„Ez nem regény!
– Akkor micsoda? – kérdezi a férfi.
– A regénynek befejezett története kell, hogy legyen.
Számos történetet elbeszélt, volt, amit befejezett, volt, amit nem.
– Rendszertelen részletek, a szerző még azt sem érti, hogy rakja sorrendbe a fejezeteit.
– Bocsánat, milyen sorrendről beszél?
– Először előjelez, aztán felépít, eléri a csúcspontot, és véget ér, köztudott ismeretek a regényírásról.
Lehetséges a köztudott ismereteken túli írásmód, kérdezi. Történetek, néhány az elejétől a végéig elbeszélve, néhány a végétől az elejéig, néhány befejezés nélkül, néhány csak befejezéssel vagy részletek, melyek nem folytatódnak, néhány folytatódik ugyan, de nem fejeződik be, mert nem lehet befejezni, olyanok, amit el lehet beszélni, de lehetel nem beszélni is, amiről nem lehet sokat beszélni, olyanok, melyekről nincs mit beszélni, mind történet.”
Gao Xingjian a Lélek-hegy 72 fejezetében megadja könyve műfaji meghatározása helyett, annak születési módját. Az 1940-ben született kínai író, műfordító, rendező, festő – akit a kínai kísérleti színház megteremtőjeként is emlegetnek – élete folyamán többször szembekerült a kínai politikai hatalommal (ezért is emigrált Franciaországba, ahol jelenleg is él). Miután téves tüdőrák diagnózisa miatt két hétig a halállal nézet szembe, sz újsbb politikai-ideológiai támadások miatt Sichuan hegyei közé menekült, és kb. 15.000 kilométeres vándorutat tett meg. A Lélek-hegy című könyv – mely megírásáért 2000-ben Nobel-díjjal tűntette ki az Akadémia – erről a spirituális kóborlásról szól.
A „modernista” regényben egy középkorú férfi elindul Kína belsejébe, hogy megmássza a Lingshant, a Lélek-hegyet. Útja során folyók, tavak mentén halad el, zord szurdokokban, hegyvidéken jár, számos falvak, kisvárosok kerülnek útjába. Az út során előviláglik a sokrétű, ősi kínai kultúra titokzatos szertartások, fafaragások, mesék, mondák, népi zenék formájában. A zarándokút persze nem csak valóságos, hanem a lélek tájain is elvezet, így sokszor nem tudhatjuk, hogy a valóság és az emlékezet mely rétegeiben járunk.
„
– Bárhogyan beszéled is el a történetet, egy főszereplőre szükség van. Egy hosszabb műben pedig sok fontosabb szereplőnek kell lennie, de ebben a…?
– De az én, a te, a férfi és női ő talán nem szereplők a regényben? – kérdezi.
– Ezek csak személyes névmások, melyekkel megváltozik az elbeszélői szempont, a szereplők jellemzését nem helyettesítheti. A személyes névmásaid lehetnek szereplők, de nincsen róluk leírás.”
Nem lehet, tudni, hogy a szereplők: én, te, ő (nő, férfi), mikor kinek a múltját, jelenét, emlékét, életét mesélik el. Az életrajzi elemekkel átszőtt modern regény nem tartalmaz határozottan megrajzolt karaktereket, nincs benne egy vagy több szálon futó cselekményszál, esetleg keretberajzolt történet, hanem történetek sokasága találkozik egymással, sokszor egymásba belépve, átlépve. A regény világa kicsit hasonlít a nemrég elhunyt Robbet-Grillet műveinek világához, bár a nyomozás, a részletek összerakása nem dominál annyira. Egy-egy villanásszerű momentum később visszatér, és folytatódik a félbehagyott történet, olyakor félbe marad.
„A regény nem festészet, hanem a nyelv művészete.” A Lélek-hegy nem egy ország társadalmi, politikai ábrázatát rajzolja meg, nem egyéni sorsokat ábrázol, hanem a szavak művelése mentén vándorol el a lélekig. Nem könnyű olvasmány, de érdemes kézbe venni. Köszönet érte a Noran kiadónak.
– Akkor micsoda? – kérdezi a férfi.
– A regénynek befejezett története kell, hogy legyen.
Számos történetet elbeszélt, volt, amit befejezett, volt, amit nem.
– Rendszertelen részletek, a szerző még azt sem érti, hogy rakja sorrendbe a fejezeteit.
– Bocsánat, milyen sorrendről beszél?
– Először előjelez, aztán felépít, eléri a csúcspontot, és véget ér, köztudott ismeretek a regényírásról.
Lehetséges a köztudott ismereteken túli írásmód, kérdezi. Történetek, néhány az elejétől a végéig elbeszélve, néhány a végétől az elejéig, néhány befejezés nélkül, néhány csak befejezéssel vagy részletek, melyek nem folytatódnak, néhány folytatódik ugyan, de nem fejeződik be, mert nem lehet befejezni, olyanok, amit el lehet beszélni, de lehetel nem beszélni is, amiről nem lehet sokat beszélni, olyanok, melyekről nincs mit beszélni, mind történet.”
Gao Xingjian a Lélek-hegy 72 fejezetében megadja könyve műfaji meghatározása helyett, annak születési módját. Az 1940-ben született kínai író, műfordító, rendező, festő – akit a kínai kísérleti színház megteremtőjeként is emlegetnek – élete folyamán többször szembekerült a kínai politikai hatalommal (ezért is emigrált Franciaországba, ahol jelenleg is él). Miután téves tüdőrák diagnózisa miatt két hétig a halállal nézet szembe, sz újsbb politikai-ideológiai támadások miatt Sichuan hegyei közé menekült, és kb. 15.000 kilométeres vándorutat tett meg. A Lélek-hegy című könyv – mely megírásáért 2000-ben Nobel-díjjal tűntette ki az Akadémia – erről a spirituális kóborlásról szól.
A „modernista” regényben egy középkorú férfi elindul Kína belsejébe, hogy megmássza a Lingshant, a Lélek-hegyet. Útja során folyók, tavak mentén halad el, zord szurdokokban, hegyvidéken jár, számos falvak, kisvárosok kerülnek útjába. Az út során előviláglik a sokrétű, ősi kínai kultúra titokzatos szertartások, fafaragások, mesék, mondák, népi zenék formájában. A zarándokút persze nem csak valóságos, hanem a lélek tájain is elvezet, így sokszor nem tudhatjuk, hogy a valóság és az emlékezet mely rétegeiben járunk.
„
– Bárhogyan beszéled is el a történetet, egy főszereplőre szükség van. Egy hosszabb műben pedig sok fontosabb szereplőnek kell lennie, de ebben a…?
– De az én, a te, a férfi és női ő talán nem szereplők a regényben? – kérdezi.
– Ezek csak személyes névmások, melyekkel megváltozik az elbeszélői szempont, a szereplők jellemzését nem helyettesítheti. A személyes névmásaid lehetnek szereplők, de nincsen róluk leírás.”
Nem lehet, tudni, hogy a szereplők: én, te, ő (nő, férfi), mikor kinek a múltját, jelenét, emlékét, életét mesélik el. Az életrajzi elemekkel átszőtt modern regény nem tartalmaz határozottan megrajzolt karaktereket, nincs benne egy vagy több szálon futó cselekményszál, esetleg keretberajzolt történet, hanem történetek sokasága találkozik egymással, sokszor egymásba belépve, átlépve. A regény világa kicsit hasonlít a nemrég elhunyt Robbet-Grillet műveinek világához, bár a nyomozás, a részletek összerakása nem dominál annyira. Egy-egy villanásszerű momentum később visszatér, és folytatódik a félbehagyott történet, olyakor félbe marad.
„A regény nem festészet, hanem a nyelv művészete.” A Lélek-hegy nem egy ország társadalmi, politikai ábrázatát rajzolja meg, nem egyéni sorsokat ábrázol, hanem a szavak művelése mentén vándorol el a lélekig. Nem könnyű olvasmány, de érdemes kézbe venni. Köszönet érte a Noran kiadónak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése