2010. március 2., kedd

Rubin Szilárd: Római Egyes, Magvető, Budapest, 1985

Miután tavaly év végén elolvasva a Csirkejátékot, nagy örömmel felfedeztem Rubin Szilárdot, kezembe vettem a másik ismertebb művét, a Római Egyest. A kisregény tulajdonképpen a Csirkejáték párdarabja. Ahogyan Till és Orsi is egymással őrlődött, úgy igyekszik egymásba kapaszkodni Rostás és Piroska. Bár a Római Egyes férfihőse idősebb, mint a csirkejáték főszereplője, a vágy azonban ugyanúgy magával sodorja, elveszejtve minden józanságát, amikor Piroskával találkozik. Szerelmük azonban nem tarható fenn hosszú távon, hiszen együtt, egymásba kapaszkodva is csak két önmagát kereső, talajvesztett emberi lény marad.
A Római Egyes visszaemlékezésen keresztül láttatja a férfi gondolatait. Budapest és Karlovy Vary bérszobáinak ágyaiban, a gyógyfürdők kádjaiban a férfi időtlen magánya során sorba veszi életének apró, ámde hangsúlyos pillanatait. Rubin mondatai, hasonlatai modernségükkel meghökkentik az embert. Elképesztő, hogy mennyire friss, mai hang az, amin keresztül beszélt a ma is élő, bár már régóta nem publikáló író.
Gyönyörű szép a paraguayi falu utcáján készült fénykép szimbóluma. A kép egy kisfiút ábrázol, „egy szépségében is fenyegető arcú gyermeket”, amelyről a férfinak egy szempillantás alatt „az ötéves Heathcliff” ugrik be. Az Üvöltő szelek hőse a Római Egyes egyik kulcsa, aki egyike a legnagyobb terhet hordozó regényhősöknek. A paradicsomból kiűzetett ember képe Heatchliff és a paraguayi árva alakján keresztül válik igazán hangsúlyossá, és a regény egyik központi motívuma lesz. „Megint nem tudtam, hogy boldog vagy szomorú legyek. Mert igaz, hogy Piroska mellett ugyanolyan lázas örömet érzek, mint a cirkuszi estén Prisca láttán. De közben elmúlt egy emberöltő, s bár megromlottam, nem nőttem fel.” Ahogyan a férfi gyermekkorának sötét és néma vándorcirkusza is meghatározó élmény. A férfi egyetlen valódi, megfogható eszköze önmaga meghatározására az írás maga, amely hivatássá lényegül. Ez akkor is boldoggá teheti, ha már kihunytak a fények, az előadás rég befejeződött
Rubin kisregényei gyorsan peregnek, mint a filmek, mind a kézben és mind a fejben. Örömteli, hogy a Magvető újra kiadja ezt a kisregényét is. Talán újra felfedezi az olvasóközönség is a szerzőt, mert a helye ott van a kortárs próza élvonalában, aki az elsüllyedt szerzők tengerében halászhálót követel magának.

1 megjegyzés:

Novics János írta...

Na ezt sem olvasom el egyelőre, mert épp most készülök én is erre a könyvre. Majd utána beszélünk róla. Viszont az új Coen-filmet megnéztem, majd írok róla.