Azt hiszem – annak ellenére, hogy a Coen fivéreknek szurkolok a hétvégi oscar díj kiosztón – nem sértődnék meg, ha Paul Thomas Anderson legújabb filmje vinné el az utoljára átadásra kerülő arany szobrocskák valamelyikét.
A There Will Be Blood Upton Sinclair 1927-ben megjelent, Oil! (magyarul Petróleum) című regényének filmes adaptációja. A történet tulajdonképpen az olaj története, még a Ewingok előtti korból (tudom tudom, ott volt Jockey és Bobby apja is). A film főszereplője Daniel Plainview (Daniel Day-Lewis vitathatatlanul oscar díjat érdemlő alakítása), az egykezi ezüst bányászból olajmágnássá váló figura, aki nem egy egyszerű ember. A néző nem igazán tudja eldönteni, hogy szimpatizáljon a film központi alakjával, vagy hagyja magát átadni ellenszenvének. „Azt akarom, hogy senki más ne legyen sikeres. Többnyire gyűlölöm az embereket." Tulajdonképpen ez Plainview életigazsága. A film során elhangzik tőle az is, hogy annyi pénzt akar keresni, amiből egyedül minden embertől távol eléldegélhet. Ez sikerül is a végére neki. Természetesen emberileg megbukik, ezt Ő is tudja, de nem az a fajta ember, aki ezt valaha meggyőződésből beismerné.
A film elején kopár, sziklás vidéket látunk és nyugtalanító zenét hallunk, ami az elviselhetetlenségig fokozódik. A film zenéjét, a Radiohead Jonny Greenwoodja komponálta, akinek bevallása szerint, művét Kubrick Ragyogásá-ban hallható Krzystof Penderecki-mű inspirálta. Hónapokkal ezelőtt olvastam egy írást az indexen vagy az origon, amely a film első amerikai kritikáiról szólt. A filmet nézhetetlen mesterműnek titulálták. Nos ennek második részével egyetértek. E titulus első felével viszont az azonosul, aki a hagyományos, nagystúdiós amerikai filmeket képes csak befogadni. A film elő negyedórájában szinte semmi beszéd nincs. A főszereplőt látjuk, ahogy egyedül bányászik a senki földjén, később ahogy az első fúró tákolmányát beüzemelteti, és vödrökkel – az olajban tokától bokáig ázva – dolgozik. Mindeközben e képsorokat aláfesti Greenwood idegtépő kompozíciója. A kezdés nem ígér vasárnapi matinét.
A történet akkor indul be, amikor Plainview kap egy titokzatos tippet, hogy van egy kis városka nyugaton, ahol a földből türelmetlenül elő akar törni az olaj
Plainview úgy dönt, hogy fiával együtt szerencsét próbál a poros Little Bostonban. Ebben az apró koszfészekben, ahol az egyetlen szórakozás a helyi templom fiatal – tenyérbe mászóan karrierista – papja, Eli Sunday (a tehetséges Paul Dano) karizmatikus miséin való részvétel, Plainview és fia valóban megcsinálják a szerencséjüket.
A siker útjai azonban kellemetlenségekkel van kikövezve. Ebből a kiindulási pontból könnyen elmozdulhatna a film egy szájbarágósan elregélt személyes tragédia felé, amelyben egy az olajtól, a pénztől megrészegült ember a történet végére, hiába a gazdagság, mindenkit – aki fontos számára – elvesztvén, egyedül marad. Ez végeredményében igaz is, csakhogy az összkép kicsit másképp hat, mint azt gondolnánk.
A XX. század elején az olaj még kimeríthetetlen természeti kincsnek tetszett, aki olajra lelt, megvalósíthatta az amerikai álmot. Az olaj mennyiségével azonban egyenes arányban nőt a konfliktus. Az olajjal kéz e kézben megjelent a korrupció, a csalás, a gyilkosság. Aki nyerni akart, annak mindent egy lapra kellett tennie.
A film a feszesre szabott sztori, a hiteles látvány, és mesteri rendezés mellett elsősorban Daniel Day-Lewis alakításának köszönhetően lesz mesterművé. Az ír származású színész az utóbbi években ritkán vállal fim szerepeket, de azoknak súlya van (Scorsese New York bandái is az Ő jelenlététől lesz egyáltalán érdemes a megtekintésre). A színész Daniel Plainview ellentmondásos karakterére kiváló választás volt. A film befejezése sokak számára kissé furcsa lehet. Nincs happy end, de nincs sadly end sem. Nincs feloldozás, csak Daniel van, és az Ő makacs kérlelhetetlensége.
A There Will Be Blood Upton Sinclair 1927-ben megjelent, Oil! (magyarul Petróleum) című regényének filmes adaptációja. A történet tulajdonképpen az olaj története, még a Ewingok előtti korból (tudom tudom, ott volt Jockey és Bobby apja is). A film főszereplője Daniel Plainview (Daniel Day-Lewis vitathatatlanul oscar díjat érdemlő alakítása), az egykezi ezüst bányászból olajmágnássá váló figura, aki nem egy egyszerű ember. A néző nem igazán tudja eldönteni, hogy szimpatizáljon a film központi alakjával, vagy hagyja magát átadni ellenszenvének. „Azt akarom, hogy senki más ne legyen sikeres. Többnyire gyűlölöm az embereket." Tulajdonképpen ez Plainview életigazsága. A film során elhangzik tőle az is, hogy annyi pénzt akar keresni, amiből egyedül minden embertől távol eléldegélhet. Ez sikerül is a végére neki. Természetesen emberileg megbukik, ezt Ő is tudja, de nem az a fajta ember, aki ezt valaha meggyőződésből beismerné.
A film elején kopár, sziklás vidéket látunk és nyugtalanító zenét hallunk, ami az elviselhetetlenségig fokozódik. A film zenéjét, a Radiohead Jonny Greenwoodja komponálta, akinek bevallása szerint, művét Kubrick Ragyogásá-ban hallható Krzystof Penderecki-mű inspirálta. Hónapokkal ezelőtt olvastam egy írást az indexen vagy az origon, amely a film első amerikai kritikáiról szólt. A filmet nézhetetlen mesterműnek titulálták. Nos ennek második részével egyetértek. E titulus első felével viszont az azonosul, aki a hagyományos, nagystúdiós amerikai filmeket képes csak befogadni. A film elő negyedórájában szinte semmi beszéd nincs. A főszereplőt látjuk, ahogy egyedül bányászik a senki földjén, később ahogy az első fúró tákolmányát beüzemelteti, és vödrökkel – az olajban tokától bokáig ázva – dolgozik. Mindeközben e képsorokat aláfesti Greenwood idegtépő kompozíciója. A kezdés nem ígér vasárnapi matinét.
A történet akkor indul be, amikor Plainview kap egy titokzatos tippet, hogy van egy kis városka nyugaton, ahol a földből türelmetlenül elő akar törni az olaj
Plainview úgy dönt, hogy fiával együtt szerencsét próbál a poros Little Bostonban. Ebben az apró koszfészekben, ahol az egyetlen szórakozás a helyi templom fiatal – tenyérbe mászóan karrierista – papja, Eli Sunday (a tehetséges Paul Dano) karizmatikus miséin való részvétel, Plainview és fia valóban megcsinálják a szerencséjüket.
A siker útjai azonban kellemetlenségekkel van kikövezve. Ebből a kiindulási pontból könnyen elmozdulhatna a film egy szájbarágósan elregélt személyes tragédia felé, amelyben egy az olajtól, a pénztől megrészegült ember a történet végére, hiába a gazdagság, mindenkit – aki fontos számára – elvesztvén, egyedül marad. Ez végeredményében igaz is, csakhogy az összkép kicsit másképp hat, mint azt gondolnánk.
A XX. század elején az olaj még kimeríthetetlen természeti kincsnek tetszett, aki olajra lelt, megvalósíthatta az amerikai álmot. Az olaj mennyiségével azonban egyenes arányban nőt a konfliktus. Az olajjal kéz e kézben megjelent a korrupció, a csalás, a gyilkosság. Aki nyerni akart, annak mindent egy lapra kellett tennie.
A film a feszesre szabott sztori, a hiteles látvány, és mesteri rendezés mellett elsősorban Daniel Day-Lewis alakításának köszönhetően lesz mesterművé. Az ír származású színész az utóbbi években ritkán vállal fim szerepeket, de azoknak súlya van (Scorsese New York bandái is az Ő jelenlététől lesz egyáltalán érdemes a megtekintésre). A színész Daniel Plainview ellentmondásos karakterére kiváló választás volt. A film befejezése sokak számára kissé furcsa lehet. Nincs happy end, de nincs sadly end sem. Nincs feloldozás, csak Daniel van, és az Ő makacs kérlelhetetlensége.
(Paul Thomas Anderson: Vérző olaj)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése