2009. május 22., péntek

Philippe Grimbert: Titok; Magvető, Budapest, 2008


„Egyetlen gyerek voltam, sokáig mégis volt egy bátyám.” Így kezdi Philippe Grimbert története elbeszélését. Philippe már a II. világháború után született, de az még ott kísért a mindennapokban. A fiú szülei, Maxime és Tania tornászok voltak, testfelépítésük tökéletes, az ügyetlen, gyenge, félénk gyermek, ezért úgy érzi, apja elégedetlen vele, úgy gondolja szülei és közte húzódó falnak ez lehet az egyetlen oka. Éppen ezért kitalál magának egy erős, vagány nagytestvért, Simont, aki megvédheti őt, aki erős. Ugyanakkor gyűlöli a kitalált testvért, hisz éppolyan, amilyennek őt szülei – szerinte – szeretnék látni. A fiú a szülei elbeszélésből rakja össze a családjuk legendáját, szülei regénybeillő szerelmének történetét alkotja meg, akik egy idilli vidéki kisvárosban élték túl a háború borzalmait. Philippe ugyanakkor érzi, hogy valami nincs rendben körülötte, de nem kérdez, alkalmazkodik a hallgatáshoz, bűntudata van, bár nem tudja miért.
Aztán egy nap, az iskolában levetítenek egy filmet a koncentrációs táborokról, és Philippe-ben megváltozik valami. Kérdezni kezd – nem a szüleitől, hanem a család egy régi barátjától - és fokozatosan megismeri az igazságot, amit hosszú éveken keresztül elhallgattak előle. Louise elmeséli neki azt is, amit még szülei sem tudnak, hogy Simon és édesanyja, Maxime első felesége (Hannah) miként és milyen okból került arra az útra, amelynek végállomása Auswitz volt.
Philippe Grimbert 1948-ban, három évvel a világégés után született, Párizsban. A Titok egy különös fordulatra épülő családtörténet, egyben a szerző gyógyító önanalízise, illetve elsősorban a múltból kísértő féltestvér, Simon sír-könyve. A Titok című regényben egy gyermek mutatja be és tárja fel szülei elhallgatott, elfojtott, hazugságokkal, bűnökkel terhes múltját, mellyel a szülök nem képesek megbirkózni, és mellyel az utánuk követő generációnak kell szembenéznie. Grimbert könyve a Holokausztot feldolgozó könyvek sorából azzal emelkedik ki, hogy mérhetetlenül személyes. A könyvben szereplő kisfiú fokról-fokra világosodik meg, ráeszmélve zsidó származására, és arra, hogy ez – születése előtt – mivel járt. A könyv igazi megrázó erejét a szülei szerelemében rejlő tragikus titok hordja magában. Furcsamód ez a súlyos teher az, amivel az embertelenségben is esendő emberek maradtak, és persze ami miatt hatalmas árat fizettek.
Különösen tetszett nekem a könyv nyelvezete, mellyel a gyermek, mintegy kívül helyezkedve saját és szülei történetén, külső szemlélőként írja meg a családi legendáriumot, majd az igazság tudatában törölni kényszerül mindent, és újra építi saját magát. Grimbert mindamellett, hogy kiváló irodalmi művet tett le az asztalra, öngyógyítást végzett. A könyv a terhekkel teli múlt letétele, és egyben egy bátor önmeghatározás.

Nincsenek megjegyzések: