Fejes Endre a hatvanas és hetvenes években járt alkotói pályájának a csúcsán. Ekkor publikálta máig talán legismertebb művét, a Jó estét nyár, jó estét, szerelem (1969) című regényt és a Szerelemről bolond éjszakánt (1975). Fejes Endre az ötvenes évek közepétől kezdve írásaiból élt, ám az áttörést az 1962-ben megjelent Rozsdatemető című kisregény hozta el számára. Szerette az olvasóközönség és a kritika szerint talán ez volt a legjobb alkotása, ahogy a Takács Ferenc a mancs 2009. december 17. számában publikált érdekfeszítő esszéjében írja:”1975-ben, amikor Kossuth-díjat kapott, már sejteni lehetett, hogy Fejes egykönyves író. A hetilap elsüllyedt szerzők rovatában megjelent írás azt taglalja, hogy a hetvenes évek közepén egyetemi tananyaggá, gimnáziumi kötelező olvasmánnyá, sőt érettségi tétellé váló regény egyik napról a másikra a feledés homályába veszett. Ma már Fejes Endre sem alkot, a cikk aktualitását az adta, hogy a szerzőt Prima Primissima-díjjal jutalmazták a tavalyi év végén.
A Rozsdatemető tulajdonképpen a családregények sorába illeszthető, ám mégsem terjedelmes, annak lecsupaszított, lényegretörő változata. Cselekménye az első világháború végétől 1962 tavaszáig kíséri végig a Hábetler-család történetét. A műfajra jellemző szerteágazó korrajzról lemond a szerző, helyette csak azt a vonalat követi végig, mely az első világháborús közlegény, eredeti foglalkozására nézve ács, a két világháború között altisztként dolgozó apa, és Pék Mária cselédlány házasságkötéséből született fiúk, ifjú Hábetler János gyilkosságáig vezet. Fejes arra keresi a választ, miért gyilkolta meg ifjabb Hábetler János sógorát.
A regény cselekménye a Nagyfuvaros utca barakktelepen, egy külváros bérházba bezsúfolt munkás család lakhelye, ahol két nemzedéknyi rokonság fut össze. A szerző a kisemberek világát, a kommunista rendszer tartópillérének kimondott munkásosztály berkeit járja be, és a kor szellemétől eltérően hurráoptimizmusra nem lát okot. A Hábetler-család története arra világít rá, hogy a hegeli-marxi történelemértelmezés csak elméleti alapokon lehet sikeres, valójában azonban nem működőképes. A kisemberek csupán elszenvedői és nem mozgatórugói a rendszernek, nincs bennük küldetéstudat és még kevesebb cselekvésre törekvés. A Rozsdatemető igencsak merész következtetésre jut a hatvanas évek elején.
A regény formailag egy nyomozati jegyzőkönyv szenvtelenül tárgyilagos hangján íródott. Tömör, lecsupaszított, rendszeresen tőmondatokban működő szerkezete nélkülöz mindenféle irodalmi cicomát. Születés, vasárnapi ebéd, esküvő, halál körkörös ismétlődése a földi lét gépiességére, céltalanságára, esetlegességére mutat rá. Emiatt Fejes könyve nem éppen bizakodó, és teljeségben ellentétben áll Tamási Áron híres és egyszeri mondatával, mely szerint „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Ha túlzó borúlátásával nem is értek egyet vele, a megfogalmazott nehézségeit, emberi buktatóit nagyon is megértem. Egyet kell értenem Talács Ferenccel, aki szerint „nemigen tudjuk nélkülözni ezt a kegyetlen és igaz regényt. Mostanában különösen nem.”
A regény cselekménye a Nagyfuvaros utca barakktelepen, egy külváros bérházba bezsúfolt munkás család lakhelye, ahol két nemzedéknyi rokonság fut össze. A szerző a kisemberek világát, a kommunista rendszer tartópillérének kimondott munkásosztály berkeit járja be, és a kor szellemétől eltérően hurráoptimizmusra nem lát okot. A Hábetler-család története arra világít rá, hogy a hegeli-marxi történelemértelmezés csak elméleti alapokon lehet sikeres, valójában azonban nem működőképes. A kisemberek csupán elszenvedői és nem mozgatórugói a rendszernek, nincs bennük küldetéstudat és még kevesebb cselekvésre törekvés. A Rozsdatemető igencsak merész következtetésre jut a hatvanas évek elején.
A regény formailag egy nyomozati jegyzőkönyv szenvtelenül tárgyilagos hangján íródott. Tömör, lecsupaszított, rendszeresen tőmondatokban működő szerkezete nélkülöz mindenféle irodalmi cicomát. Születés, vasárnapi ebéd, esküvő, halál körkörös ismétlődése a földi lét gépiességére, céltalanságára, esetlegességére mutat rá. Emiatt Fejes könyve nem éppen bizakodó, és teljeségben ellentétben áll Tamási Áron híres és egyszeri mondatával, mely szerint „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Ha túlzó borúlátásával nem is értek egyet vele, a megfogalmazott nehézségeit, emberi buktatóit nagyon is megértem. Egyet kell értenem Talács Ferenccel, aki szerint „nemigen tudjuk nélkülözni ezt a kegyetlen és igaz regényt. Mostanában különösen nem.”
6 megjegyzés:
Hát nem tudom, de nekem ez azon regények egyike, amely egyáltalán nem fogott meg. Borzasztóan untam, pedig ismersz, mindent igyekszem befogadni normálisan, de ez nem hatot rám.
Viszont ha hasonlót akarsz olvasni, ami szerintem brutális remekmű valóban, akkor Konrád György: A látogató. Ez igen!
Persze, lehet, hogy már rég olvastad.
A hatott persze 2 t.
Oké. Feljegyzem. Konrádtól még semmit sem olvastam, valahogy nem vonz, de hátha egyszer megpróbálom.
Egyébként meg elcsépelt, de igaz mindaz, amit az ízlésekről, meg az arcon csattanó mozdulatokról ilyenkor szoktam mondani:)
Persze. Ízlések és...
De ha még nem olvastad Konrád A látogatóját, akkor Feri, nagyon komolyan mondom feltétlenül olvasd el, ez nem vicc. Szerencsére van néhány olyan regényünk, amely világirodalmi rangú, de valójában mégsem olyan sok. És A látogató ezek közé tartozik. Amint elkezded, beszippant ez a szöveg, ebben biztos vagyok. Zseniális mű, nekem a TOP 20-as listámon található és én nem mondok ilyet akármire. Komolyan, ne hagyd ki, ez a magyar regényirodalom egyik alapműve! Konrád később nem tudott már ilyet írni, ez egy egyszeri és megismételhetetlen remekmű. Kérlek, olvasd el!
Figyu Küld már el nekem azt a top 20-as listát, kíváncsi lennék!
A könyvet feljegyzem na, komoylan:))
Hát igazából TOP 120-as listáról van szó, és hamarosan meg fog jelenni a blogomon, az irodalmi, filmes, illetve top 120-as lista, csak még dolgozom rajta. Nemsokára!
Megjegyzés küldése