Hadzsimét és a bal lábra bicegő Simamotot egyke sorsuk hozta össze gyerekkorukban. Hosszú délutánokat töltöttek együtt a lány apjának lemezeit hallgatva. Valódi barátság szövődött köztük, sőt annál is több, de mielőtt még a szerelem kiteljesedhetett volna, a fiú családjának elköltözése miatt, távol kerültek egymástól, és az emberi természetben rejlő félelmek, visszatartó erők megszakították a kapcsolatot. Hadzsime befejezvén a középiskolát, elvégezvén az egyetemet, családot alapított, és két dzsesszbár tulajdonosaként éli férji, apai, és tulajdonosi szerepeit. Huszonöt év elteltével azonban a gyönyörű, kevésbé bicegő, titkokkal teljes Simamoto megjelenik Hadzsime egyik bárjában, és ez felborítja a férfi addigi békéjét.
Murakami Haruki könyvének történetében különösen semmi eredeti nincs, és tartalmában meglehetősen érzelgősnek hangzik. A giccsnek ezt a formáját a szerepelők párbeszédei, gondolatai között is mintha felfedezném, mégsem jelenthetem ki, hogy csöpögős lányregénnyel lett volna dolgom. Murakami Haruki könyvének nyelvezete olyannyira letisztult, hogy az emberi érzelmek, gondolatok a maguk egyszerűségében, minden cifrától mentesen jönnek elő a szereplőkből.
Haruki könyve éppen ezért rendkívül élvezetes olvasmány, annak ellenére, hogy nem váltja meg a világot. Harukira is – mint megannyi szerzőre – szeretnek bizonyos cégéreket akasztgatni. Mostanában a mágikus realizmus igen felkapott szóösszetétel lett. Használták ezt már Márquez-re, Pamukra, stb. Haruki könyve, amely Nat King Cole egyik slágeréről kapta elnevezését (A határtól délre, a naptól nyugatra) valóban olyan lírai atmoszférával rendelkezik, amely temérdek titkot magában rejt, és ebből kifolyólag a történetet mintha egy tejfölszerű ködfátyol csomagolná be az olvasó számára. Ha ez mágikus realizmus, ám legyen.
Murakami Haruki könyvének történetében különösen semmi eredeti nincs, és tartalmában meglehetősen érzelgősnek hangzik. A giccsnek ezt a formáját a szerepelők párbeszédei, gondolatai között is mintha felfedezném, mégsem jelenthetem ki, hogy csöpögős lányregénnyel lett volna dolgom. Murakami Haruki könyvének nyelvezete olyannyira letisztult, hogy az emberi érzelmek, gondolatok a maguk egyszerűségében, minden cifrától mentesen jönnek elő a szereplőkből.
Haruki könyve éppen ezért rendkívül élvezetes olvasmány, annak ellenére, hogy nem váltja meg a világot. Harukira is – mint megannyi szerzőre – szeretnek bizonyos cégéreket akasztgatni. Mostanában a mágikus realizmus igen felkapott szóösszetétel lett. Használták ezt már Márquez-re, Pamukra, stb. Haruki könyve, amely Nat King Cole egyik slágeréről kapta elnevezését (A határtól délre, a naptól nyugatra) valóban olyan lírai atmoszférával rendelkezik, amely temérdek titkot magában rejt, és ebből kifolyólag a történetet mintha egy tejfölszerű ködfátyol csomagolná be az olvasó számára. Ha ez mágikus realizmus, ám legyen.
13 megjegyzés:
Téged emlékeztetett a filmre, amiről beszéltünk? :)
Hát, én elég rossz dolgokat olvastam erről a szerzőről. Számomra mértékadó esztéták azt írják rendszeresen, hogy tömény giccs.
Szee: Nyomaiban felfedezhetó volt, de csak azér tmert szóltál, így kerestem. Egyábként szerintem nem emlékeztem volna róla.
János:
Nos nem csodálom, aki ezt mondja. Válemnyem szerint a határon mozog. A stílusa könnyed egyábkánt. De nem ezt mondják a "legfajsúlyosabb" regnyének. Még lehet, hogy próbálkozom vele.
aha, értem. Engem a hangulata nagyon emlékeztetett a filmre, de hát nem vagyunk egyformák.
Egyébként a másik 2 könyve, amit olvastam Murakamitól, teljesen más. Bár nekem ez sem volt giccses, de én nőből vagyok, ugye. Jánosnak pedig inkább ajánlanék egy saját tapasztalat begyűjtést...:P
Eláruljátok, melyik filmről van szó?
Nekem sem volt giccses. János, én is kíváncsi lennék a TE véleményedre:-)
Neela: A szerelemre hangolva c. filmről (Wong Kar-Wai)
Köszi, Szeee:-)
Sajnos nem láttam, de felvettem a listámra:)
Neela, nem fogod megbánni, ha megnézed, én mondom :)
Már így látatlanban biztos vagyok benne a tartalma és az ajánlásod alapján:)
Annyiban van hasonlat közte, hogy a Szerelemre hangolva is a beteljesületlen szerelemről szóül, de míg ott msemmi testi érintkezés nincs, a könvyben szexuális kapcsolat létesül. Míg a könyvebn eléggé szószátyárok a szereplők, mégha titkolóznak is, a filmben a szónak alig van szerepe.
Láttam János a blogodban, hogy a Pirszinget a kigyónak jónak értékelted.
Erdei györgy (Ő fordítja Murkamit) a mancs egyik számában ezt mondta egy interjúban:
"A japán kritika nem olyan konzervatív, mint a mienk: rettentően tudnak örülni az új dolgoknak, épp erre vannak kihegyezve. Kanehara Hitomi például Akutagava-díjat nyert a Pirszinget a kígyónak című regényével - tehát a szakma néha még kevésbé értékes dolgokat is felkap, ha mondjuk egy húszéves lány írta. Murakami ráadásul jó eszközökkel ír, így elfogadják, és bár épp olyan könnyen olvasható, mint a lektűrök, nem tartják annak. Ahhoz ugyanis, hogy valami lektűr legyen, különféle mesterséges édesítőszerek is kellenek, ő azonban nem használ ilyeneket."
Ő kevésbé értékes dolognak tartja a citált művet. Arról a könyvről mi a véleményed, kíváncsi lennék. Nem tudok róla sokat.
A Pirszinget a kígyónak jó könyv, de nem óriási katarzis. Viszont a japán regények esetében van egy nagy gondom: szerintem sohasem leszünk képesek igazán autentikus fordítást készíteni belőlük. Szerintem minden japán regény lefordítva nem más, mint az eredeti hellyel-közzel azonos árnyéka.
Ezzel egyetértek. de valószínűleg nem csak a japán nyelvvel vagyunk így.
Megjegyzés küldése