A képzelt beteg; Moliere után Berczik Árpád fordítását felhasználva írta Mohácsi István; rendezte: Mohácsi János; Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza

Jean-Baptiste Poquelin, közismert írói nevén Molière életének talán legismertebb momentuma az, amikor utolsó darabja, a Képzelt beteg előadása közben a színpadon összeesett, majd néhány órával később saját otthonában meghalt. Az utolsó kenetet nem vehette magához, mert két pap is visszautasította a hívását, a halál pedig már a harmadik megérkezése előtt elérte őt. 1673-at írtunk, február 17. napja volt.
A hipochonder Molière híres darabjában a saját fogyatékosságát állított komédiája céltáblájává, mint a mű alapszituációját. A darabot az idők folyamán sokféleképp feldolgozták már, ezúttal a Mohácsi fivérek vitték színre a Pécsi Nemzeti Színház Kamaratermében.
Két évvel ezelőtt, amikor megnéztük a párommal a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában Michael Frayn Veszett fejsze című művét, Mohácsi János rendezésében, a négy órányi szenvedés után megfogadtuk sosem tesszük be a lábunkat egy Mohácsi darabra sem. Tavaly a fogadalmunkat sikerült betartanunk, hisz a VII. POSzT versenyprogramjában indult, hírhedt Mohácsi darab, az 56 06/örült lelkek vert hadak-tól távolt tartottuk magunkat. Amikor tavaly ősszel megismertem a pécsi színház 2007/08-as évadjának repertoárját, akkor a Molière mű biztos kiesőnek bizonyult.

Pár héttel ezelőtt, fogalmam sincs milyen indíttatásból, az előadásról készült képek láttán, érdeklődni kezdtem a darab után. Párom ezúttal sem akart hallani Mohácsiról, és – miután senki nem ért rá – életemben először egyedül mentem színházba. Nagyon jól tettem, hogy megérzésemre hallgattam, és legyűrtem két éve kialakult előítéletemet. Úgy gondolom a Mohácsi fivérek által színpadra vitt Képzelt beteg a Pécsi Nemzeti Színház utóbbi időszakának (hogy ez mennyi, mindenki döntse el maga) egyik legjobb, ha nem a legjobb, előadása.
Már a színpad megpillantása is sokkal komolyabb színházi élmény ígéretével kecsegtetett, mint azt a pécsi közönség a hazai társulattól megszokhatta volna. Az éjfekete dominanciájú térben, zöldes akváriumok szabdalják fel a teret, két oldalról a nézőtér lépcsőzetes sorai, a másik két oldalról pedig az Argan ház meredek feljárói, illetve a ház bejáratának széles lépcsősora zárja le a teret. Fodor Viola keze nyomát dicséri ez az egyszerű, ámde hangsúlyos színpadi megjelenítés. A lépcsősoron foglal helyet a Kovács Márton vezette (Rozs Tamás és Weber Kristóf kíséretében), háromtagú zenekar (a darabban sajnos fölöslegesen el is hangzik, hogy őket a halál ültette oda).
Ahogy azt a Mohácsi fivérektől megszokhattuk, ezúttal is jelentősen hozzányúltak a darabhoz, ami azt hiszem, igen jól tett neki (bár régen találkoztam már az eredeti művel). A színlap is úgy fogalmaz, hogy Moliére után, Berczik Árpád fordítását felhasználva írta Mohácsi István. A fivérek szinte csak a szereplőket és a legalapvetőbb kapcsolatokat hagyták meg az eredetiből, és olyan figurákat teremtettek ezzel, akik legalább annyira moliére-i alakok, mint amennyire kortársaink.
Az előadás kezdetén a címszereplő (Stenczer Béla) kifogástalan egészségi állapotát hozza fel érvként a vele társalgó halálnak, aki magával szeretné vinni. A halál (Széll-Horváth Lajos) – mint utólag kiderül – azonban diszlexiás, képtelen a felírt áldozatot kibetűzni. Argan azonban elolvassa az utasítást, és Moliére után küldi a halált. A Mohácsi testvérek ezzel szimbolikusan is túllépnek a francia szerzőn. A halál zenészei eközben (és végig a darab folyamán) játsszák a darab néhol játékos, de leginkább vészjósló zenei aláfestését.
A nyelvi és színpadi humor, ami a Veszett fejsze során erőltetettnek, soknak tűnt, ezúttal nagyon jól működik. Számos hivatkozási pont, irodalmi (József Attilát és Madáchot felismertem, de ennél biztos vagyok benne, hogy jóval több van) és filmes (Csend és kiáltás, Édes élet) hangzik el. A szójátékok pedig végigkísérik az egész előadást, és nem éreztem fölöslegesnek egyiket sem (Csak egy két példa: „ha sokáig a térdeden térdelsz, össze fogod nadrágni a padlót”; "tetőtől talpig puncér vagy"; „meghitt családi betegség”; „eurokonform kolostor”; „Kisasszony, van magánál kötszer? Mert annyira magába estem, hogy felhorzsoltam a térdemet.”; és az előadás során többször elhangzó, és még sem unalmas poén: „- Ma itt volt a halál. Ott állt, és a kezén…. - Kézen állt a Halál?” Különösen ötletesnek találtam a többféle orvostípus-sámán megjelenítését, az aura szakértő D'Auveregne (Vidákovics Szláven), a piócákkal gyógyító, Dr. Thomas D'Auveregne (Lipics Zsolt), Dr. Boursin (Urbán Tibor), a hentes és a közjegyző- orvos Dr. Livarot (Rázga Miklós), aki puszta kézzel hajt végre műtétet Arganon.
A Mohácsi darabok sajátja (eddigi tapasztalataim alapján), hogy a társulat nagy részét felvonultató darabokat rendez, és sok mindent az együttes színpadi jelenlétre bíz. A pécsiek esetében is ezt történt, ami azért örömteli, mert ez a gyengébb alakításokat is finomítja, és ösztökéli a színészeket a jobbnál jobb alakításokra. Számomra az egyik legnagyobb meglepetés, Stenczer Béla Arganja, aki ha kell ostoba, ha kell bölcs, és valóban hipochonder, ugyanakkor észért sem kell átmenni a szomszédba. Stenczer nem túlozza el a figurát, elmarad a rá sokszor jellemző ripacskodás, és ezzel nagyban hozzá járul az előadás sikeréhez.
A fiatalok közül, az egyre érettebben játszó Zayzon Zsolt, a gyenge jellemű ugyanakkor érzékeny Bérald szerepében, valamint a Pál András, a túlfutásos Cléante szerepében kitűnően működik a színpadon. Lipics Zsolt igazi karakterszínész. Régebben nem kedveltem, de pár éve elkapta azt figurát, akit igazán jól tud alakítani, és azóta mindig megtalálják azok a szerepek, amiben ő jót tud nyújtani. Ezúttal is harsány poénjaival az előadás humorának egyik húzójává válik. Vidákovics Szláven elfogadható (őt valahogy sosem tudom jóra vagy rosszra értékelni, közepes), Rázga Miklós pedig továbbra is idegesít orgánumával és modoros játékával, az örök statiszta, Urbán Tibor viszont jól muzsikál a hentes orvos szerepében. A tehetséges Széll Horváth Lajos ezúttal kissé jelentéktelennek éreztem a Halál szerepében. Bármennyire akartam, nem tudtam beleilleszteni őt a darabba. Úgy érzem, ő gyenge pont az előadásban.
Az előadás női részlege kifogástalan. Darabont Mikold unott Rouelle-je, a kissé butácska, Mimolette (Szabó Vera), a pénzsóvár özvegy (Kovács Mimi) mind jók, de a legkiválóbb alakítás az Herczeg Adrienné. Nem ismeretlen az, hogy a mindenkinél okosabb szolgáló irányítja az eseményeket a háttérből. Mohácsiéknál Toinette a cselekmény motorja. Ő, akit utasítanak, mégis mindent irányít. Herczeg Adrienn elemi erővel hozza a szerep sokféleségét, a nyers durva szolgát, az érzékeny, megbántott nőt, az önérzetes, bosszús megcsaltat, a megbocsátó szeretőt és a fájdalmasan szenvedő szerelmest.
Mohácsi a molière-i alapszituációt, a hipochonder házúr Argant körülugráló rossz- és jóakarók sokadalmát, alaposan megbolondítja, de a sok vidámság közben lelepleződnek az igazi jellemek, és a végére a sok szélesre gyúrt mosoly a nézők arcára fagy, miközben a szín elsötétül.
Az átdolgozott Képzelt beteg tartalmas és mély vidámságot és komolyságot szolgáltat a pécsi és a Pécsre látogató nézőknek. Több ehhez hasonló színvonalú előadás kellene az Országos Színházi Találkozó fővárosába.

(fotók: Körtvélyesi László - www.pnsz.hu)