2010. március 19., péntek

A mese megszabadít

„Mona Paparu magyar nemzetiségű román állampolgár. A Fekete-tenger partján megismerkedik egy szökött fegyenccel, aki túszként fogva tartja. Viorel műveletlen, ostoba fickó, de gazdag képzelete és egyszerű érzelmei hatással vannak a lányra. Az éjszakát együtt töltik, de a rendőrség másnap kioltja a menekülni próbáló Viorel életét. Mona és Viorel kapcsolatának gyümölcse egy leánygyermek, akit Mona Vioricának keresztel.
Mona egyedül neveli hároméves kislányát, és vásári bábelőadásokkal tartja el magát. Az egyik előadáson találkozik édesapjával, Gigi Paparuval, akit évek óta nem látott. Paparu megkéri Monát, hogy kísérje el őt Németországba, ahová egy műtétre kell utaznia. Mona rááll, Vioricát pedig távoli rokonára, Rodica jósnőre bízza.
Amikor megérkeznek egy németországi állomásra, kiderül, hogy Paparu valójában prostituáltakkal kereskedik, és hogy lerója tartozását két veszélyes emberkereskedőnek, otthagyja nekik Monát, aki végül Angliába kerül egy bizonyos Pascalhoz, a Bibliotheque Pascal nevű irodalmi kávéháznak álcázott bordélyház tulajdonosához.
Eközben a gyámhatóság elveszi a nagynénitől a kislányt. Amikor Mona végül visszatér, a gyámhatóságon el kell mondania, mivel töltötte külföldön az idejét. A film Mona Paparu beszámolója: utazásainak, szerelmének, nyugat-európai kálváriájának története.” (a film sajtóanyagából)

Hajdu Szabolcs legújabb filmje, a filmszemle fődíjjal jutalmazott Bibliotheque Pascal a rendező korábbi novellájából kiindulva született vászonra. Hajdu a Sepsiszentgyörgyben eltöltött évek tapasztalatait és egy színházi büféslány nyugat-európai kálváriájának élményeit gyúrta különös hangvételű filmmé. A Bibliotheque Pascal a szexrabszolgának külföldre csábított fiatal lányok – a ma egyre jellemzőbb – történetét meséli el, ám ehhez a rendező nem naturalista-dokumentarista eszközöket használ, hanem stilizálja a főhősnő belső történetét.
Az egzisztencialista alapú elvándorlás minden kelet-európai országban napirendi dilemma. Évről-évre egyre többen keserednek el a szülőhaza nyújtott szerény lehetőségek láttán és próbálnak szerencsét Nyugaton, feladva addigi életüket. Ez jellemző Magyarországra, Romániára, Lengyelországra, és a többi közép-kelet európai államra is. Az Európai Unióhoz való csatlakozás nem segített ezen a dolgon, sőt még rátett egy lapáttal. A nagy méreteket öltő kivándorlásnak persze sok csalódott résztvevője lesz, akinek nem jön össze a Nyugatra vándorlás. Egy ideig még talán különleges a jóléti társadalom látszathatása, de aztán jön a keserű ébredés. Az ember nem menekülhet saját maga elől. A magunkkal kapcsolatos kérdések önmagunkban dőlnek el, a földrajzi menekülés nem old meg semmit. Mona Paparu is visszatért, hogy elmesélje nekünk az Ő történetét.
Hajdu rendkívüli tehetséggel és képzelőerővel megáldott filmes. Ezt már korábbi filmjein is tapasztaltam (sajnos első filmjét, a Macerás ügyeket még nem volt alkalmam megnézni). A Bibliotheque Pascal olyannyira érett alkotás, hogy ámultam. A magyar film kapcsán sajnos mindig kell beszélni arról, hogy sok hazai alkotás olyan gyermekbetegségekben szenved, amelyről egyből az embernek az jut az eszébe, hogy a film annyira magyar, hogy már zavar. Nehéz lenne pontosan körülhatárolni ennek jegyeit, de azt hiszem, sokan értik miről beszélek. Miért van az, hogy ha kedvenc filmjeinket sorra vesszük, a külföldi filmeket mindig külön vesszük a magyar filmektől? Mert óhatatlanul és két kategóriának véljük őket. Azért tartottam fontosnak ezt elmondani, leírni, mert Hajdu Szabolcs filmje zenehasználatában, vágásmódjában, kamerahasználatában olyannyira érett és modern alkotás, hogy eszembe nem jut a magyar címke ráragasztása. Holott ízig-vérig kelet-európai történetről van szó. Persze a film koprodukcióban készült, több nyelven szólalnak meg a szereplők (román, magyar, német, angol), de nem ez a döntő, hanem Hajdu és csapata tehetséges munkája. Olyan filmnyelv él ebben a filmben, ami élesen megkülönbözteti magát a magyar film történetétől. Nem lehetett kérdése, hogy melyik film volt idén a legjobb a Magyar Filmszemlén. Berlinben meglepődve kérdezték a stábtól, hogy ez a film miért nem a versenyprogramban indult.
No de milyen is a film? A Bibliotheque Pascal története – Hajdu bevallása szerint – számos irodalomtörténeti parafrázist tartalmaz. Fő irányként megjelenik a Nyomorultak Fantine epizódja, csatlakozik ehhez többek között Schnitzler világa, G.B. Shaw Johannája és Kis Herceg története. A film dimenziója mindezzel együtt korunk eklektikus divatját, a kulturális káosz gondolatkörét is körüljárja. Végső soron persze ez a film is egy lesz e divat termékei közül, de arra reflektálva beszél e kérdésekről. Az egyes kultúrköröket, a belső és külső helyszíneket a film markánsan elkülönülő vizuális világként jeleníti meg. A román tengerpart nyári éles napfényei színes háttérképeivel, a téli erdélyi havas hegyvidék minimalista totálképeivel, az őszi London rideg utcái, lecsupaszított, latex szalonbelsőivel és az álmok varázsaltos, tavaszi színekben tobzódó világával együtt alkotják az eklektikát. A különféle stilizációk tökéletesen megférnek egymás mellett a filmben, az alkotók visszafogottan bántak velük, nem hivalkodó a stílusok keveredése. Komoly munka lehetett a film utómunkája, amikor minden a helyére került. A nagyszerű megkomponált kameramozgások, a vágás és a súlyos jelentek alatt is játékos dzsessz muzsika ügyesen teremti meg az eklektikában az összhangot.
A történetben rejlő metafora, azaz az anyagi indíttatások okán lányát elhagyó és szexuális munkát vállaló anya felelősségérzetének felébredése és hazajövetele csodálatosan jelenik meg a filmben. Az álmok kivetülését apjától megöröklő lány álmából kilépő fúvózenekar, élén a nagyapával menti meg a Bibliotheque Pascalban raboskodó anyát. A mese az, ami megszabadít, eltávolít a való világtól. Mona is a saját meséjén keresztül ébred rá arra, hogy a lányáért felelősséggel tartozik és vele kell lennie. A film utolsó képkockái az Ikea és hasonszőrű társaik által berendezett látszatvilágunkra irányítják a figyelmet. Ennek filmes megjelenítése a filmművészet nagyszerű pillanatai közé tartozik. Le a kalappal a Bibliotheque Pascal alkotói előtt. Fontos mű született.
(Hajdu Szabolcs: Bibliotheque Pascal)


(képek: www.est.hu)

3 megjegyzés:

Novics János írta...

Egyetértünk. Ezúttal mindenben. Lényeglátó írás, tetszett.

joruba írta...

Remekül tapintottál rá a lényegre, nagyon jó írás! A film maga pedig tényleg zseniális. Napok múlva sem ereszti a nézőt. Egyébként jó nézni ezt az új (Simó nevéhez kötött) filmes generációt. Tudom, hogy demagóg, amit mondok, mert nyílván közönségfilmre is szükség van, de amilyen színvonalú filmek ennek örvén az elmúlt években készültek (ld. Kabay Barna-féle ámokfutások), aszem jobban járt volna mindenki, ha inkább ezen rendezőknek adták volna a rendelkezésre álló (amúgy is szűk) erőforrásokat.

jeges-varga írta...

Én egy véleményen vagyok Veled. Én nem tudok mit kezdeni a magyar filmesek amerika majmoló munkáiva. Amikor megpróbálnak valami könnyen befogadható darabot a zsebükből előrántani. Csak az a baj, hogy semmi karakter nincs benne. Tiszetlet a kívételnek (pl: Csak szex és más semmi).
Nem említhető egy lapon velük Hajdu, Pálffy, Fligeauf vagy Mundruczó. Azért sem, mert egyszerűen más múfaj. Onnan kezdve meg ízlés dolga...