Los Angeles, 1928. Egy szombati reggelen egy munkásnegyedben Christine elbúcsúzik fiától, Waltertől, és szabadnapján is dolgozni megy. Amikor hazatér, látja, hogy a fia eltűnt. A kezdeti kétségbeesést követően a rendőrség nagy erőkkel a gyermek után kezd nyomozni, hónapokkal később a hatóságok beállítanak egy fiúval, mondván, hogy meglett az elveszett kilenc éves gyermek. Christine – bár tudja, hogy a meglelt gyermek nem elveszett fia – enged a rendőrség és a média érzelmi nyomásának, és a fiút az otthonába fogadja. Amikor azonban Christine tovább ösztökéli a hatóságokat fia felkutatására, olyan falba ütközik, amely egy nő számára áttörhetetlen a harmincas évek Amerikájában. Az a nő, aki megkérdőjelezi a rendőrség hozzáértését, ebben a miliőben semmi jóra nem számíthat. Egy férfi, Briegleb tiszteletes, segítsége nélkül szembe sem szállhatna a város vezetésével.
Clint Eastwod ezúttal egy megtörtént eseményen keresztül vall a dolgok hátteréről, és küzd az igazságért. A magányos hős ezúttal nem Piszkos Harry komor sziluettjét rajzolja ki, hanem annak női inkarnációját. Christine Collins az anyaság társadalmilag, erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen ideája, akinek gondoskodása, a gyermek iránti felelősségérzete, az anyai megérzéseihez való csökönyös ragaszkodása emeli vitathatatlanul mindenki feletti szintre. Christine tántoríthatatlansága nem a tényekkel szembemenő csökönyös ragaszkodás jele, hanem a csemetéjét soha cserben nem hagyó remény igazsága.
Christine Collins szerepére Angeline Jolie tökéletes választás volt, Eastwood színésznő választása sokat emel a film színvonalán. A mellékszerepekben John Malkovich emelhető, aki a tőle elvárható profizmussal alakítja Briegleb tiszteletest. Malkovich nem tesz hozzá többet, mint ami kel, nála ez a színvonal egy olyan állapot, amely alá sosem megy, ezt hívják tehetségnek.
Az Elcserélt életek a krónikás filmek sorát gyarapítja, amely elfeledett, sokak által nem ismert, megtörtént eseteket dolgoz fel, népszerű, ám annál ingoványosabb talajú műfaj ez. Clint Eastwood azonban öregkori betegségként megkapta a rendezők mesteri rangját, hisz évről-évre magas színvonalú alkotásokkal rukkol elő. Tudom, hogy sok ismerősöm nem tartja sokra Eatwood, általuk érzelgősnek, hamisnak tetsző műveit, ám véleményem szerint nincs igazuk. Az agg mester hatalmas emberi és szakmai tapasztalatokkal a háta mögött meglelte azt a fajta érzékenységet, amely – persze értékeljük a helyén, Hollywood világában ezeket a filmeket – képessé tette őt olyan filmek létrehozására, mint A Szív hídjai, a Titokzatos folyó, A Millió dolláros bébi, vagy a legutóbbi, a Gran Torino.
Eastwood filmje tökéletesen korhű díszletbe öltözött, Los Angeles utcáin lélegzik a vörös villamos, ami talán hasonlót jelenthet Eastwood számára, mint Szabó Istvánnak a pesti sárga. Az Elcserélt életek izgalmas, feszes tempójú krimibe oltott dráma, amely kellő bizonytalanságban vagy inkább reményben tartja a végkifejletet illetően a nézőt is. Ha azonban a hamarosan moziba kerülő Gran Torinoval kellene összevetnem – bár két karakterében élesen különböző filmről van szó – én utóbbit választanám, hisz Eastwood a Gran Torinoban magáról mesél, és rendkívül elegánsan lép le benne a színészi porondról, így bármennyire is profi munka az Elcserélt életek, a szívemhez a Gran Torino sokkal közelebb ál.
Clint Eastwod ezúttal egy megtörtént eseményen keresztül vall a dolgok hátteréről, és küzd az igazságért. A magányos hős ezúttal nem Piszkos Harry komor sziluettjét rajzolja ki, hanem annak női inkarnációját. Christine Collins az anyaság társadalmilag, erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen ideája, akinek gondoskodása, a gyermek iránti felelősségérzete, az anyai megérzéseihez való csökönyös ragaszkodása emeli vitathatatlanul mindenki feletti szintre. Christine tántoríthatatlansága nem a tényekkel szembemenő csökönyös ragaszkodás jele, hanem a csemetéjét soha cserben nem hagyó remény igazsága.
Christine Collins szerepére Angeline Jolie tökéletes választás volt, Eastwood színésznő választása sokat emel a film színvonalán. A mellékszerepekben John Malkovich emelhető, aki a tőle elvárható profizmussal alakítja Briegleb tiszteletest. Malkovich nem tesz hozzá többet, mint ami kel, nála ez a színvonal egy olyan állapot, amely alá sosem megy, ezt hívják tehetségnek.Az Elcserélt életek a krónikás filmek sorát gyarapítja, amely elfeledett, sokak által nem ismert, megtörtént eseteket dolgoz fel, népszerű, ám annál ingoványosabb talajú műfaj ez. Clint Eastwood azonban öregkori betegségként megkapta a rendezők mesteri rangját, hisz évről-évre magas színvonalú alkotásokkal rukkol elő. Tudom, hogy sok ismerősöm nem tartja sokra Eatwood, általuk érzelgősnek, hamisnak tetsző műveit, ám véleményem szerint nincs igazuk. Az agg mester hatalmas emberi és szakmai tapasztalatokkal a háta mögött meglelte azt a fajta érzékenységet, amely – persze értékeljük a helyén, Hollywood világában ezeket a filmeket – képessé tette őt olyan filmek létrehozására, mint A Szív hídjai, a Titokzatos folyó, A Millió dolláros bébi, vagy a legutóbbi, a Gran Torino.
Eastwood filmje tökéletesen korhű díszletbe öltözött, Los Angeles utcáin lélegzik a vörös villamos, ami talán hasonlót jelenthet Eastwood számára, mint Szabó Istvánnak a pesti sárga. Az Elcserélt életek izgalmas, feszes tempójú krimibe oltott dráma, amely kellő bizonytalanságban vagy inkább reményben tartja a végkifejletet illetően a nézőt is. Ha azonban a hamarosan moziba kerülő Gran Torinoval kellene összevetnem – bár két karakterében élesen különböző filmről van szó – én utóbbit választanám, hisz Eastwood a Gran Torinoban magáról mesél, és rendkívül elegánsan lép le benne a színészi porondról, így bármennyire is profi munka az Elcserélt életek, a szívemhez a Gran Torino sokkal közelebb ál.
(Clint Eastwood: Elcserélt életek)
(képek: http://www.port.hu/)
1 megjegyzés:
Nos, egy időben én sem rajongtam Eastwood mesterért, de amikor jobban belemélyedtem a munkásságába, rá kellett jönnöm, hogy az öreg tényleg tud valamit. A blogomban én is írtam egy bejegyzést az Elcserélt életekről és a Gran Torinoról, nagyszerű alkotás mindkettő.
Megjegyzés küldése