Spirituális tündérmese

Jelenkorunk egyik közkedvelt kifejezése a hype, ami körülbelül annyit tesz, hogy agresszív hírverés. Az előre elcsöpögtetett információk korát éljük, így az embert nem sok meglepetés érheti, ha moziba vagy színházba akar menni. Persze nem akarok túlságosan olyan ingoványos területre lépni, mint az információs társadalom szlengjének értelmezése, mert hamar elvérezhetek egy keresztkérdés hallatán. Mindenesetre James Cameron hosszú hallgatása után megszületett filmjének, az Avatar bemutatóját komoly marketing hadjárat előzte meg, „előhájpolták”, na! Sokáig engem nem is érdekelt a téma. A Titanic nem igazán kedvezett Cameron hírnevének nálam, és a sci-fi sem hoz igazán lázba, no meg a 3D sem feltétlenül. Hallottam innen-onnan ezt is, azt is, mert ugye elkerülhetetlen. Hallottam, hogy egyedülálló technikával készült; hogy ezt a filmet csak a moziban érdemes megnézni; hogy a történet előre kiszámítható, unalmas, tanmese a környezetét romboló rideg emberi fajról és a szimbiotikus szeretet tudásának birtokában lévő Navikról; hogy semmi meglepő, semmi újdonság nincs a filmben, és így tovább.
A túlhajszolt reklám azért csak belefúródott az agyamba, kíváncsi lettem, a saját tapasztalatomból kívántam megítélni az Avatart. Persze ehhez az elhatározáshoz az is kellet, hogy ne tartsam eleve teljesen blődségnek az egészet, de nem mentem nagy várakozásokkal a moziba. Talán a nagy elvárások hiány amiatt is, de kellemesen csalódtam. Nem állítom, hogy az Avatar az évtized, de még az év filmje sem (egyébként hol vagyunk még ilyen elhamarkodott kijelentésektől). Azt sem jelentem ki, hogy a film a személyes kedvenceim közé lép, de jóval a várakozásaimon felül teljesített Cameron munkája. Persze előre kiszámítható, persze tanmese, de cseppet sem unalmas, ráadásul igazán kerek történet. Az Avatar egy tündérmese, az élő természetről szól, arról, hogy az értelmes lények akkor mondhatják magukat felsőbbrendű entitásoknak, ha ahhoz méltóan viselkednek, azaz nem gondolják magukat felsőbbrendűnek és megfelelő alázattal viseltetnek környezetük iránt. Legyen a tanulság bármennyire is elcsépelt, sokat mondott, sokat hallgatott, még mindig nem elégszer kimondott, hiszen az ember még mindig nem érti az üzenetet. Általános mondanivalóhoz egyszerűsíteni kell. Nincsenek ezért a filmben különösen bonyolult jellemek, az amerikai katonák egyszerűsége nekem különösen bántó (aztán persze azon is elgondolkozta, hogy könnyen elképzelhető: egyáltalán nem túloz a film és léteznek a filmbeli katonai vezérhez hasonlói figurák az US Army kötelékében).

Az Avatar gyönyörű mese, a bennem élő gyermeket elbűvölte. A 3 D-től különösebben nem voltam elájulva. Természetesen izgalmas, hogy a jegy mellé egy szemüveget is kapott az ember, és a térhatás sem volt rossz, de önmagában ettől nem dobtam volna hanyatt magam. Arról nem is beszélve, hogy ha arra gondolok, ez lesz a mozi jövője, egyáltalán nem örülök. Nem kedvemre való az, hogy kényelmetlen szemüvegben nézzem állandóan a vásznat. Különlegességnek érdekes, általánosságban nem üdvözlendő. Azért egy Michael Haneke vagy egy Lars von Trier filmet a későbbiekben sem a lencsén keresztül fogjuk nézni (bár az utóbbi úriember esetében erről nem vagyok annyira meggyőződve).
Aki érzékeny rá, egy szép ívű spirituális tartalmat is kiolvashat a filmből. Ez a már említett magas szintű tudással van összefüggésben, amelynek birtokosa tiszteletben tartja környezetét és képes magát elhelyezni benne. A fogyatékkal élő emberi testbe zárt tiszta szellem története, aki idegenként érkezik egy ismeretlen világba, majd ott hőssé, mi több szerves taggá válik, megértve az univerzum örök szabályát: az élet messzemenő tiszteletét, gyönyörű metafora, nekem legalábbis tetszett. Ideális befogadó voltam az Avatar esetében. Meglepett és elvarázsolt, amit nem gondoltam volna.
Kilépve a moziból azt a kijelentést tettem, amit a film ismeretének hiányában el sem képzeltem volna magamról, aminek az ellenkezőjében reménykedtem: nem lepne meg, ha a film megnyerné a legjobb film kategóriájában az Oscar-díjat. Nos éjszaka a Golden Globe-díjat hazavitte, és véleményem szerint nem érdemtelenül, akkor sem, ha nem is lehet egy lapon említeni Coenék remekével, a Nem vénnek való vidékkel.

(James Cameron: Avatar)

(képek: www.est.hu)