Cormac McCarthy nevét világszerte, de Magyarországon bizonyosan, Joel és Ethan Coen ismertette meg szélesebb körben, amikor a Nem vénnek való vidék című könyvéből négy Oscar-díjjal kitűntetett alkotást fabrikáltak. A film alapjául szolgáló regényt magyarul a Magvető Kiadó adta ki, kihasználva a film körüli hírverés erőteljes hullámait. McCarthy a figyelmes olvasó előtt azért már korábban, az Ulpius-ház Kiadó jóvoltából ismert volt, hisz a Vad lovak című regény 2000-ben jelent meg a honi könyvpiacon.
Szerencsére a Coen fivérek filmje kapcsán kialakult csendes McCarthy láz nem csillapodott le itt, hisz a Magvető Kiadó idén márciusban kiadta a szerző 1985-ben napvilágot látott regényét, Véres délkörök avagy a vörös alkony a nyugati égen címmel. A jövőbeli terhek még kecsegtetőbbek, hisz az író Pulitzer-díjának közvetlen kiváltó oka, a „The Road” című regény megjelenése az év végén, vagy a jövő év elején várható.
A Véres délkörök alapja az 1849-50-es években az amerikai-mexikói határvidéken skalpvadászattal foglalkozó Glanton-banda kegyetlen és véres gyilkosságokba torkolló portyázásai, amelyet a banda egykori tagja, Samuel Chamberlain „My Confession” című munkájában vetett papírra. Chamberlain munkája előttem ugyan nem ismeretes, ám McCarthy keze-nyoma tetten érhető abban, ahogy az alapanyagot egy kőkemény apokaliptikus eposszá gyúrta egybe. A Véres délkörök sokrétű mű, mindamellett, hogy ritmusában, hangulatában rendkívül egyenletes, a révült monotonitás sötétségébe löki az embert.
McCarthy a Glanton-banda nyomát követve fokról-fokra tárja fel az olvasó előtt a kegyetlenség testet öltött alakzatait, miközben allegorikus szófestészetével mitikus magasságokba emeli a bandát mozgató földöntúli erőket. A regény egy megfordított road movie írott változata, ahol az út nem előre mutat, nem a hős fejlődésének, lelki átalakulásának tanújaként jelenik meg, hanem az elkallódott utasok pokolbeli utazásainak hírvivőjeként mutatkozik meg.
A mexikói határvidék kopár sivatagi táj, ahol tikkasztó, embertelen a hőség, a nap sugarai minden emberi érzelmet felperzselnek, a Glanton-banda sziluettje e tájon riasztó délibáb. McCarthy vessző, és gondolatjelek nélküli szikár mondatai szenvtelen és szuggesztív módon regélik el az érintetlen kőrengeteg, a végtelen, halott homok között megbúvó világ rendjét.
A könyv tulajdonképpeni főszereplője a névtelen, csak gyerekként emlegetett tizenéves fiú, aki idejekorán ismerkedik meg a világ romlott oldalával, de McCarthy nem csak a fiú szemén keresztül láttatja velünk a borzalmakat, hisz e világ rendjének magyarázója, a bíró, aki mágikus példabeszédeivel rántja le a leplet az emberi létezés alapvető törvényeiről.A bíró lerajzolja az őt körülvevő tárgyakat és szövegbe rögzíti a létezőket, hogy jegyzetfüzetében minden létező rögzítve legyen, és ezáltal birtokolja azokat, hiszen ahogy mondja „semmi sem történhet az én tudtom és jóváhagyásom nélkül.” A bíró által felvázolt világrend, mely szerint „a jog és az erkölcs az emberiség találmánya az erős jogfosztására a gyengék javára”, és a háború örök, amelyben „minden mesterség benne van”, a pusztulás üres létformáját hordozza magában. A könyv befejezése pedig hátborzongató módon kántálja újra ás újra a bíró igazságát.
McCarthy könyve nem könnyű olvasmány, de aki veszi a fáradtságot, hogy végig olvassa, a regény érzékletes megformált leírásaiban többrétegű, kultúrtörténeti és bibliai utalásokkal teletűzdelt, fajsúlyos irodalmi alkotással ismerkedhet meg. Érdemes megemlíteni Bart István kiváló fordítómunkáját, nem lehetett könnyű dolga a regény magyar nyelvre ültetésekor. A Magvető Kiadó, szerencsére, a Nem vénnek való vidék külcsínéhez igazítva adta ki a szerző komor művét, így a sorozatokat gyűjtő olvasóbarátok is elégedettek lehetnek. A Kitűnő munkán csak szépséghiba, de nem mehetek el szó nélkül mellette, hogy ismét nem egy bosszantó elírási, elütési hibát leltem fel a könyvben. Sokkal körültekintőbbnek kell lenni, hisz egy ilyen komoly munka megismeri a minél éberebb figyelmet.
Szerencsére a Coen fivérek filmje kapcsán kialakult csendes McCarthy láz nem csillapodott le itt, hisz a Magvető Kiadó idén márciusban kiadta a szerző 1985-ben napvilágot látott regényét, Véres délkörök avagy a vörös alkony a nyugati égen címmel. A jövőbeli terhek még kecsegtetőbbek, hisz az író Pulitzer-díjának közvetlen kiváltó oka, a „The Road” című regény megjelenése az év végén, vagy a jövő év elején várható.
A Véres délkörök alapja az 1849-50-es években az amerikai-mexikói határvidéken skalpvadászattal foglalkozó Glanton-banda kegyetlen és véres gyilkosságokba torkolló portyázásai, amelyet a banda egykori tagja, Samuel Chamberlain „My Confession” című munkájában vetett papírra. Chamberlain munkája előttem ugyan nem ismeretes, ám McCarthy keze-nyoma tetten érhető abban, ahogy az alapanyagot egy kőkemény apokaliptikus eposszá gyúrta egybe. A Véres délkörök sokrétű mű, mindamellett, hogy ritmusában, hangulatában rendkívül egyenletes, a révült monotonitás sötétségébe löki az embert.
McCarthy a Glanton-banda nyomát követve fokról-fokra tárja fel az olvasó előtt a kegyetlenség testet öltött alakzatait, miközben allegorikus szófestészetével mitikus magasságokba emeli a bandát mozgató földöntúli erőket. A regény egy megfordított road movie írott változata, ahol az út nem előre mutat, nem a hős fejlődésének, lelki átalakulásának tanújaként jelenik meg, hanem az elkallódott utasok pokolbeli utazásainak hírvivőjeként mutatkozik meg.
A mexikói határvidék kopár sivatagi táj, ahol tikkasztó, embertelen a hőség, a nap sugarai minden emberi érzelmet felperzselnek, a Glanton-banda sziluettje e tájon riasztó délibáb. McCarthy vessző, és gondolatjelek nélküli szikár mondatai szenvtelen és szuggesztív módon regélik el az érintetlen kőrengeteg, a végtelen, halott homok között megbúvó világ rendjét.
A könyv tulajdonképpeni főszereplője a névtelen, csak gyerekként emlegetett tizenéves fiú, aki idejekorán ismerkedik meg a világ romlott oldalával, de McCarthy nem csak a fiú szemén keresztül láttatja velünk a borzalmakat, hisz e világ rendjének magyarázója, a bíró, aki mágikus példabeszédeivel rántja le a leplet az emberi létezés alapvető törvényeiről.A bíró lerajzolja az őt körülvevő tárgyakat és szövegbe rögzíti a létezőket, hogy jegyzetfüzetében minden létező rögzítve legyen, és ezáltal birtokolja azokat, hiszen ahogy mondja „semmi sem történhet az én tudtom és jóváhagyásom nélkül.” A bíró által felvázolt világrend, mely szerint „a jog és az erkölcs az emberiség találmánya az erős jogfosztására a gyengék javára”, és a háború örök, amelyben „minden mesterség benne van”, a pusztulás üres létformáját hordozza magában. A könyv befejezése pedig hátborzongató módon kántálja újra ás újra a bíró igazságát.
McCarthy könyve nem könnyű olvasmány, de aki veszi a fáradtságot, hogy végig olvassa, a regény érzékletes megformált leírásaiban többrétegű, kultúrtörténeti és bibliai utalásokkal teletűzdelt, fajsúlyos irodalmi alkotással ismerkedhet meg. Érdemes megemlíteni Bart István kiváló fordítómunkáját, nem lehetett könnyű dolga a regény magyar nyelvre ültetésekor. A Magvető Kiadó, szerencsére, a Nem vénnek való vidék külcsínéhez igazítva adta ki a szerző komor művét, így a sorozatokat gyűjtő olvasóbarátok is elégedettek lehetnek. A Kitűnő munkán csak szépséghiba, de nem mehetek el szó nélkül mellette, hogy ismét nem egy bosszantó elírási, elütési hibát leltem fel a könyvben. Sokkal körültekintőbbnek kell lenni, hisz egy ilyen komoly munka megismeri a minél éberebb figyelmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése