2009. december 31., csütörtök

Újévi köszöntő

A Karácsonyi Ünnepek alatt nem maradt időm a blogom tovább írására, így az utóbbi héten elolvasott könyvek és látott filmekről a beszámolók a jövő év elejére maradnak, és persze a ma éjjel békésen elszenderülő év, 2009 összegzése is januárra halasztódik. Addig is a "nagyszámú" olvasóközönségemnek Békés és Egészséges Újévet Kívánok!



2009. december 23., szerda

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek; A Pécsi Szabadtéri Játékok és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója; rendező: Balikó Tamás

Ritkán fordul elő velem, hogy egy előadást többször is megnézzek a színházban. Ennek elsődleges oka a szűkös házi költségvetés, amely miatt inkább egy még nem látott színpadi alkotásra áldozok, minthogy a már általam ismert élményt ismételjem újra. Hébe-hóba azonban előfordul az ilyesmi. Ezek közül kétségkívül a fehér holló a szinte már védjeggyé vált bárkás Mulatság, amit összesen ötször sikerült megnéznem. Ez azonban egészen ritka kivétel, ami ugye a főszabályt erősíti. A Mulatság hangulatában, színászi jelenlétében olyan egyedi, ami után mindig megnyalom mint a tíz ujjamat. Persze azért akadna olyan előadás, amit szívesen újranéznék (mint például az Istenítélet), de inkább az újabb élmények felé hajlok.
A Pécsi Nemzeti Színház népszerű előadását, az Anconai szerelmesek-et ugyanakkor immár másodszor sikerült megnéznem. A jegyet ajándékba kaptam, e nélkül valószínűleg sosem láttam volna újra. Kb. 6 éve néztem meg először a zenés színpadi művet. Akkoriban még a színház Kamaraszínpadán játszották a darabot, és Fillár István játszotta a dadogó hősszerelmest. Az azóta eltelt évek alatt az előadás beköltözött a nagyszínpadra és Fillár is átigazolt Budapestre.
A helyszín egy Adria-parti városka terecskéje, a hetvenes években. E kedves olasz kisvárosban él-éldegél a dúsgazdag és meglehetősen fösvény Don Tomao, aki az eladósorba került, enyhén beszédhibás gyermekét neveli egyedül, mindeközben szívügyekben még mindig naprakész, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint afférja a könnyűvérű szobalányával vagy a szomszédjában élő magányos panziósnő sóvárgó, múltidéző tekintete.
A tér másik felét a környék legpocsékabb kávéját felszolgáló, saját ristorante után ácsingózó kávézótulaj birtokolja, aki az egzisztencia megteremtése érdekében ácsingózik a dadogós lányra.A város főterére időközben számos alak bukkan fel. Ott van a halmozottan hátrányos helyzetű vándormuzsikus, az életunt milliomos, a szentéletű bölcs, akinek durva csuhája alatt érző szív dobog, és ne feledkezünk meg a tűzrőlpattant magyar lányról sem, aki születendő gyermekének nemzőatyját igyekszik felkutatni a Scuderia azzurik hazájában.
Jómagam ugyan nem kedvelem túlzottan a zenés színházi műfajt (az operettől egyenesen kiráz a hideg), de az Anconai szerelmesek dugig van tömve olaszból magyarosított, majd a magyarosított változatból olaszosított slágerrel, amelytől az ember szája csak felfelé görbülhet. Az Anconai szerelmesek könnyed darab, a fülbemászó kedvességének köszönheti rendíthetetlen népszerűségét. A színházi repertoár hálás az ilyen darabért, mert még egy közepes színházi alakítás sem tudja megtörni a nézők rajongását. Józsa Richárd bármennyire is jól tud énekelni, elszürkíti Luigi szerepét. Persze nincs könnyű dolga: Fillár István helyére beugrani nem éppen a leghálásabb feladat, viszont annál nagyobb kihívása. Sajnos Józsa egyelőre nem tudja feledtetni Fillárt. Azok a nézők – köztük én is – akik emlékeznek még az előadás korábbi verziójára – szerintem – nem tudnak elmenni emellett szó nélkül.
Az előadás, amit láttam, nem volt színészileg a legjobban kivitelezve, de a darab bája ezúttal elbírta ezt a terhet. Könnyed szórakozás volt, de könnyen felejthető is. Sebaj, ilyen is kell.
(képek: http://www.pnsz.hu/; Körtvélyesi László, 2006)

2009. december 15., kedd

Az Európai Film-díj 2009

The Winners

EUROPEAN FILM 2009
DAS WEISSE BAND (The White Ribbon)
Germany/Austria/France/Italy
written and directed by Michael Haneke
produced by Stefan Arndt, Veit Heiduschka, Michael Katz, Margaret Menegoz & Andrea Occhipinti

EUROPEAN DIRECTOR 2009
Michael Haneke for DAS WEISSE BAND (The White Ribbon)

EUROPEAN ACTOR 2009
Tahar Rahim in UN PROPHETE (A Prophet)

EUROPEAN ACTRESS 2009
Kate Winslet in THE READER (Der Vorleser)

EUROPEAN SCREENWRITER 2009
Michael Haneke for DAS WEISSE BAND (The White Ribbon)

CARLO DI PALMA EUROPEAN CINEMATOGRAPHER AWARD 2009
Anthony Dod Mantle for ANTICHRIST & SLUMDOG MILLIONAIRE

EUROPEAN FILM ACADEMY PRIX D’EXCELLENCE 2009
Brigitte Taillandier, Francis Wargnier, Jean-Paul Hurier & Marc Doisne forthe Sound Design
UN PROPHETE (A Prophet)

EUROPEAN COMPOSER 2009
Alberto Iglesias for LOS ABRAZOS ROTOS (Broken Embraces)

EUROPEAN DISCOVERY 2009
KATALIN VARGA
Romania/UK/Hungary
written & directed by Peter Strickland
produced by Tudor Giurgiu, Oana Giurgiu & Peter Strickland

EUROPEAN FILM ACADEMY ANIMATED FEATURE FILM 2009
MIA ET LE MIGOU (Mia and the Migoo)
France/Italy
directed by Jacques-Rémy Girerd

EUROPEAN FILM ACADEMY SHORT FILM 2009
POSTE RESTANTE by Marcel Lozinski

EUROPEAN FILM ACADEMY LIFETIME ACHIEVEMENT AWARD
Ken Loach

EUROPEAN ACHIEVEMENT IN WORLD CINEMA
Isabelle Huppert

EUROPEAN FILM ACADEMY DOCUMENTARY 2009
– Prix ARTETHE SOUND OF INSECTS
Record of a Mummy, Switzerlandby Peter Liechti

EUROPEAN CO-PRODUCTION AWARD – Prix EURIMAGES
Diana Elbaum and Jani Thiltges

EUROPEAN FILM ACADEMY CRITICS AWARD 2009 – Prix FIPRESCI
Andrzej Wajda for TATARAK (Sweet Rush)

PEOPLE’S CHOICE AWARD for Best European Film
SLUMDOG MILLIONAIRE
UK
directed by Danny Boylewritten by Simon Beaufoy
produced by Christian Colson



Az Európai Film-díj eddigi nyertesei a legjobb film kategóriában

1988
Krótki film o zabijaniu
Rövidfilm a gyilkosságról
Krzysztof Kieślowski

1989
Topio stin omichli
Táj a ködben
Theo Angelopoulos

1990
Porte aperte
Nyitott ajtók
Gianni Amelio

1991
Riff-Raff
Ken Loach

1992
Il ladro di bambini
A gyermekrabló
Gianni Amelio

1993
Urga
Nikita Mikhalkov

1994
Lamerica
Gianni Amelio

1995
Land and Freedom
Haza és szabadság
Ken Loach

1996
Breaking the Wave
Hullámtörés
Lars Von Trier

1997
The Full Monty
Alul semmi
Peter Cattaneo

1998
La vita è bella
Az élet szép
Roberto Benigni

1999
Todo sobre mi madre
Mindent anyámról
Pedro Almodóvar

2000
Dancer in the Dark
Táncos a sötétben
Lars Von Trier

2001
Le fabuleux destin d'Amélie Poulain
Amelie csodálatos élete
Jean-Pierre Jeunet

2002
Hable con ella
Beszélj hozzá
Pedro Almodóvar

2003
Good Bye Lenin!
Wolfgang Becker

2004
Gegen die Wand
Fallal szemben
Faith Akin

2005
Caché
Rejtély
Michael Haneke

2006
Das Leben der Anderen
A mások élete
Florian Henckel von Donnersmarck

2007
4 luni, 3 săptămâni şi 2 zile
4 hónap, 3 hét és 2 nap
Cristian Mungiu

2008
Gomorrah
Gomorra
Matteo Garrone

2009
Das weisse Band
A fehér szalag
Michael Haneke

Dekád Top 10

Sok filmes szaklap, illetve filmes vagy közösségi honlap az évtized lezárulásával listákat állít össze, amelyben megpróbálja összegezni a XXI. század első évtizedének filmes termését. A vállalkozás véleményem szerint lehetetlen, de én is mepróbálkoztam vele. Hangsúlyozom, hogy a filmek között nem akarok sorrendet felállítani, ezért időrendben sorolom fel őket. Az alább felsorolt alkotások azonban mindenképpen meghatározóak voltak filmes ízlésem alakulásában az elmúlt évek alatt. Persze több olyan film is jövőre kerül bemutatásra hazánkban, amely hivatalosan még ehhez a dekádhoz tartozik, de nem is állítom, hogy a lista feltétlenül a teljeség igényével készült.


Wong Kar-wai: Szerelemre hangolva [Dut yeung nin wa (2000)]
Alejandro González Inarritu: Korcs szerelmek [Amores perros (2000)]
Lars von Trier: Táncos a sötétben [Dancer in the Dark (2000)]
Jean-Pierre Jeunet: Amelie csodálatos élete [Le Fabuleux Destin d’Amélie Poulain (2001)]
David Lynch: A sötétség útja [Mulholland Drive (2001)]
Kay Pollak: Hétköznapi mennyország [Sa som i himmelen (2004)]
Ang Lee: Túl a barátságon [Brokeback Mountain (2005)]
Cristian Mungiu: 4 hónap, 3 hét és 2 nap [4 luni, 3 saptamani si 2 zile (2007)]
Joel and Ethan Coen: Nem vénnek való vidék [No Country For Old Men (2007)]
Laurent Cantet: Az osztály [Entre les murs (2008)]



Háztartásbeli sokk

A hétvége jó hangulatban telt el. Ritkán látott testvérem és családja Vilonyáról Pécsre látogatott. A gyerekek háta mögött ajándékcsomagokat cseréltünk, mert előreláthatólag az ünnepek alatt nem fogunk egymással találkozni. Az utóbbi években egyre ritkulnak találkozóink. Ők nagyon elfoglaltak, sok a munkájuk. Szüleim, mióta nyugdíjba mentek, sokat tartózkodnak náluk. Pécsre kevésszer jönnek, leginkább mamámnál Balatonbogláron tudunk találkozni. Mivel nekünk autónk nincs, mi oda sem sokszor jutunk el.
A hétvége békében telt. Vasárnap délután épp pihenőjéből ébredt fel Márk, mi befejeztük a társasjáték partyt feleségemmel. Kabátban voltunk, indultunk volna anyósomékhoz, akik olyan öt percre laknak tőlünk. Ebben a pillanatban türelmetlen kopogás hallatszott az ajtónkon. Az alsó szomszéd volt az, közölte ömlik a víz nálunk. Ekkor lettünk figyelmesek arra, hogy a fürdőszoba lámpájából csöpög a víz, aztán jött a háztartásbeli cunami. A fürdőszobai szellőzőn keresztül robbanásszerűen jött a mocskos lé. A kabátot ledobtuk a szobában, gyorsan felhívtam anyósomat, hogy jöjjön a fiunkért. Márk egyébként nem sírt, nem ijedt meg, hanem meglepetten állt, és magyarázta babanyelvén a történteket. Zsebemben az elmozduló mobiltelefon 4 vészjelzést adott le. A vödröt a falnak támasztottam, régi pólóimat dobáltam a vízbe, hogy megakadályozzam a gyerekszoba elárasztását.
A víz kb. háromnegyed órán át ömlött be a lakásunkba, addigra szállt ki a PÉTÁV ügyeletese, hogy elzárja a főcsapot. Én a fürdőszobában, feleségem a konyhában szemeteslapáttal lapátolta a vizet egy vödörbe. Végeredményben a konyhabútor és az előszobai beépített szekrény megúszta a házi árvizet. A parkettás nagyszobát elkerülte a helyzet. A gyerekszoba padlószőnyege azért kapott rendesen, de korántsem annyira, mint az alattunk vagy fölöttünk levőké. A konyha, a gyerekszoba falán apró halvány foltot hagyott a víz. Hatalmas nagy szerencsének volt, ha 5-10 perccel később kapjuk az áldást, már útban vagyunk anyósomék felé. Ki tudja mikor értesülünk a dologról, és mit találunk otthon.
Felmerül a kérdés mi váltotta ki az esetet. A mienkhez hasonló lépcsőházakban lévő csövek egy idő után korrodálódik, nem törődnek a cseréjükkel, így efféle balesetek bármikor előfordulhatnak. Ez esetben azonban nem a PECH váltotta ki vesztünket, hanem az ötödiken lakók bamba balfaszsága. A nap mint nap erősen alkoholos delíriumban élő testvérpár óriási közüzemi tartozást halmozott fel maga mögött. Ennek következtében a PÉTÁV lezárta a melegvizes csapott náluk. A szerencsétlen barmok pedig nagy nyomás alatt meg akarták buherálni a szolgáltató által lepecsételt berendezést. Persze nem sikerült nekik vagy inkább túl jól ment a dolog.
A lépcsőházban hatalmas a felháborodás. A bajban persze sok olyan lakóval összetegeződik az ember, akik mellett korábban egy orr alatt elnyomott köszönéssel elment az ember. Megtudtuk, hogy már többször feljelentették ilyen-olyan dolgok miatt őket. Sajnos tulajdonosok, így a kilakoltatásuk hosszadalmas folyamat lesz, de már a közös képviselő lakásszövetkezet, illetve a PÉTÁV is végrehajtást kért a lassan csillagászati tartozásukért. Tegnap az egyik renitenssel megint találkoztam, dőlt belőle a cefreszag.
A történetet egy ablakon kirepülő azonosított tárgy, egy lábos töltött paprika teszi kerekké. Péntek este arra lettünk figyelmesek, hogy a légkondicionáló berendezésünk külső egysége paprikafoltos. El sem tudtuk képzelni, mi lehet ennek az oka. A házban lakók beszámolója szerint, miközben az egyik lakó be akart jönni a bejárati ajtón, tőle két méterre a földön landolt az aznapi ebéd. Persze nem világos még számomra, hogy pontosan ki követte el ezt az elképesztő hülyeséget, de több gyanús jel és az emberben működő előítélet arra enged következtetni, hogy a közutálat tárgyává lett lakótársaink vívmánya ez is.
A nem is annyira távoli jövőben, amennyiben a lakáspiaci helyzet, egy néhány megtakarításunk, és a jelenlegi lakáshitel áthelyezése megengedi szeretnénk a másfélszobás otthonunkat nagyobb belső térre váltani. Azon gondolkodtam, ha találunk egy megfelelő kéglit, járjam végig a lépcsőházat és szemrevételezzem az ott lakókat? Hihetetlenül védtelen az ember.
A történet tanulságos. A kellemetlenség mellett nagyon örülünk, hogy túl nagy kárunk nem lett. A fürdőt és az előszobát kell újrafesteni. Amennyiben a biztosítótól kapunk annyi pénzt, akkor már a konyhát is kifestetetjük.
A fiatal rendőr – amikor elköszönt – bizonytalan mosollyal azt mondta, hogy azért Boldog Ünnepeket kíván. Elmosolyodtam és viszonoztam jókívánságait. Éles helyzetben a kezdeti kétségbeesést a vagyonvédelmi ösztön felőrölte és győzedelmeskedett bennünk. Aznap este anyósoméknál aludtunk, mert az ázott festékszag elviselhetetlen volt. Gyermekünk vidáman bukfencezett az ágyon, szerencsére semmi ijedelmet nem okozott az eset benne. Mi kieresztésképp jó pár pohár bort és pezsgőt leküldtünk a gyomrunkba. Az éjszaka bár nem volt nyugodalmas, de eseménytelen volt.

2009. december 14., hétfő

Henning Mankell: Tűzfal; M-érték Kiadó, Budapest, 2009


Két fiatalkorú lány megtámad egy taxist, kalapáccsal és konyhakéssel halálosan megsebzik a Skané-i éjszakában. Amikor a rendőrségen kihallgatják őket, nem tanúsítanak semmiféle megbánást. Kurt Wallander nyomozó fel sem bírja fogni az érzelmek ilyen formájú alulműködését. Mindeközben egy férfi holtan esik össze egy bankautomata előtt. Holttestét ellopják a patológiáról, hogy aztán korábbi helyére tegyék vissza. Egy éjszaka pedig egész Skanéban kialszik a villany, a város egyik meghatározó jelentőségű transzformátorállomásán pedig egy elszenesedett hullát találnak. A városban történő különös esetek között látszólag semmi köze egymáshoz, de a maréknyi helyi nyomozócsoportnak sikerül az összefüggésekre rávilágítania. Wallandernek, a nyomozás vezetőjének közben egy kihallgatás közben elcsattant pofon miatt a társadalmi nyilvánosság kétes dicsőségével és kollégái bizalmatlanságával is meg kell küzdenie.
Ennyit és nem többet árulhatok el Henning Mankell Magyarországon legújabban megjelent regényéből. Mankell a Tűzfallal újból bebizonyította, hogy a rendkívül összetett, részletekig pontos, a figyelmet és a feszültséget mindvégig fenntartó krimik írására született. Számos bűnügyi regényt olvastam az elmúlt években, a sok figyelemreméltó regény közül Mankell munkái nyerték el leginkább a tetszésemet.
A Mankell krimik nem átallanak az ötszáz oldalt is meghaladni, és éppen ezért elég időt hagyni arra, hogy a nyomozás során felmerülő kínt és verejtéket bemutassák. Mankell munkái általában különösen bonyolult, akár több kontinensre kiterjedő, esetenként a régmúltban gyökerező bűnesetekről szólnak. Akár azt is mondhatnám, hogy a szerző megtanulta az amerikai popcorn mozi azon, jól bevált, alaptézisét, miszerint a világot megrengető csapások, bűncselekmények Amerikán, mint a világ központján keresztül fejtik ki hatásukat a világ egészére, így az amerikaiakon áll vagy bukik a világ sorsa. Mankell legújabb regényében ezt a szemállást egy svéd kisvárosba, Skanéba helyezi, és teszi mindezt úgy, hogy eközben a nevetségesség halvány gondolata sem merül fel az olvasóban, mert az elejétől a végégig a hitelesség érzetét fenn tudja tartani. Tulajdonképpen ez Mankell zsenijének a lényege. A részletekben rejlő alaposság által hirdetett életszerűség.
Ebből az alapállásból kiindulva a heppiend sem feltétlenül ad teljes megnyugvást az olvasó számára, hiszen a Wallander-sztorik egyfajta depressziós melankóliát is magukban rejtenek azáltal, hogy egy okos, dolgos, ám kihalóban lévő kopót teszi történetei főhősévé, aki egyre kevésbé érti az őt körülvevő társadalom megváltozott erkölcsiségét.
A Tűzfal kiváló szórakozás, letehetetlen, bizonyíték ara, hogy a bűnügyi irodalom terén is igazi kincsekre talál az ember.

2009. december 10., csütörtök

Eugene O'Neill: Utazás az éjszakába; Budapesti Kamaraszínház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója; rendező: Tordy Géza

Eugene O’Neill harminc évet átölelő drámaírói munkássága során kétféle stílushoz vonzódott leginkább: realizmushoz és az expresszionizmushoz. Repertoárjában éppúgy helyet kapnak az egyfelvonásos művek, mint az egész estés színpadi alkotások. Az első körbe tartozó darabjaiban főleg a szereplők sorsát, lelkiállapotát kutatja, a szimbolista-expresszionista műveiben a formákkal kísérletezik. A negyvennyolc darabot magába foglaló életművét végül 1936-ban Nobel-díjjal ismerték el.
Az Utazás az éjszakába utolsó, 1941-ben írt és posztumusz bemutatott (1953-ban halt meg) drámája saját családjának tragédiáját rajzolja meg. A wikipédia szerint általában ezt tartják a legtökéletesebb művének. Nem ismerem O’Neill munkásságát, eleddig nevét az Eljő a Jeges darab révén ismertem, amelyet sosem olvastam, színpadon sosem láttam, de nevem okán ismerőseim sokszor vicceltek vele.
A Budapesti Kamaraszínház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciójában bemutatott darab egy négytagú család szeretetteljes és egyben gyűlölettel teli kapcsolatrendszerét mutatja be. Az elhibázott életek, a vagyonért, sikerért eladott tehetségek, züllött emberi viszonyok között hitet vesztett emberek látunk, akik folytonosan becsapják önmagukat és egymást. A kölcsönös függőség rendszerében felsejlik apa, anya, fiú, testvér, férj, feleség hazugsága. A háttérben sutyorgó igazság a szereplők sebezhetőségére, hitetlenségére, kétségbeesésére világít rá.
Tartottam az előadástól. Nem szeretem igazán az olyan darabokat, ahol a szereplők elbeszélve egymás mellett, meredten bámulva végig monologizálják az előadást. Ehhez képest az első felvonás meglepetésszerűen lekötötte figyelmemet. A tőle elvárható alakítását nyújtó direktor, Balikó Tamás és a tehetséges ifjú színészek (Zayzon Zsolt és Pál András) mellett a vendégszereplő Kováts Adél számomra nem hagyott kétséget afelől, hogy értik a szakmájukat. A második felvonás azonban megmutatta azt is, hogy a darab rossz. Nem bírom értékelni az olyan színpadi műveket, ahol legalább egy felvonásnyi időben mindenki részegen fetreng. Persze azt is lehetne mondani, hogy a színészek nem képesek megbirkózni a feladattal, de én nem ezt éreztem. Értettem én az ital által görcsükből feloldódott emberekből feltörő szívszorító fájdalmat, de a második felvonás sok volt. Untam, alig vártam, hogy befejeződjön. Felemás, összességében elégedetlen érzéssel hagytam el a nézőteret az előadás végén. Mindez azért sajnálatos, mert az utóbbi időben elkényeztetett a pécsi Társulat engem. Hangsúlyozom azonban, hogy inkább a darabválasztással, illetve a rendezői koncepcióval van gond, nem a színészekkel. Persze az is lehet, hogy az én készülékemben van a hiba. Ízlések és pofonok. Azt hiszem abbahagyom a közhelyek gyártását, egyebet meg nem tudok mondani az előadásról.

(képek: Körtvélyesi László; www.pnsz.hu)

2009. december 8., kedd

Steril légkör

Végül eljött Csányi Sándor ideje. Megkapta első egészestés közönségfilmes főszerepét, ezúttal nem állt az útjában egy Nagy Ervin vagy egy Fenyő Iván sem. Sokan vártak biztosan erre, legfőképp maga a színész. A Csányi által játszott karakterek ugyan számomra szimpatikusak – egyfajta lökött, néhol esetlen, de mégiscsak macsó figurákat alakít rendre szerepeiben – ugyanakkor színészi játéka sematikus, alig tudnék különbséget tenni az egyes filmjeiben nyújtott alakításai között.
A film története ezúttal sem túl bonyolult. A film egy harmincas férfiről szól, aki szakmája szerint forgatókönyvíró, a filmes tanulmányok naiv hite után azonban a szappanoperák lehangoló valóságában találja magát és szakmai presztízsét. A magánéletét mindeközben egy gömbölyödő hasú nőnemű egyed akarja átrendezni, amely korai kapunyitási pánikot okoz hősünk lelkében. A férfi folyamatosan pszichológushoz jár, hiszen érzi, valami nem stimmel, bár nem tud azzal szembenézni, mi is az igazi baj.
Az érzékei, no és persze a film forgatókönyvírója éppen ezért hősünket jól megtréfálja. A háztartási társ Lilla helyébe reggelre új nő kerül, aki a kedvesnek adja ki magát, sőt mi több a férfi minden egyes ismerőse, barátja is ezt állítja. Az új ágyastársat újabb lányok követik. A férfi hamar rájön, hogy a lányok a szexuális aktusok bekövetkezte utáni reggel váltogatják egymást. A kezdeti sokk után a férfi örömmel belemegy a büntetlen bűnözésbe, de nyilván jólelkű és épeszű (?) hősünket ez örökkön-örökké nem elégítheti ki. Szőkék, barnák, feketék, csipkék, harisnyák forgatagában rájön, hogy a családi meleg meghittsége kell neki, ez az egyetlen, amely igazán boldoggá teheti. A macsó is megállapodik, ha kényszerítik. Barátságos mese a konzumidiotizmus korában.
A forgatókönyv nem túl eredeti. Nem kell túl éles szem, hogy valaki Woody Allen hatásait találja meg a filmben (egyik jól sikerült geg például, amikor az alvó kedves mellett tévét néző férfi Poppert Péter előadását Maya Gold pornó jelenetére váltja fel lehalkítva a készüléket, mire a nő felfigyel a nagy csöndre, a férfi ismét az író mondandóját bámulja rezzenéstelen arccal). Az Allen-es beütés az értelmiségi szövegelésben, a főszereplő filmes hátterében, a tengernyi nő okozta élettani problémákban tettenérhető. Az is gyanús nekem, hogy a szerző talán olvashatott vagy láthatta Emmanuel Carrére művét, A bajuszt. No persze a Poligamy egyáltalán nem mélyül el olyannyira, mint a citált mű, de az alaphelyzet, a „minden ismerősöm összeesküdött ellenem” érzés erőteljesen emlékeztet A bajuszra.
Az eredetiség hiányát azonban nem kérem számon a filmen, mert tulajdonképpen kellemes, vicces darab a Poligamy. A forgatókönyv jó ritmusú, az írónak volt/van humorérzéke. Nem éreztem egyetlen esetben sem, hogy kínosan nem jöttek össze a poénok. Ami számomra zavaró a jelenkori magyar közönségfilmek esetében az a helyenként kellemetlen műtermi jellegűk. Annak ellenére, hogy a Poligamy esetében nem volt annyira feltűnő az utószinkron ügyetlensége (egyes filmek esetében nagyon feltűnő a hang és a szájmozgás kontrasztja), jelen filmnél is érzékelhető volt a magyar filmezés ezen jellemző hibája. Az igazán életszerűtlen, elidegenítő hatást azonban leginkább a film képi sterilitás adja. Ebben a világban minden pedáns rendben létezik, még egy összegyűrt ruha is úgy mutat, mintha egy IKEA katalógusban az új arculattervező alkotta volna meg a képet. A legzavaróbb példája ennek a filmvégi szülőszobás jelenet, ahol sötétkék háttér előtt nézi az új apa frissen született gyermekét. Kár érte, mert egyébként a Poligamy vicces film. Nem fergeteges mozi, de üdítő példája annak, hogy lehet jó magyar komédiát is készíteni, még ha nem is túl eredeti. Kicsit steril, enyhén plagizált, de ügyes munka, és mégiscsak a MIENK.


(Orosz Dénes: Poligamy)

2009. december 4., péntek

Gerard Reve: Az esték, Jelenkor Kiadó, Pécs, 1998


Gerard Reve (teljes nevén: Gerard Kornelis van het Reve) a „Nagy Triász”-ként emlegetett, a II. világháború utáni holland írónemzedék egyik jeles tagja Harry Mulisch (A menny felfedezése) és Willem Frederik Hermans (Soha többé alvás) mellett. Az amszterdami születésű író 1947-ben napvilágot látott regénye, Az esték a lassan hömpölygő, hosszú téli napok komor eseménytelenségét tanúsítja, mint azt az alcíme is kifejezi (Téli elbeszélés).
A tíz nap és tíz este időintervallumot átfogó (az 1946-os év Karácsonyától az Új év napjáig terjedő) mű „főhőse” Frits van Egters jön, megy, figyel, kommentál, bizarr és elképesztő történeteket mesél, a semmiről társalog, kényszeredetten beszélgetésbe elegyedik mindenkivel. A fiatalember, aki fél a sötétben, éjszaka rémálmok gyötrik, tulajdonképpen magányos, és ezért folytonosan embertársai társaságát keresi, azokkal azonban nehezen talál a megfelelő szóra. Frits nem éppen a legkellemesebb ember, folyamatosan betegségekről mesél, morbid viccekkel traktálja ismerőseit, az elmúlást, embertársai kopaszságát firtatja. Frits mindeközben folytonosan elemzi, diagnosztizálja, kontrollálja önmagát is, embertársait egyfajta tükörként használva.
Reve regényében távolságtartóan közeledik főhőséhez, és egyáltalán a mű hangulatára jellemző a három lépés távolság. Az érzelmeket mindig egyfajta tárgyilagosság hatja át. Az objektivitás mellé csöndes morbid, helyenként cinikus humor is társul, amely olykor az olvasót is kicsit felidegesíti. Ezenkívül a hétköznapi, a szavakban rejlő brutalitás is megjelenik Reve művében, Frits minden egyes gondolatában mintha a bántás cinikus szándéka rejtőzne, és esetenként kíméletlenül közli véleményét. Reve regénye lassan folyó percekből, órákból, apró mozdulatokból, szavakból, sivár szobabelsőkből, utcákból, terekből épül fel. Az esték a mozdulatlanság himnusza.
Reve számára – bevallása szerint is – az írás pszichoterápia volt. Bérczes Tibor utószavából megtudhatjuk, hogy Reve-t pszichiátere tizenéves korában úgy jellemezte, hogy „túlérzékeny, pszichopata, mélabúra hajlamos”. Reve megfogadva az orvosi tanácsot, írni kezdett, Az esték voltaképpen ennek gyümölcse. A regényben a hozzáértők felfedezni látják Reve életének helyszíneit, családját és baráti körét, akikről Az este szereplőit mintázta. A kezdetben a kritika által támadott mű az irodalmi kánon részévé vált és kötelező iskolai olvasmány lett Reve hazájában, kultuszkönyvvé vált, népszerűsége azóta sem csökkent.
Reve szerint a melankolikus, illúziótlan világban a Remény, Isten mégiscsak jelen van, erről tanúskodik az év utolsó vacsorája utáni rémálom nélküli éjszaka hite. „Élek – suttogta. – Lélegzek. És mozgok. Lélegzek, mozgok, tehát élek. Mi történhet még? Jöhetnek csapások, fájdalmak, borzalmak. De élek. Lecsukhatnak, vagy megtámadhat valamilyen borzasztó betegség: De mindig lélegzem és mozgok. És élek.”
Érdekes olvasmány, megfelelő lelki állapot, koncentráció szükségeltetik hozzá, különben könnyen elveszik az ember Frits eseménytelen hétköznapjaiban.