Szliven szíve Pécs szívében - szubjektív beszámoló -

Vasárnap bepótoltuk az elmaradt szliveni ikonkiállítást, melyet pár héttel ezelőtt barátainkkal együtt néztünk volna meg, de az éjszaka alatt lehulló hó meghátrált akkor minket, hogy kisgyermekkel az intenzív havazásban elvergődjünk a Sétatérre. Az elmúlt hét utolsó napján azonban a hónak már nyoma sem maradt, sőt a nap is előkerült a komor égen. Ugyan a levegő hőmérséklete még hagy maga után némi kívánnivalót, de már pár fokkal a nulla felett tartózkodott a hőmérő higanyszála.
A Sétatéren találkoztunk Márk kis barátnőjével Pammával, akit édesanyja kísért. A Cella Septichora várt minket. Sajnos kevés ismeretem van az ikonokról, így csak az esztétikumra hagyatkozhattam. Az esetek többségében sajnos így vagyok, amikor egy kiállítást megtekintek. Nincs elegendő információm azon dolgokról, amelyeket megnézek. Ezért is találtuk ki, hogy kedves barátainkkal megyünk megnézni a kiállítást, hisz egyikük nagyobb érdeklődést tanúsított már korábban is az ikonok iránt. A hó azonban nem így rendezte a történéseket, így maradt a befogadó apró rezdülései által rögzített benyomások halmaza. De talán így is volt jó, hiszen két pár éves gyermekkel csöppent sem mondható zökkenőmentesnek a múzeumlátogatás. Egyikük a rácsozatos padlózatra sem mert menni, folytonosan szülői kézben tartózkodott, másikuk után pedig a jamaicai Usain Bolt kezdősebességét kellett felvenni, hogy az ikonok labirintusában utolérjük őt. Félre értés ne essék, egyáltalán nem bántuk meg, hogy magunkkal vittük csemetéinket. Jómagam fontosnak tartom azt, hogy efféle közös programokra velünk tartson fiunk. Bár most még keveset fog fel a látottakból, sőt nem is nagyon kötik le a Bulgáriából érkezett ikonok, mégis itt volt velünk. Ez nem valami kulturális skalpgyűjtés, amelyet gyermekünkre rá akarunk aggatni, hanem egyszerűen sosem lehet túl korán kezdeni. Talán már most is olyan hatások érhetik őt, amely a későbbiekben az előnyére válhat. Sosem lehet tudni. Persze nem akarom túlmagyarázni ezen családi kirándulások súlyát. Egészen egyszerűen jó volt együtt kiállításozni.
Sosem tartoztam azok közé, akik hosszú perceket el tudtak csodálkozni egy műalkotás láttán. Valószínűleg azért sem, mert én csak egy laikus szemű, átlagos kiállítás látogató vagyok, aki nem túl gyakran, ámde mégsem a szökőévekben jut el kiállításokra. Nem vagyok szakértő szemű, aki hozzáértő éleslátással tudja szemlélni a kiállított műtárgyakat. Egyszerűen csak érdeklődöm. Azt hiszem, nem a sznob kérkedés vezetett a Cella Septichorába, hanem az EKF-drukk. Tudniillik az, hogy pécsi vagyok engem büszkeséggel tölt el. Korábban is így éreztem, és én vállalom ezt a mai napig is, bármiféle mellékzöngéje is legyen ennek az EKF-ügynek itt Pécsett. Így elhatároztam, hogy a blogomban népszerűsíteni is fogom szerény eszközeimmel az Európai Kulturális Fővárosomat. Mint EKF-lakos, köteles vagyok időnként – ahogy időm és pénzem engedi – megjelenni egy-két eseményen. Főleg, hogy így saját szememmel is láthatom, mivel fogadja Pécs az idelátogatókat.
Laikus szememnek egyébként tetszett a kiállítás. Dugiban készítettem is néhány fotót, bár nem vettem észre, hogy nagyon szót akartak volna emelni ellenem. Ha már ott voltunk a Cella Septichorába, megnéztük az ókeresztény sírkamrákat is, elvégre evégett a Világörökség része Pécs. Ideje volt ellátogatnunk ide is, hiszen a Látogatóközpont megnyitása óta csak tervezgettük a látogatást, de sosem sikerült megfelelő elhatározásra jutnunk.
Fogalmam sincs, hogy a jegyünk érvényes volt-e az ókeresztény sírkamrák megtekintésére is, de az ikonkiállítás tere után semmi ellenkező figyelmeztetés nem szólított minket megállásra. Csendesen megjegyzem, hogy könnyen elképzelhető, hogy ha van ilyen, hirtelen elvesztem olvasási képességemet. A kiállítóteret nagyon szépen megcsinálták, a Péter Pál sírkamra pedig egészen csodálatos, kár hogy freskói az idők során erőteljesen lemállottak. Az pedig különösen tetszett, hogy az egész központot úgy alakították ki, hogy az álalndó táérlat, a sírkamrák mellett, időszakos bemutatókra is lehetőség van, sőt egy színházi előadásoknak, koncerteknek helyet engedő tér is található a Látogatóközpontban. Ott jártunkkor épp a Bartók Béla férfikar hangolódott a koncertjére, amely éppen távozásunkkor kezdődött el. Jó lett volna maradni, és meghallgatni őket, mert a próba alatt nagyon jó hangulatot rittyentetek, de a gyermekek már indulni akartak, és hát a parancs az parancs. Mindenesetre elhatároztam, hogy a későbbiekben jobban figyelem a Cella Septichora programját, mert ide el kell még jönni. Most már saját szemmel és füllel tapasztalhattam, amit eddig csak mások elbeszéléséből hallhattam, azaz, hogy itt izgalmas programokkal találkozhat az ember.

A napsütése idő jókedvet varázsolt a szívünkbe. A Sétatéren jóízűt sétáltunk, a gyerekek kavicsot szedegettek, és ide-oda rohangáltak. Azt hiszem, mindenki epekedve várja már a tavasz eljövetelét.
Megcsodáltuk a Sétateret megint, egyik kedvenc városrészem. Egykor rengeteget jártam ide nézelődni, olvasni. Mostanában sajnos ritkán vezet errefelé az utam, holott nem messze innen van a munkahelyem. Ha elkészül a Széchenyi-tér, a Kossuth-tér és a Múzeumok utcája, csodaszép belvárosa lesz Pécsnek, az eddigieknél is szebb. Nem érdekelnek engem a fanyar, csípős, irigy, örökké kritikus szavak. Pécs számomra szülőföld, lakóhely és izgalmas élőhely. Persze azért jobbá kell tenni.