Visszatekintés 2007 olvasmányaira

A tavalyi esztendőben már számos olyan elfoglaltságom volt, ami miatt a korábbi évekhez képest számban jóval kevesebb könyvvel foglalkozhattam. Természetesen ebben az esetben is igaz a mondás, hogy nem a mennyiség számít. Az ember sosem olvashatja el röpke életében mindazt a könyvet, amelyet érdemesnek taratana erre.
A 2007. év olvasmánya, de talán életem eddigi legjobb olvasmánya Spiró György Fogsága. Egy igazi letehetetlen könyv a maga 800 oldalával együtt. Emellett kétségkívül Pamuk Hója volt rám nagyhatással, aztán Mankell krimijei, de megemlíthetem még Banks bizarr történetét, vagy Dick, Carrere könyvét, illetve Lessing hazánkban legismertebb könyvét.Sajnos 2007-ben nem mindig sikerült a legjobban a sűrűjébe nyúlnom. Camilleri és Agatha könyvei kifejezetten rosszak voltak, Darvasi meséje sem nyerte el tetszésemet. Kukorelly – kritikusok által szeretve emlegetett nagy – könyve nálam a középszerűségbe süllyedt. Változatos évet zártam, de a Fogság és a Hó minden csalódást feledtet velem.

Olvasmánylista:

1. Toni Morrison: Nagyonkék
Novella Kiadó, Budapest, 2006
2. Günter Grass: Ráklépésben
Európa, Budapest, 2003
3. Emmanuel Carrére: A bajusz
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2006
4. Háy János: Házasságon innen és túl (novellák)
Palatinus, Budapest, 2006
5. Orhan Pamuk: Hó
Ulpius-ház, Budapest, 2006
6. Darvasi László: Trapiti avagy a Nagy Tökfőzelékháború (mese)
Magvető, Budapest, 2002
7. Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb
Európa Kiadó, Budapest, 1999
8. Abe Kóbó: A dobozember
Magvető Kiadó, Budapest, 1978
9. Henning Mankell: A gyilkosnak nincs arca
Magyar Könyvklub, Budapest, 2002
10. Henning Mankell: A fehér nőstény oroszlán
M-Érték Kiadó, Budapest, 2004
11. Lawrence Block: Betörő, aki Spinozát olvasott
Agave, Budapest, 2007
12. Henning Mankell: Hamis nyomon
M-Érték Kiadó, Budapest, 2005
13. Henning Mankell: Az ötödik asszony
M-Érték Kiadó, Budapest, 2006
14. Nádasdy Ádám: A bőr és a nappalok (N.Á. majdnem minden verse; 1976-1995)
2000 Kiadó, Budapest, 1995
15. Andrea Camilleri: A víz alakja
Sirály Kiadó (Mágus Design Stúdió Kft.), Budapest, 2004
16. Spiró György: Fogság
Magvető, Budpest, 2005
17. Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája
Agave, Budapest, 2003
18. Agatha Christie: Nyílt kártyákkal
Európa, Budapest, 1988
19. Nádasdy Ádám: Az az íz (versek 2005-2007)
Magvető, Budapest, 2007
20. Ian Rankin: Pokolvidék
GABO, Budapest, 2004
21. Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért
Magvető, 2003, Budapest
22. Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
Ulpius-ház, Budapest, 2007
23. Kukorelly Endre: Tündérvölgy avagy Az emberi szív rejtelmeiről
Kalligram, Budapest, 2003
24. Arnaldur Indridason: Kihantolt bűnök
Animus Kiadó, Budapest, 2007
25. Arnaldur Indridason: Vérvonal
Animus Kiadó, Budapest, 2007
26. Ian Banks: Darázsgyár
Agave, Budapest, 2006
27. Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő (mese)
Osiris Kiadó, Budapest, 2006
28. Lawrence Block: Döfés a sötétben
Agave, Budapest, 2007
29. Doris Lessing: A fű dalol
Magvető, Budapest, 1972
30. Orhan Pamuk: Az új élet
Ulpius-ház, Budapest, 2007

Az öt legemlékezetesebb olvasmányom – sorrend nélkül – a tavalyi évből:

Emmanuel Carrére: A bajusz

Számos esetben előfordul velünk, hogy újítani akarunk külső megjelenésünkön: levágatjuk hajunkat, új frizurát csináltatunk, szakállat vagy bajuszt növesztünk, vagy éppen azt távolítjuk el az arcunkról. Így tesz Emmanuel Carrére könyvének főszereplője is, aki a 10 éve megszokott bajuszát nyisszantja le. Mielőtt ezt megtenné, megkérdezi a feleséget, hogy mit szólna a változáshoz. Csak úgy félvállról indítja el ezt a kérdést, mint aki komolyan nem is gondolja azt. Mikor azonban a feleség a sarki boltban bevásárol, meglepetést készít elő. Ám a meglepetés csak nem akar elsülni. Tekintettel arra, hogy a feleség szeret néha már-már az ízléshatárt feszegető vicceket is kieszelni, hogy véletlenül se vegye észre az újítást, a férfi poénvadászatra rendezkedik be. Gondolja, majd a barátokkal eltöltött vacsorán kiugrik a nyúl a bokorból. Azonban a vendéglátók is úgy viselkednek, mintha nem történt volna semmi. Hazafele, mikor már a düh elviselhetetlenül forr benne, szóvá teszi a feleségének a dolgot, aki – látszólag őszintén – nem érti a helyzetet. Sőt később kijelenti, hogy sosem volt a férfinak bajusza, ennek igazulásául még a barátokat is felhívják éjnek éjjelén. Összeesküvés sejt a férfi: nyilvánvaló, hogy a feleség a barátokkal előre összebeszélt a tréfa kedvéért. Azért az felháborító, hogy ennyire önfejű módon ragaszkodik a kieszelt ugratáshoz, sőt kitűnő színészi képességével még a zavart és a félelmet is arcára ültesse. Nagyon furcsa, de hát a férfinak biztos abban, hogy neki mindig is volt bajusza. A munkatársak sem veszik észre arcának jellegzetes hiátusát, holott a jávai nyaraláson készült képeken is ott a bizonyíték, a címszereplő a személyi igazolványában levő fotón is ott ül az arcán. Felesége pszichiátert ajánl. A férfi meg van győződve róla, hogy a nő az örült. De a történet itt nem áll meg. Felesége szerint Jáván sosem nyaraltak, és az apja – aki az este hagyott neki üzenetet (sajnos letörölte a rögzítőt) már egy éve halott. A kezdetben mulatságos alapszituációból kidomborodó történet véresen komollyá fejlődik. A főhős élete, múltja kezd darabokra esni, így nem marad más lehetőség, mint hogy elhagyja Párizst, a lehető legmesszebbre utazzon: Hongkongba.A férfi kompról kompra száll, és ide-oda hajózik, mintha nem tudná abbahagyni. Ez az egyetlen biztonságos hely. Az egyetlen kiszámítható rész a világban, mert a komp elindul, megérkezik és visszaindul, megérkezik, majd kezdődik az egész elölről, és ez így megy tovább.
A könyv szerzője művéből filmet rendezett. Láttunk már ilyet. Tom Stoppard drámaíró is filmre vitte saját művét, a Rosenkrantz és Guildenstern halott című színművet. Többször előfordult már, hogy a filmváltozattal előbb találkoztam, mint az írott művel. Ezúttal is ez történt. A legtöbbször a könyv sokkal jobb, ritka a jó adaptáció, sőt számos esetben teljesen eltér a mozgókép az írottól. A könyvet olvasva, eleinte úgy gondoltam, hogy a szerző kiválóan filmre plántálta saját művét. Egy az egyben. Azonban a befejezésben jelentős eltérések vannak.A Hongkongban eltöltött idő alatt a férfi ismét bajszot növeszt. Egy hotelban szobát vesz ki, és egy délután a sétájából hazatérve, a portás közli, hogy a felesége várja a szobájában. Mintha mi sem történt volna, a feleségnek teljesen természetes, hogy egy hongkongi szobában találkoznak. Mintha minden kezdődne elölről. A könyv itt zárul le: a férfi borotvapengéjével leborotválja a bajuszt, majd húsát kezdi cincálni. A filmben a nő azt mondja a férfinak: „Kíváncsi lennék, milyen lennél bajusz nélkül”. A történet körbeér. A férfi leborotválja a bajszát, a nő pedig megdicséri ápoltságát. Helyre áll a rend. Megy tovább az élet, mintha mi sem történt volna. Egy bizonyíték van a rémálomra. Egy képeslap (ez is csak a filmben látható), amit főhősünk a tengerbe dob. Nem tudjuk, hol van álom és valóság. De ebben a műben az emberi létezés olyan rétegeibe jutottunk, amiben elveszítjük a bizonyosságot. Ahol a legalapvetőbb kérdéseink megválaszolhatatlanok: Ahol már csak kérdések maradnak, a válaszok pedig tonnaszámra merülnek fel, és süllyednek alá. Gondoljunk bele, őrült egy helyzet, amikor általunk tapasztalt tényekről kiderül, hogy a környezeted, a rajtad kívül levő ellenkezőleg látja azt. Még ha bizonyítékot is hozol fel ellenük, akkor is csak furcsán néznek rád.

Orhan Pamuk: Hó

Ka, a Hamburgban élő emigráns török költő, egy isztambuli lapnál lévő barátja felkérésére, Karszkba indul, hogy cikket írjon a közelgő helyhatósági választásokról, valamint a fejkendős lányok által elkövetett öngyilkosságokról. Ka a küldetést leginkább azért vállalja el, mert diákkori szerelme, Ipeka a kisvárosban él. Karszkban megállíthatatlanul szakad a hó, és elzárja a külvilágtól. Ez a csöppnyi város különös események szemtanúja lesz abban a három napban, amit a könyv elmesél. Ka életének egy meghatározó pontja lesz ez a három nap. Beleszeret Ipekbe, szállásadója, a Hópalota nagyobbik lányába. Ám az események közbe zavarnak. A városba érkező isztambuli színésztársulat – kihasználva a hó okozta akadályokat – összefog a helyi katonai erőkkel és puccsot hajt végre. A helyhatósági választásokon torony esélyes iszlamisták bujdokolni kényszerülnek. Ka két tűz – vagy inkább sok tűz – közé kerül. Saját boldogságát keresi, nem kíván foglalkozni a politikával. Anélkül, hogy megpróbálna állást foglalni, megpróbálja túlélni a történéseket. Pamuk, aki hazájában sok ellenséget szerzett szerzeményeivel és nyilatkozataival magának, 2006-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat, megérdemelten. Megszokhattuk már, hogy egy alkotásnak politikailag is értékelhető témát kell közvetítenie ahhoz, hogy szerzője a nívós névsorra felkerülhessen. Elolvasva ezt a terjedelmes művét, be kell látnom, ez a követelmény ebben az esetben is maradéktalanul érvényesült, ugyanakkor nem akarom elhallgatni azt sem, hogy Pamuk regénye lenyűgözött. A mikrokörnyezetbe zsúfolt törökország-beli problémák, vallási-politikai viták kereszttűzének bemutatása személyes tónust ölt magára. Pamuk nem áll egyik oldalra sem, sőt – amolyan Márai módra – megkapja a magát mindenki. A Perbe fogva című írásában (mely az Élet és Irodalom hasábjain is megjelent) is hasonló hangvételt ütött meg, persze ott sokkal konkrétabb formában.
Ka, aki németországi emigrációja során magányba burkolózik, Karszkban megismerkedik a boldogsággal, és – saját bevallása szerint – sugallat hatására költeményeket ír, amit a hópehely hatszögű szerkezetében rendez kötetbe. Orhan meséli el barátja történetét. A könyv elején Ka a főszereplő, az Ő szemén keresztül látjuk a történteket, aztán a mű végére Orhan, az író válik központi alakká: Ő lesz Ka. Így lesz nagyon személyes a mű. Orhan barátja elveszett kötete után kutakodik, de nem találja, viszont annál szomorúbb tényekre, véleményekre bukkan, ami a Ka naplójában olvasottakat egészíti ki. Pamuk – úgy érzem – minden nézőpontot, minden életérzést belefoglalt ebbe a regénybe, amit egy törökországi emberben felmerülhet: kurd nacionalista, iszlamista, köztársaságpárti, németországi emigráns, stb álláspont. Teszi ezt úgy, hogy nem politikai kinyilatkoztatást költ a regényből, hanem valódi szépirodalmat alkot egy ország – a Nyugat előtt kevésbé ismert – belső feszültségeiről.

Spiró György: Fogság

Amikor először találkoztam Spiró könyvével, érdektelenül fogadtam. Megláttam a méretét, és nem kívántam vele foglalkozni. Eddig nem is olvastam semmit Spirótól, annak ellenére, hogy a kortárs magyar irodalomban igen jól csengő neve van. Miután barátaim dicsérték a könyvet, kikölcsönöztem a könyvtárból. ám a könyv mérete, súlya miatt ezúttal is elolvasatlanul került vissza a könyvtár polcaira a regény. Később eldöntöttem, hogy a nászutamon szeretném elolvasni, amikor a tengerparton, napozás közben lesz időm egy ekkora könyvet kezembe venni és végig olvasni. Nem az a fajta könyv ez, amit a buszon negyedórákra szabdalva olvas az ember, a táskában sem fér el. Így viszont izgulhattam, hogy a többi olvasótól visszakerüljön a könyv, mire én Krétára megyek. Szerencsére időben vissza is érkezett, és addig ki sem nyitottam a könyvet, míg Krétán ki nem ültem a szálloda medencéje mellé. Alig másfél hét alatt olvastam végig. Eleinte olyan hosszúnak látszott, hogy azt hittem, idehaza fogom befejezni, de félelmeim alaptalannak bizonyultak. A regény első, egyúttal szembetűnő pozitívuma az, hogy olvastatja magát. Csak első pillantásra rémiszt meg a 770 – az átlagosnál apróbb betűvel szedett – oldal. A regény az első 100 oldal után magába ránt, és nem ereszt. Ritka az ilyen nagyszabású és egyben olvasmányos regény a kortárs magyar irodalom palettáján (legutóbbi hasonló élményem Darvasi László: A könnymutatványosok legendája volt – de az egy más lapra tartozik).Egzisztencialista történelmi kalandregény. Bátorkodom leírni ezt a butaságot, és – fokozom! – meg is próbálom megmagyarázni. A Kr. sz. első század tárul itt fel. A Római Birodalom teljhatalmának kiteljesedése és elsatnyulásának kora, a kereszténység keletkezésének ideje. Történelmi annyiban a regény, hogy egy jól körülhatárolt történelmi kor képét eleveníti meg. Spiró – ezt önmagáról is hangsúlyozza – nem történész, lábjegyzeteket nem használ, ennek ellenére aprólékos munkára vall regényének történelmi kidolgozottsága. Kalandregény annyiban, hogy a regény főhőse kalandok sorozatán esik keresztül. Bár a kalandregény rendszerint a főhős valamiféle diadalával végződik, itt erről szó sincs. Itt jön be az egzisztencialista vonulata a műnek. Uri, a főhős szemszögéből látjuk a történéseket, aki mindenhol szemtanú, de mintha még sem lenne jelen. Ő, az ember, aki ott se volt. Kívülálló gondolkodó, saját létének alapját kutatja. Tulajdonképpen Spiró a modern embert rajzolta meg az időszámításunk eleji időkben.A történet szerint Uri, a Római zsidó kolónia tagja Jeruzsálembe készül. Apja, József küldi el az „adókülönítménnyel” a Szentföldre. Senki nem érti az egészet. Uri, azaz Gaius Theodorus, sánta, vaksi fiatalember, aki nem ért semmihez, csak személyre szabott odújában teng-leng és olvas éjt nappallá téve. Egy idő után kiderül, hogy apja a későbbi zsidó királynak, Agrippának ad kölcsönt, és cserébe delegációtagságot kér fiának. A mű minden előzmény nélkül veti bele magát a történetbe, hogy aztán az események kimenetelét késleltesse egy kis bevezetéssel. Végigkövethetjük az akkori zsidóság minden színterét: a Jeruzsálemi kavalkádot, a Júdeai vidéki parasztok életét, az Alexandriai felső rétegbe is bepillantást nyerünk, és nem utolsó sorban Róma Túlnanjától is képet kapunk. A kiválasztott nép eme színterei más és más világot mutatnak, egy erősen vegyes képű zsidóságot mutatva. „Lyukas törvényeket adott az Úr a zsidóknak” jegyzi meg Uri, és a lyukakat mindenki saját szája íze szerint, a betű szerinti Törvény kijátszásával tapasztja be. Uri nem az a fajta hős, aki saját sorsának irányítója. Sodródik, szinte mindenhol ott van, ahol korának eseményei zajlanak, de inkább csak, mint szemtanú és nem résztvevő. Spiró könyvének lényege szerintem ez: nem az egykor volt világ idő szerinti megjelenítésére törekszik, nem az akkori ember művének főszeplője, hanem ízig-vérig mai ember, így az író visszatekintő nézőpontot kínál fel olvasói részére. Spiró regénye teli van a mai szleng fordulataival („maffia”, „szarolda”, „pofátlanul drága”), emellett az elbeszélő többször ki is szól a szövegből („tíz kilogramm volt ez az én időmben”; „tőzsde volt, csak még nem tudták, hogy így kellene nevezni”). A történelem akkor folyását emellett elbeszélésekből, hírekből, pletykákból tudjuk meg.Tiberius, Caligula, Claudius, Nero, Vespasianus. A Római Birodalom eme évszázadának időszámításai. A könyv ezt az intervallumot járja be, és úgy beszél erről a korról, hogy – ami számomra a könyv egyik legizgalmasabb és legszimpatikusabb vonás – nem vesz semmit sem készpénznek, ami kultúránkban, történelem oktatásunkban az lenne. Például egyáltalán nem biztos, hogy Nero gyújtotta fel Rómát, lehet, hogy egy szerencsétlen baleset következménye a tűzvész. Az egyik legérdekesebb kérdés, Jézus megjelenítése a könyvben. Uri Jeruzsálemben börtönbe kerül, ahol két rab várja ítélkezői által rájuk szabott sorsukat. Behoznak egy harmadik elítéltet, aki közbotrány okozással vádolnak. A pénzszedők standjait burogatta fel Jeruzsálemben. Őszes szakállas ember (kis viccel olyan, mint a gyerekkorunkból megismert Isten ábrázolásunk, de nem az általunk „ismert” Jézusra hasonlít). Aztán Nero idején megjelennek a Nazarénusok, akik a messiás eljövetelét hirdetik. Uri nagyobb fiától tudja meg Jézus történetét, aki egykori rabtársára ismer benne. Ő azonosítja be, kristálytiszta logika mentén, de persze itt sem lehetünk biztosak a dolgokban. Uri látásmódja modern gondolkodóra vall, hisz a lét alapjait kutatja (ironikus hozzáállása is gondolkodásának mai vonásait erősíti), ugyanakkor egyfajta belehelyezkedés az akkori korba. Jézusról keresztre feszítése idején nem tudhattak sokan, hisz híre csak később terjedt el.
A Fogság egy kultúrkör hanyatlását mutatja be, amire a válasz a kereszténység lesz, az a vallás, ami egyszerű nyelven szólítja meg az embert, és biztosabb támpontot nyújt a sokistenhit és egy törvénykönyvbe bújt Mindenhatóval szemben. Uri látásában a kereszténység a „vesztesek tébolya”, a „gyáva görögök és gyáva zsidók” békevágyából született.Spiró nem állítja meg művét a boldog felismerés pillanatában. Lehetne ez a pillanat a Rómába való hazatérés, az apával való megbékélés pillanata, de ezzel nem elégszik meg az író. Urinak végig kell néznie életét, ha választ akar kapni kérdéseire. Számomra a legmegrázóbb sorok az utolsó oldalon találtatnak. A keserű felismerés, hogy ebben a világban életben maradni: önérték. Sokat gondolkodtam azon, hogy az utolsó szó, a halál pillanatban történő „elámulás” mit is jelent. Vallásos befejezés ez? Uri meglátja Jézust, akit egy új őrületnek vélt, vagy épp ellenkezőleg léte hiábavalóságának ismeri fel e pillanatban? Bevallom, nem sikerült rájönnöm még, mindenestre nekem tetszett a befejezés. Uri nem tudja megírni regényét, a zsidó háborúról. Bevallom ez is tetszett, hogy nem lett Uri a Fogság szerzője. Vagy talán mégis, hisz a Fogság megírásával Spiró írta meg Uri könyvét? S tulajdonképpen Spiró maga Uri?

Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája

Philip K. Dick sosem vonzott. Sokáig csak beszélhettek nekem arról, mennyire érdekes, izgalmas a világa, nem tudtam elhinni azok után, amit a mozivásznon láttam az Ő novelláira hivatkozva. Az emlékmás, a Különvélemény nem győzött meg (A Szárnyas fejvadász még csak csak). Hollywood által bennem teremtett előítéletet legyűrve végül is a kezembe vettem egy könyvét.A meghatározatlan jövőben a globális felmelegedés előre haladott állapota következtében lakhelyünk, a Föld életre szinte alkalmatlanná vált. Napközben 80 celsius fok van, a házak (komforttornyok) hűtésrendszerre szorulnak, napközben lehetetlen kimenni az utcára. A hűtött lakótornyok nem éppen barátságosak, a bolygó hideg területeire költözés pedig igen költséges, ezért főként a gazdagok élnek vele. Az ENSZ – mint mindenható szervezet – úgy döntött, új, lakható bolygót kell keresni az emberiség számára. Ő jelöli ki azokat a telepeseket, akik a Marson, a Ganümédészen, stb. azon dolgoznak, hogy emberi életre alkalmassá váljon a környezet. Azonban a telepesek élete még inkább kétségbeejtő, mint a földön lakóké. A büntetésként megélt misszió túlélése érdekében beindul az üzlet. A Pisze Pat Babaházak Rt. Miniatürizált babákat küld a telepeseknek, ami fenntartja életkedvüket és kifejezést ad honvágyuknak. Az Rt. ugyanakkor a babák mellé illegális drogot is terjeszt. A Dra-Zs segítségével az emberek saját személyiségüket képesek a babákba vinni, így a berágott állapotban ismét a földön érzik magukat. Az üzlet virágzik, a P. P. Babaházak Rt. legális és illegális üzletei révén a piac egyeduralkodója. Egyszer csak olyan hír érkezik, ami percek alatt szilánkokra töri a vállalat vezetőjének biztonságérzetét. Tíz év után a galaxis távoli vidékeiről visszatért az az üzletember (Palmer Eldritch), aki diplomáciai küldetésre indult, és úgy tűnik talált valamit, ugyanis nem sokkal megérkezése után új drog jelenik meg a piacon. Az Ét-R sokkal többet ígér, mint elődje: "AZ ÚR MEGÍGÉRTE AZ ÖRÖK ÉLETET. MI EL IS HOZZUK NEKED." Az emberek a belőtt állapotban évek elteltét is érzékelhetik, míg a valóságban az csak pár másodpercnyi időt jelent. Le lehet élni így akár egy életet is. Akár egy kedvedre valót is.A hír hallatán mozgásba lendül a P. P. Babaházak Rt. tulajdonosa, Leo Bulero, valamint legjobb prekog munkatársa, Barney Mayerson (vagy Bayesron ?) aki nem csupán arra képes, hogy lássa a jövőt, hanem a látottak értelmezésével elő is segíti a szükséges döntések meghozatalát. Amit mostanában lát, mindkettőjük számára ijesztő.Zaklatott hangvételű könyv a Palmer Eldritch. Nehezen követhető egy idő utána váltás a sok hallucináció és a valóság között. Egyidejűleg pontosan ez tetszik benne. Az ember Istent akar játszani. Nemcsak Palmer Eldritch. Ő inkább Messiás. Bárki megalkothatja magának az örök életet. Persze ehhez áldozat kell, de nem állatokat vagy terményt kell itt az Istenek oltárára helyezni, hanem saját magad. A végére már teljesen nyugtalanítóvá válik a könyv, ugyanakkor le is nyűgőz. Ebben a világban egyetlen dolog van, ami boldogságot hozhat számunkra, és az is a mini babák kivetített hazugsága.Teljesebbé teszi a képet a szerző utószava, aki elmeséli, hogy egy látomása hívta életre ezt a regényt, amikor is heteken keresztül látta a Gonosz igazi arcát. Jelen történetet Dick legjobb, kábítószeres bódulattal foglalkozó, történetének tartják, ami többek között azért érdekes, mert a benne ábrázolt révületek még saját drogos élményei előtt születtek.

Ian Banks: Darázsgyár

A 16 éves Frank egy kis skót tengerparti városban él apjával. Frank nem hétköznapi tinédzser: groteszk és rémisztő szokásoknak él. A sziget a védelmi bástyája, amelynek egyes szögletet mikrovilágának történelmi pillanatai alapján térképez be. Egy nap felkavaró hírt érkezik a házhoz: az idősebb testvér, Eric megszökött a bolondokházából és hazafelé tart. A felkavaró események előszele alaposan felborítja a apa és fiú mindennapjait, az excentrikus apa gyanakvása fellángol, Frank pedig sajátságos rituáléjainak hódolva próbálja megjósolni, hogy a nem várt látogatás milyen hatással lesz korántsem mindennapi életére. Napok és hetek telnek el, miközben az olvasó előtt feltárulnak Frank mindennapjai, múltjának mások előtt rejtett foltjai, a tinédzser gyomorforgató naturalizmussal ábrázolt tettei, hogy végül az utolsó lapokon fény derüljön egy évtizedes titokra, ami nem csak Frank, de egész világa jövőjére kihatással van...A könyv olvasásakor kezdetben gyomortáj felöl sűrű felhők érkeztek, úgy éreztem szenny, amit a kezemben tartok, ráadásul a célját sem értettem. Később, ahogy haladtam előre a történetben, kezdett tisztulni a kép. Frank életvitele és tettei a döbbenet és a kíváncsiság elegyét váltották ki bennem. A végére pedig – bár szintén kavargó érzésekkel – alapvetően jó élményként tettem le a könyvet. Ennek ellenére nehéz eldönteni, hogy a könyv hátulján idézett, nagyhírű angol nyelvű lapok figyelemfelkeltő mondatai közül melyik az igaz, hogy ez a könyv egy rakás szemét, vagy hogy Banks a kortárs brit irodalom egyik legkarakteresebb, legerőteljesebb és legmeghatározóbb képviselője. Nem vagyok szélsőséges ilyen kijelentések esetében sem, de talán az utóbbihoz állnék inkább közelebb, de azon sem lepődöm meg, aki az előbbi kijelentés mellé áll.