2009. február 9., hétfő

Benjamin Button ambivalens története


Különös film David Fincher legújabb opusa, a 13 Oscar-díj díjra jelölt Benjamin Button különös élete, és nem csak a címe okán. Egyrészről Fincher eddigi pályáját végignézve (Alien3, Hetedik, Játszma, Harcosok Klubja, Pánikszoba, Zodiákus) előzménynélküli ez efféle dagályos, monumentális hollywoodi film, másrészről igen eklektikus műről van szó: a filmidő 166 percébe sok minden belefér, az alapvetően díszletszerű, festményképekkel operáló film, olykor montázs üzemmódra kapcsol, és sokkal valóságosabb, letisztultabb képeket használ.
A Benjamin Button természetesen egy nagy mese. Egy férfiről szól, aki aggastyánként látja meg a napvilágot, és magzati pózban távozik az árnyékvilágba. Mint megannyi élettörténetet elmesélő film esetében, a Benjamin Button különös életét is a keretes szerkesztési mód jellemzi. Benjamin nagy szerelme, Daisy a halálos ágyán emlékezik vissza (lánya, Caroline olvassa fel Benjamin naplóját) egykorvolt szerelme nem mindennapinak mondható történetére. Nem tartom túl eredetinek az efféle történetszövést. Emlékezzünk csak vissza az olyan filmekre, mint Az angol beteg vagy a Forrest Gump (bár Zemeckis filmjét szeretem), amelyek hasonló elbeszélői stílust használtak. Az élettörténeteket elmesélő filmek azzal, hogy nagy távlatokat járnak be, egyetemes emberi érzelmeket kívánnak bemutatni, elkerülhetetlenül kliséket, közhelyeket vonultatnak fel. Nincs ez másként Fincher filmjével sem.
Hogy mégis emlékezetes marad számomra Benjamin Button története az az Idő, az elmúlás mozgóképes szerepeltetésének köszönhető. Fincher új filmjében ugyanis az Idő igazi főszerepet kap. A megfordított idő pedig olyan ambivalens érzéseket kelt az emberben, amely a film végén egy igazi katartikus élményt ad neki. Nekem legalábbis mindenképp. Sosem szégyelltem, ha sírok egy filmen, de először fordult velem elő, hogy hatalmas erőfeszítéseket kellett tennem, hogy ne zokogjak hangosan, pedig legszívesebben azt tettem volna. Ezúttal sem szégyelltem azt, hogy férfi létemre sírok, csak úgy gondoltam nem tartozik ez arra a pár emberre, aki a Cinema City egyik nagytermében ült. Mint ifjú apa, a csecsemőként halálba szenderedő Benjamin képe igazán szíven ütött, és már jóval a befejezése előtt fojtogatott az elkerülhetetlen befejezés gondolata.
A színészekről egy ekkora vizuális alkotás esetében nehéz beszélni, a látvány sokszor maga alá rendeli a színészi játékot. Ennek ellenére dicséret illeti Brad Pittet, aki számomra újfent bizonyította, hogy igazi színésszé érett, és már régen kilépett abból az ifjúkori szépfiús imázsából, amit sokan próbáltak rá aggatni. Kate Banchlett egyike Hollywood legtehetségesebb színésznőinek (ha már legutóbb Kate Winsletet említettem, íme a másik). Magas színvonalon játszik, ugyanakkor néha beleszürkül a díszletek világába. Taraji P. Henson (Quennie, Benjamin anyja) és Tilda Swinton (Elizabeth Abbot) erőteljes játéka érdemel külön említést. A film emellett teli van jól megformált, olykor titokzatos, mitikus, olykor hétköznapi karakterekkel, akik elengedhetetlenek egy meséhez.
Az általam igen kedvelt David Fincher legújabb filmjével hatalmasat akart harapni a világból. Igazából nem tudom eldönteni, mennyire sikerült neki. Mesébe illő gondolatmenete okán, olykor valóban – ahogy sok, a filmről szóló írás is boncolgatta – emlékezteti a nézőt a Forrest Gumpra, egy-egy jelenetben azonban az Amelie csodálatos életének vizualitása, elbeszélői játékossága is megfogható. Hamar elfelejteném a Benjamin Buttont, ha nem lenne benne ez az egész filmen átívelő gyönyörű metafora az elmúlásról.



(David Fincher: Benjamin Button különös élete)

(képek: http://www.port.hu/)

1 megjegyzés:

Bernadette írta...

Azt hiszem, a 2008-as filmtermésből ez az, ami a legjobban tetszett. Nem éreztem, hogy három órát ülök egy helyben, egyszerűen csak úgy suhant az idő, miközben néztem. Annyira különös hangulatot áraszt film és annyira meghatóan szomorú, hogy engem is kb. a sírás környékezett a végére.
Egyedül azt nem értem, de lehet, hogy csak én voltam figyelmetlen, hogy a pályaudvari óra avatásos jelenet, az hogyan áll kapcsolatban Benjamin Buttonnel? Lehet, meg kellene néznem újra :)