Sex and the City: The Movie

szingli – az angol single (egyes, egyetlen, egyedüli, egyszeri, egyszerű, szimpla, egyszemélyes, magában álló, szóló, egyedülálló, nőtlen, hajadon) szóból vált egy életforma megnevezésére szolgáló szakkifejezéssé – az az egyedülálló nő (vagy férfi), aki tudatosan úgy alakítja az életét, hogy huzamosan nem fér bele se társ, se család. Jellemzően városi, képzett, jó anyagi helyzetben lévő, fogyasztásorientált, húszas-harmincas-negyvenes éveikben járó emberek, akik csak alkalmi kapcsolatokat tartanak fenn. De ennek az életformának a jegyeit viselhetik olyanok is, akik éppen ellenkezőleg: anyagi, lakhatási, ismerkedési lehetőségek hiányában nem tudnak tartós párkapcsolatot kialakítani, illetve családot alapítani. Esetükben tehát nem tudatos választásról, hanem a kö­rülmények kényszerítő erejéről van szó. Nos, New Yorkban nem feltétlen a szinglik második kategóriájába tartozók bukkannak fel, sokkal inkább a tudatosan szingli teremtmények, főleg, ha Manhattanben járunk. Itt él Carrie Bradshaw (Sarah Jessica Parker), aki az egyik helyi újság „A szex és a város” című rovatának szerkesztője. Ahogy tartja a mondás, Ő mindent tud a szexről, vagy nem fél megkérdezni.
Carrie és elválaszthatatlan barátnői – Miranda (Cynthia Nixon), Samantha (Kim Cattrall) és Charlotte (Kristin Davis) – elhatározzák egyikük említésre sem méltó, harmincvalahányadik születésnapján, hogy nem érdemes várni a tökéletes férfire. Sőt, úgy kell felfogni a szexet, ahogy a férfiak. Ez a férfias hozzáállás azonban némi veszélyekkel jár... Carrie a biztonság kedvéért egy régi szerelmével kezdi a kísérletezést, a titokzatos Mr. Biggel (Chris Noth). Az eredmény önbizalomra gyakorolt hatása fergeteges. Miranda a bemelegítő köröket egy bizonyos Skipperrel futja. Samantha ismét belebonyolódik egy egyéjszakás kalandba, pedig úgy érezte, az ilyen helyzetekből már régen kinőtt. Charlotte elköveti a nagy hibát - vagy nevezhetjük hősies cselekedetnek is: nem fekszik le az első randevú után... Így indult minden 1998. június 6.-án, pont tíz éve. Egy hosszú és gyümölcsöző út kezdete. Az első évadot aztán még öt év követte, mígnem 2004. február 22. napján, a sorozat 94. epizódjának bemutatásával a nagy sikerű kvartett befejezte televíziós körútját. Carrie végre összejött Mr. Biggel, Miranda Steve és kisfiúk Brooklynba költöztek, Charlotte férjével és örökbefogadott lányukkal, Lilyvel boldogan éltek, Samantha pedig Hollywoodba költözött Smith-szel. Ahogy az X-akták, úgy a Szex és New York sem tudta elkerülni a sorsát, a rajongók a moziba követelték a sorozatot. 4 év kihagyás után, folytatva a már lezárt történetet a rajongók újra találkozhattak a lökött négyessel.
A mozifilm központi témája Big és Carrie esküvője. Persze a dramaturgia megköveteli, hogy újból beüssön valami gigszer, ahogy Mirandáéknál is, csak Charlotte, aki igazán kiegyensúlyozott és boldog, Samantha pedig nem bírja a kötöttségeket. A film sztorija – úgy gondolom – nem hagy kívánni valót maga után, csak a kivitelezés nem az igazi. Nem voltam soha, és nem vagyok most sem igazi SAC-fan, de jó pár részt megnéztem, ha nem is epizódbeli sorrendben. A mozifilm, olyan mint a Szex és New York Light, hiányzik belőle az igazi fűszerkeverék (már a 12-es karika látványa is ezt sejteti). Szerintem alapvetően kétséges kísérlet egy sikeres sorozatból mozifilmet csinálni, mert vagy nagyot akarnak durrantani, és útközben kipukkad a lufi, vagy visszafogottan közelítenek a témához, merészség nélkül. A Szex és New York esetében szerintem ez utóbbiról van szó. Kevés az igazi jó poén benne, alig akad benne Carrie Bradshaw-s kommentár, és tele van mozifilmes allűrrel, ami nem tesz túl jót a filmnek. Mindemellett tulajdonképpen jól szórakoztam a filmen, de hosszú távon felejthető a film, szerintem még az igazi rajongóknak is (ezt feleségem is alátámasztotta), vagy éppen nekik. A film arra mindenképp jó, hogy aki megszerette ezeket a szereplőket, még egyszer találkozzon velük, utoljára. Utoljára?

(Michael Patrick King: Szex és New York)