Amerika, Kalifornia az 1950-es évek vége. Reagle Gumm egy álmos, poros kisváros lakója, nővére (Margo), sógora (Vic) és fiúk (Sammy) társaságában él, nem dolgozik, a kenyerét azzal keresi, hogy a helyi lap mindennapi rejtvényét, a „Hol Lesz Legközelebb A Kis Zöld Emberke” soron következő feladványát megfejti. Családja nincs, a szomszéd feleségével flörtölget. Tekintettel arra, hogy a játékhoz egyedülálló tehetsége van, hónapok óta Ő vezeti a versenyzők listáját, és a kisvárosban szinte mindenki hírességként, nemzeti hősként kezeli.A kisvárosi élet eseménytelenül folyik a maga medrében, Gumm azonban egy idő után furcsa dolgokra lesz figyelmes. Úgy érzi, mintha Ő lenne a központja mindennek, mintha mások Ő miatta léteznének. Vic is érdekes dolgokat észlel: A fürdőben a dolga végeztével, a lelógó dróttal akarja lekapcsolni a villanyt, pedig a villanykapcsoló nem is így van kivitelezve a lakásában. A mozdulat ösztönös volt, azonban egyetlen olyan helyre sem emlékezik, ahol hasonló mozdulattal kellene leoltani a villanyt. Sammy-nek egy házi készítésű kristálydetektoros rádióval teljességgel ismeretlen rádióadásokat sikerül befognia…
A lassan kibontakozó történet paranoiás kergetőzésbe kezd átmenni, aztán végére valahogy kifullad a történet. Ügyes ugyan a sarokban megbúvó félelem megjelenítése (látszólag minden nyugodt, békés, ám mindenki – leginkább az állam – mindenben és mindenhol az ellenséget, az „oroszokat”, a „komcsikat” szimatolja), ám a végkifejlet erőtlenül hat számomra. Dick lassanként felfedi az olvasó előtt a rejtély megoldásához vezető kulcsot, azon azonban nem lepődöm meg igazán. Egyszerűen nem nyűgözött le a befejezés. A Kizökkent időben részleteken csúszik el az izgalom, az ötlet végig vitele hibádzik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése