2010. február 16., kedd

Kreatív blogger díj


Egy ember bloggertársamnak köszönhetően a Kreatív Blogger díjában részesültem. Azt hiszem, néhány embernek meg kell köszönnöm ezt a megtisztelő kitüntetést. Természetesen édesanyámmal és édesapámmal kell kezdenem a sort. Azt hiszem, egészen nyilvánvaló az, hogy közreműködésük nélkül nem tudnám az interneten gondolataimat közreadni. Köszönetet mondok feleségemnek és fiamnak, mert ők a legfontosabbak és elfogadnak olyannak, amilyennek. Köszönöm – nevük említése nélkül – azoknak az embereknek, akik hozzátettek valamit grafomániám kiteljesedéséhez, így tulajdonképpen tereltek engem azon az úton, hogy az interneten is megjelentem. Eleinte kedvtelésből csináltam ezt a blogot, csak úgy magamnak, csak hogy nekem tessen mindaz, amit kirakok ide. Aztán azt tapasztaltam, hogy néhányan olvasnak. Ennek örülök, még ha nálam nem is volt elsődleges szempont ez. Köszönöm a bloggereknek, hogy befogadtak maguk közé. Köszönöm mindegykinek, csak úgy.

Nem vagyok a láncüzenet körbeadásának a híve, nálam a láncolatok általában megszakadnak, de ezt a kezdeményezést tovább fűzöm, mert ennek mégis csak van valami értelme.

Szóval hét dolgot kellene magamról mondanom. Hát legyen:

1. Még mindig macival alszom, és büszke vagyok erre.
2. Köztisztviselő, sőt jogász munkakörben dolgozó köztisztviselő vagyok. A társadalom szemében ingyenélő, a mumus hatóság rettegett és aljas képviselője, aki sokak véleménye szerint csak szükségtelen rossz. Pedig bizton állíthatom, hogy nem így van.
3. A környezetvédelem területén dolgozom. Ha nem is mindig tetszik az, ahogy a rendszer működik, néha azért úgy érzem, van értelme annak, amit csinálok.
4. Szeretem, ha szerethetek, szeretném, ha szerethetnék. Jó lenne ezt megvalósítani nagyobb körben is.
5. Tisztában vagyok azzal, hogy a gondolatnak teremtő ereje van, és jó lenne, ha ezt mindenki megfontolná.
6. Nem vágytam sosem gazdagságra, csak annyira, amennyi feledteti pénzügyi gondjaimat. Sokkal inkább vágyom szellemi gazdagságra. Ezért dolgozom. Igyekszem, hogy sikerüljön.
7. Nem szeretem azt, ha valaki hátsó szándékkal közeledik felém, szeretem viszont azt, ha valaki önzetlen bizalommal kedveskedik nekem.

Kellene mondanom 7 bloggert, Nos ez nehéz dió, ugyanis keveset olvasok.

Első helyen wolferl-t ajánlanám, mert ő izgalmasan ír, és ha sok esetben eltérő is ízlésünk, véleményünk, általam kevéssé ismert dolgokra is rá tudja irányítania figyelmemet. Mondjuk vele az a baj, hogy meghívásos lett a blogja. Sajnálom azokat, akik kívül rekedtek. Ez van.



Nem tudom, hogy lehet-e olyan blogokat ajánlani, mint péládul a filmvilág blogja (http://filmvilag.blog.hu/) vagy az Agave kiadó blogja (http://agavekonyvek.freeblog.hu/) , mert őket szeretem. Persze – gondolom – elsősorban nem értük jött létre ez a lánc.


Második helyen az Egy embert mondanám, de gondolom díjat visszaküldeni, vagy még egyszer adni nem lehet.


Szeee blogja még megérdemli a figyelmet: izgalmas olykor a másik nem szemszögéből nézni a dolgokat.


Többet nem tudok mondani, de ez az én szegénységem. Jelenleg ennyit van olvasni időm, de e kezdeményezés révén talán több mindenki majd a figyelmem előterébe kerül.

3 megjegyzés:

egy ember írta...

köszönöm!
vissza lehet adni, legalábbis egy csomóan csinálták :)

Novics János írta...

Hú, ez majdnem olyan volt, mint egy profi köszönőbeszéd az Oscar-díj átadáson... Látom Feri, sok év Oscar-tapasztalata van a tarsolyodban. :-)))

Ja és persze gratulálok, és én is köszönöm a köszönetet!

Aki esetleg kíváncsi a blogomra, szívesen küldök neki meghívót, csak egy e-mail címet kérek!

jeges-varga írta...

Na ja igyekeztem megközsönni, akinek lehet. És bele kellett férnem a rám szabott időbe:)))