Spiró György: Álmodtam neked - régi és új novellák - ; Scolar Kiadó, Budapest, 2000

Sokáig féltem újabb Spiró írást a kezembe venni, hiszen a Fogsággal Spiró nálam magasra helyezte a mércét. Ezúttal sem mertem egyik nagyszabású regényébe sem bele fogni – holott a Messiások vagy A jégmadár is érdekelne – ehelyett Spiró novelláskötetét vettem a kezembe.
Az én műfajom a regény, a rövid történetek valahogy kevésbé kötnek le, ráadásul – véleményem szerint – tíz-húsz oldalon sokkal nehezebb maradandóbbat alkotni, mint mondjuk kétszázon, amit pedig még nehezebb elérni, hogy egy köteten belül a színvonal egyenletes maradjon és az olvasó tetszésindexe ne mutasson nagy amplitúdót. Spiró novelláskötete ugyan nem mondható homogénnek, mégis van benne folyamat. Az először 1987-ben kiadott, majd 2000-ben kibővített gyűjteménynek – a fülszöveg szerint – a szerző saját élete tapasztalataiból megírt röpke történetei kronologikus sorrendben illeszkednek egymáshoz. A kötet szigorú megszerkesztettsége mellett azonban az egyes novellák terjedelem és megformáltság szempontjából nem egyneműek. Az egyes szám első szeméjű elbeszélő formát időnként áttöri a kívülálló harmadik személyű szemszög.
Spirót, ahogy a Fogságban is, a történelembe ágyazott, érzelmek vezérelte ember érdekli, a létezés mibenlétét próbálja megrajzolni a folyamat közben. Spiró így olyan helyzeteket keres, amiben az emberi élet kétértelműsége mutatkozik meg. A címadó novella is erre a témakeresésre mutat rá, amelyben nem a szerző, hanem annak haldokló apja álmodik, és az apa kínálja fel fiának utolsó álmát megírandó témául, de előrehaladott betegsége miatt azt már nem tudja elmondani. Spiró
Az időrendbe állított történetekből kirajzolódó regényszerű műben Spiró az élettől, illetve élet és álom határairól gyűjti be témáit. Ebből is látható, hogy – a fülszöveg ellenére – a személyes ihletettség mellett a fikció igenis szerepet játszik a gyűjteményben, az írói munka másképp nem is működhet.
A gyűjteményes műben a húzóerőt a hosszabb terjedelmű novellák képviselik (rám legalábbis a féloldalas, pár oldalas írások nem képesek hatni). Kiemelkedik közülük például az Erdő című történet, amelyben a feleség magával viszi a férjet egy szovjet dácsába, hogy adja áldását szerelmére vagy akadályozza meg az új kapcsolatot várandós orosz barátnőjének férjével. A kincsben a balkáni háborút tíz évvel megelőző vonatúton – a kihűlő házasság kínjai közepette – különböző nációk mentalitása ütközik a zsúfolt vasúti kocsiban, miközben a szerző a balkáni romlás előérzetét és a válás szükségszerűségét kapcsolja egybe. Aztán ott van első kiadást lezáró Olvasóm, amiben az abszolút olvasó válik főszereplővé. Tulajdonképpen az egész kötetet áthatja a kultúrák találkozása, a kívülről jövő és a benn lévő szemszög összeütközése, ahogy a későbbi Fogságban is megjelenik ez. Talán pont ez Spiró művészetének is a lényege, a „szellem odvaiban” teremtődő kultúra.
Kiemelhetnék még persze több írást is az egészből, mint a Babilonban megdrágul a tej, vagy az egyik kedvencem, az Apámmal a meccsen, vagy a Triptichon. A Fogság szintje ugyan elérhetetlen, de azt Ámodtam neked is megmutatta számomra, hogy Spiró a mai magyar próza egyik markáns alakja.

(A képen a legújabb kiadás borítója látható)