Vajmi kevés ismeretem volt eddig a holland kortárs irodalomról. Hogy mennyire az én hibám ez, lehet rajta gondolkodni, perlekedni, mindenesetre a magyar könyvpiac sem feltétlenül ontja a németalföldi irodalmat. A Cartaphilus Kiadó enyhítvén e hiányosságokon, a tavalyi évben egy kortárs holland regénnyel lepte meg az olvasóközönséget, nevezetesen Harry Mulisch A menny felfedezése című vaskos könyvét dobta a könyvpiacra. Sajnos a könyv megjelenése nem lett nagy esemény, holott elolvasván Mulisch könyvét, bátran állíthatom, hogy – nem csak méreténél fogva – nagy(szerű) könyvről van szó.
Mulisch A menny felfedezésében a modernkori embert állítja célkeresztbe, aki felmondta az Istennel kötött ”társadalmi szerződést”. Ha pedig a paktum felbontásra került, az égiek küldenek valakit, aki az „iratot” a feladóhoz visszajuttatja.
A regény mesélője a szférák lakója, egy dolgos angyal, aki „főnökeitől” azt a megbízást kapja, hogy a tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat szerezze vissza az emberektől, mert nekik arra már semmi szükségük. A regény eseménysora a megbízás teljesítésének történetét meséli el négy felvonásra bontva. Az angyal a megbízatás teljesítésének sikere érdekében egy szellemet bújtat emberbőrbe. Az előkészületeket nagyon gondosan hajtja végre, hiszen három generációval korábban kezdődnek el az angyali machinációk, bizonyítván azt a tételt, hogy semmi sem történik véletlenül
A történet első részében Max Delius és Onno Quist, a két csodabogár (előbbi csillagász, utóbbi nyelvészdoktorból politikussá avanzsált polihisztor alkat) az angyali akaratnak engedve találkozik, hogy életre szóló barátságot kössenek egymással. Kettejük szenvedélyes társalgásából megismerjük a felvilágosodás utáni modern ember szülte technokrata világ gondolkodás- és látásmódját. A történet második fele egy szerelmi történet, amelyben a közös nő Ada, világra hozza az égi küldöttet, Quintent, miközben ő örök álomba zuhan egy közúti balesetnek köszönhetően. Az égi beavatkozásnak köszönhetően, nem tudván ki az apa, Max magára vállalja barátja házasságának gyümölcsét. A regény harmadik része tulajdonképpen a valódi főszereplő, Quinten felcseperedésének krónikája, aki egy „elvarázsolt kastély” fura szerzetei között nő fel, és minden hasznos dolgot megtanul,, megtapasztal, ami a küldetéséhez majdan szükségeltetik. A történet befejező része amolyan okkult nyomozósdi, amelyben Quinten és az őt segítő Onno hosszas kutatómunka után megteszi a lehetetlent: megtalálja Mózes kőtábláit, és visszaadja az égnek.
Hogy miért történik ez ennyire bonyolultan? Erre az egyes fejezetek közötti közjátékokban ad némi magyarázatot a megbízott angyal a felettesének, aki végső soron a Főnöknek jelent. Arra azonban az olvasó is rájön, hogy az angyali túlbonyolítás oka az események minél akadály-mentesebb összejátszása a cél érdekében.
Mulsich monumentális műve a nietzshe-i gondolatot – mely szerint Isten halott – fűzi tovább az égből. Ha Isten halott, akkor a Törvényre sincs szükség már. A világ közepe az ember, aki minden változás és fejlődés alfája és omegája, ahol Istenre nincs kereslet, ezáltal ki van szolgáltatva a luciferi szabad racionalizmusnak, amely a baconi ideológia áldozata. Mulisch azonban némi reménysugarat ad a végén, hisz ha egyszer a Törvény visszavételre kerül, új is készülhet, még ha egy saját szakállra dolgozó angyal által is.
Mulisch könyve rendkívül gondolatgazdag és szórakoztató, hiszen egybesűríti a XX. századi történelmet, az emberi tudás határait, mindeközben az evilágit az égbe emeli, a transzcendentálist pedig profanizálja, amely közben páratlan ironizáló humorról tesz tanúbizonyságot.
Mulisch könyve nálam Zafón nagyívű regényei mellé lép, amelyek számomra rendkívül fontos olvasmányok ebben az évben. Zafón ponyvatörténeteibe oltott szépirodalma mellett A menny felfedezése nagy utat bejáró kalandregényként mutatkozik meg, de mindkettőben a műfaji eklektika a közös nevező, még akkor is, ha Mulisch regény ebből a szempontból egységesebb.
Mulisch erénye még az, hogy sem a menny, sem a föld álláspontja mellett nem tör lándzsát, viszont az olvasóját úgy készteti komoly gondolkodásra, hogy az szörnyen jól szórakozik mindeközben.
Mulisch A menny felfedezésében a modernkori embert állítja célkeresztbe, aki felmondta az Istennel kötött ”társadalmi szerződést”. Ha pedig a paktum felbontásra került, az égiek küldenek valakit, aki az „iratot” a feladóhoz visszajuttatja.
A regény mesélője a szférák lakója, egy dolgos angyal, aki „főnökeitől” azt a megbízást kapja, hogy a tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat szerezze vissza az emberektől, mert nekik arra már semmi szükségük. A regény eseménysora a megbízás teljesítésének történetét meséli el négy felvonásra bontva. Az angyal a megbízatás teljesítésének sikere érdekében egy szellemet bújtat emberbőrbe. Az előkészületeket nagyon gondosan hajtja végre, hiszen három generációval korábban kezdődnek el az angyali machinációk, bizonyítván azt a tételt, hogy semmi sem történik véletlenül
A történet első részében Max Delius és Onno Quist, a két csodabogár (előbbi csillagász, utóbbi nyelvészdoktorból politikussá avanzsált polihisztor alkat) az angyali akaratnak engedve találkozik, hogy életre szóló barátságot kössenek egymással. Kettejük szenvedélyes társalgásából megismerjük a felvilágosodás utáni modern ember szülte technokrata világ gondolkodás- és látásmódját. A történet második fele egy szerelmi történet, amelyben a közös nő Ada, világra hozza az égi küldöttet, Quintent, miközben ő örök álomba zuhan egy közúti balesetnek köszönhetően. Az égi beavatkozásnak köszönhetően, nem tudván ki az apa, Max magára vállalja barátja házasságának gyümölcsét. A regény harmadik része tulajdonképpen a valódi főszereplő, Quinten felcseperedésének krónikája, aki egy „elvarázsolt kastély” fura szerzetei között nő fel, és minden hasznos dolgot megtanul,, megtapasztal, ami a küldetéséhez majdan szükségeltetik. A történet befejező része amolyan okkult nyomozósdi, amelyben Quinten és az őt segítő Onno hosszas kutatómunka után megteszi a lehetetlent: megtalálja Mózes kőtábláit, és visszaadja az égnek.
Hogy miért történik ez ennyire bonyolultan? Erre az egyes fejezetek közötti közjátékokban ad némi magyarázatot a megbízott angyal a felettesének, aki végső soron a Főnöknek jelent. Arra azonban az olvasó is rájön, hogy az angyali túlbonyolítás oka az események minél akadály-mentesebb összejátszása a cél érdekében.
Mulsich monumentális műve a nietzshe-i gondolatot – mely szerint Isten halott – fűzi tovább az égből. Ha Isten halott, akkor a Törvényre sincs szükség már. A világ közepe az ember, aki minden változás és fejlődés alfája és omegája, ahol Istenre nincs kereslet, ezáltal ki van szolgáltatva a luciferi szabad racionalizmusnak, amely a baconi ideológia áldozata. Mulisch azonban némi reménysugarat ad a végén, hisz ha egyszer a Törvény visszavételre kerül, új is készülhet, még ha egy saját szakállra dolgozó angyal által is.
Mulisch könyve rendkívül gondolatgazdag és szórakoztató, hiszen egybesűríti a XX. századi történelmet, az emberi tudás határait, mindeközben az evilágit az égbe emeli, a transzcendentálist pedig profanizálja, amely közben páratlan ironizáló humorról tesz tanúbizonyságot.
Mulisch könyve nálam Zafón nagyívű regényei mellé lép, amelyek számomra rendkívül fontos olvasmányok ebben az évben. Zafón ponyvatörténeteibe oltott szépirodalma mellett A menny felfedezése nagy utat bejáró kalandregényként mutatkozik meg, de mindkettőben a műfaji eklektika a közös nevező, még akkor is, ha Mulisch regény ebből a szempontból egységesebb.
Mulisch erénye még az, hogy sem a menny, sem a föld álláspontja mellett nem tör lándzsát, viszont az olvasóját úgy készteti komoly gondolkodásra, hogy az szörnyen jól szórakozik mindeközben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése