2010. február 10., szerda

William Shakespeare: III. Richárd; Pécsi Nemzeti Színház; rendező: Csiszár Imre

Shakespeare drámái máig igen népszerűek, évről-évre színházak sokasága porolja le valamelyik drámáját és öltözteti korabeli vagy éppen modern környezetbe. Mivel Shakespeare drámái alapvető konfliktusokat boncolgatnak, alkalmasak arra, hogy a jelenkor számára is érvényesen szóljanak. A drámaíró közismert darabjai (Hamlet, Rómeó és Júlia) mellett a királydrámák sorából – véleményem szerint – kiemelkedik a III. Richárd. A Pécsi Nemzeti Színház Társulata ezúttal Gloster herceg ámokfutásának történetét vitte színpadra meglepő jelmezvilágban.
Shakespeare királydrámái sokszereplős művek, ugyanakkor a III. Richárd tulajdonképpen a címszereplő monodrámája. Nem könnyű egy shakespeare-i mű befogadása, hiszen nem ártana hozzájuk egy kis történelmi ismeret, de még annak birtokában is sok információt kap egyszerre a néző, így nehéz követni. Ez komoly feladatot állít a drámát színpadra dolgozó alkotók elé is, hiszen a közönség részére úgy kell érthetővé tenni a darabot, hogy annak lényege ne vesszen el, és közben nem árt a mai kor számára is mondani valami fontosat. Kétségkívül Csiszár Imre próbálkozott e feladat megoldásával, és nem is végzett felesleges munkát, azonban a Társulat mostani előadása messze áll az „igazi, nagy színpadi műtől.” Önmagában már a dráma is nagyot akar fogni, hiszen sok szereplőt mozgatva akar egy velejéig romlott uralkodóról tablót festeni. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a pécsi előadás is sokat akar egyszerre. Teljesen új miliőbe helyezik Gloster drámáját. A férfiak női, a nők férfi ruhákat öltenek magukra, a háttértáncosok szado-mazo cuccban feszítenek. Emellett sok gyermekszereplőnek is lehetőséget adnak. Véleményem szerint, többet, mint a darab feltétlenül megkívánna. Félre értés ne essék, nem a gyerekszínészek ellen való vagyok, csak egyszerűen így sokkal eklektikusabb hatása lesz az előadásnak, legalábbis számomra. Nem állíthatom, hogy nem tetszett az előadás, de azt sem, hogy ujjongtam volna örömömben. Közepesnek éreztem a pécsiek III. Richárdját, de először beszélek inkább az előnyeiről. Bebizonyosodott számomra ismét, hogy Pál András nagyon tehetséges színész. Minden egyes színésznek meg van a saját gesztusvilága, művészi repertoárja, ezzel nincs is semmi baj. Legjobban engem az szokott bosszantani, ha egy színésztől előadásról-előadásra, évről-évre ugyanazt látom, nem veszek észre rajta semmi fejlődést. Pál Andrásnak is meg vannak a saját stílusbeli adottságai, de hihetetlen meglepetésekre képes. Szinte valamennyi darabban, amiben láttam, az elején attól féltem, hogy megint ugyanazt az alakítást látom tőle, később azonban mindig m egnyugodtam, mert Pál András kibontja a megformált figurát és minden egyes darabban egészen új oldaláról ismeri meg az ember a művészt. Példának okaként vegyük Az ünnep Christiánját. A Vinterberg-film színpadi feldolgozása esetében is ezt éreztem először nála, aztán ahogy fokozódott a darab drámaisága, úgy mélyült Pál András játéka (szerintem egyértelműen lejátszotta a POSzT-díjas Kamarás Ivánt – no de ez az én meglátásom), az Istenítélet papjáról meg ne is beszéljünk, mennyire simán és ügyesen változott át az eleinte főként komikumra alkalmas szerepből az egyik legkomolyabb drámai alakítássá, zseniális volt. Most meg itt van III. Richárd szerepe. Hihetetlen nehéz feladat lehet Glostert megformálni. Tulajdonképpen rajta áll vagy bukik az előadás. És megcsinálta, de még hogy! Igazából amiatt lehetnék mérges, hogy az egész előadás nem sikerült igazán ütősre. Pál András alakítása különösen megérdemelné.
A III. Richárdban Gloster alakja mellett a többi szereplő súlya jelentéktelen, így nehéz a főszereplő mellett bárkinek is hangsúlyos alakítást nyújtania. Persze a mellékszerepek szépsége a rövid, ámde nyomatékos jelenlét lehetőségében rejlik. Azért keveseknek sikerül ez. Egyikük Füsti Molnár Éva, aki Margit szerepében összesen kétszer van a színen, de akkor nagyot emel az előadás színvonalán. Régen láttam ennyire jónak Füsti Molnár Évát, és ez akkor is dicséretes, ha a kitűnő maszk is hozzájárul Margit szerepének teljességéhez. Kiemelhető még a sokaságból Köles Feri Buckingham hercege vagy – meglepetésemre – N. Szabó Sándor Lordmajorja is. A gyerekszínészek közül Dörömböző Máté, mint Edward, walesi herceg és Kecskés Alexisz, mint Henrik, Richmond grófja különösen érett alakítást nyújtanak. Akadnak azonban súlytalan alakítások is, akik miatt nem működik úgy a darab, ahogy kellene (például Darabont Mikold Lady Annája számomra túl harsánynak bizonyult, de Herczeg Adrienn sem fogott meg most, ez utóbbi különösen meglepett). Persze ez a későbbiekben talán orvosolható, csiszolható. Hiszen ez volt a bemutató utáni első vagy második előadás. Csiszár Imre értelmezésében Gloster világa igazi bohóctársadalom, bábvilág, ahol a nyomorék vörös ördög rángatja a szálakat. Gloster behízelgő modorának senki sem tud ellenállni, még akkor sem, ha zsigerből gyűlölik. Semmi részvét nincs benne, tősgyökeres gazember, akinek egyetlen vágya a hatalom kizárólagos birtoklása. A társadalom testében elburjánzott gennyes sejtet ki kell tépni, de ez a drasztikus megoldás is csak hosszú távon adhat végső megnyugvást, és a sebek nehezen gyógyíthatóak.
Gloster bábtársadalmához Szakácsi György revüjelmezei érdekesen passzolnak. A rendező emellett még egy dolgot vállat be: Shakespeare egyik legkomorabb drámáját humorral akarta megtölteni. Nem tudom ma sem eldönteni, hogy ez mennyiben sikerült neki. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, elérte a célját, de olykor olyan érzésem is volt, hogy inkább nevetséges, mint humoros. Vagy éppen ez lett volna az alkotói célkitűzés? Lehetséges, de én akkor is zavarban voltam, mert egyenetlennek találtam az előadást ebből a szempontból.
Az előadás szünetében az egyik páholyban észrevettük Fáy Miklóst, akivel a Csillag születik című népszerű tévéműsor zsűrijének tagjaként találkozott a széles közönség, de a színházba járók elsősorban talán onnan ismerik, hogy az idei POSzT versenyelőadásokat ő válogatja össze. Kíváncsi lennék az Ő véleményére is. HA minden igaz, hamarosan megtudjuk, hiszen egy hónappal előbbre hozták idén a jelentkezési határidőket, és így április 1-je helyett már március 1-jén nyilvánosságra hozzák az idei versenyprogramot. Vajon a III. Richárd mekkora eséllyel pályázik?
(képek: www.pnsz.hu; Körtvélyesi László, 2010)

1 megjegyzés:

egy ember írta...

OFF: egy blogdíj neked:
http://konyvekplusz.blogspot.com/2010/02/az-dijakrul.html