Gerard Reve (teljes nevén: Gerard Kornelis van het Reve) a „Nagy Triász”-ként emlegetett, a II. világháború utáni holland írónemzedék egyik jeles tagja Harry Mulisch (A menny felfedezése) és Willem Frederik Hermans (Soha többé alvás) mellett. Az amszterdami születésű író 1947-ben napvilágot látott regénye, Az esték a lassan hömpölygő, hosszú téli napok komor eseménytelenségét tanúsítja, mint azt az alcíme is kifejezi (Téli elbeszélés).
A tíz nap és tíz este időintervallumot átfogó (az 1946-os év Karácsonyától az Új év napjáig terjedő) mű „főhőse” Frits van Egters jön, megy, figyel, kommentál, bizarr és elképesztő történeteket mesél, a semmiről társalog, kényszeredetten beszélgetésbe elegyedik mindenkivel. A fiatalember, aki fél a sötétben, éjszaka rémálmok gyötrik, tulajdonképpen magányos, és ezért folytonosan embertársai társaságát keresi, azokkal azonban nehezen talál a megfelelő szóra. Frits nem éppen a legkellemesebb ember, folyamatosan betegségekről mesél, morbid viccekkel traktálja ismerőseit, az elmúlást, embertársai kopaszságát firtatja. Frits mindeközben folytonosan elemzi, diagnosztizálja, kontrollálja önmagát is, embertársait egyfajta tükörként használva.
Reve regényében távolságtartóan közeledik főhőséhez, és egyáltalán a mű hangulatára jellemző a három lépés távolság. Az érzelmeket mindig egyfajta tárgyilagosság hatja át. Az objektivitás mellé csöndes morbid, helyenként cinikus humor is társul, amely olykor az olvasót is kicsit felidegesíti. Ezenkívül a hétköznapi, a szavakban rejlő brutalitás is megjelenik Reve művében, Frits minden egyes gondolatában mintha a bántás cinikus szándéka rejtőzne, és esetenként kíméletlenül közli véleményét. Reve regénye lassan folyó percekből, órákból, apró mozdulatokból, szavakból, sivár szobabelsőkből, utcákból, terekből épül fel. Az esték a mozdulatlanság himnusza.
Reve számára – bevallása szerint is – az írás pszichoterápia volt. Bérczes Tibor utószavából megtudhatjuk, hogy Reve-t pszichiátere tizenéves korában úgy jellemezte, hogy „túlérzékeny, pszichopata, mélabúra hajlamos”. Reve megfogadva az orvosi tanácsot, írni kezdett, Az esték voltaképpen ennek gyümölcse. A regényben a hozzáértők felfedezni látják Reve életének helyszíneit, családját és baráti körét, akikről Az este szereplőit mintázta. A kezdetben a kritika által támadott mű az irodalmi kánon részévé vált és kötelező iskolai olvasmány lett Reve hazájában, kultuszkönyvvé vált, népszerűsége azóta sem csökkent.
Reve szerint a melankolikus, illúziótlan világban a Remény, Isten mégiscsak jelen van, erről tanúskodik az év utolsó vacsorája utáni rémálom nélküli éjszaka hite. „Élek – suttogta. – Lélegzek. És mozgok. Lélegzek, mozgok, tehát élek. Mi történhet még? Jöhetnek csapások, fájdalmak, borzalmak. De élek. Lecsukhatnak, vagy megtámadhat valamilyen borzasztó betegség: De mindig lélegzem és mozgok. És élek.”
Érdekes olvasmány, megfelelő lelki állapot, koncentráció szükségeltetik hozzá, különben könnyen elveszik az ember Frits eseménytelen hétköznapjaiban.
A tíz nap és tíz este időintervallumot átfogó (az 1946-os év Karácsonyától az Új év napjáig terjedő) mű „főhőse” Frits van Egters jön, megy, figyel, kommentál, bizarr és elképesztő történeteket mesél, a semmiről társalog, kényszeredetten beszélgetésbe elegyedik mindenkivel. A fiatalember, aki fél a sötétben, éjszaka rémálmok gyötrik, tulajdonképpen magányos, és ezért folytonosan embertársai társaságát keresi, azokkal azonban nehezen talál a megfelelő szóra. Frits nem éppen a legkellemesebb ember, folyamatosan betegségekről mesél, morbid viccekkel traktálja ismerőseit, az elmúlást, embertársai kopaszságát firtatja. Frits mindeközben folytonosan elemzi, diagnosztizálja, kontrollálja önmagát is, embertársait egyfajta tükörként használva.
Reve regényében távolságtartóan közeledik főhőséhez, és egyáltalán a mű hangulatára jellemző a három lépés távolság. Az érzelmeket mindig egyfajta tárgyilagosság hatja át. Az objektivitás mellé csöndes morbid, helyenként cinikus humor is társul, amely olykor az olvasót is kicsit felidegesíti. Ezenkívül a hétköznapi, a szavakban rejlő brutalitás is megjelenik Reve művében, Frits minden egyes gondolatában mintha a bántás cinikus szándéka rejtőzne, és esetenként kíméletlenül közli véleményét. Reve regénye lassan folyó percekből, órákból, apró mozdulatokból, szavakból, sivár szobabelsőkből, utcákból, terekből épül fel. Az esték a mozdulatlanság himnusza.
Reve számára – bevallása szerint is – az írás pszichoterápia volt. Bérczes Tibor utószavából megtudhatjuk, hogy Reve-t pszichiátere tizenéves korában úgy jellemezte, hogy „túlérzékeny, pszichopata, mélabúra hajlamos”. Reve megfogadva az orvosi tanácsot, írni kezdett, Az esték voltaképpen ennek gyümölcse. A regényben a hozzáértők felfedezni látják Reve életének helyszíneit, családját és baráti körét, akikről Az este szereplőit mintázta. A kezdetben a kritika által támadott mű az irodalmi kánon részévé vált és kötelező iskolai olvasmány lett Reve hazájában, kultuszkönyvvé vált, népszerűsége azóta sem csökkent.
Reve szerint a melankolikus, illúziótlan világban a Remény, Isten mégiscsak jelen van, erről tanúskodik az év utolsó vacsorája utáni rémálom nélküli éjszaka hite. „Élek – suttogta. – Lélegzek. És mozgok. Lélegzek, mozgok, tehát élek. Mi történhet még? Jöhetnek csapások, fájdalmak, borzalmak. De élek. Lecsukhatnak, vagy megtámadhat valamilyen borzasztó betegség: De mindig lélegzem és mozgok. És élek.”
Érdekes olvasmány, megfelelő lelki állapot, koncentráció szükségeltetik hozzá, különben könnyen elveszik az ember Frits eseménytelen hétköznapjaiban.
3 megjegyzés:
hopp, ez nagy kedvenc volt pár évvel ezelőtt.
neki és Nooteboomnak köszönhetően lettem a holland irodalom rajongója.
no, Nooteboom-ot még nem ismerem, milyen könyvet ajánlasz tőle, ami magyar nyelven elérhető?
mondjuk a Mindenszenteket
http://www.konyvtaros.net/nem-kell-mindent-elolvasni.html
Megjegyzés küldése