2010. április 29., csütörtök

Tükröződések

Bécs szomorú, kopott betondzsungelében kezdődik Götz Spielmann rendező filmje, a Revans. Alex (Johannes Krisch) a börtönévek után egy bordélyházban robotol mindenesként. Fuvarozza a főnököt, rendbe teszi a légyott szobákat, csendesen rábeszéli a vonakodó szexmunkásokat hivatásuk gyakorlására. Alex csendben el van sorsával, mígnem beleszeret Tamarába (Irina Potapenko), az ukrán bevándorolt prostituáltba. A szerelem erőt ad nekik arra, hogy megkíséreljenek kitörni alantas életükből. A vidéki kisvárosban eltervezett bankrablás azonban balul üt ki. Tamara ragaszkodik hozzá, hogy kint várakozzon az autóban, míg Alex kirámolja a kasszát. A végzet azonban egy vidéki rendőrt, Robertet (Andreas Lust) sodor az útjukba, aki a menekülő autóra leadott lövésével kioltja Tamara életét.
A film ebben a pillanatban tulajdonképpen újra indul. Alex elkeseredésében édesapja tanyáján húzza meg magát. Eleinte addig akar ott maradni, amíg fel nem aprítja a tűzifát, ám megismerkedik Susannéval (Ursula Strauss), aki édesapját látogatja rendszeresen. Véletlenek azonban nincsenek, hiszen Susanne Robert felesége.
Robert eltévedt lövése következményei miatt megtörik, az önvád és a depresszió keríti hatalmába. Az eset előhozza Susanneval való házasságának töréspontjait: eleddig nem tudtak gyermeket nemzeni, és ennek oka valószínűség szerint Robertnél keresendő. Az emberi kapcsolati rendszerekben rejlő feszültség egymás karjaiba veti Alexet és Susannét. A nő gyermeket akar, gyakorlatilag erre kell neki a férfi, hogy ezzel billentse helyre családi életét.
A címbéli revans első ránézésre lehetne akár Alex bosszúja, hiszen a férfi szerelmének elvesztése okán keletkező kétségbeesett dühe a szemet szemért elv érvényesülését követeli Roberten. Később azonban kiderül, hogy a revans sokkal inkább a szereplők tetteinek visszatükröződését jelenti. Minden, amit cselekszünk, hatással van ránk. A természet azt adja vissza, amit mi adunk, ami tetteinkből keletkezik környezetünkben. Minden, ami körülvesz bennünket, csak illúzió marad mindaddig, amíg valóban fel nem nyitjuk szívünket. A Revans jól mutatja ezt a természeti törvényszerűséget. Ahogy a film rendezője válaszolt meg azt az újságírói kérdést, hogy „Mi volt a kérdés, amit megfogalmazott magának a Revans-ban?” „Talán azt mondanám: Illúzió-e az élet vagy sem?” A film szereplői lassan magukba szállnak. Alex a vidéki csöndben kezd ráébredni élete elhibázott útjára, végül bevallja Susannénak történetük végzetszerű összefüggéseit. Robert és Alex találkozása is elkerülhetetlen, ám a tehetetlen bosszú helyett az esendő elme számára érthetetlen kérdések hangzanak el. A film végpontján a szereplők felnyíló tekintete mélységes emberi pillanatban rögzíti a történetet, amely súlyos lepelként hull a nézőre.
A film képi megjelenítése nem hivalkodó, nincsen benne hatásvadász elem, a kamera jobbára mozdulatlan, egyszerű, precíz beállításokat rögzít. A Revans érdekes párdarabja Park Chan-wook Oldboyának. Mindkét film a végzet krónikása, különbözőségük hivalkodásra hajlamukban mutatkozik meg. Az osztrák és a koreai modell ebben a tekintetben ugyanazon kérdés megközelítésének két végpontját jelenti. Az előbbi a bergmani, míg az utóbbi a tarantínós utat választja.
A Revansot 2009-ben jelölték a legjobb idegennyelvű film kategóriájában Oscar-díjra. Végül ugyan nem nyerte el az arany szobrocskát, de az Akadémia ízlését ismerve, ez csak tovább növeli érdemeit. Két év után végre hazánkban is láthatja a közönség ezt az üdítően jó osztrák opuszt.
(Götz Spielmann: Revans)

2010. április 27., kedd

Lassan beköltözik az élet Pécs szívébe


Lassan kezd visszatérni az élet Pécs belvárosába. Ez nem csak a közelgő nyári turistaszezonnal és az egyre javuló időjárással függ össze, hanem azzal is, hogy lassan befejeződnek a nagy munkák Pécs belvárosában. Április 18-án elbontották a kordonok jelentős részét a Széchenyi téren és megnyílott a tér a gyalogos forgalom előtt. Sokan fanyaloghatnak persze, hogy ilyen meg olyan a tér, nekem személy szerint tetszik. Elsősorban azért, mert nagy és világos terünk lett, erőteljes mediterrán beütéssel. Ráfért már ez a komoly kozmetika Pécs központi terére. Babakocsival például egyszerűen lehetetlen volt végigmenni rajta. Persze apróbb munkák még a téren is zajlanak, hiszen a műszaki átadás-átvétel hosszú procedúrája is megkezdődött.
Eközben lassan elkészül a Kossuth tér is. Ott is az utolsó simításokat végzik a munkások, a Haltér is csatlakozik hamarosan, ahogy elnézem. A Kossuth tér egyértelműen pozitív változáson megy át, hiszen gyakorlatilag egy nagy parkoló volt az egész. Most viszont a város egy új bejárható, élhető közteret kap a lakosság, azonban az autósok sem panaszkodhatnak, hiszen a föld alá süllyesztett parkolóházban hagyhatják járművüket. A két nagy teret összekötő utca, az Irgalmasok utcája – ha minden igaz – május 15-éig kapja meg a burkolatot. Itt jelenleg még elég nagy a zűrzavar.
A Széchenyi tértől északra a pécsi múzeumok nagy részének helyet adó Káptalan utca is megszépült. A Múzeumok kertjei is láthatóvá váltak, és a későbbiekben talán jobban használhatóbbakká válnak. Ezenkívül még apróbb utca felújítások próbálják szépíteni Pécs belvárosát. Akárki akármit mond, szerintem nagyon szép lesz Pécs belvárosa.
Vasárnap mi is sétáltunk egy nagyot a Széchenyi téren és a Káptalan utcában. Végső célunk a Dóm Múzeum (Káptalan utca 8.) volt, ahol a Ravennai mozaik kiállítást akartuk megnézni. A nagysikerű utazó kiállítás a világhírű ravennai mozaikok különleges másolatait tartalmazza, amelyet Ravenna város önkormányzata az ötvenes években hozott létre. A tárlat először Párizsban, az 1951-es esztendőben volt látható, azóta bejárta a nagyvilágot.
„A különböző nagyságú mozaikmásolatok szigorú szakmai eljárással készültek. Előbb hártyavékonyságú papírra rámásolták a képeket alkotó mozaikkövek pontos körvonalát, majd meghatározták a színeket és a színárnyalatokat, hogy pontosan ezeknek megfelelő üveglemezeket rendeljenek a muranói és a velencei üveggyárakból. Ezekből kézzel vágták ki a mozaikköveket, s a hártya segítségével kijelölt helyeken tették a mészágyba. A másolat még a bemélyedéseket és kiemelkedéseket is híven követi, amelyeket a hajdani mozaikkészítők ujja hagyott az anyagban, a kövek csillogása és fénytörése megteremti az eredetivel való szinte teljes hasonlóságot.
A Ravenna városának támogatásával létrejövő pécsi kiállításon öt épületegyüttes, a S. Vitale-bazilika, a S. Apollinare Nuovo-bazilika, az ariánus keresztelőkápolna, a Neone keresztelőkápolna és az érseki keresztelőkápolna legszebb mozaikképeiről készült másolatokat tekintheti meg a közönség.”
A Ravennaikiállítást 2010. április 10-én nyitották meg és egészen május 10.-éig láthatják az érdeklődök. A kiállítást igényesen állították össze, többnyelvű leírások segítik a látogatókat a mozaikok megtekintésében és megtudhatjuk azt is, hogy az egyes mozaikok eredetije hol található. Az ember azonnal kedvet kap arra, hogy Ravennába utazzon. Nálunk családi program volt a kiállítás nézése, így kétéves fiunkat sem hagytuk ki a dologból. Persze őt még annyira nem érdekelte a fantasztikus mozaik-gyűjtemény. Mondhatni fittyet hányt rá, így mi sem tudtuk teljes részletességgel elolvasni, mit is láttunk pontosan. Szerencsére egy igényesen szerkesztett négynyelvű kiadványt találtam a kiállításról, azt el is hoztam magammal. Abban elolvashatom, hogy melyik mozaikon mi is van pontosan.Hazafelé még megálltunk a Szent István téren is, ahol éppen a Kézdivásárhelyről érkezett Fúvószenekar és Mazsorett együttes adott elő kellemes produkciót. A most már valóban tavaszias időben kicsit bele hallgattunk a műsorba, miközben Márk a tér szökőkútjába apró fű- és virágcafatokat dobott, miután kavicsot nem nagyon talált a téren. Hazafelé még hallottuk, hogy a Széchenyi téren is fúvosok adták a ritmust. Az Irgalmasok utcáján pedig a gumikalapácsok és burkolatvágó gép hangja festett be a tájat. Reméljük, hogy az utóbbi hangok lassan elcsöndesednek Pécs belvárosában.

2010. április 23., péntek

Újra bajnok a Mizo-Pécs 2010.



A Rátgéber éra utáni első bajnoki címét nyerték meg a pécsi kosaras lányok, miután nagyon izgalmas mérkőzésen, hosszabbításban 100-96 arányban kerekedtek felül Sopronban az utóbbi három év bajnokán, az MKB Euroleasing Sopron csapatán. HAAAJRÁÁÁ PÉÉÉÉCS!!!

A csapat 11 bajnoki címe:


edző: Vertetics István

1991–92 (PVSK-Co-Order )

edző: Rátgéber László

1994–95, 1995–96 (Pécsi VSK-Dália)

1997-98 (PVSK-Dália-Dalmand)

1999–2000, 2000–01, 2002-03, 2003-04, 2004-05 (MiZo-Pécsi VSK )

2005-06 (Mizo-Pécs)

edző: Fűzy Ákos

2009-10 (Mizo-Pécs 2010)

Bejelentették a 63. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramját

Az év legrangosabb filmes mustráját 2010. május 12. és 23. között rendezik meg Cannes-ban. Ebben az évben egy magyar film is bekerült a versenybe. A FiPRESCI-díjas Delta 2008-as cannes-i sikerét követően Mundruczó Kornél ismételten Cannes-ban mutatja be legújabb filmjét. Ezúttal a Bárka Színházban nagy sikerrel játszott és két évvel ezelőtt a POSzT fődíját elnyerő színpadi mű filmes adaptációjával megy a francia filmfővárosba. A Szelíd teremtés - Frankenstein-terv című film színpadi párját még a POSzTon volt alkalmam látni. Azon kevesek közé tartoztam, aki bejuthatott az előadásra. Nagy hatással volt rám az előadás. Kíváncsian várom a filmes változatot.

Számos nagy rendező, mint Leigh vagy Takeshi Cannes-ra időzítette az új filmjét, engem azonban leginkább Inarritu filmje érdekel. Azon rendezők közé tartozik, aki évekig dolgozik egy munkáján. Meg is látszik az eredmény az eddigi filmjeit (Korcs szerelmek, 21 gramm, Bábel) figyelembe véve. Remélem, hogy mihamarább Magyarországon is be fogják mutatni.

A hivatalos versenyprogram

1. Mathieu AMALRIC: TOURNÉE

(On Tour)

2. Xavier BEAUVOIS: DES HOMMES ET DES DIEUX

(Of God And Men)

3. Rachid BOUCHAREB: HORS LA LOI

(Outside Of The Law)

4. Alejandro GONZÁLEZ IÑÁRRITU: BIUTIFUL

5. Mahamat-Saleh HAROUN: UN HOMME QUI CRIE

(A Screaming Man)

6. IM Sangsoo: THE HOUSEMAID

7. Abbas KIAROSTAMI: COPIE CONFORME

(Certified Copy)

8. Takeshi KITANO: OUTRAGE

9. LEE Chang-dong: POETRY

10. Mike LEIGH: ANOTHER YEAR

11. Doug LIMAN: FAIR GAME

12. Sergei LOZNITSA: СЧАСТЬЕ МОЕ

(My Joy)

13. Daniele LUCHETTI: LA NOSTRA VITA

(Our Life)

14. Nikita MIKHALKOV: UTOMLYONNYE SOLNTSEM 2: PREDSTOYANIE

(Burnt By The Sun 2: Exodus)

15. Kornél MUNDRUCZÓ: SZELÍD TEREMTÉS - FRANKENSTEIN-TERV

(Tender Son - The Frankenstein Project)

16. Bertrand TAVERNIER: LA PRINCESSE DE MONTPENSIER

(The Princess Of Montpensier)

17. Apichatpong WEERASETHAKUL: LONG BOONMEE RALEUK CHAT

(Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives)

18. Xiaoshuai WANG: RIZHAO CHONGQING

(Chongqing Blues)

A versenymezőny zsűrije

elnök:
Tim BURTON, Director / USA

tagok:
Kate BECKINSALE - Actress / United Kingdom

Giovanna MEZZOGIORNO - Actress / Italy

Alberto BARBERA - Director National Museum of Cinema / Italy

Emmanuel CARRERE - Writer - Scripwriter - Director / France

Benicio DEL TORO - Actor / Puerto Rico

Victor ERICE - Director / Spain

Shekhar KAPUR - Director - Actor - Producer / India

2010. április 22., csütörtök

Melania Mazzucco: Egy tökéletes nap; Európa Könyvkiadó, Budapest, 2009


Az Egy tökéletes nap 2001. május 4. napjának 24 óráját meséli el, amely Róma maroknyi lakóinak, tulajdonképpen két, darabjaira hullott család tagjainak életére sorsfordító hatással bír. Melania Mazzucco, az író, a regényben egy bűntény előtti huszonnégy óra eseményeit gyűjtötte össze. S bár a regény a bűnelkövetés mozgatórugóira próbál fényt deríteni, nem nevezhetjük kriminek. A könyv sokkal inkább realista felütésű lélektani regény, amely a nyomozati anyagok terjedelmességével, ámde a történet szereplőinek belsőjében lezajlódott rezdülésekre fókuszálva mutatja be a tragédiát. Mazzucco a hitelesség érdekében rendőrfőkapitányokkal, ügyészekkel, ügyvédekkel, csendőrökkel is szót váltott a könyv megszületése során.
A történet óráról órára halad az elkerülhetetlen végkifejlet felé. Különböző korú és sorsú emberek párhuzamosan futó és néha egymásba gabalyodó történetét ismerhetjük meg a regény hasábjain. Egy kislány, aki épp aznap ünnepli születésnapját, egy politikus, aki rossz helyen mond el egy kortesbeszédet, a politikus első házasságából született fiú, aki éppen egy McDonald’s büféjében robbant fel egy bombát, a politikus fiatal felesége, aki önállósodási törekvéseiként titokban lakást keres, a politikus betegesen agresszív testőre, akit elhagyott a felesége, a feleség, aki próbál volt férje fojtogató és fenyegető jelenlététől megszabadulni, és gyermekei a visszahúzódó kisfiú és a kamasz nagylány, akik dühösek a szülőkre, miközben szeretetre vágynak, végül ott van még a nagylány irodalomtanára, aki író szeretne lenni, és bár saját neme iránt érdeklődik, a magány más utat is mutat számára.
Az Egy tökéletes nap mindannyiuk története, amely feltartóztathatatlanul robog a tragikus befejezés felé. A regény azt a napot választotta tárgyává, amely végén egy korábban elindult folyamat során olyan behatás éri a szereplőket, amely visszafordíthatatlanul megváltoztatja a világra nyíló tekintetüket, az addigi pályájáról eltéríti életüket. Mazzucco a történet végén, az olvasó által mindinkább elodázni vágyott, tragédia felfedezése pillanatában rögzíti az objektívének látószögét. A szerző a szereplőit sorsára hagyja, a kiérlelt helyzet következményeinek bemutatása már nem az ő dolga. Azért teljes reménytelenségben nem hagyja ott szereplőit, egy apró reménysugár, az értelmetlenségben értelmet adó fénysugár azért ott pislákol valahol a közelben.
Mazzucco regényének címét Lou Reed egyik legismertebb dalának (egyesek még a Duran Duran előadásából is ismerhetik a dalt) címéből kölcsönözte. A címadó dal üzenete egyben a szereplő felé mutatott tükör is. Sorsunkat mindannyian magunk alakítjuk. A velünk szembe jövő problémák megoldására az eszközöket, az erőt kézhez kapjuk, de a végeredményt nekünk kell kifőznünk. Ahogy a szólás is mondja: ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát (You're going to reap just what you sow). Megfontolandó gondolat ez számunkra is.


Lou Reed
Perfect Day

Just a perfect day,
Drink Sangria in the park,
And then later, when it gets dark,
We go home.
Just a perfect day,
Feed animals in the zoo
Then later, a movie, too,
And then home.

Oh it's such a perfect day,
I'm glad I spent it with you.
Oh such a perfect day,
You just keep me hanging on,
You just keep me hanging on.

Just a perfect day,
Problems all left alone,
Weekenders on our own.
It's such fun.
Just a perfect day,
You made me forget myself.
I thought I was someone else,
Someone good.

Oh it's such a perfect day,
I'm glad I spent it with you.
Oh such a perfect day,
You just keep me hanging on,
You just keep me hanging on.

You're going to reap just what you sow,
You're going to reap just what you sow,
You're going to reap just what you sow,
You're going to reap just what you sow...


2010. április 12., hétfő

Társadalmi szolgálat

Mike Leigh a mindennapok krónikása, a zsebnoteszból előkerülő történetek a kispolgári lét apró rezdüléseit hivatottak megfogni. Az egyéni sorsok mögött automatizmusok, rögeszmék, hazugságok, kommunikációs zavarok bújnak meg, amelyek oly nevetségessé, és mégis szerethetővé tesznek minket. Ezek vagyunk mi, tökéletlen emberi lények. Tökéletlenek vagyunk, mert emberek vagyunk.
Legutóbbi filmjében ugyanerről beszél nekünk, ám másféle hangsúllyal. Leigh megmutatja, hogy nem csak az emberi szenvedésről lehet filmet készíteni, hanem a boldogságról is, elvégre ezért vagyunk itt, hogy ezt az állapotot elérjük. Miért ne beszélhetnénk róla. A Hajrá Boldogság! című film főszereplője a sokat csevegő, vihorászó harmincas tanárnő, aki mindenkinek tartogat a tarsolyában egy mosolyt, és sosem hajlandó az élet sötét oldalának alávetnie magát. Sokat tanulhatnánk Poppytól, aki tudatosan igyekszik ébren tartani magában a gyermeket. Testünk öregszik, megszűnik, ez egy dolog, de lelkünk, szellemünk múlhatatlan, ezt felejtjük el. Saját gondolataink gátjai önmagunknak.
Persze Poppy életigenlése sem veszélytelen vállalkozás, hiszen pont ott nem tud segíteni, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. A legnagyszerűbb jelenetek a filmben éppen a különféle színekben trillázó vidám nő és az őt vezetni tanító, szürkeségbe burkolózó, örökké elégedetlen oktató közötti csetepaték, ahol egyértelműen egy pesszimista és egy optimista világkép csatározik egymással. Az, hogy a film nem válik üres tanmesésévé, hanem szerethető és átélhető kaland lesz, Leigh zsenijén kívül Sally Hawkins hamiskás-mentes játékának és a mellékszerepeket alakító színészek (Alexis Zegerman, Andrea Riseborough, Sinead Matthews, Kate O’Flynn, Sarah Niles, Eddie Marsan) zökkenőmentes filmes jelenlétének köszönhető. Poppy küldetése társadalmi szolgálat. Nem csinál mást, mint tükröt mutat embertársainak. Vállalkozása már-már sziszifuszi, de becsületére váljék, nem adja fel sosem.
Mike Leigh filmje könnyedsége ellenére véresen komoly dogokról beszél. Ne mond mást, mint azt a törvényt, hogy minden a fejekben dől el. Gondolataink formát öltenek és rendezik életünket. Csak végre meg kellene látnunk ezt az igazságot, hogy formálni tudjunk magunkat. A mosoly egy megfelelő eszköz önmagunk megtalálásához.

(Mike Leigh: Hajrá Boldogság!)

(képek: www.filmkatalogus.hu)

2010. április 6., kedd

Húsvét a Villa Weberben

Az üdülési csekk sikertörténet a belföldi turizmus területén, ami családunk kiváló példa e béren kívüli juttatás haszonélvezőire. Idén ugyan már nem adómentes ez a fajta juttatás, de szerencsére még olykor kapható. Számos helyre mér eljutottunk vele, ahova egyébként igen nagy valószínűséggel nem tettük volna be a lábunkat egyébként. A példák sorát a bikali Puchner kastély, a harkányi Xavin Hotel, a soproni Átrium Panzió, a villányi Crocius Gere Hotel, a Kövestető Hosszúhetényben, a sümegi Hotel Wellness Kapitány szaporítja. Lehet, hogy kihagytam valamit a sorból, nem tudom. Mindenesetre a fenti listaszámba menő sorozat is jól jellemzi, hogy mennyire hasznos juttatás az üdülési csekk, főleg azoknak, aki szeretnek utazni. Persze, el kell ismerni azt is, hogy aki alig él meg a fizetéséből, az üdülési csekk önmagában vajmi keveset nyújt neki.
Idén Húsvétot nem otthon töltöttük. Mivel május végén egy jó nagy adag csekk lejárt, úgy döntöttünk, az ünnep hosszú hétvégére meglepjük magunkat egy belföldi utazással. Először Zselickisfaludra szerettünk volna menni. A Hotel Kardosfát néztük ki magunknak, de arról lekéstünk, feleségem viszont nagyszerű helyet talált. Bonyhád külső részén, szőlősdombokkal körülvett területen fekszik a Villa Weber Konferencia és Wellness Hotel. A „Völgység” szívében található helyet eredetileg a Perczel család építette, aki generációkon keresztül itt élt. A család gazdasági nehézségei következtében a birtok Wéber János kezébe került. Ő virágoztatta fel a majorságot. A család 1936-ig élt itt. Jelenleg olasz tulajdonosa van, akinek a barátja a családjával épp ott töltötte az ünnepet. A család legkisebb tagját, a tíz éves körüli fiút Raúlnak hívják. Kedves gyermek, ám igen nagy egóval vértezte fel magát. Egész hétvége alatt a villa területén rótta a köröket mini quadjával. Szombat reggel indultunk útnak Pécsről. Először elhagytuk Bonyhádot és megnéztük a Szálkai tavat. Hihetetlen nyugodt légkör fogadott minket, ott lecsendesedhet az ember. Egyébként a szállás kiválasztásánál fontos szempontot játszott az is, hogy csendes, viszonylag elzárt helyre menjünk. Jól választottunk ebből a szempontból is. De térjünk vissza Szálkára. Sajnos a tónál nem sok időt tölthettünk, csak néhány kavicsot, földdarabot tudott Márk a tóba dobni, láttunk két jól megtermett hattyút és pár horgászó embert. Márk éppen abban a korban van most, amikor ott a legjobb neki, ahol éppen az adott pillanatban van. Bárhonnan akarjuk elvinni őt, óriási patáliában részesít minket. Mi, felnőttek hajlamosak vagyunk elsuhanni életünk fontos pillanatai mellett. Rohanunk és rohanunk, az idő meg fut velünk. Nekünk kellene megállni időnként, az idő úgysem fog. Az elménk folyamatosan a jövőben vagy a múltban kutat, miközben nem veszi észre, hogy az „ott és akkor”-ban mi történik. Ezt kellene megtanulni. Gyerekkorban még tudjuk ezt, aztán elveszítjük ezt a képességet, bedarál minket a hétköznapiság kérlelhetetlensége. Felnőtt korban újból meg kel tanulni a jelenben élni, meg kell találni magunkban a gyermeket, és meg kell tudni őrizni őt magunknak.
Szálkán szerettünk volna ebédelni, félig szerencsénk is volt. Találtunk ugyan éttermet is, csak éppen jó háromnegyed órával később nyitotta meg kapuit, ahhoz képest, hogy mi arra jártunk. A gyermek alvásideje viszont már vészesen közeledett, így az ebédet kihagyva, a szállásra hajtottunk.
A Villa Weber lenyűgözött külső megjelenésével minket. Nagy területen fekszik, egy mini falu az egész. Gyönyörű szobákat kaptunk, amelyek külalakja az antik és modern stílus ízléses találkozásának a gyümölcse. Ugyan a későbbiekben mindkét szobában megjelentek a hangyák, ugyan a külső medence még használaton kívül volt, a teniszpálya teniszezésre még alkalmatlan volt, vagyis még minden a téli álomból épp hogy felnyitotta a szemét, de a hely lelkisége olyan melengető volt, hogy egyáltalán nem bosszankodtunk semmin sem. A Villának van egy mini wellness részlege is, amelynek bővítése épp építési engedélyeztetés alatt áll. Jelenleg egy jacuzzi és egy finn szauna található benne. Első nap valaki a pezsgőfürdő vizét 39 °C-ra beálította, így – főleg gyermekkel – nem sokat tartózkodtunk benne. Eszterrel a szaunát azért kipróbáltuk, amely nagyon kellemesnek bizonyult.
Az első este a vacsora mellé kis élő zenével kedveskedtek nekünk a házigazdák, és egy nagyon finom, kitűnően adagolt vacsorával tölthettük meg a bendőnket. A legtöbb helyen vagy úgy degeszre etetik az embert, hogy alig tud az asztal mögül felállni vagy madáradagnyi ételt tesznek a vendég kopogó szemei elé. A Villa Weber konyhájában jó arányérzékkel megtalálták az arany középutat. A svédasztalos reggelinél is ez a szemlélet nyert bizonyságot. Sümegen vagy Bikalon rengeteg kaja csalogatta az embert, incselkedett a vendég gyomrával. A Villa Weber reggeli asztalán nem volt temérdek mennyiségű étel, mégis bőséges volt a felhozatal. Éppen annyiból lehetet választani, hogy a vendég gondolván társaira ne dőzsölje túl magát, viszont kellőképpen megtölthesse pocakját. Az italfogyasztást azért ezúttal sem a vendéglátói kínálatból oldottuk meg, hiszen ingünk-gatyánk rá ment volna. Még Pécsett szereztünk be némi finom nedűt. Első este a szekszárdi Eszterbauer Borászat – Öröm névre keresztelt – 2009-es roséját kóstoltuk meg. A zweigelt és kadarka részvételével készült rosé nagyon kellemes hatással bírt az ízlelőbimbókra, méltó helyet követelve magának a Sauska és a Vylyan Pincészet azonos évjáratú roséi mellett. A második este a balatonlellei Ikon rosét fogyasztottuk el, amely Cabarbet Franc szőlőből készült. Véleményem szerint, roséban nagyot nem lehet tévedni (egy vörös bornál sokkal nagyobb a hiba lehetőség), de nem tartozik ez a rosé a legjobbak közé. Még a Matias Pincészet harmaterős roséja is beelőzi nálam ezt a bort. Vasárnap délelőtt megnéztük a Maláj Nagydíjat a televízióban, aztán sétáltunk egyet a Villa parkjában. Az ebédidő után a család lepihent. Én is elbóbiskoltam egy kicsit, pont annyit, hogy a délutáni fáradtságot kiűzzem a szememből. Nem akartam hosszan aludni, mert szerettem volna a madárcsicsergés közepette egy kicsit naplót írni, aztán olvasgatni vagy fotózgatni. Egyáltalán csak úgy „ellenni” kívántam, amit huszonévesen gazdagon megtehettem, de mostanában már nincs időm rá. Holott fontos lenne megteremteni ezeknek a csöndes óráknak is a helyét az életemben. Jó volt most ezt megtenni, békés, csendes, tiszta érzés.
Nem olyan sokára Püspökszentlászlóra is elmegyünk majd egy hosszú hétvégére. A nyaralást is Esztergomban egy olyan helyen tervezzük, ami abszolút gyerekbarát. Párkány és Esztergom elég látnivalót ad majd nekünk az ott tartózkodásunk bő egy hete alatt, miközben a Mami kertje apartman Márknak szabad, friss levegőt biztosít. De ez még odébb van. Itt is láttam, hogy mennyire boldog volt a szabadban. Nem a negyven négyzetméter fogságában kellett eltöltenie napja nagy részét. Hosszú volt a tél, ez rajta is látszik. Nemsokára elkezd majd bölcsibe járni. Majd talán az is jó változást hoz az életébe. No de ne szaladjunk ennyire előre. A jelenre kell koncentrálnom. A jövő majd alakul, alakítjuk, de az itt és most a fontos. Ezt kell megélni. Szerencsére a hétvégén szép idő volt. Hétfőn, a távozásunk napján jött meg csak az esőmarta levegő. Amikor ezeket a sorokat írtam a Villa Weber kastélyénak verandáján ültem. „Mozgás alig, madárcsiripelést hallok, a távolban autózúgás, egy tücsök is ciripel valahol. Bal oldalamról a szél lágy fuvallattal simogat, Most épp egy erősebb áramlat jön, a naplóm lapjaiba is belekap kissé. Egy kicsit hűvös van, de kardigánban teljesen elviselhető a levegő hőmérséklete. 14 óra 16 perc. Ez a jelen idő. Hallom, ahogy a fellegek között egy repülő halad el, a hajtómű zaja lágyan betölti a tájat. Néhány hang vesz körül engem, de a városi léthez képest ez csöndnek bizonyul. Sajnos egyre kevesebb részem jut a ›hangos csönd‹ élményében, amelyet a legtökéletesebben még egyetemi éveim alatt a Pannonhalmi Apátság főtemplomában éltem át. A csönd olyan tiszta volt, hogy megszólalt. Na de most is, megint, elkalandoztam a jelenből, ezúttal visszafelé. Itt ülök Bonyhádon, a ›Völgység‹ szívében és harmonikusan érzem magam. Lehetne ez a pillanat akár egy végtelenített jelenetsor kimerevített képkockája. De a pillanat varázsa éppen annak végességében rejlik, és ez így van jól."

Atiq Rahimi: Türelemkő; Magvető, Budapest, 2010

Egy afgán város romjai között egy valaha volt élettel teli házban fekszik egy tarkón lőtt férfi. Anyja, apja, fivérei elhagyták őt. Egyedül felesége és gyerekei tartottak ki mellette. A Nő azonban az ápolás tizenhetedik napján feladja a monoton kántálást, és nem folytatja Allah neveinek felsorolását. Az ujjak között pergetett olvasó szemeinek csöndes sercegését és a férj ütemes lélegzetvételét a Nő elfojtott vágyainak, elhallgatott sérelmeinek löketszerű monológjai törik meg.
A címadó türelemkő (szange szabúr) a perzsa mondakörből származó varázslatos tárgy, mely minden bánatot, fájdalmat, titkot magába szív, s végül, mikor már mindent magába foglalt, felrobban, így szabadítva fel mesélőjét. Ennek gyönyörű allegóriája e két ember élete, majd halála a könyv végén: a nehéz lelki csomagokat cipelő Nő maga nevezi „az én szange szabúrom”-nak a Férfit, miközben saját sorsát meséli el. A szőnyeg alá söpört érzelmek iskolájában lassan semmivé foszlott a muszlim fiatalasszony minden álma. Férje nagy harcos volt, találkozás híján ment férjül hozzá, a családok döntésének megfelelően. Az esküvőt is a Férfi távollétében tartották meg, csak három év eltelte után ismerhették meg egymást. A ki nem mondott szavak mentén haladt életük.
Atiq Rahimi, az író, húszas éveiben politikai menekültként költözött Kabulból Franciaországba, igaz 2002 óta Párizs és Afganisztán között ingázva él. Három korábbi regénye perzsa nyelven született. A Türelemkő az első francia nyelven íródott könyve – mely rögtön el is nyerte Franciaország legrangosabb irodalmi díját, a Goncourt díjat. Ebben a regényben Rahimi egy afgán költőnőnek, a 25 évesen elhunyt Nadja Anjumannak állít emléket, akit férje 2005-ben halálra vert (úgynevezett nevelő célzattal), mert a tálib rezsim alatt irodalom órákat tartott a tanulástól eltiltott lányoknak, varrástanfolyamnak álcázva óráit. A költőnő az afgán nőket fojtogató elnyomást fogalmazta meg költeményeiben.
A regénybeli Férfi is utolsó erejével összeroppantja a Nő testét, aki a súlyos szavak, titkok kimondása által felszabadítja lelkét a nyomasztó teher alól. A szange szabúr megtelik, és robban. A robbanás ereje rombol és épít. A Férfi utolsó gyilkos mozdulatai a testet pusztítják, a lelket megszabadítják.
A százötven oldalba és egy szűk térbe zárt történet egyszerű, tiszta stílusban íródott. Rövid, ritmikus mondatok, kevés jelző használata jellemzi a regényt, ami szinte kínálja magát, hogy filmre vegyék. A Türelemkő egy sóhajtásnyi idő alatt illik elolvasni (sajnos én nem így cselekedtem), akkor élhető meg igazán a regény.

2010. április 1., csütörtök

Vlagyimir Szorokin: A jég; Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 2008


„Kezdetben csak az Ősi Fény volt. És a fény az Abszolút Ürességben ragyogott. És a Fény Önmaga számára ragyogott. A Fény huszonháromezer fényhozó sugárból állt. És ezek mi voltunk. Idő nem létezett. Csak az Örökkévalóság volt. És ebben az Örökkévaló Ürességben ragyogtunk. És világokat teremtettünk. A világok megtöltötték az Ürességet. Így jött létre a Világmindenség. Egy alkalommal megint új világot teremtettünk. És a hét bolygója közül az egyiket teljesen víz borította, Ez volt a Föld. Ez a bolygó volt a Fény Nagy Tévedése. Mert a víz gömb alakú tükröt alkotott a felszínén. Ahogy tükröződtünk benne megszűntünk a fény sugarai lenni, és élőlényekben öltöttünk testet.”
A fény anyaggá változott, évmilliárdok alatt ásványból emberré lett. Az emberré vált fénysugarak egyike rátalált a Kozmoszból érkezett Tunguz meteorra, amelynek jege megrezegtette a szívét. Az egyik szív felébredt, és munkához látott, hogy felébressze társait.
Vlagyimir Szorokin A jég című regénye mellbevágóan izgalmas olvasmány. A szív hangjairól szól, amely az alvó embertársak álmát felverheti, és örök megnyugodást hozhat a halottak társadalmában. A Szív Testvérisége módszeresen kezdik felkutatni társaikat, szőke kékszemű embereket keresnek, akiknek mellkasát a meteor jegéből készült kalapáccsal verik ütemesen, amíg a szívük nem kezd beszélni. Ha nem beszél a szív, meghal az amúgy is halott emberi test. Ha megszólal a szív, reményteljes boldogságérzet járja át a jég híveinek szívét. mindez annak reményében történik, hogy majdan a 23.000 szív egyszerre zengje el a szív 23 szavát és akkor megszűnjön a Föld, Eggyé olvadjon a Fény, visszatérjen mindenki oda, ahonnan jött.
Szorokin spirituális története három síkon, három fénylény felébresztésének történetével indít, majd a második részében megismerkedhetünk a Szív Testvériségének történetével, amelyen keresztül az egész nyomorúságos XX. század megelevenedik. A regény a harmadik részében az új évezred rendkívüli találmányának, a YÉG gyógyító Komplexum első használóinak véleményeit olvashatjuk. A Jég szektája látszólag úgy épül fel, mint egy totalitárius rendszer, és bár Szorokin végigvezeti szereplőit a náci és a kommunista rezsim egész történetén, nem egy újabb erőszakszervezetről van itt szó. Sokkal inkább az elveszett paradicsom megtalálásának reménye vezeti hőseit. A Szív Testvérisége nem elvakult szektatagok, cselekedetük a Végtelenes Isteni Boldogság keresésére irányul.
Szorokin a regényt trilógiává duzzasztotta. A jég után megírta előzményként a Bro útját, majd a történet lezárásaként a 23.000 című regényt. A kritikusok szerint a másik két kötet már nem olyan erős, mint A jég, ráadásul a történet végére megfordítja mondanivalóját. Erőteljesen gondolkodom, hogy elolvassam-e a további részeket, mert nekem A jég önmagában lezárt mű, nem szívesen szennyezném be mással.