A Sötétség angyala című regény A halál angyala folytatása, ám a második kötet önálló létjogosultsága nem kérdőjelezhető meg, az első regény ismerete nélkül is élvezhető olvasmány. Kétségtelen azonban, hogy az első kötet története számos pluszinformációt hordoz magában a regénybeli miliő jobb megértéséhez.
Egy évvel a prostituáltakra speciálódott sorozatgyilkos ártalmatlanná tétele után (Beecham-ügy), A halál angyala történetének idején összetákolt nyomozócsoport ezúttal egy – látszólag – egyszerű gyerekrablási ügy (Libby Hatch-eset) nyomába ered. Hamarosan azonban kiderül, hogy ennél sokkal összetettebb és kényesebb ügy szálait kell kibogozniuk.
Ana Linarest, a manilai spanyol követ lányát elrabolták, aki azonban kis ujját sem akarja mozdítani lánya kiszabadítása érdekében, a kislány édesanyja azonban felkeresi Miss Howardot, aki időközben a New York-i rendőrség kötelékéből kilépve, magánnyomozói praxisba fogott. Laszlo Kreizler épp kényszerszünetet tart az általa vezetet intézet vezetésében, mert egy öngyilkossági eset miatt az intézet működőképességének vizsgálatát rendeleték el, így barátai rábeszélésére nagy erővel veti bele magát a kényes ügybe. Az ügy megoldásából ezúttal sem maradhat ki, John Schuyler Moore, a Times – egykori vagy jelenlegi – bűnügyi tudósítója, az Isaacson testvérek, valamint segítőik Stevie Tagger és Cyrus Montrose sem.
A Sötétség angyala nem foglalkozik olyan mélységekben a XIX: századi New York részletes megjelenítésével, mint elődje, azonban számos újabb korabeli információval leszünk gazdagabbal, amelyek ismételten Carr gondos kutatómunkájának eredménye. Carr számos, a regénybeli időt meghaladó, akkoriban vitatott, ma már széles körben elismert nyomozati technika (laboratóriumi munkák és a ballisztikai vizsgálatok), pszichológiai elmélet, össztársadalmi gondolkodás eredményeit dolgozza bele a történetbe.
Ötletesnek tartom a narrátori szereplő kicserélését. Ezúttal is körülbelül húsz év távlatából nézhetünk vissza a történtekre, ám ezúttal nem az újságírással foglalkozó Mr. Moore tollából ismerjük meg a nyomozás részleteit. A Sötétség angyalának elbeszélője a doktor által felkarolt, egykori utcagyerek, Stevie Tagger, vagy ahogy sokan ismerik, Csöves Stevie. A könyv stílusán is érezhető a narrátor-váltás, ahogy Mr. Moore is értékeli Stevei munkáját egy kiszólásában: "...: az elbeszélést csak lendületessége tartja egyben, egyébként sajnálatos módon hiányzik belőle a stílus." Carr könyvében azonban – véleményem szerint – ez stílusbravúr (kíváncsian várom, hogy ki lesz a készülőben levő, Az Armageddon angyala című kötet narrátora).
Ámulatba ejtő, ahogy Carr különféle zsánereket vegyít egymással, a nevelőregények, a melodráma műfaja, a lélektani krimi, a bírósági dráma, stb. elemeit pontos arányérzékkel gyúrja egy masszába. A történet során az üldözött személyre ezúttal hamar fény derül, ám a felelősségre vonás sokkal nehezebb, mint gondolnánk, Carr az angolszász bírósági büntetőeljárás tárgyalási szakából is kimerítő ízelítőt ad az olvasója számára.
Caleb Carr 1997-ben megjelent regénye, Görgey Etelka kitűnő fordításában, briliáns alkotás. Nem jobb és nem rosszabb A halál angyalánál, hanem éppolyan élvezetes olvasmány. Amennyire koherens a két könyv világa, annyira egymástól elütő. A kiadás ezúttal is jó iparos munka, néhány apróbb nyomdahibától eltekintve.
Egy évvel a prostituáltakra speciálódott sorozatgyilkos ártalmatlanná tétele után (Beecham-ügy), A halál angyala történetének idején összetákolt nyomozócsoport ezúttal egy – látszólag – egyszerű gyerekrablási ügy (Libby Hatch-eset) nyomába ered. Hamarosan azonban kiderül, hogy ennél sokkal összetettebb és kényesebb ügy szálait kell kibogozniuk.
Ana Linarest, a manilai spanyol követ lányát elrabolták, aki azonban kis ujját sem akarja mozdítani lánya kiszabadítása érdekében, a kislány édesanyja azonban felkeresi Miss Howardot, aki időközben a New York-i rendőrség kötelékéből kilépve, magánnyomozói praxisba fogott. Laszlo Kreizler épp kényszerszünetet tart az általa vezetet intézet vezetésében, mert egy öngyilkossági eset miatt az intézet működőképességének vizsgálatát rendeleték el, így barátai rábeszélésére nagy erővel veti bele magát a kényes ügybe. Az ügy megoldásából ezúttal sem maradhat ki, John Schuyler Moore, a Times – egykori vagy jelenlegi – bűnügyi tudósítója, az Isaacson testvérek, valamint segítőik Stevie Tagger és Cyrus Montrose sem.
A Sötétség angyala nem foglalkozik olyan mélységekben a XIX: századi New York részletes megjelenítésével, mint elődje, azonban számos újabb korabeli információval leszünk gazdagabbal, amelyek ismételten Carr gondos kutatómunkájának eredménye. Carr számos, a regénybeli időt meghaladó, akkoriban vitatott, ma már széles körben elismert nyomozati technika (laboratóriumi munkák és a ballisztikai vizsgálatok), pszichológiai elmélet, össztársadalmi gondolkodás eredményeit dolgozza bele a történetbe.
Ötletesnek tartom a narrátori szereplő kicserélését. Ezúttal is körülbelül húsz év távlatából nézhetünk vissza a történtekre, ám ezúttal nem az újságírással foglalkozó Mr. Moore tollából ismerjük meg a nyomozás részleteit. A Sötétség angyalának elbeszélője a doktor által felkarolt, egykori utcagyerek, Stevie Tagger, vagy ahogy sokan ismerik, Csöves Stevie. A könyv stílusán is érezhető a narrátor-váltás, ahogy Mr. Moore is értékeli Stevei munkáját egy kiszólásában: "...: az elbeszélést csak lendületessége tartja egyben, egyébként sajnálatos módon hiányzik belőle a stílus." Carr könyvében azonban – véleményem szerint – ez stílusbravúr (kíváncsian várom, hogy ki lesz a készülőben levő, Az Armageddon angyala című kötet narrátora).
Ámulatba ejtő, ahogy Carr különféle zsánereket vegyít egymással, a nevelőregények, a melodráma műfaja, a lélektani krimi, a bírósági dráma, stb. elemeit pontos arányérzékkel gyúrja egy masszába. A történet során az üldözött személyre ezúttal hamar fény derül, ám a felelősségre vonás sokkal nehezebb, mint gondolnánk, Carr az angolszász bírósági büntetőeljárás tárgyalási szakából is kimerítő ízelítőt ad az olvasója számára.
Caleb Carr 1997-ben megjelent regénye, Görgey Etelka kitűnő fordításában, briliáns alkotás. Nem jobb és nem rosszabb A halál angyalánál, hanem éppolyan élvezetes olvasmány. Amennyire koherens a két könyv világa, annyira egymástól elütő. A kiadás ezúttal is jó iparos munka, néhány apróbb nyomdahibától eltekintve.
A negyvenes évek filmes feldolgozások (Batman 1943 a 15-részes Columbia-sorozat; Batman és Robin 1949) hamisítatlan vasárnapi rajzfilm-matinéhősként mutatta be a Denevérembert, aki folyamatosan csapdába esik, küzd, harcol. Tizenöt évnyi mélyzuhanás után, a 60-as évek derekán Batman is eljutott a televízió sorozatok világába. Az Adam West főszereplésével készült széria széles körben ismertté tette a Denevérembert. A televíziós sorozat és a 1966-ban készült, első moziváltozat, a Batman: The Movie (rendező: Leslie H. Martinson) komikus stiláris túlzásokkal teletűzdelt pop-art jellegű kavalkád volt, amely a szuperhős paródiájává vált.
Frank Miller 1986-os Batman: The Dark Knight Returns című comics a gyermeteg Batman-koncepcióktól teljesen elszakadva, visszatér a gyökerekhez, és egy nyomasztó, szorongásokkal teli groteszk világot teremt. Miller Batmanje, az önbíráskodásra berendezkedett hérosz, ellentmondásos figura.
A legújabb opusz, A The Dark Night bemutatóját hihetetlen mértékű reklámkampány előzte meg, meglovagolva kissé, miszticizálva a tragikus hirtelenséggel elhunyt Heath Ledger halálát. Sosem voltam comics rajongó, a Tim Burton filmeket gyerekként láttam, szerettem, bár nem varázsolt el igazán, Joel Schumacher pedig teljesen elfordította a figyelmemet a bőregérről. A Batman Begins című filmet jóval a moziba kerülése után volt szerencsém látni, leginkább Nolan neve vezetett a videotékába. Nolan nemcsak hogy újraértelmezte a legendát, de összetett történettel, árnyalt jellemekkel állt elő. A bőrcuccba ezúttal Christian Bale bújt, aki – véleményem szerint – sokkal jobb választás volt az elődeinél (Michael Keaton, Val Kilmer, George Clooney).
A film – főleg az előzmények ismeretében – Joker, illetve az őt alakító Heath Ledger nagy mutatványa. Jack Nicholson véleményem szerint bármit képes eljátszani, és máig emlékezetes Joker alakítása a Burton féle filmben, de Heath Ledger átírja az eddigi Jokerértelmezést is. Az új film Jokerje az őrült gonosz megtestesítője. Nem tudjuk honnan jön, és merre tart. Teljesen kiszámíthatatlan, nem jön számításba nála sem pénz, sem emberi élet. A Káoszt akarja, létének ez az alapja. Joker tébolyodott, de nem örült, gondolkodásában pedig leginkább Anton Chigurh alakjával rokonítható.
