, akiről hamar kiderül, hogy csak emberi vérrel képes oltani étvágyát. Oskarnak nincs senkije: ugyan édesanyjával él, de az asszony valójában észre sem veszi a fiút, az apjánál tett látogatások alkalmával sem kap több figyelmet. Eli édeaspjával érkezik a lakótelepre. A lány különleges életmódja miatt örökre száműzött a társadalom viszonyrendszeréből. Oskar és Eli sajátja a magány, a sötétség csöndjébe való burkolózás. Az Engedj be! egy koravén kisfiú és egy kortalan lány különleges barátságának a története, dacára a sor rémisztő és véres képsorok ellenére.
Tomas Alfredson filmje végtére is vámpír-film, hiszen egyik főhőse az emberi vérre van rákattanva, ebből pedig számos rémes esemény következik. Bevallom, sosem voltam oda a vámpírtörténetekért. Számos gagyi filmet sikerült összehozni már a filmeseknek ebben a témakörben, talán még Tarantino poénfilmje (persze a rendező Rodriguez volt), az Alkonyattól pirkadatig tetszett közülük a leginkább. A műfaj egyik legújabb, svéd darabja azonban meglehetősen komolyan veszi magát. A rendező itt sokkal inkább két lény kapcsolatára helyezi a film középpontjába, mintsem a sztoriban rejlő vérgőzös lehetőségekre.
Az Engedj be! helyenként hátborzongató, sokkoló és félelmetes mozi, de alapjában véve a hangsúly a magány és a bizalom képi megalkotására tolódik. Ebben nagy erő Hoyte van Hoytema operatőri munkája, és a két főszereplő gyermek (Kare Hedebrant és Lina Leandersson) eszköztelen játéka, az arcuk csöndes kifejezőereje. A fiú és a lány lassan megismerik egymást, kibontakozik a bizalom közöttük. Az önzetlen szeretet az önmagunktól való félelmet is képes kezelni, helyére tenni.
Alfredson filmje ugyanakkor a szemérmes hangulat és az olykor megjelenő harsány erőszak kettőse között őrlődik, miközben nem nélkülözi a fekete humort sem. Néhol az intenzív zenei aláfestést túl harsánynak, helyenként feleslegesen hatásvadásznak ítéltem meg. Összességében azonban az Engedj be! figyelemre méltó teljesítmény, hisz az alkotók úgy alkottak valóban műfajfilmet, hogy annak szabálykönyvét sikerült felforgatniuk. A horror-filmek vérbő dramaturgiája helyett a szereplők motivációira és viszonyaira főkuszáltak. Az eredmény pedig egy kifinomult érzékkel átgondolt, végtelenül szomorú és méltóságteljes emberi történet lett.

(Tomas Alfredson: Engedj be!)
(fotók: http://www.est.hu/)



Grecsó Kirsztián: Isten hozott; Magvető Kiadó, Budapest, 2005


Grecsó Kirsztián regénye is egyike azon könyveknek, melyeket már sokszor kikölcsönöztem a helyi könyvtárból, azonban rendre olvasatlanul tért vissza a polcra, s csak most, amikor már harmadszorra vagy negyedszerre vittem magammal haza a könyvet, sikerült elolvasnom végre. Kíváncsi voltam már Grecsóra, aki a kortárs magyar irodalom egyik kegyeltje.
Első regénye, az Isten hozott önéletrajzi elemekkel teletűzdelt identitás regény. A történet főhőse, a Sáraságból származó, ismeretlen szülők szülte, Gallér Gergely, gyermekkori otthonától távol a fiktív Tótvárosban könyvtárosaként éli élettét. 1990 tavaszán, 23. életéve betöltésének napján olyan telefonhívást kap, ami arra készteti, hogy kamaszkora meghatározó éveinek helyszínére visszatérjen. A telefonhívás emlékek sorát indítja el a fiatalemberben.
A főszereplő visszaemlékezéseiből egy csokornyi anekdota bomlik ki, amelyekből egy különös hiedelemvilággal rendelkező falu képe áll össze. Gergely árvasága, idegensége erőteljesen szubjektív, a titokra, a misztikumra épülő világot hoz létre, ahol a holtak gazdátlan árnyéka látható, ahol sterilen is nemzőképes egy férfi, ahol a herék a combba nőnek bele. Ettől válik az Isten hozott egy magyarországi falu mágikus elemekkel átszőtt realista ábrázolásává, ahol megállt az idő, a világ bezárult, senkinek sincs helye ott, ahova sosem tartozott.
A falut a Klen Ede Egylet tölti meg tartalommal. A kevesebb, mint féltucatnyi cimbora minden történést megfigyel a faluban, olyan nincs, amiről ők nem tudhatnak. A pletyka, a szájhagyomány rakja össze virágukat. A regény történetei a 80-as években játszódnak, e világ legfontosabb előzménye a falusi zsidó kereskedő, Klein Ede 1948-as meghurcoltatása. Gallér javaslatára veszi fel a társaság a „vértanú” nevét. Gallér személyes küldetésévé válik Klein Ede igazságának felderítése. Azért tér vissza gyermekkora színhelyére, mert a Klein-napló – amely egyesek szerint halottaskönyv, mások szerint a falu jövője van benne megírva – hozzáférhetővé válik. Gallár Gergely számára a Klein-napló eredetmítosz, az ő gyökértelenségének gyökerei rejlenek benne.
Grecsó a regény végéig hallgat Gallér árvaságáról, addig nem is értjük, miért olyan fontos Klein Ede és a napló. Miért fontos egy utcasarok, egy háztáj, egy teletöltött kanta. Az elnyújtott „csavar” az anekdoták kiteljesedésének kedvez. Az Isten hozott ugyan Gallér Gergely története, de sokkal inkább Sáraságé.
A regény nyelvezete is rendkívül változatos, hiszen tele van köznapi beszédfordulatokkal, néhol közönséges, pornográf leírásokkal is, ugyanakkor jól átgondolt, többszörösen összetett – már-már cirkalmas – mondatokat is előszeretette alkalmaz a szerző.
Grecsóval való első találkozásom – úgy érzem – szerencsés volt, bár maradéktalanul nem nyerte el tetszésemet, ez talán abból is adódik, hogy az Isten hozott sokrétű világa néhol számomra nem állt össze egységes egésszé. De az inkább szépséghiba, mint fatális tévedés.

2009. szeptember 15., kedd

Crocus Gere Bor Hotel – Wine Spa

Az elmúlt hétvégén Villányban, a Crocus Gere Bor Hotel – Wine Spa vinoterápiás wellness központjában töltöttünk bő egy napot. A nagyszülők lejáró üdülési csekkjeit felhasználva ismét egy olyan helyre jutottunk el, ami számunkra totális luxus. A gyönyörű szépen berendezett Mandulás Étteremben egy háromfogásos vacsorát, illetve egy büféreggelit is elfogyaszthattunk. Az étel ízletes volt, ha nem is a legfinomabb, amit életemben ettem (de ez azért is fordulhatott elő, mert kifejezetten olyan ételeket választottam, amit a hétköznapokon nem ehetek). A felszolgálás kifogástalan volt, a pincérek rengeteget meséltek a borokról, illetve egy-egy étel elkészítéséről, összetételéről, eredetéről.
Annak ellenére, hogy az egyik legnevesebb villányi borász vendégei voltunk, nem ittunk sok bort. A vacsorához egy pohár Oportót ittam, és még egy üveg rosét is elfogyasztottunk, illetve hazára is a könnyed roséből vittünk. Rendkívül drágák a Gere borok, a csúcsborok pedig halandó ember számára megfizethetetlenek.
Amikor üdülési csekket akarunk felhasználni, mindig olyan szállást keresünk, ahol wellness is van. Nagyon szeretem a veseleverő jacuzzik felfrissítő hatását, imádok a finn és az infra szauna hőségében, valamint főleg a gőzkabin párájában izzadni. Az ízlésesen megcsinált wellness részlegen ez alkalommal is alaposan kiélhettük magunkat. Azon gondolkodtam ott jártamkor, hogy mekkora igény van Villányban ilyen (ár)színvonalú kényeztetésre, hisz a Bockéknak, sőt – azt hiszem – a Wunderlich Pincészetnek is van hasonló központja. Rövid ottlétünk során szállóvendég akadt, de szerintem messze voltunk a teltháztól, holott a nyár épphogy kimúlt, és szép idő fogadott minket. A wellness részleget pedig rajtunk kívül még egy középkorú pár használta csak. Igaz, azért nem tudtunk szombat estére foglalni szállást, mert aznap egy esküvőt rendeztek a Hotelban. Bele sem merek gondolni, mekkora költséggel járhat egy efféle helyen az esküvő lebonyolítása, még akkor is, ha látszólag kis létszámú lakodalomról lehetett csak szó.
Ha az embernek temérdek pénz állna a rendelkezésre, akkor még különféle masszázsokkal, test- és arckezelésekkel, illetve bor-, aroma- és teafürdőkkel színesítheti hangulatát. Nos nálunk erre szűkös anyagi és időbeli lehetőségünkre hivatkozással szó sem lehetett.
Összességében érdemes volt megnézni Gere Attila komplexumát, profi munka, csak sajnos nem a mi pénztárcánknak való. El tudnék képzelni ott pár napot, mondjuk egyszer egy házassági évfordult ott megünnepelni, amikor nem számít se pénz, se más: finom borokat iszogatva, kényeztetve testet, lelket, szellemet töltődne fel az ember.

Hazafele még Günzer Tamáshoz is betértünk egy sajttál és 2-2 deci finom rosé elfogyasztásának idejére.

(fotók: dr. Jeges-Varga Ferenc)

2009. szeptember 14., hétfő

a velencei filmfesztivál főbb díjai

Venezia 66

- Golden Lion for best film:
Lebanon by Samuel MAOZ
(Israel, France, Germany)

- Silver Lion for best director:
Shirin NESHAT for the film Zanan Bedone Mardan (Women Without Men)
(Germany, Austria, France)

- Special Jury Prize:
Soul Kitchen by Fatih AKIN
(Germany)

- Coppa Volpi for Best Actor:
Colin FIRTH in the film A Single Man by Tom FORD
(USA)

- Coppa Volpi for Best Actress:
Ksenia RAPPOPORT in the film La doppia ora by Giuseppe CAPOTONDI
(Italy)

- “Marcello Mastroianni” Award for Best New Young Actor or Actress:
Jasmine TRINCAin the film Il grande sogno by Michele PLACIDO
(Italy)

- "Osella" for Best Technical Contribution:
Sylvie OLIVÉ for the film Mr. Nobody by Jaco VAN DORMAEL
(France)

- "Osella" for Best Screenplay:
Todd SOLONDZ for the film Life during Wartime by Todd SOLONDZ
(USA)

2009. szeptember 11., péntek

művészfilm vs. közönségfilm

Andres Thomas Jensen (a hazánkban közkedvelt rendezései: Zöld hentesek, Gengszterek fogadója, Ádám almái) forgatókönyvéből ezúttal a nem rokon, Tomas Villum Jensen rendezett filmet. A Kiságyúk a művészfilm-közönségfilm törésvonalmentén kibontakozó vérbő komédia.
Claus Volter (Nikolaj Lie Kaas) filmrendező a nagy trilógián dolgozik, amelynek középsőt darabját, A gyilkost épp bemutatják a mozik. A kritika Volter filmjét remekműnek titulálja, ám a jegypénztárakhoz nem tódul a közönség, a BOX OFFICE mérhetetlenül alacsony. Voltert ez különösképpen nem izgatja, hiszen – mint mondja – nem az a feladata, hogy a közönség igényeit kielégítse. A problémát az okozza, hogy a dühkitörésekre hajlamos Tonny Jensen (nicsak ez is egy Jensen; Ulrich Thomsen), a szemétválogatással foglalkozó exférj a láthatás jogának felélesztését követően gyerekeit moziba akarja vinni. Mivel a Harry Potterre már nem kapnak jegyet, a remekműként hirdetett filmre kérnek jegyet. A férfi kislánya a filmben felkoncolt kiskutya látványától kikészül, a csonka család felháborodva hagyják el a mozitermet. A férfi az ablakon kidobott pénzét követeli vissza, s miután jogosnak vélt igényei meghallgatásra nem lelnek, dührohamában szétveri a berendezést. Egy szó, mint száz Jensen a néhány szerencsétlennek tűnő fordulat után Volter új filmjének társírói és társrendezői székében találja magát. A közös munka gyümölcseként megszülető Robbanó bomba a káromkodásoktól és a helyszínül használt enteriőr részletes leírásaként használt szakszavaktól hemzsegő őrületes nagy maszlag lesz.
Claus Volter összegyűrt alakjában számos neves rendező felismerhető, talán a legkézenfekvőbb a trilógiákban gondolkozó dán Lars Von Trier, aztán felfedezhető a filmőrült és magának mindent megengedő Quentin Tarantino, Ingmar Bergman sziluettje is felbukkan Volter figurájában és talán az sem elrugaszkodott ötlet, hogy Tarr Béla jegyeit is magán hordozza (a magából vért kilövellő hatalmas bálna alakja mindenesetre félelmetesen emlékezetet engem a Werkmeister harmóniákra). A művészfilm-közönségfilm problematika hazánk filmgyártásában is jelenvaló kérdés, hiszen az egyik oldalon számos gagyi förmedvény próbálja a nézőket a moziba csalogatni, a másik oldalon pedig számos szerzői filmes riasztja el a szélesebb nyilvánosságot magától. A kettő valahogy teljesen kettévált, és nem igazán akaródzik találkozni egymással. Ma persze már vannak arra példák, hogy az áthatolhatatlannak tűnő falakat lebontsák, de ezek a határmezsgyén mozgó filmek ma még kisebbségben vannak.A Kiságyúk mindenesetre kellemesen vicces darab, nem mondom, hogy végig hahotáztam a film kilencven percét, de jól szórakoztam. Nikolaj Lie Kaas gőgős rendezője és Ulrich Thomsen egyszerű embere együtt zseniális. A dán film garantálta minőség ezúttal is biztos talajon áll. Jensenék bebizonyították, hogy ők tudnak a határmezsgyén alkotni, és az előadás után talán nem jön senki oda hozzájuk, hogy a jegyárat visszakövetelje.



(Tomas Villum Jensen: Kiságyúk)




2009. szeptember 8., kedd

Balaton szeptember elején


A hétvégén Balatonboglárra látogattunk el, arra helyre, ahova életem egyik meghatározó része köt. Az utóbbi években, a nyári strandidőszakban nem utaztam a Balatonra. Ez egyrészt abból adódik, hogy nagymamám önmagában a nyugdíjából nem tudja fenntartani a házat, ezért azt kiadja nyaralóknak, a másféléves Márkkal pedig a nyári padlás-szállást még nem akartuk megízleltetni. Másrészt mostanság sokkal jobban szeretem a tavaszi, őszi Balatont, amikor a partot még nem özönlik el a hangos turisták, vagy éppen már lázas emlékeiket magukkal vitték otthonaikba. Azt hallom, hogy az utóbbi években a magyarok körében is újra népszerű lett a „Magyar Tenger”, főképp a július végétől augusztus 20-ka közötti időszakban indul meg ez embertenger. Az Államalapítás napja után aztán kiürül egyik napról a másikra a vidék, mintha mi sem történt volna. A táj ismét csöndes lesz, és ilyenkor mutatja meg igazi arcát a tópart. Természetesen mióta gyermekem, családom van, sokkal fontosabb számomra az efféle bensőséges időtöltés, mint a hangos, bulis izzó légkör.
A hétvégén sétáltunk egy jó nagyot a boglári kikötőben, meg Fonyód felé, a vasútállomás utáni partszakaszon, amit én csak „Platánsoros”-nak nevezek. Nagyon szeretem ezt a füves platán fákkal telenőtt partrészt. Persze itt rengeteg villával találkozik az ember, el sem tudom képzelni ebben a szegény országban hogyan lehetséges ennyi tehetős ember, akik ilyen „palotákat”, hétvégi házakat képesek fenntartani. Nagymamám szerint van olyan ember, akinek 4-5 háza is akad, ingatlanba fektetik összeverbuvált vagyonukat. Elképesztő ez a harácsolás, ami itt történik. Találtunk egy látszatra gazdátlan régi balatoni villát, amelyet szívesen a magunkénak tudnánk. El is képzeltük magunkat oda, ahogy finom borok, egy jó könyv társaságában a friss levegőn üldögélünk, miközben gyermekünk a szabadban játszik, vagy éppen a kertben barátainkkal csevegünk. Az emberi képzelet sok mindenre képes, olyanra is, amelyre a valóság csak a fejét csóválja. Ábrándozásainkban persze ízlésesen felújított ház képe jelent meg elúttünk, amely a környékre nem feltétlenül jellemző, hiszen csiricsáré, odanemillő színekben pompázó villák sorakoznak egymás után. A pénz sosem váltja ki az ízlést.
A szeles parttól beljebb egy utcában egy nett játszótérre is bukkantunk. Márk nagyon élvezi a friss levegőt, hiszen szabadon művelheti új tudományát, két lábon járhat, szaladhat ide-oda. Ilyenkor sajnáljuk igazán, hogy jelenleg csak egy másfélszobás panell-lakásra futja, mennyivel jobb lenne Márknak is, ha lenne hely, ahol játszhatna. A játszótéren is hamar feltalálta magát, bár még a mászóka nem az ő világa. Balatonbogláron, mamámnál sokszor rohannak meg a régi emlékek. Mindig furcsálkodom magamon, hogy annak idején mennyire nem tudtam megfelelően értékelni a balatoni nyarakat. Ma már egészen máshogy nézek vissza az akkor olykor unalmasnak, túl csöndesnek tartott nyaralásokra. Azt persze nem tudom, hogy milyen hosszú időn keresztül bírnám ki a városon kívüli életet, mert még a forgatagra is szükségem van, de egyre inkább igénylem a békés, családi környezetet.
Amíg a vasárnapi ebéd után a többiek tele bendővel aludtak, én a gyümölcsfákat környékeztem meg, szilvát, almát, barackot, szőlőt, fügét gyűjtöttem magunknak, hogy csipetnyi hazai ízt vigyünk magunkkal a feldúlt, ekáefes városba. Békés érzés volt intim csöndben csodálni a fáról lógó szilvákat, a szőlőlevelek és az ég színes összejátszását, a fáról lehulló barack puha puffanását.
Röpke időre látogattuk meg mamámat és a vidéket, de bizony nagyon jól esett a csöndes gondtalanság.





2009. szeptember 4., péntek

Dennis Lehane: Vihar-sziget, Agave Könyvek, Budapest, 2004


A dunaremetei tartózkodásunk alatt, barátaink könyvespolcáról emeltem le Lehane könyvét, mivel a Kenzie & Gennaro sorozat egy darabja (Sötétség, fogd meg a kezem) akkoriban nagyon tetszett. A Vihar-sziget című regény aktualitását az is adja, hogy Martin Scorsese legújabb filmje e könyv adaptációja, természetesen Leonardo Di Caprio főszereplésével (a film bemutatóját 2010 elejére halasztották).
Nehéz helyzetben vagyok, mert ha a könyv tartalmáról túlságosan sokat kezdenék el beszélni, akkor megszegném a Spoiler tilalom íratlan szabályát (a wikipédia szerint a spoiler irodalmi művekre, filmekre, videojátékokra stb. vonatkozó olyan információ, amelynek idő előtti közlése elrontja, tönkreteszi a befogadás élményét), ez pedig távol álljon tőlem.
A könyv kiindulási pontjáról röviden annyit, hogy 1954 nyarán két szövetségi rendőrnyomozó érkezik a Vihar-szigetre, amelyen az Aschecliffe Elmegyógyintézet áll. Küldetésük az, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, akinek titokzatos módon nyoma veszett. A szigetre közben pusztító erejű hurrikán csap le. A nyomozókban sorozatos kérdések merülnek fel: Hogyan sikerült egy ápoltnak megszöknie a szigorú biztonsági előírások közepette? Mit jelentenek, és ki hagyta hátra a titokzatos üzenteket? Mi történik a hírhedt C részlege, és kiket tartanak ott fogva? Miért van a világítótorony körül elektromos kerítés, és miért őrzik fegyveres őrök? stb.
Lehane izgalmas krimit írt, amely nem olyan kőkemény, mint a Sötétség, fogd meg a kezem, de hátborzongatóan sokkoló. Lehane jól adagolja benne a feszültséget, és a regényből szinte sugárzik, hogy vászonra kívánkozik. Kíváncsi vagyok, Scorsese mit tud majd kihozni belőle. Az utóbbi években nem lobogtatta meg tehetségét a Taxisofőr és a Dühöngő bika rendezője, hiába kapott kegyelemből Oscar-díjat a tökéletlen másolat Tégláért.
Lehane regényeit viszont érdemes olvasni, már ha valaki nem kíván többet, mint izgalmas, jól adagolt feszültéggel teli krimit olvashasson. Ha ezért veszi a kezébe az olvasó a Vihar-szigetet, nem fog csalódni.

2009. szeptember 3., csütörtök

Venezia 66

Tegnap nyílt meg az őszt beharagozó filmes esemény Velencében. A 66. Velencei Filmfesztivált 2009. szeptember 2. és 12. között rendezik meg.

A versenyszekcióban - mint azt már korábban írtam - az alábbi filmek mérik össze erejüket:


FAITH AKIN - SOUL KITCHEN
German, 99'
Adam Bousdoukos, Moritz Bleibtreu, Birol Uenel

GIUSEPPE CAPOTONDI - LA DOPPIA ORA
Italy, 95'
Ksenia Rappoport, Filippo Timi, Giorgio Colangeli

POU-SOI CHEANG - YI NGOI (ACCIDENT)
China - Hong Kong, 89'
Louis Koo, Richie Jen, Michelle Ye

PATRICE CHÉREAU - PERSÉCUTION
France, 100'
Romain Duris, Charlotte Gainsbourg, Jean Hugues Anglade, Alex Descas

FRANCESCA COMENCINI - LO SPAZIO BIANCO
Italy, 96'
Margherita Buy, Guido Caprino, Salvatore Cantalupo

CLAIRE DENIS - WHITE MATERIAL
France, 100'
Isabelle Huppert, Nicolas Duvauchelle, Isaach De Bankolé

JACO VAN DORMAEL - MR. NOBODY
France, 148'
Jared Leto, Diane Kruger, Sarah Polley

TOM FORD - A SINGLE MAN
USA, 99'
Colin Firth, Julianne Moore, Matthew Goode

JESSICA HAUSNER - LOURDES
Austria, 99'
Sylvie Testud, Léa Seydoux, Bruno Todeschini

WERNER HERZOG - BAD LIEUTENANT: PORT OF CALL NEW ORLEANS
USA, 121'
Nicolas Cage, Eva Mendes, Val Kilmer, Michael Shannon

JOHN HILLCOAT - THE ROAD
USA, 112'
Charlize Theron, Viggo Mortensen, Guy Pearce, Robert Duvall

VIMUKTHI JAYASUNDARA - AHASIN WETEI (BETWEEN TWO WORLDS)
Sri Lanka, 80'
Thusitha Laknath, Kaushalya Fernando, Huang Lu

AHMED MAHER - AL MOSAFER (THE TRAVELLER)
Egypt, 125'
Omar Sharif, Cyrine AbdelNour, Khaled El Nabawy

SAMUEL MAOZ - LEBANON
Israel, 92'
Yoav Donat, Itay Tiran, Oshri Cohen

MICHAEL MOORE - CAPITALISM: A LOVE STORY
USA, 120'
(documentary)

SHIRIN NESHAT, IN COLLABORATION WITH SHOJA AZARI - ZANAN BEDOONE MARDAN (WOMEN WITHOUT MEN)
Germany, 95'
Pegah Ferydoni, Shabnam Tolouei, Orsi Tóth, Arita Shahrzad

MICHELE PLACIDO - IL GRANDE SOGNO
Italy, 101'
Riccardo Scamarcio, Jasmine Trinca, Luca Argentero, Laura Morante, Silvio Orlando

JACQUES RIVETTE - 36 VUES DU PIC SAINT LOUP
France, 84'
Jane Birkin, Sergio Castellitto, André Marcon, Jacques Bonnaffé

GEORGE ROMERO - SURVIVAL OF THE DEAD
USA, 90'
Alan Van Sprang, Kenneth Walsh, Devon Bostick, Kathleen Munroe

TODD SOLONDZ - LIFE DURING WARTIME
USA, 96'
Ciarán Hinds, Shirley Henderson, Allison Janney, Charlotte Rampling, Ally Sheedy, Michael Kenneth Williams

GIUSEPPE TORNATORE - BAARÌA
Italy, 150'
Francesco Scianna, Margareth Madè, Raoul Bova, Enrico Lo Verso, Michele Placido, Vincenzo Salemme, Monica Bellucci, Laura Chiatti

SHINYA TSUKAMOTO - TETSUO THE BULLET MAN
Japan, 80'
Eric Bossick, Akiko Monou, Shinya Tsukamoto

YONFAN - LEI WANGZI (PRINCE OF TEARS)
Taiwan-Hong Kong, China, 120'
Chih-Wei Fan, Terri Kwan, Joseph Chang, Kenneth Tsang, Zhu Xuan

Az Aranyoroszlán szobrocskákat odaítélő zsűri tagjai:

Ang Lee (Taiwan) President

Sergey Vladimirovic Bodrov (Russia)
Sandrine Bonnaire (France)
Liliana Cavani (Italy)
Joe Dante (USA)
Anurag Kashyap (India)
Luciano Ligabue (Italy)

Az utóbbi tíz év nyertesei:

2008 The Wrestler by Darren Aronofsky
2007 Se, jie (Lust, Caution) by Ang Lee
2006 Sanxia haoren (Still Life) by Jia Zha
2005 Brokeback Mountain by Ang Lee
2004 Vera Drake by Mike Leigh
2003 Vozvrashcheniye (The Return) by Andrey Zvyaguintsev
2002 The Magdalene Sisters by Peter Mullan
2001 Monsoon Wedding by Mira Nair
2000 The Circle (Dayereh) by Jafar Panahi
1999 Yi ge dou bu neng shao (Not One Less) by Zhang Yimou