Amikor tizenévesen láttam a Szárnyas fejvadászt, akkor még azt sem tudtam, hogy Philip K. Dick létezik, igaz Ridley Scott (akinek a – véleményem szerint – túlértékelt filmográfiájából az 1982-es Blade Runner és az 1979-es Alien emelkedik ki) létezéséről is később szereztem tudomást. Azt már akkoriban érzékeltem, hogy itt nem egy egyszerű, gyerekeknek készült sci-fi filmmel van dolgom, de a mű igazi értelmére csak most jöttem rá.Az irodalmi alapmű, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényt – miután könyvtárból beszerezni nem tudtam – a könyvesboltból szereztem meg magamnak örökbe.
A regény története a számunkra már múlttá vált, a regény megírása idején azonban még távoli jövőnek számító időben, egy Végső Világháború utáni atomszennyezte korban játszódik. Az emberek nagy része kirajzott az Univerzium környező helyeire, a Földön néhány ember, és leginkább a Különlegesek maradtak. A társadalomban megbecsült helyet a valódi, élő állat tartás adja meg, akiknek ez nem adatik meg, azoknak pedig marad az utánzat, a másállat. Az emberek életét a Mercer és az empátiadoboza és televízió huszonnégy órás állandó műsora a Baráti Buster és Barátságos Barátai szabályozza. Az olyan cégek, mint a Rosen Társaság az emberek életének segítségére a humanoid robotokat, az ún. androidokat (Scott filmjében replikánsok) hoznak létre. Amennyiben az andoridok a Földre szöknek, fejvadászok erednek a nyomukba, hogy likvidálják őket.
Ricj Deckard San Franciscoban dolgozik fejvadászként, egyetlen vágya, hogy elektronikus bárányát élő állatra váltsa le. Miután elszabadul 6 új típusú (Nexus 6) android, és Dave Holden, a főfejvadász a kórházba kerül, lehetőséget kap álmai teljesülésére, ugyanis az androidok kiiktatásáért kapott summából élő állatra is futja.
Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? az önazonosság, az öntudat, az önismeret regénye, amelyben a „Honnan jöttem?”, „Hová tartok?” kérdések, mind emberben, mind androidban felmerülnek. A mű emellett (Scott filmje sokkal jobban erre hegyeződik ki) teremtő és teremtett viszonyáról is szól, némileg egy modern Frankenstein-történet. A humanoid robotok külsőleg azonosak az emberrel, azonban hiányzik belőlük az empátia képessége (ezt hivatott ellenőrizni a Voigt-Kampff- teszt). A fejvadász nem kegyelmez senkinek se, aki megbukik a teszten.
Az ember és robot közötti határmezsgyét jelentő empátia Deckardot is kikezdi. Szerelmi légyottba keveredik a Rosen Társaság egyik humaniod alkalmazottjával, majd miután likvidálja az összes szökevényt, az irántuk érzett empátia győzedelmeskedik felette. Deckard valódi tragikus hős, aki csak vesztesen kerülhet ki a helyzetből. Ha empatikus képessége nem fejlődik ki egy holt – ugyanakkor látszólag élő – lény iránt, joggal vetődik fel a kérdés, ki is valóban az android. Az empátia pedig arra a feladatra teszi képtelenné, amit csinál.
Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? nem egyszerű sci-fi, hanem a végső kérdéseket is tartalmazó „filozófikus” mű, amely ma is éppúgy aktuálisan cseng, mint születése idején. Az Agave kiadó igényes kiadásban és kitűnő fordításban dobta piacra a regényt (a bosszantó apróbb elírási és helyesírási hibák ezúttal sem maradhattak el), ínyencségként három érdekfeszítő tanulmányt mellékelve a nem túl hosszú regényhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése