Khaled Hosseini: Papírsárkányok - Hazatérés Afganisztánba -, Tercium Kiadó, Budapest, 2007

Aki történelemről akar mesélni, főleg olyanoknak, akik távol élnek attól, amiről az író beszélni akar, akkor mindenki számára átélhetővé kell tenni a történelmet. Legyen szó Afganisztánról akár. A történet a béke utolsó éveiben, a 70-es években kezdődik. Két, az országában jelentőségteljesen ellentétes származású gyerek, akiket egy emlő táplált, él egy fedél alatt a két apával. Amír anyja születésekor meghalt. Haszan anyja elszökött. Amír történeteket talál ki, mi több elkezd írni, apja nem nyápicnak tartja, hisz nem áll ki sosem semmiért. Amír apjai kegyeit keresi, ezért bármire képes. Féltékeny gyerekkori barátjára, Haszanra, akit apja fiaként szeret. Amikor a sárkányeregető versenyen győz, ezzel elnyeri apja dicséretét, kitörölhetetlen bűnt követ el. A forradalom előtt Pakisztánba menekülnek, onnan Amerikába. Több int húsz év múlva (2001-ben) tér vissza Amír, hogy Haszan fiát kimenekítse a tálibok uralta országból.Szinte filmszerűen felépített regény, nem véletlen, hogy Marc Foster filmet is forgatott a könyvből. Adta magát. Ez az az irodalmi mű, amire Hollywoodban ugranak. Akár egy Golden Globe díjat is elhozhat a legjobb idegennyelvű film kategóriájában.A fülszöveg azt hirdette, hogy az amerikai kritikusok az évtized regényének titulálták. Gondoltam ezzel a könyvvel vigyázni kell. Apósomnak ajándékoztuk születésnapjára még decemberben. Gondoltuk, ez tetszeni fg neki. Ennyire gyorsan talán még nem falt be könyvet. Kíváncsi lettem, még sosem olvastam mai bestsellert (vagy csak nagyon-nagyon ritkán).Kellemesen csalódtam a könyvben. Jobban nem is indulhatott volna 2008 olvasmányélménye, mint ezzel a könyvvel. A szerző, az Amerikában élő, afgán Khaled Hosseini tud írni. Nem egy szokványos összecsapott ponyvát tarthatunk a kezünkben. Akik szeretnek távoli. Egzotikus vidékekre kalandozni olvasás közben, azok szeretni fogják. Bár nem tudom, mennyire lehet egy háborús övezet egzotikus. Ezt is csak egy hülye európai írhatja. A fordítót és a kiadót dicséri, hogy a könyv végére magyarázatot fűz néhány perzsa és arab kifejezéshez. Sokat a szerző is megmagyaráz a könyvben teszi mindezt ízlésesen, nem teszi értelmező szótár ízűvé a regényt. Klasszikus, tanmeseszerűen felépített történet. Van eleje, tetőpontja, közepe, vége. Mindez ízlésesen olvasásra szabva. Mert egy regénynek mi lehet nagyobb erénye, mint az hogy történetet mesél (na a mai magyar irodalom sztárjaitól mentsen meg az ég), és teszi azt, lebilincselő módon. Mindeközben tényleg meg tudunk egy-két dolgot Afganisztánról, úgy, hogy nem találkozunk politikai propagandával, sőt 2001. szeptembere is mértéktartóan van megemlítve a könyv végén, nincs átpolitizálva. Nem állítom, hogy az évtized regénye, de izgalmas olvasmány.