2010. május 10., hétfő

Ámosz Oz: Rímek életre, halálra; Európa Könyvkiadó, Budapest, 2010

A jeruzsálemi születésű Ámosz Oz kisregénye, a Rímek életre, halálra valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben Tel-Aviv egyik forró nyári estéjére vezeti el a mű főhősét, a szerzőt. A középkorú szerző író-olvasó találkozóra érkezik az egyik helyi közösségi házba. Az írónak már előre ellenérzései támadnak az eseménnyel kapcsolatban, előítélettől sem mentes hozzáállásával vesz részt az ő tiszteletére összehívott beszélgetésen. A moderátor közhelyes, ostoba kérdései, a tudálékos műelemzést érthetetlen mondatokba csomagoló irodalomtörténészi hozzászólás nem javít a kedélyállapotán. A közönség soriban találomra kiválaszt egy embert, és a látottakat írói szemmel vizsgálgatja, újabb és újabb részletekkel gazdagítva szereplőket alkot. A szerző unalmában fejében alkotással üti el az unalmas találkozó által elrabolt időt.
Ennél fogva el is érkezünk a következő kérdések megválaszolására:
„Ezek a leggyakoribb kérdések: Miért írsz? Miért éppen így írsz? Szándékodban áll-e befolyásolni az olvasóidat, és ha igen, milyen irányba kívánod befolyásolni őket? Milyen feladatot töltenek be a történeteid? Állandóan javítgatod a szöveget, vagy azonnal, ihletből írsz? Milyen híres írónak lenni, és hogyan hat ez a családodra? Miért szinte kizárólag a negatív szempontokat ábrázolod? Mi a véleményed más írókról, ki volt hatással rád és ki az, akit nem szenvedhetsz? És mellesleg hogyan definiálod önmagad? Mi a válaszod mindazoknak, akik támadnak téged, és hogy viseled ezt? Hogyan hatnak rád a támadások? Tollal írsz vagy billentyűzettel? Nagyjából mennyit keresel egy-egy könyvvel? A képzeletedből meríted az anyagot a történeteidhez, vagy egyenesen az életből? Mit gondol az elvált feleséged a könyveidben szereplő nőalakokról? És miért is hagytad el mind az első, mind a második feleségedet? Meghatározott órákban írsz, vagy csak akkor, amikor rád parancsol a múzsád? Olyan író vagy, aki szolgálni akar, és ha igen, kit szolgálsz? A történeteid önéletrajzi jellegűek vagy kitaláltak? És főleg, hogyan lehetséges, hogy művész létedre a magánéleted éppenséggel nem valami viharos, sőt, mondhatni, elég unalmas? Vagy van még egy csomó minden, amit nem tudunk rólad? És hogy lehetséges, hogy egy író, egy művész egész életében könyvelőként dolgozzon? Ezt csak a megélhetés kedvéért csinálod? És mondd, a könyvelés nem öli meg a múzsádat? Vagy van egy másik, titkos életed is? Talán hajlandó lennél legalább néhány célzást tenni erre ma este? És esetleg elmesélnéd nekünk röviden, a saját szavaiddal, pontosan mit is akartál mondani az utolsó könyvedben?”
A rendezvény után az általa kedves hangúnak és kellemesnek, bár nem elég vonzónak talált felolvasónő, Ráhel mellé szegődik, beszélgetésre, sétára invitálja, majd amikor kiderül, hogy a nő a szemközti házban lakik, gyors nekibuzdulásból flörtöl és nála tölti az éjszakát. De az is lehet, hogy ez már csak szándék volt, a gyávaságból elszalasztott alkalom, valójában a szerző magányosan rója Tel-Aviv éjszakai utcáit, cigarettázva a teremtményein. Persze a nőnél töltött estének is sok kimenetele lehet. A szexuális alaphelyzet sem garancia a férfiasság sikerére.
Az író bármerre jár, bármit csinál öntudatlanul információkat gyűjt, amelyek közül egyesek megtart, míg másokat kidobál. Az író szemállás megkövetel egyfajta távolságtartást, hogy a kelő rálátás meglegyen. Meg kell szemlélni minden egyes mozzanatot, ugyanakkor a szerző külső szemlélődése nem engedi a valódi jelenlétet. Semminek sem lehet részese, mert folyton kívül kell lennie az eseményeken. Ez az alkotói folyamat 22-es csapdája. Gondoljunk akár egy fényképészre sem. Manapság már sok hobby fotós is van, így ez szélesebb körű tapasztalat lehet. Én magam is sokszor abba a hibába esem, hogy szeretném megragadni egy-egy pillanat varázsát, és azon veszem észre magam, hogy a fényképezőgép objektívén keresztül dogozva nem vagyok benne az eseményekben.
Persze Ámosz Oz kisregénye nem csak erről szól, sok minden a boncasztalra kerül, mert gyakorlatilag a szerző megteszi azt a szívességet, hogy velejéig betekintést ad önmagáról, láttatni engedi az alkotói folyamat savát-borsát, mennyét és poklát. Végeredményben az írói tevékenység is „csak egy kétkezi munka”, amiben persze helyet kap a tálentum és a képzelőerő, de mégiscsak meg kell keményen dolgozni a matériát, hogy abból késztermék legyen. Talán abban különbözhet más foglalkozásoktól, hogy a szerző sosem pihen, hiszen szellemi tevékenység révén az író minden percben dolgozik.
Az írásban nincs semmi misztikum, sokkal egyszerűbb egy mű tartalma, veleje, mint ahogy azt az író-olvasó találkozók „szakmai beszélgetőpartnere” szeretné láttatni. A szerző azonban kénytelen belemenni ebbe a játékba, találgatni a mű rejtett jelentésrétegeit, hiszen ezt várják tőle. A szerzőben megszületik a mű, de amikor elkészül, el kell engednie. A gyermek felnőtt, saját életét kezdi élni. Az olvasóknak kell meghatároznia további létüket. Nekik pedig ajánlatos lenne, ha az efféle találkozókról távol maradnának, mert ezek sokszor az ember kedvét veszik.
Érdekes, hogy épp a kisregény olvasása idején tartották Pécsett a II. Pécsi Irodalmi Fesztivált. Márkkal sétáltunk a Jókai téren, ahol épp egy beszélgetés zajlott. Érdekes, hogy itt épp a szerző tartotta olyan magasságokban a fejét, mintha mindenki felett lebegne. Az egójától valószínűleg észre sem vette a jelenlevőket. Abban a pillanatban nem bántam, hogy nem lesz időm egy beszélgetésre sem elmenni. Persze nem állítom azt, hogy minden egyes beszélgetés ilyen, mert részt vettem már hasznos tartalmas író találkozókon. De sajnos a mai magyar irodalmi élet is hemzseg az efféle elitista, álértelmiségi maníroktól. Visszatérve, Ámosz Ozhoz. A Rímek életre, halálra című könyv nagyon kellemes meglepetés. Élvezetes stílusú olvasmány, tele friss humorral és olykor, kínos, olykor szeretetreméltó írói önleleplezéssel. Ritkán foglalkozok a kiadás külső megjelenésével, de most nem hagyhatom szó nélkül, hogy az évek alatt eligénytelenedett Európa Kiadó felülvizsgálta olvasóellenes kiadványait, és az otromba nagyságú könyvek helyett, egy kellemes külsejű, a kézbe szinte belesimuló könyv formájában jelentette meg a Rímek életre, halálra című kisregényt.

Nincsenek megjegyzések: