"Beugrom a balesetire"

Három év késéssel végre az országos mozi forgalmazásba is bekerült az Ádám almái című dán film, amelyet eddig csak a fővárosi nézőközönség szűk rétege láthatott a dán filmnapok keretében. A Mifune utolsó dala vagy a Wilbur öngyilkos akar lenni című filmek forgatókönyveit jegyző Anders Thomas Jensen végre rendezőként is megmutathatta magát a magyar közönségnek (az egyel korábbi rendezése, a Zöld hentesek is a napokban kerül a magyar mozikba).
A neonáci érzelmekkel szoros kapcsolatot tartó Adam (Ulrich Thomsen) a bíróság jóvoltából háromhavi közmunkára jelentkezik egy vidéki plébánián, ahol a jó lelkű lelkész, Ivan (Mads Mikkelsen) éli mindennapjait kommunájával. A plébánia kisközössége válogatott bagázs: az egykori tenisztehetség Gunnar (Nicolas Bro), ma már a mértéktelen alkohol- és ételfogyasztás következtében messze van – játékos pályafutása idején volt – egykori önmagától, ő szexuális perverzióinak köszönheti azt, hogy Ivannal megismerkedhetett. A templomi csapathoz tartozik még a szexmániás Sarah (Paprika Steen), aki a terhessége alatti idült alkoholizmusa következményei miatt aggódik, illetve a benzinkút-fosztogatással hazája függetlenségért küzdő iszlám bevándorló, Khalid (Ali Kazim).
Az ember nem is gondolná – esetleg csak akkor, ha a stáblistán meglátja Andres Thomas Jensen nevét – hogy a legproblémásabb alak az összes közöl maga a lelkész, aki halálos agytumorral küzd, Down-kóros kisfia agyvérzést kapott és lebénult, emiatt feleségét ideje korán elvesztette. Ivan a csapásokat a Gonosz kihívásként kezeli, és halálosan komolyan veszi a „tartsd oda másik arcodat” mondásában rejlő igazságot.
A közösségben mindenkinek meg van a saját énjére szabott feladata. Adamé a templom kertjében lévő almafa gondozása lesz, és az, hogy a gyümölcsökből süteményt készítsen. Ám a kezdetektől fogva komoly problémákkal kell szembenéznie Adamnak: a fát fekete hollók lepik el komoly veszélynek kitéve a termést, kukacok támadják meg a gyümölcsöket, végül egy villámcsapás végez vele.
Ivan a sorscsapások láttán megosztja a Gonoszról vallott nézeteit Adammel, aki a lelkész orvosától Ivanról egy egész más magyarázatot kap: az Ivan által felépített világban a rossznak nincs helye, Isten ereje mindent legyőz, ha valami veszélyezteti az általa kialakított rendet, azt a Gonosz munkálkodásának eredménye, amely Ivant csak még eltökéltebbé teszi.
A film tulajdonképpen a bizonyságtételről szól, amelyre vonatkozóan Jób könyve (Isten megengedte a sátánnak, hogy próbára tegye Jóbot, vajon hű marad-e a szerencsétlenségben is?) egyértelmű utalás a filmben. Ivan hite sem törik meg a folyamatos sorscsapások során (csak egyszer bicsaklik ki), Ivan szenvedése vált(oztat)ja meg végül Adamot is (hogy aztán a végén felhangozhasson a How deep is your love címú Thake That nóta).
A film erénye, hogy témája ellenére végig a realitások talaján marad, és komolyságát jó adag fekete humorral (ami még a film végi csodát is természetesnek fogadtatja el) ötvözi. A néző ugyanis dől a röhögéstől. A rendező olyan kényes témákat helyez el filmjében, mint a neonácizmus, a „minden arab terrorista” közvélekedése, a fogyatékos emberek iránti szánalom, a szexuális aberrációk. ATJ – véleményem szerint – anélkül forgatja ki önmagukból ezeket a kérdéseket, hogy az bárkire nézve bántó lehetne. A film groteszk humorát egyszer sem éreztem öncélúnak, mert minden nevetés mögött az alapvető kérdések komolysága bújik meg.
Az Ádám almái pedig bizonyságtétel arra, hogy – véleményem szerint – az európai filmművészet sikersztoriját a dán film adta az elmúlt évtizedben. Újszerűen nyúlnak olyan témákhoz, amitől másnak mersze sem lenne, és intelligensen, kellő komolysággal és olykor rengeteg humorral fűszerezve, könnyeden, ámde súlyosan szólnak azokról.
(Anders Thomas Jensen: Ádám almái)