Niels Fredrik Dahl 1957-ben született. A Norvégiában élő író felesége a szintén író Linn Ullmann (Mielőtt elalszol, Áldott gyermek, Kegyelem), aki Ingmar Bergman és Liv Ullmann közös gyermekeként látta meg a napvilágot. Ezt az életrajzi állapotot csak érdekességként kívántam megjegyezni. Most Dahlról és annak legelismertebb regényével foglalkozom.
Az Úton egy barát felé elbeszélője az egyszerre gyermek és felnőtt Vilgot. A tizenegy éves Vilgot szeretethiányban szenved. Rengeteg érzelem reked benne, hiszen beteg anyja és apja csak önmagukkal és egymással vannak elfoglalva. A magányos kisfiú kívül reked a családon és ennek végzetes következményei lesznek. A könyv fejezeteinek nagy része a gyermek Vilgotot követi, amint úton van egy barát felé, ez az út – úgy tűnik – örökké tart. Az út lezáratlan, mintha nem lenne vége. Az olvasó kezdetben nem érti, mire való ez a folytonos elbeszélői befejezetlenség. Aztán gyanússá kezd válni, hogy Vilgot valamit elhallgat, valamit, amiről szeretne beszélni, de egyelőre nem tud.
A felnőtt Vilgot magányos, boldogtalan férfi, aki egy oslói bérházak között ragadt birtokon tengeti életét. Vilgot felnőttkorára afféle gyerekriogató árnyalakká vált, olyanná, akitől ő maga is félt gyermekkorában. Vilgot elhallgat valamit, ami kimondhatatlan, amitől azonban csak akkor szabadul meg, ha saját hangján megformálja a megfelelő szavakat.
Vilgot helyzetét jól szimbolizálja a nála ragadt cirkuszi elefánt, aki a pajtájába van zárva. Az elefánt magányos, mindenki szeme elől elzárt lény, aki megrekedt ezen a távoli földön. Nem tud tovább lépni, csak illeg-billeg egy helyben. Néha Vilgot is megpróbál beszélni, ilyenkor a torkából mély morgás hallatszik fel, olyasmi, mint amikor az elefánt próbálgatja a hangját.
Vilgotnak meg kell szelídítenie az elefántot, hogy meggyógyíthassa önmagát. Végül, a regény utolsó oldalain Vilgot megszólal, és elmeséli a fagyos téli oslói este történetét, amikor úton volt egy barát felé, de a kólásember megállította, és az autójába invitálta…
Dahl regénye egy sérült felnőtt vonakodó önvallomása. A valló rendre megpróbálja elmesélni az elmondhatatlant, amit idáig senkinek sem mondott el. Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. És akkor Vilgotból is kiszakad minden szó. Dahl regénye fájdalmasan szép, egyszerű próza, amelyben a különös elbeszélői mód szoros együttműködésre készteti az olvasót az elbeszélővel.
Az Úton egy barát felé elbeszélője az egyszerre gyermek és felnőtt Vilgot. A tizenegy éves Vilgot szeretethiányban szenved. Rengeteg érzelem reked benne, hiszen beteg anyja és apja csak önmagukkal és egymással vannak elfoglalva. A magányos kisfiú kívül reked a családon és ennek végzetes következményei lesznek. A könyv fejezeteinek nagy része a gyermek Vilgotot követi, amint úton van egy barát felé, ez az út – úgy tűnik – örökké tart. Az út lezáratlan, mintha nem lenne vége. Az olvasó kezdetben nem érti, mire való ez a folytonos elbeszélői befejezetlenség. Aztán gyanússá kezd válni, hogy Vilgot valamit elhallgat, valamit, amiről szeretne beszélni, de egyelőre nem tud.
A felnőtt Vilgot magányos, boldogtalan férfi, aki egy oslói bérházak között ragadt birtokon tengeti életét. Vilgot felnőttkorára afféle gyerekriogató árnyalakká vált, olyanná, akitől ő maga is félt gyermekkorában. Vilgot elhallgat valamit, ami kimondhatatlan, amitől azonban csak akkor szabadul meg, ha saját hangján megformálja a megfelelő szavakat.
Vilgot helyzetét jól szimbolizálja a nála ragadt cirkuszi elefánt, aki a pajtájába van zárva. Az elefánt magányos, mindenki szeme elől elzárt lény, aki megrekedt ezen a távoli földön. Nem tud tovább lépni, csak illeg-billeg egy helyben. Néha Vilgot is megpróbál beszélni, ilyenkor a torkából mély morgás hallatszik fel, olyasmi, mint amikor az elefánt próbálgatja a hangját.
Vilgotnak meg kell szelídítenie az elefántot, hogy meggyógyíthassa önmagát. Végül, a regény utolsó oldalain Vilgot megszólal, és elmeséli a fagyos téli oslói este történetét, amikor úton volt egy barát felé, de a kólásember megállította, és az autójába invitálta…
Dahl regénye egy sérült felnőtt vonakodó önvallomása. A valló rendre megpróbálja elmesélni az elmondhatatlant, amit idáig senkinek sem mondott el. Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. És akkor Vilgotból is kiszakad minden szó. Dahl regénye fájdalmasan szép, egyszerű próza, amelyben a különös elbeszélői mód szoros együttműködésre készteti az olvasót az elbeszélővel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése