Balaton szeptember elején

A hétvégén Balatonboglárra látogattunk el, arra helyre, ahova életem egyik meghatározó része köt. Az utóbbi években, a nyári strandidőszakban nem utaztam a Balatonra. Ez egyrészt abból adódik, hogy nagymamám önmagában a nyugdíjából nem tudja fenntartani a házat, ezért azt kiadja nyaralóknak, a másféléves Márkkal pedig a nyári padlás-szállást még nem akartuk megízleltetni. Másrészt mostanság sokkal jobban szeretem a tavaszi, őszi Balatont, amikor a partot még nem özönlik el a hangos turisták, vagy éppen már lázas emlékeiket magukkal vitték otthonaikba. Azt hallom, hogy az utóbbi években a magyarok körében is újra népszerű lett a „Magyar Tenger”, főképp a július végétől augusztus 20-ka közötti időszakban indul meg ez embertenger. Az Államalapítás napja után aztán kiürül egyik napról a másikra a vidék, mintha mi sem történt volna. A táj ismét csöndes lesz, és ilyenkor mutatja meg igazi arcát a tópart. Természetesen mióta gyermekem, családom van, sokkal fontosabb számomra az efféle bensőséges időtöltés, mint a hangos, bulis izzó légkör.
A hétvégén sétáltunk egy jó nagyot a boglári kikötőben, meg Fonyód felé, a vasútállomás utáni partszakaszon, amit én csak „Platánsoros”-nak nevezek. Nagyon szeretem ezt a füves platán fákkal telenőtt partrészt. Persze itt rengeteg villával találkozik az ember, el sem tudom képzelni ebben a szegény országban hogyan lehetséges ennyi tehetős ember, akik ilyen „palotákat”, hétvégi házakat képesek fenntartani. Nagymamám szerint van olyan ember, akinek 4-5 háza is akad, ingatlanba fektetik összeverbuvált vagyonukat. Elképesztő ez a harácsolás, ami itt történik. Találtunk egy látszatra gazdátlan régi balatoni villát, amelyet szívesen a magunkénak tudnánk. El is képzeltük magunkat oda, ahogy finom borok, egy jó könyv társaságában a friss levegőn üldögélünk, miközben gyermekünk a szabadban játszik, vagy éppen a kertben barátainkkal csevegünk. Az emberi képzelet sok mindenre képes, olyanra is, amelyre a valóság csak a fejét csóválja. Ábrándozásainkban persze ízlésesen felújított ház képe jelent meg elúttünk, amely a környékre nem feltétlenül jellemző, hiszen csiricsáré, odanemillő színekben pompázó villák sorakoznak egymás után. A pénz sosem váltja ki az ízlést.

A szeles parttól beljebb egy utcában egy nett játszótérre is bukkantunk. Márk nagyon élvezi a friss levegőt, hiszen szabadon művelheti új tudományát, két lábon járhat, szaladhat ide-oda. Ilyenkor sajnáljuk igazán, hogy jelenleg csak egy másfélszobás panell-lakásra futja, mennyivel jobb lenne Márknak is, ha lenne hely, ahol játszhatna. A játszótéren is hamar feltalálta magát, bár még a mászóka nem az ő világa. Balatonbogláron, mamámnál sokszor rohannak meg a régi emlékek. Mindig furcsálkodom magamon, hogy annak idején mennyire nem tudtam megfelelően értékelni a balatoni nyarakat. Ma már egészen máshogy nézek vissza az akkor olykor unalmasnak, túl csöndesnek tartott nyaralásokra. Azt persze nem tudom, hogy milyen hosszú időn keresztül bírnám ki a városon kívüli életet, mert még a forgatagra is szükségem van, de egyre inkább igénylem a békés, családi környezetet.
Amíg a vasárnapi ebéd után a többiek tele bendővel aludtak, én a gyümölcsfákat környékeztem meg, szilvát, almát, barackot, szőlőt, fügét gyűjtöttem magunknak, hogy csipetnyi hazai ízt vigyünk magunkkal a feldúlt, ekáefes városba. Békés érzés volt intim csöndben csodálni a fáról lógó szilvákat, a szőlőlevelek és az ég színes összejátszását, a fáról lehulló barack puha puffanását.
Röpke időre látogattuk meg mamámat és a vidéket, de bizony nagyon jól esett a csöndes gondtalanság.