2008. március 25., kedd

Márk születése

Miközben Vlagyimir Putyin pártfogoltja, Dmitrij Medvegyev a leadott szavazatok 70,2 százalékával megnyerte az orosz elnökválasztásokat, Európán Emma söpört végig. Az orkán azon a hétvégén leomlott kéményeket, lesodort tetőket, kidőlt falakat és leszakadt felső vezetékeket hagyott maga után. 2008. március 3-a hétfői napra esett. Reggel háromnegyed 8-kor munkahelyemen elfogyasztottam a 2 narancsból, 1 almából és 1 banánból álló reggelimet. Délre felmentem a Szülészeti Klinikára, ahol Eszternek vizsgálatra kellett mennie. Az azt megelőző hetekben a méhlepény korai öregedése miatt hetente több NST, majd POSE, illetve flowmetria vizsgálatokon kellet részt vennie. Aznap a köldökzsinór véráramlása rendben volt, nem adott okot az aggodalomra. Ezt követően visszamentem dolgozni, miközben Eszter megkapta oxitocin adagját. Nem sokáig tartózkodhattam a munkahelyemen, mert a vizsgálatot végző szülésznő nem érzékelt túl nagy aktivitást a Pocakban. A fogadott orvosunk – ahogy mi is – azt valószínűsítette, hogy az előző nap éjjeli jósló fájások fáraszthatták ki Márkot, így a POSE idején egész egyszerűen aludt. A MI Csabink – aki jellemzésemben biztonsági játékos – azt mondta, Eszter a biztonság kedvéért költözzön be az este a Klinika terhes patológia osztályára. Nem kellett sietnünk, hisz orvosunk aznap ügyeletben volt (aznap a másik ügyeletes orvos SÖNI volt, Eszter baráti társaságából). este 7 óra körül csekkoltunk be a klinika recepcióján. A hat ágyas kórteremben Eszter volt aznap az egyetlen vendég. A kismama legnagyobb lelki traumáját a kórházban eltöltött hosszadalmas idő lehetősége okozta. Azt latolgatta, vajon unalmában mit is kezdjen magával az elkövetkezendő napokban. A délutános nővértől és az egyik ügyeletes orvostól is valami elfoglaltság után tudakolódott. Egy NST vizsgálat és a betegfelvétel megtörténte után a kórteremben elrendeztük a csomagokat. Eszter szülei 8 óra körül hazaindultak, én mg maradtam kicsit. Bekapcsoltam a kórteremben levő televíziót, hátha valami unaloműzőt találok Eszternek. Állítólag akik hosszabb időre élvezhetik a klinika vendégszeretetét, még DVD lejátszót is hoznak magukkal, és mozi délutánokat szerveznek. este 9 órakor indultam haza. lekocogtam a 30-as busz megállójáig, majd a vasútállomáson a 6-os buszra szállta, át. Hamar otthon voltam. Lezuhanyoztam, megágyaztam és lefeküdtem. Aludni egyelőre nem tudtam, ezért megnéztem Jason Reitman Juno-ját. A film egy korérett tizenéves lányról szól, aki első –tudatosan vállalt – szexuális kapcsolatából áldott állapotba kerül. A kis magzatot – első gondolatát elvetve – nem hajtatja el, hanem szülőket keres a friss jövevény számára, mert tudja még éretlen az anyaságra. A kiváló humorral megáldott kedvesen komoly történet éjjel fél 1 körül ért véget, fél óra múlva el is aludtam.
Negyed háromkor mobil telefonom csörgése ébresztett. Eszter közölte, hogy induljak, mert már a szülő szobán van. A kezdeti banális kérdés („Most nem hülyéskedsz?”) után gyorsan sikerült összekapnom magam. Hónom alatt a szülés utáni időkre összekészített gyerekruhákkal teli csomaggal, hívtam a 72/333-333-as számot. Alig hogy leértem a lépcsőház elé, a Volán Taxi egyik járműje lassított le előttem. A sofőr, egy középkorú nő a célállomás megjelölése után a szokásos komótos haladási sebesség helyett gyorsabb tempóra kapcsolt. Sosem voltam az a fajta, aki azonnal tereferézni kezd a taxisofőrrel, a bolti eladóval vagy a jegyszedővel, pláne nem alig ébredés után. A Taxi diktált tempóból úgy gondoltam a sofőr megértette, miért akarok az éjszaka közepén a PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára menni, így meglepett a hozzám intézett kérdése: „Ügyeletre megy?” Nem tudom, hogy a kezemben levő reklámszatyor vagy esetleg a kialvatlanság rajzolta szemem alatti gödrök miatt nézett orvosnak, mindenesetre megtisztelve éreztem magam. Elmagyaráztam neki az utazásom célját. Tudtam, hogy erre várt. Elmesélte tapasztalatait a Baranya Megyei Kórház és a Klinika különbségeiről, az utóbbi mellett téve le voksát. A POTE mellett jobb oldalról egy nagyobb löket légáramlat söpörte be elénk a környéken eldobott papírzacskókat, csoki papírokat. Front, konstatáltam magamban.
Eszter telefonhívását követően 20 perccel már a klinika portáján léptem be, felsiettem az erős szélben a régi épület bejáratához. A Vénusz szobortól jobbra található szülőszobai részleg várója két lengő ajtó közötti folyosó, ahonnan egy betegszállító lift, egy szürreális, Gilliam Brazil-jára emlékeztető vizsgálószoba, valamint egy világítás- és mosdókagylómentes mellékhelyiség nyílik. Eszter utasításait követve bementem a részlegre. Az étvágyát épp csillapító fiatal szülésznő türelemre intett, és kitessékelt a váró részre. Ő akkor még nem tudta, hogy Eszter már nem kelhet fel a szülőágyról. Fél órát még a váró zöldes neonfényében kellett eltöltenem, Minden regényességtől eltekintve, a bejárati ajtó és a lengő ajtók nyikorgása, valamint a szél süvítése jelentőségteljes esemény előrejelzését sugallták.
3 óra körül kék zacskó papucsomban és zöld hátulgombolós köpenyemben végre beléphettem a szülőszobába. Eszter pocakján érzékelők tapintották ki Márk szívműködését, melyet a méhlepény állapota miatt kellett folyamatosan figyelemmel kísérni. Kiderült, hogy este 10-kor szaporodtak meg a fájások, Esztert fél 1-kor vitték le a szülőszobába. Érkezésem előtt, egy ismerősünk fia, Zétény látta meg a külvilágot. Aznap éjjel két fiatal szülésznő teljesített szolgálatot, akik a holtidőben a neten szörföltek vagy passziánoztak. Eszter egy idő után kérte a mindenkori szülő nő kedvenc barátját, a kéjgázt, amitől olcsóbban és gyorsabban került hasonló állapotban, amibe a Villány vidéki borozások alkalmával juthat az ember. Az elkövetkező órák Márk szívműködésének ritmusára teltek el. A szülésznők néha odébb pakolták a szívhangot érzékelő tappancsokat a Pocakon, Eszter minden egyes fájásnál mélyeket szippantott a Jóból, én pedig eközben számba vettem a szülőágy végén levő tálcára kikészített, bezacskózott eszközöket, köztük az alsó kar nagyságú burok repesztő tűt.
Reggel hat óra után a fájások szint folyamatossá váltak, a kéjgáz ekkor már semmit sem használt. Eszter a PDA-t csak a méhszáj megfelelő méretre tágulása után kaphatta meg. Fél 8 felé a doki ismét lejött gyűrött arccal, burkot repesztett, és előkészült az érzéstelenítő beadására. Mindeközben műszakváltás történt, a szülésznők átlagéletkora erőteljesen emelkedett, kedvességük egyenes arányban zuhant. Melinda, a szobában tartózkodó legszebb, legfiatalabb és legkedvesebb szülésznő segédkezett a MI Csabinknak. Valamivel 8 óra előtt nagy nehézségek árán sikerült az érzéstelenítőt Eszter szervezetébe juttatniuk. A fájdalomtól ekkor már nem tudta uralni a testét, a domborítás és homorítás megkülönbözhetetlen volt számára. Egy ismerős ifjú apától azt a tanácsot kaptam, hogy ne nézzek oda, amikor egy hatalmas tűvel közelednek feleségem hátához. Eleinte próbáltam Eszter arcába nézni vagy a padlót bámulni, de a kíváncsiságom erősebb volt minden másnál. Az érzéstelenítő hatására a kismama elvileg egyre ritkábban érzi a fájásokat és végül megszűnnek. Eszter esetében felgyorsultak azonban az események. Negyed óra alatt lezajlott a kitolási szakasz. A doki az ügyelet utáni referálására készült, mikor Eszter megkérdezte, hogy nyomhat-e. A doki a maradás mellett döntött, miután érzékelte, hogy a baba fejjel már a kijáratnál várakozik. Három tolás, egy rásegítés, és egy izgő-mozgó kis ember vértől csatakosan feküdt az asztalon. Nem szép látvány, amikor egy csecsemő torkát egy csővel tunkolják, de most valahogy ez nem zavart, természetesnek vettem. A szülésznő kérdésére először megindultam, hogy elvágjam a köldökzsinórt, végül azonban megtorpantam és a szakemberre bíztam a dolgot. 2008. március 4-e, kedd volt. 8 óra 8 perc. A csecsemős nővér csap alá tette és folyóvíznél lemosdatta Márkot. A gyermekorvos megvizsgálta, az Apgar skálán 9-10 értéket ért el. Pólyába tették és kis időre a kezembe adták. Márk 2200 gramm súllyal és 41 centiméterrel született. A kis testsúlyú babánál az az eljárás, hogy a gyermeket nem rakják az anya mellére, hanem egyből a csecsemő intenzív osztályra viszik megfigyelésre, ahol azonnal elkezdik a baba tápszeres táplálását, hogy a vércukor szintje stabilizálódjon.
Fényképet akkor tudtam csak készíteni a gyermekemről, amikor a pólyázást végző csecsemős nővér kezébe visszaadtam őt. Az idősebb női munkaerők aznap nem voltak túl kedvesek (ugyanakkor nem hiszek az életkor és a kedvesség ennyire szoros összefüggésében). Kérésemre, hogy tartsa a fotó apparátusom előtt Márkot, egy-két felvétel elkészítése érdekében, felháborodott választ kaptam: „Azt hittem, már megcsinálta a képeket.” Nem az a pillanat volt, hogy kedvem lett volna elmagyaráznom neki megfelelő részletességgel állítása komolytalanságát. Készült két gyors fotó, és útnak engedtem a rosszarcú nénivel a gyermekemet. Eszter meg is jegyezte, hogy „úgy látszik, itt nem mindenki kedves”. A doki, illetve a szülésnél segédkező szülésznő – aki eközben Eszter sebét varrták össze – cinkos pillantást vetettek felünk, és valami olyasmit dörmögtek, hogy ezen a szinten ez sajnos az életkorral jár. Miközben öltés öltésre haladt, mi megpróbáltuk megemészteni a történteket. A szokatlan izgalom, az eddig ismeretlen boldogság és a tompa fáradság kevercse kavargott bennem. A szülés utáni 2 óra időtartamot még a szülőszobán kellett töltenünk, amíg az infúzió lecsöpögött. Ezt a holtidőt azzal ütöttük el, hogy szüleinket, barátainkat felhívtuk, hogy első kézből közölhessük velük az örömhírt. A szülőszobában közben menetrend szerint megérkezett a következő jövevény. Időjárás változás volt, de az is lehet, hogy Emma volt a ludas. Eszter esetében azonban gyanakszom, erőteljesen közrejátszott az a tény, hogy nem akart napokig (esetleg hetekig) a kórházban feküdni, továbbá a doki az ügyeletet követő napon az új szabályok szerint nem vehette fel a munkát, illetve szerdán Pécsváradon szűrésen vett részt, így körülményesebben lehetett volna ott a szülésnél.
A vér látványát sosem szerettem, bár sosem voltam túlérzékeny rá. Az is igaz, hogy ugyanakkor sosem szerettem az orvosi rendelők, a kórházak légkörét. Fiam születése éjjelén – számomra is megdöbbentő módon – természetesen vettem mindazt, ami körülöttem végbement. Nem bámultam semmit sem árgus szemekkel, de perifériámba minden beleesett, az este valamennyi történését láttam: a gátmetszés apró, könnyed mozdulatát, a fertőtlenítőszertől és a vértől maszatos alfelületet. Láttam, ahogy megérkezik a méhlepény, amely az átlagosnál kisebb volt, és az orrom előtt történt a varrás is. Nem szép látvány, de elviselhető. A tudat megfelelő állásán múlik valószínűleg minden.
Hétpróbás szülők beszámolóiból, kismamák egymás közötti beszélgetéseiből sokféle tapasztalatot hallhat az ember az orvos választással kapcsolatban: szükséges, vagy jobb az ügyeletes orvos, mert a fogadott doki a szülés idején fáradt lehet. Mi szerencsésen döntöttünk. A 9 hónap alatt és a szülés idején is maximálisan biztonságban érezhettük magunkat. A doki utólagos bevallása szerint, nem igazán bízott a császármentes szülésben a méhlepény miatt, maga is meglepődött, Márk milyen jól bírta a 10 órás vajúdást. A doki szem előtt tartotta Eszter azon kívánságát, hogy amennyiben lehetséges, segítse őt hozzá a természetes úton történő szüléshez. Hogy szerencsének maradéktalan legyen, Szilvi (Eszter baráti társaságának gyerekorvosa) épp 8 órakor vette fel a munkát. Szilvi egy hónapra tért vissza Pécsre, egyébként Kaposvárott dolgozik. A dolgok szerencsés alakulásának köszönhetően, itt tartózkodását egy héttel meghosszabbította, így lehetősége nyílt arra, hogy léleknyugtató, értékes információkat szolgáltathasson számunkra. Amint a csecsemő intenzíven találkozott Márkkal, rögtön sietett hozzánk gratulálni, és elújságolni, hogy minden rendben van újszülött fiúnkkal.
Miután Esztert elszállásolták a Gyermekágyi Osztályon, átmentem a csecsemő intenzívre, ahol – Szilvinek köszönhetően – kezembe vehettem a fiamat. Nyugodtan aludt, egyik mancsára kis kesztyű volt húzva, mely alatt apró tappancskák hallgatták le a szíve dallamát. Hazafele menet betértem barátaimhoz, a Művészetek Házába és Eszter édesanyjához. Dél és egy óra között értem haza. Bekapcsoltam a televíziót, hátha álomba ringat. A TV2 Greg Kinnear főszereplésével, A szemünk fénye akció című filmet sugározta, csak hogy keretbe foglalt legyen a történet.. A film egy olyan házaspárról, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy gyerekük szülessen. Egy emelettel alattunk épp a DIGI TV hangos kopácsolás közepette szerelt fel egy hatalmas adóvevő tányért az erkélyre. Nem használt semmi, se párna, se kabalamaci a fejemen.
2008. március 4-én Budapesten tett látogatást az albán miniszterelnök, aki találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Orbán Viktorral, a legnagyobb parlamenti erővel rendelkező ellenzéki párt vezetőjével. A tárgyalások központi témája a nemrégiben a függetlenségét kikiáltó, Koszovó függetlenségének elismerése volt. Gyurcsány szerint „Magyarország elindult Koszovó elismerésének útján és a közeli jövőben a végére is ér.” Hazánkban mindeközben a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napi díj eltörlését érintő népszavazás előkészületei zajlottak, a közvélemény-kutató cégek a korábbiaknál nagyobb állampolgársági aktivitást és mindhárom kérdésben eredményes végkifejletet jósoltak (utólag kiderült, ezúttal jól tippeltek).
Az Egyesült Államokban John McCain, a republikánusok elnökjelöltje kereste demokrata ellenfelét. Barak Obama és Hillary Clinton a texasi és az ohiói előválasztásokra készültek nagy erővel. Kínában Tibet státuszát érintően felerősödtek a tiltakozások, melyek a későbbi hetekben a tüntetők és a kínai hatalom közötti véres összecsapásokba, zavargásokba torkollott.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében elvérzett az AC Milan és a Sevilla is. A férfi kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a PÉCSI EXPO Center Pécs hiába nyert 79-65 arányban a Falco KC ellen, 155-152-es összesítéssel a szombathelyiek jutottak a négy közé.
A világ körforgása folyamatos: 86 éves korában Milánóban elhunyt Giuseppe di Stefano, olasz operaénekes, a hétvégi norvégiai Világkupa-versenyen hatalmasat bukó Matthias Lanzinger lábát az orvosok igyekezete és a kilenc órás műtét sem tudta megmenteni. Az 57-es főúton két baleset történt. Lánycsók közelében egy segédmotoros ütközött a vélhetően szabályosan közlekedő személy gépkocsival. A fiatalkorú motoros fiú a kórházba szállítást követően belehalt súlyos sérüléseibe. Kozármisleny közelében egy autós elveszített uralmát a járműve felett, többször megpördült, majd az irányíthatatlanná vált kocsival egy bozótosba csapódott. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan.
Pécsett, a Széchenyi téren a civilek az érvénytelen lokátor népszavazás évfordulóján demonstrációt tartottak, egy nappal azután, hogy napvilágot látott a Fővárosi Ítélőtábla azon döntése, amely jogerősen felfüggesztette a Tubesre tervezett katonai lokátor építési engedélyének végrehajtását.
A Pécsi Apolló Art Moziban Ang Lee filmjeit (Ellenséges vágyak, Túl a barátságon) és Alföldi Róbert, Bartis Attila Nyugalom című regényét feldolgozó filmjét, az Uránia Moziban a Macskafogó 2, a kétszeres oscar díjas Vérző Olaj és az Amerikai gengszter című filmet vetítették aznap. A Bóbita Bábszínházban a Bob és Bobek-en vigadhatott a nagyérdemű,, a Pécsi Harmadik Színház Örkény Tóték-ját tűzte műsorára. A Pécsi Nemzeti Színház Csak kétszer vagy fiatal című előadása aznap este betegség miatt elmaradt.
Délután még visszamentem a Klinikára, ahol találkoztunk ismét Márkkal. A következő napon már anya és fia együtt tölthette el napját, köszönhetően annak, hogy Márk megfelelő mennyiségű táplálékot vett magához. Kis családomat péntek kora délután engedték haza. A három és fél nap alatt Márk alig vesztett valamit születési súlyából, lebratyizott Orbán Viktorral (aki a népszavazás előtti körútján a csecsemő intenzíven járva találkozott fiúnkkal, hiába mutattak neki más gyereket, csak Márkot csodálta – azt hiszem gyermekünk politikai egyensúlyáról még gondoskodnunk kell).
Jeges-Varga Márk 2008. március 24-én, az egyéves házassági évfordulónk napján már 2850 gramm és 49 centiméter.

2 megjegyzés:

Novics János írta...

Gratulálok! Izgalmas, ügyes beszámoló és szép gyermek! El sem tudnom képzelni, hogy én milyen módon viselkednék ebben a Nagy Kalandban. Igaz, nekem ez már valószínűleg nem is adatik meg. Minden jót nektek! Üdv János

jeges-varga írta...

Köszi szépen. Kihagyhatatlan élmény. Előre sose lehet tudni, hogy viselkeduk az ember. Ott akkor minden másodlagos. Én így éltem meg. Remélem azért még megadatik Neked is ez az élmény.