Fehér padló, fehér falak, függönytelen ablakok. A bútorozatlan és kiadásra váró lakás valóban úgy fest, mint egy labor, ahol Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor alkotói gárdája, élén Bodó Viktorral kémcsőről kémcsőre jár, és kísérletezik a nagyérdemű legnagyobb örömére, vagy legnagyobb érthetetlen döbbenetére. Véleményem szerint, ugyanis, Bodó világához a néző csak feketén-fehéren viszonyulhat. Nincs középút, még ha az előadást „megszakító” filozófus erről is beszél. 
Az előadás Kubrick 2001. Űrodüsszeia című filmjéből ismert Wagneri zenével kezdődik, és egy apró űrhajó hasít bele a játéktétbe, behajózott a Szputnyik Hajózási Társaság, ezúttal a Pécsi Nemzeti Színház harmadik emeleti Eck Imre balett-termébe érkezett meg. A darab szerzői – Bodó Viktor, Vinnai András és Tasnádi István – szabad ötletek jegyzékére lapított workshopot hozott létre. A tér egy második emeleti bérlakás, amelyet a főbérlő (Gyabronka József) ajánlgat épp egy esetleges bérlőnek. A színház Bodóéknál is átcsúszik a film területére, ezt a lámpa fel- és lekapcsolásával érzékeltetett snittekkel érzékeltetik kiválóan. A bérházban sok minden megtörténhet, az előadás magjára (amely maga bérház) a társulat brain sotrimng jelleggel egy sor epizódot aggat fel. Hol egy Ifjú pár bérli ki a lakást légyottjaira, hol filmvetítések, castingok, véres szilveszteri házibulik, önmegvalósító tréningek, rendszerellenes szerveződések, miniszterelnök elleni merényletkísérletek, gyerekkori emlékek színhelye a bérlakás. Az egyes epizódokban megbújó gegek hol jobban, hol kevésbé jól működnek, de egy ilyen kísérleti jellegű előadás során a tökéletesség sosem elvárható. Sőt, talán az efféle előadás tökéletessége a hibáiban, a kialakulatlanságában rejlik, hiszen a burjánzó ötletáradat folyamatosan változik, alakul. A darab körkörösen visszatérő figurái és élethelyzetei között akadnak szép számmal kiemelkedő jelenetek. Lukáts Andor ugyanarra a poénra épülő visszatérő alakja végig izgalmas tud maradni, Csákányi Eszter kék képernyős castingja és Pálfalusi Zsolt filozófiai előadása – véleményem szerint – telitalálat. 
A teret maximálisan kihasználó, díszlet nélküli rendezés, a tudatos színészvezetés, a színészek összehangolt, egyéni megoldásokat kiaknázó játéka, a kreatív zenei betétek egységes matériát hoznak létre, amelyben a tragikus tartalmat az előadás burleszkszerű helyzetkomikuma oldja.A kérdés valóban az, hogy ez kinek jön be. Az előadás jellege a társulat önmeghatározásában is rejlik. Viselkedéskutató intézet, labor. Helyzetgyakorlatok sokaságát kapjuk, a társulati kísérletezgetésből jön létre az előadás. Bodó nem a hagyományos értelemben vett előadást hozott létre, a színészek a végén meg sem hajolnak, egyszerűen vége lesz az előadásnak. Az Eck teremből távozó nézők azért még kapnak egy örömzenélést a társulattól, a nézői vastapsra azért a végén csak-csak meghajolnak, bár nem szándékoztak volna.
(képek: www.poszt.com; FoTóth)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése