Carmen Laforet (1921-2004) 1944-ben, alig huszonhárom esztendősen A semmi című regényével robbant be a spanyol irodalomba, amellyel rögtön el is nyerte az első ízben odaítélt Nadal-díjat, amely azóta az egyik legrangosabb irodalmi díjjá vált Spanyolországban. Carmen Laforet ezt követően számos regényt és elbeszélést írt, hazánkban eleddig mégis ismeretlen maradt (persze nem ő az egyetlen). A Patak Könyvek spanyol elbeszélők sorozata nagy hiánybetöltő szerepet vett magára, hisz a sorozat a 20. századi spanyol prózairodalom klasszikusainak és kortárs alkotóinak legismertebb – Magyarországon mégis ismeretlen – műveit adja folyamatosan közre. A sorozat első darabja A semmi című regény.
Andrea, a tizennyolc éves diáklány a polgárháború utáni időkben érkezik Barcelonába, hogy elkezdje egyetemei tanulmányait, és közben nagyanyjánál és nagymamája családjánál kap szállást magának. Andrea egy a múlt terhei által berögzült családi viszonyokat kap kézhez, amelyben rendkívül nehéz eligazodnia. A meleg családi légkör helyett hangos, folytonoson veszekedő, egymás ellen ármánykodó embereket talál maga körül, akik őt sem kímélik. A rokoni kapcsolatok kuszasága az első csapás a felnőttkor határához elérő fiatal lány számára. Andrea természetesen a családon kívül, egyetemista társai között keresi a valódi emberi kapcsolatok megvalósulásának lehetőségeit.
A semmi tulajdonképpeni cselekménye nem túl összetett, egy fiatal lány felnőtté cseperedésnek történetét rajzolja meg Laforet egy többszörösen terhelt korszak égisze alatt. Andrea egyéves rokoni vendégeskedését feltáró regény az írónő egyszerű, letisztult mondatai, érett stílusa miatt válik igazán élvezetes olvasmánnyá. A semmi magában hordja a fejlődésregény, a családregény megannyi ismertetőjelét, ugyanakkor nem hiányzik belőle az a fajta szépség, érzékenység, poétika, amely kiemeli a regényt mindenfajta olcsó műfaji beskatulyázás lehetőségéből.
Andrea története a könyv egyik utolsó mondatában hordozza önmaga lényegét.„Az Aribau utcai házból semmit sem vittem magammal. Legalábbis akkor így gondoltam.” Mindannyian így vagyunk ezzel. A fájó tapasztalások általában jóval megtörténésük után értetik meg velünk létük indokát és helyének jogosságát életünkben.
Örülök, hogy blogíró társaim révén megismerhettem egy előttem eddig ismeretlen irodalmi légkör egyik csöndes remekművét.
Andrea, a tizennyolc éves diáklány a polgárháború utáni időkben érkezik Barcelonába, hogy elkezdje egyetemei tanulmányait, és közben nagyanyjánál és nagymamája családjánál kap szállást magának. Andrea egy a múlt terhei által berögzült családi viszonyokat kap kézhez, amelyben rendkívül nehéz eligazodnia. A meleg családi légkör helyett hangos, folytonoson veszekedő, egymás ellen ármánykodó embereket talál maga körül, akik őt sem kímélik. A rokoni kapcsolatok kuszasága az első csapás a felnőttkor határához elérő fiatal lány számára. Andrea természetesen a családon kívül, egyetemista társai között keresi a valódi emberi kapcsolatok megvalósulásának lehetőségeit.
A semmi tulajdonképpeni cselekménye nem túl összetett, egy fiatal lány felnőtté cseperedésnek történetét rajzolja meg Laforet egy többszörösen terhelt korszak égisze alatt. Andrea egyéves rokoni vendégeskedését feltáró regény az írónő egyszerű, letisztult mondatai, érett stílusa miatt válik igazán élvezetes olvasmánnyá. A semmi magában hordja a fejlődésregény, a családregény megannyi ismertetőjelét, ugyanakkor nem hiányzik belőle az a fajta szépség, érzékenység, poétika, amely kiemeli a regényt mindenfajta olcsó műfaji beskatulyázás lehetőségéből.
Andrea története a könyv egyik utolsó mondatában hordozza önmaga lényegét.„Az Aribau utcai házból semmit sem vittem magammal. Legalábbis akkor így gondoltam.” Mindannyian így vagyunk ezzel. A fájó tapasztalások általában jóval megtörténésük után értetik meg velünk létük indokát és helyének jogosságát életünkben.
Örülök, hogy blogíró társaim révén megismerhettem egy előttem eddig ismeretlen irodalmi légkör egyik csöndes remekművét.
2 megjegyzés:
:) nahát...
örülök, hogy elolvastad. Egész jó kis könyv, tehetséges ez az írónő, kár, hogy nem olvashatunk tőle többet magyarul.
No igen, sajnos számtalan olyan szerző van, ami szeménk elé sem kerül. Ezért is jó, ha más olvasmánynaplóját olvasgatjuk:)
Megjegyzés küldése