A Magvető kiadó a kortárs európai irodalom rejtett gyöngyszemeiből is szeret válogatni. Még a tavalyi év végén jelent meg a Kiadó gondozásában egy vékonyka kis kötet, amely egyenesen Finnországból érkezett a Kárpát-medencébe.
Az 1975-ös születésű Elina Hirvonen első regénye, amely magyarul Hogy Ő is ugyanarra emlékezzen címmel látott napvilágot, 2005-ben jelent meg hazájában. A történet az író szülővárosában, Helsinkiben játszódik, 2001 szeptemberében. Két családi traumákkal terhelt ember, egy férfi és egy nő találkozik. A fiatal finn írótanonc lány és az ötvenes éveiben járó, amerikai irodalomprofesszor egymásba szeretnek. Kapcsolatuk életük során magukra vett görcsök, félelmek feloldásával kezdődik. Sebeket tépnek fel, hogy aztán újrakötözzék azokat. A férfi édesapja megjárta a vietnámi háborút, visszaérkezése után már csak önmaga árnyékaként tud funkcionálni. A férfi egy ember roncs apa és egy mindent feladó, tehetetlen anya gyermekeként cipeli a szülői házban nyakába vett súlyos pakkot. A nő egy erőszakos édesapa, egy összetört báty és egy elveszett anya gyűrűjében nőtt fel. A báty útja az apai terror ellen végül az elmegyógyintézetbe vezetett. Mind a férfi, mind a nő szétesett, roncsolt családi kötelékeket próbál meg görcsösen helyrerakni, miközben pedig elvesztik az önmaguknak szóló reményt.
Elina Hirvonen könyve két ember tapogatózó mozdulatairól szól, ahogyan kezük elindul a másik testén, kitapogatják a másik bőrének domborulatait, és rálelnek a sebzett felületekre. A cirógatás, mint bizalmat gerjesztő mozdulatsor előhívja az emlékezés gyógyító folyamatát mindkét emberből. A terápiás szerelem sok mindent a felszínre hoz: a gyerekkori kiszolgáltatottság okozta iszonyatot, a felnőtté válás kudarcát, a külvilág borzalmait, WTC elleni terrortámadás okozta sokkot, magányt, kitaszítottságot, félelmek sokaságát.
Hirvonen visszafogottan ír, mondatai lassan és súlyosan hömpölyögnek. A regényen érződik, hogy nő írta, de ezt nem a férfi szemszög okozta kritikaként kívánom megemlíteni. Egyszerűen a felgyülemlő érzelmek kavalkádját férfi ilyen módón nem tudta volna megfogalmazni, mint ahogyan Hirvonen tette. Egy idő után nehéz megemészteni a könyvet. A terápia sok mindent felszínre hozott, és egy kicsit beteltem vele.
Hirvonen gördülékeny nyelven íródott első regénye súlyos érzelmekről beszél, érződik rajta a hosszú sörét skandináv napok okozta befelé fordulás. A regény azért korántsem reményvesztett hangon szólal meg. A remény, a gyógyulás útjára lépett lélek hangja csendül fel befejezésül.
Az 1975-ös születésű Elina Hirvonen első regénye, amely magyarul Hogy Ő is ugyanarra emlékezzen címmel látott napvilágot, 2005-ben jelent meg hazájában. A történet az író szülővárosában, Helsinkiben játszódik, 2001 szeptemberében. Két családi traumákkal terhelt ember, egy férfi és egy nő találkozik. A fiatal finn írótanonc lány és az ötvenes éveiben járó, amerikai irodalomprofesszor egymásba szeretnek. Kapcsolatuk életük során magukra vett görcsök, félelmek feloldásával kezdődik. Sebeket tépnek fel, hogy aztán újrakötözzék azokat. A férfi édesapja megjárta a vietnámi háborút, visszaérkezése után már csak önmaga árnyékaként tud funkcionálni. A férfi egy ember roncs apa és egy mindent feladó, tehetetlen anya gyermekeként cipeli a szülői házban nyakába vett súlyos pakkot. A nő egy erőszakos édesapa, egy összetört báty és egy elveszett anya gyűrűjében nőtt fel. A báty útja az apai terror ellen végül az elmegyógyintézetbe vezetett. Mind a férfi, mind a nő szétesett, roncsolt családi kötelékeket próbál meg görcsösen helyrerakni, miközben pedig elvesztik az önmaguknak szóló reményt.
Elina Hirvonen könyve két ember tapogatózó mozdulatairól szól, ahogyan kezük elindul a másik testén, kitapogatják a másik bőrének domborulatait, és rálelnek a sebzett felületekre. A cirógatás, mint bizalmat gerjesztő mozdulatsor előhívja az emlékezés gyógyító folyamatát mindkét emberből. A terápiás szerelem sok mindent a felszínre hoz: a gyerekkori kiszolgáltatottság okozta iszonyatot, a felnőtté válás kudarcát, a külvilág borzalmait, WTC elleni terrortámadás okozta sokkot, magányt, kitaszítottságot, félelmek sokaságát.
Hirvonen visszafogottan ír, mondatai lassan és súlyosan hömpölyögnek. A regényen érződik, hogy nő írta, de ezt nem a férfi szemszög okozta kritikaként kívánom megemlíteni. Egyszerűen a felgyülemlő érzelmek kavalkádját férfi ilyen módón nem tudta volna megfogalmazni, mint ahogyan Hirvonen tette. Egy idő után nehéz megemészteni a könyvet. A terápia sok mindent felszínre hozott, és egy kicsit beteltem vele.
Hirvonen gördülékeny nyelven íródott első regénye súlyos érzelmekről beszél, érződik rajta a hosszú sörét skandináv napok okozta befelé fordulás. A regény azért korántsem reményvesztett hangon szólal meg. A remény, a gyógyulás útjára lépett lélek hangja csendül fel befejezésül.
A szerző:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése