Post mordem

1939 szeptember elsején Hitler lerohanta Lengyelországot, ezt követően a Szovjetunió is érvényesíteni akarta a titkos Molotov-Ribbentropp paktumba foglalt területi igényét, így mindenféle formális hadüzenet nélkül a Vörös Hadsereg a német roham után két héttel, szeptember 17-én benyomult az ország keleti részébe. A lengyel tisztikart a Belügyi Népbiztosság fogolytáboraiba hurcolták. Szeptember 28-án aláírták a szovjet-német határ- és barátsági szerződést, ebben a két totalitárius nagyhatalom csaknem fele-fele arányban osztotta fel egymás között a leigázott lengyel államot. Néhány héttel később az NKVD felügyelete alatt az oroszok által megszállt területeken "választásokat" tartottak, ahol a szavazók meggyőző többsége igent mondott a csatlakozásra a Szovjetunióhoz.
A Vörös Hadsereg, annak megakadályozása érdekében, hogy a többségében magasan képzett, nem hivatásos katonából álló tisztek képezzék egy későbbi lengyel függetlenségi törekvések bázisát, 1940 márciusa és júniusa között a Szmolenszk környéki Katyn erdejében, Mjednojében és Harkovban csaknem tizenötezer lengyel embert végeztek ki. Egyenként tarkón lőtték őket, és a holttesteket jeltelen tömegsírokba ásták.

Lengyelország ahogy már történelme folyamán korábban is, ezúttal is két nagyhatalom harapófogójában roppant meg. A katyni rémtettet először Goebbelsék használták fel saját céljaikra, amikor 1943 tavaszán feltárták a tömegsírokat. Az eseményre meghívták a Nemzetközi Vöröskereszt embereit, és propaganda filmet készítettek a feltárásról, hogy a megszállt ország lakosságát a Vörös Hadsereg elleni ellenállásra bírják. Persze a németek, amíg Sztálin Hitler fegyvertársa volt, addig nem foglalkoztak a lengyel tisztek sorsával. Az oroszok pedig a Náci Németország legyőzése és a Keleti Blokk lefoglalása után a nácik nyakába varrták a Katynban történteket. A mészárlás igaz oldala tabu volt, a titkot még a helyi kommunisták is óvták.
Mihail Gorbacsov fél évszázaddal a történtek után beismerte, hogy a tizenötezer lengyel tiszt és altiszt kivégzésért a szovjet hadsereg akkori vezetői a felelősek. Az orosz katonai főügyészség azonban máig nem hajlandó elismerni, hogy Katynban népirtás történt. A hivatalos álláspont szerint tömeggyilkosság volt, de a bűntett már elévült.
Andzej Wajda évtizedek óta tervezte Katyn emlékén színre vitelét, erre személyes oka is volt: édesapja egyik volt az áldozatoknak.
A film főszereplője Wajda édesapjáról mintázott alak, aki határidő noteszében jegyzi fel a fogság történetét. Wajda azzal a drámai pillanattal indítja a filmjét, amikor Lengyelország két tűz közé reked, 1939 szeptembere. Egy csoport civil egy vasúti hídon menekül a németek elől, míg a mások oldalról azt a hírt hozzák, hogy az oroszok betörtek az országba. A következő képen a fogságba esett lengyel hadsereg tisztjeit látjuk, akik a nagyhatalmi osztozkodás végeredményére várnak. A főszereplő tiszt felesége kislányával a karján a férfi után hajt biciklijén, hogy a szökésre bírja férjét, aki azonban a katonai esküjére hivatkozva nem tart családjával, holott a gyér őrizet miatt könnyen megtehetné. A korban elavult nemzeti hűség eszméje és egy elmaradottan felfegyverzett hadsereg néma ellenállásba merevül a tömegek masszáját uraló totális terrorral szemben.

Tekintettel arra, hogy az események semmilyen fordulatot nem vettek, hanem a maga kegyetlen logikája mentén nyílegyenesen haladtak a tragikus végkifejlet felé, a film készítőinek a kronológiai sorrendet meg kellet törniük, hogy a lényeg a film végére maradhasson. Emiatt egy idő után elveszítjük szem elől a raboskodó tisztek útját, hogy a hozzátartozók életútjába pillanthassunk bele. A jelképes főszereplő felesége egy megcsömörlött orosz tisztnek köszönhetően megússza azt a tisztogatást, amit a foglyok családjai körében végeznek. A feleség a tiszt lesújtó szavai ellenére is hisz férje hazatértében, mígnem a háború után férje egyik - csodával határos módon életben maradt - bajtársa szembesíti a fájó tényekkel. A film a főszál mellett egy tábornok és egy fiatal repülős mérnök rokonainak a nyomába ered gészen a háború utáni időkig.
Wajda művészete mindig is szoros kapcsolatban állt népe történelmével, gondoljunk itt legjobb filmjeire, mint például A márványemberre, vagy a Vasemberre. Ennél fogva sosem láthattunk tőle a filmnyelvet igazán megújító filmes megoldásokat. Legújabb filmje sem tartogat ilyen mozzanatokat, de valahogy régi ereje sem a régi. Az éltes rendező, hasonlóan pályatáraihoz (vegyük például Szabó Istvánt) megöregedett. A biztos középszerre törekszik, semmit sem kockáztat. Becsületesen elkészített emléktabló a film, ugyanakkor a részletekbe nem megy bele.
A film egyetlen célja, hogy példázza a háborúk borzalmát, és emléket állítson egy erősen katolicizált nemzeten ejtett mély sebnek. A film első száz perce tulajdonképpen az utolsó negyed óra valóban megdöbbent képsorainak alárendelve készült el. A film legnagyobb erénye a mészárlásnak ez a tárgyilagos és egyben mértéktartóan patetikus bemutatása, a lengyel nemzeti egységet szimbolizáló rózsafüzérrel a fájdalomba szorított kézben.
A film gyengeségét pedig az egyes sorsok feldolgozatlansága adja, egyik áldozatnak sincs igazi arca, csak egy-két felvázolt skiccet látunk az egyéni sorssokból. Igazi dráma szerintem az individuum tragédiája nélkül nem valósulhat meg. Wajda persze egy nemzet tragédiáját rajzolta meg a filmjében, még a személyes történetét is háttérbe szorította ennek érdekében. A történelmi távlatból tulajdonképpen megérthető ez.

Van egy jelent a filmben, amikor a világháború után egy fiatalember felvételizni akar a krakkói egyetem filmművészeti szakára. A felvételi bizottság tehetségesnek ítéli, de az adatlapján édesapja neve mellett az szerepel, hogy Katynban kivégezték. A professzorok biztosítják az ifjút, hogy felveszik az egyetemre, de közlik vele, hogy húzza ki a személyes adatai közül Katyn nevét. Ő ezt nem teszi, és az igazsághoz való ragaszkodása, a rendszerrel való szembeállása rövidesen a halálát okozza.
Wajda nemrég, egy riporteri kérdésre, miszerint, ha ő akkor mindenképpen ragaszkodik az igazsághoz, akkor nem veszik fel az egyetemre, és ma nem létezne modern lengyel filmiskola, a rendező azt válaszolta: "Engedjék meg, hogy hazugságaimért hamarosan egy másik ítélőszék előtt feleljek."
Wajda Oscar díjra jelölt filmje megrázó tabló a háborús bűntettről, azonban hiányzik belőle az igazi mélység, így igazán nem tudja filmes funkcióját betölteni, és lassan a középszer homályába fog veszni.

(Andrzej Wajda: Katyn)