Steril légkör

Végül eljött Csányi Sándor ideje. Megkapta első egészestés közönségfilmes főszerepét, ezúttal nem állt az útjában egy Nagy Ervin vagy egy Fenyő Iván sem. Sokan vártak biztosan erre, legfőképp maga a színész. A Csányi által játszott karakterek ugyan számomra szimpatikusak – egyfajta lökött, néhol esetlen, de mégiscsak macsó figurákat alakít rendre szerepeiben – ugyanakkor színészi játéka sematikus, alig tudnék különbséget tenni az egyes filmjeiben nyújtott alakításai között.
A film története ezúttal sem túl bonyolult. A film egy harmincas férfiről szól, aki szakmája szerint forgatókönyvíró, a filmes tanulmányok naiv hite után azonban a szappanoperák lehangoló valóságában találja magát és szakmai presztízsét. A magánéletét mindeközben egy gömbölyödő hasú nőnemű egyed akarja átrendezni, amely korai kapunyitási pánikot okoz hősünk lelkében. A férfi folyamatosan pszichológushoz jár, hiszen érzi, valami nem stimmel, bár nem tud azzal szembenézni, mi is az igazi baj.
Az érzékei, no és persze a film forgatókönyvírója éppen ezért hősünket jól megtréfálja. A háztartási társ Lilla helyébe reggelre új nő kerül, aki a kedvesnek adja ki magát, sőt mi több a férfi minden egyes ismerőse, barátja is ezt állítja. Az új ágyastársat újabb lányok követik. A férfi hamar rájön, hogy a lányok a szexuális aktusok bekövetkezte utáni reggel váltogatják egymást. A kezdeti sokk után a férfi örömmel belemegy a büntetlen bűnözésbe, de nyilván jólelkű és épeszű (?) hősünket ez örökkön-örökké nem elégítheti ki. Szőkék, barnák, feketék, csipkék, harisnyák forgatagában rájön, hogy a családi meleg meghittsége kell neki, ez az egyetlen, amely igazán boldoggá teheti. A macsó is megállapodik, ha kényszerítik. Barátságos mese a konzumidiotizmus korában.
A forgatókönyv nem túl eredeti. Nem kell túl éles szem, hogy valaki Woody Allen hatásait találja meg a filmben (egyik jól sikerült geg például, amikor az alvó kedves mellett tévét néző férfi Poppert Péter előadását Maya Gold pornó jelenetére váltja fel lehalkítva a készüléket, mire a nő felfigyel a nagy csöndre, a férfi ismét az író mondandóját bámulja rezzenéstelen arccal). Az Allen-es beütés az értelmiségi szövegelésben, a főszereplő filmes hátterében, a tengernyi nő okozta élettani problémákban tettenérhető. Az is gyanús nekem, hogy a szerző talán olvashatott vagy láthatta Emmanuel Carrére művét, A bajuszt. No persze a Poligamy egyáltalán nem mélyül el olyannyira, mint a citált mű, de az alaphelyzet, a „minden ismerősöm összeesküdött ellenem” érzés erőteljesen emlékeztet A bajuszra.
Az eredetiség hiányát azonban nem kérem számon a filmen, mert tulajdonképpen kellemes, vicces darab a Poligamy. A forgatókönyv jó ritmusú, az írónak volt/van humorérzéke. Nem éreztem egyetlen esetben sem, hogy kínosan nem jöttek össze a poénok. Ami számomra zavaró a jelenkori magyar közönségfilmek esetében az a helyenként kellemetlen műtermi jellegűk. Annak ellenére, hogy a Poligamy esetében nem volt annyira feltűnő az utószinkron ügyetlensége (egyes filmek esetében nagyon feltűnő a hang és a szájmozgás kontrasztja), jelen filmnél is érzékelhető volt a magyar filmezés ezen jellemző hibája. Az igazán életszerűtlen, elidegenítő hatást azonban leginkább a film képi sterilitás adja. Ebben a világban minden pedáns rendben létezik, még egy összegyűrt ruha is úgy mutat, mintha egy IKEA katalógusban az új arculattervező alkotta volna meg a képet. A legzavaróbb példája ennek a filmvégi szülőszobás jelenet, ahol sötétkék háttér előtt nézi az új apa frissen született gyermekét. Kár érte, mert egyébként a Poligamy vicces film. Nem fergeteges mozi, de üdítő példája annak, hogy lehet jó magyar komédiát is készíteni, még ha nem is túl eredeti. Kicsit steril, enyhén plagizált, de ügyes munka, és mégiscsak a MIENK.

(Orosz Dénes: Poligamy)

(képek: http://www.est.hu/)