LA mozaik

Csak azon kevesek, akik a moziban a vége főcím utolsó soráig is a teremben ültek, láthatták azt, hogy Paul Thomas Anderson a nemrégiben elhunyt – Hollywood által méltatlanul mellőzött – Robert Altmannak ajánlotta a There Will Be Blood című filmjét. Gondolkodtam, miért, mígnem a minap szerencsém volt látni a rendező – magyar filmforgalmazásból csendesen kiszorított – arany medve díjas filmjét, a Magnóliát.
A film láttán az első viszonyítási pont, amit a filmedzett néző eszébe jut Altman Rövidre vágva című alkotása, ami talán az elhunyt mester legjobbja. Véleményem szerint Paul Thomas Anderson a Magnóliával a saját Short Cuts-ját akarta leforgatni. Bár Anderson mozija nem olyan erős, mint a nagy elődé, azért számos figyelemreméltó pillanatot tartogat a néző számára.
A film egy-két jól ismert Darwin díjas halál esettel kezd, így reprezentálva a véletlenek hétköznapiságát. A történet 9 sors egymásba fonódó, vagy egymást érintő kapcsolathálójáról szól.
Earl Partridge (jason Robards) rákban haldoklik, utolsó kívánsága, hogy találkozzon régóta látott fiával. Linda Partridge (Julian Moore) a férfi halálos ágyán döbben rá, hogy bár korábban a pénz miatt lépett frigyre a haldoklóval, szereti őt. Earl fia, Frank Mackey (Tom Cruise) egy hímsoviniszta tévéshowt vezet, aki gyűlöli apját, mert gyerekkorában a haldokló anyját és őt elhagyta a férfi. Earl ápolója, Phil Parma (Philip Seymour Hoffman) mindent megtesz, hogy teljesítse egy haldokló ember utolsó kívánságát. Stanley Spector (Jeremy Blackman) csodagyereknek számít, szinte mindent tud, apja ezt egy tévés vetélkedőkben kívánja kamatoztatni, csak éppen a Stanleyben élő gyermek marad szeretet és bizalom nélkül. Donnie Smith (William H. Macy) is gyermekkorában volt a vetélkedők sztárja, felnőttkorára azonban elállt tőle a szerencse. Szülei addig halmozták el törődésükkel, míg pénzt hozott a konyhára.
Jimmy Gator (Philip Baker Hall) a vetélkedők műsorvezetője, rákos beteg, szerető felesége mellette áll, és a közvélemény úgy ismeri, mint szerető családapa, a lánya mégis irtózik a közelségétől, szóba sem áll vele. A lánya, Claudia (Melora Walters) nemet mond az apai próbálkozásra, de szüksége van valakire, aki a kokain bűvöletéből kiragadja őt.
Jim Kurring (John C. Reilly), az istenhívő, ügyetlen rendőr, egyik nyomozása során beleszeret Gator lányába. Altman filmjéhez hasonlóan a történet Los Angeles lakói között forog, amelyet a végén egy égi jel, egy természeti csapás (ott földrengés, itt béka eső) rögzíti pillanatfelvétellé. Mindkét film az amerikai társadalomról állít ki keserű tablót. Mindenki múltjában valami sötét folt lappang, a meg nem értettség, a szeretetlenség uralkodik világunkban. Amíg Altman filmje színes kavalkád, Andersoné áriaszerű vízió, Altmané irónikus tabló, Andersoné drámai végpont. Ebből a duóból számomra Altmané a kedvesebb. A Magnólia olykor túl sűrűn váltogatja egyes szereplői élethelyzetét, így néha nehézkesnek, mesterkéltnek hat. A film három órája egy idő után kissé fárasztóvá válik, ám összességében elmondható, hogy Anderson komoly tényező az amerikai filmművészetben. Jó látni, hogy van, aki Altman követője lehet. Talán egyszer rajta keresztül elismerik majd a nagy mestert.

(Paul Thomas Anderson: Magnólia)