Andres Thomas Jensen (a hazánkban közkedvelt rendezései: Zöld hentesek, Gengszterek fogadója, Ádám almái) forgatókönyvéből ezúttal a nem rokon, Tomas Villum Jensen rendezett filmet. A Kiságyúk a művészfilm-közönségfilm törésvonalmentén kibontakozó vérbő komédia.Claus Volter (Nikolaj Lie Kaas) filmrendező a nagy trilógián dolgozik, amelynek középsőt darabját, A gyilkost épp bemutatják a mozik. A kritika Volter filmjét remekműnek titulálja, ám a jegypénztárakhoz nem tódul a közönség, a BOX OFFICE mérhetetlenül alacsony. Voltert ez különösképpen nem izgatja, hiszen – mint mondja – nem az a feladata, hogy a közönség igényeit kielégítse. A problémát az okozza, hogy a dühkitörésekre hajlamos Tonny Jensen (nicsak ez is egy Jensen; Ulrich Thomsen), a szemétválogatással foglalkozó exférj a láthatás jogának felélesztését követően gyerekeit moziba akarja vinni. Mivel a Harry Potterre már nem kapnak jegyet, a remekműként hirdetett filmre kérnek jegyet. A férfi kislánya a filmben felkoncolt kiskutya látványától kikészül, a csonka család felháborodva hagyják el a mozitermet. A férfi az ablakon kidobott pénzét követeli vissza, s miután jogosnak vélt igényei meghallgatásra nem lelnek, dührohamában szétveri a berendezést. Egy szó, mint száz Jensen a néhány szerencsétlennek tűnő fordulat után Volter új filmjének társírói és társrendezői székében találja magát. A közös munka gyümölcseként megszülető Robbanó bomba a káromkodásoktól és a helyszínül használt enteriőr részletes leírásaként használt szakszavaktól hemzsegő őrületes nagy maszlag lesz.
Claus Volter összegyűrt alakjában számos neves rendező felismerhető, talán a legkézenfekvőbb a trilógiákban gondolkozó dán Lars Von Trier, aztán felfedezhető a filmőrült és magának mindent megengedő Quentin Tarantino, Ingmar Bergman sziluettje is felbukkan Volter figurájában és talán az sem elrugaszkodott ötlet, hogy Tarr Béla jegyeit is magán hordozza (a magából vért kilövellő hatalmas bálna alakja mindenesetre félelmetesen emlékezetet engem a Werkmeister harmóniákra).
A művészfilm-közönségfilm problematika hazánk filmgyártásában is jelenvaló kérdés, hiszen az egyik oldalon számos gagyi förmedvény próbálja a nézőket a moziba csalogatni, a másik oldalon pedig számos szerzői filmes riasztja el a szélesebb nyilvánosságot magától. A kettő valahogy teljesen kettévált, és nem igazán akaródzik találkozni egymással. Ma persze már vannak arra példák, hogy az áthatolhatatlannak tűnő falakat lebontsák, de ezek a határmezsgyén mozgó filmek ma még kisebbségben vannak.A Kiságyúk mindenesetre kellemesen vicces darab, nem mondom, hogy végig hahotáztam a film kilencven percét, de jól szórakoztam. Nikolaj Lie Kaas gőgős rendezője és Ulrich Thomsen egyszerű embere együtt zseniális. A dán film garantálta minőség ezúttal is biztos talajon áll. Jensenék bebizonyították, hogy ők tudnak a határmezsgyén alkotni, és az előadás után talán nem jön senki oda hozzájuk, hogy a jegyárat visszakövetelje.
(Tomas Villum Jensen: Kiságyúk)
(képek: http://www.est.hu/)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése