Ahogy írtam már korábban, Cormac McCarthy No Country For Old Men című regényét más nem adaptálhatta volna filmre, mint Joel és Ethan Coen. Miért is? Nézzük meg, mondjuk a Fargot, és mást nem is kell ehhez hozzátenni.
A – magyar cím szerint – NEM VÉNNEK VALÓ VIDÉK az Egyesült Államok egyik legvadabb táján játszódik, Texas és Mexikó határán, ahol a két országot csak a Rio Grande választja el egymástól.
Llewelyn Moss a vadászata kellős közepén egy rossz kimenetelű drogügylet nyomaira bukkan a pusztában. Egy-két pick-up, jó pár hulla, egy raklapnyi heroin, és nem messze onnan egy másik hulla társaságában egy táska pénz (kb. 2,5 millió dollár). A baj akkor kezdődik, amikor Moss, az egykori hegesztő, magával viszi a pénzt. Alapjában véve nem lenne semmi gond ezzel, ha nem gondolná fontosnak azt, hogy éjjel visszamenjen a tett színhelyére. A pénzt ugyanis többen keresik.Egy egyszerű, becsületes ember olyan erőszakhullámot indít el, amit még a korosodó, kiábrándult Bell sheriff sem tud megakadályozni. Moss beleillik Coenék antihősei sorába – leszámítva az idétlen vigyorgást – a legközelebbi rokona az autókereskedő, Jerry Lundegaard. Egyiknek sincs fogalma, mibe keveredik, mit indít el. Mindegyik a könnyebb utat válassza, és ez lesz bukásuk alapja. Moss azonban – ellentétben Jerryvel – szófukar lény. Nem véletlen. Ez itt a vadnyugat, XX. századi kiadásban. A No Country egy modern világba oltott western. Itt a szajré, amiért bandák küzdenek. Láthatunk leszámolást, és fegyveres csatát is, csak itt nem a régi faviskók között szólnak a hatlövetük, hanem fém és üveg roppan a sörét és társai hatására. Ez a vidék már nem az a vidék. A jó és a rossz sem az, aminek látszik. Hogyan lehetne akkor itt eligazodni? Bell Sherrif – az ismételten zseniális Tommy Lee Jones – lesz a szócsöve e letűnt kornak. Annak a kornak, ahol létezett ugyan rossz, de megfogható, felismerhető, felfogható volt. Sok helyütt hallottuk már, hogy a drog mindent megváltoztatott, a bűnözés sem a régi. Szerencsére a No Countryban nincs ez ilyen közhelyesen kimondva. A régi szabályok megváltoztak, és nem tudni merre tartanak. Itt van ez az Anthon Chirurgh, akiről nem is tudni, létezik-e egyáltalán. Aki látta, az már nem tud beszámolni róla, ilyen-olyan okból. Nem tudni honnan jött, volt-e gyerekszobája, és nem tudni merre tart, viszont van az embernek egy olyan balsejtelme, hogy ezután mindig itt lesz közöttünk. Chriurgh megtartja a szavát, ha kell nem öl, mert elvei vannak. Javier Bardem elképesztően kelti életre ezt a figurát. Apró mimikával, szinte rezzenéstelen arccal személyesíti meg Chirurgh alakját, és mindeközben sikerül a karakter titokzatosságát megtartania. Josh Brolin a pénztől eszét vesztett kisember látszólagos magabiztosságába burkolt amatőrét profin alakítja, ezután nagyobb kereslet lesz utána is. Woody Harrelson is kap egy rövid és nem éppen hálás szerepet. Ha cinikus akarnék lenni, mondhatnám, hogy Carson szerepét Steve Busceminek adhatták volna. Ő az, akivel Coenék úgy barátilag, poénból, mindig elbánnak. Persze a karakter Harrelsonra jobban illet, így helyén van ez is.
A film castingja nagyon jó volt. Szerencsére ismét lehet látni olyan karaktereket a filmben, akik láttán nem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk (mondjuk inkább az utóbbit tettem). Ott van például a benzinkutas, vagy a lakókocsi park recepciós nője. Coenék ebben voltakkorábban zseniálisak, hogy ilyen finoman karakterisztikus alakokkal töltötték meg a filmjüket, a legjobb példa erre korábbról, ismételten a Fargo, de Az ember aki ott se volt-ot is említhetnénk. Hála az égnek, hogy a Kegyetlen bánásmód és a Betörő az albérlőm gagyi karakterei után visszatértek az általuk már kitaposott útra.
Az előbbi megállapításomat tartom az egész filmre is. Az érdekfeszítő, finom humorral fűszerezett thriller szép lassan egyfajta korleletté alakul át. Nem éppen optimista a végkifejlete, de így lesz a történet igazán kerekké. Coenék olyan terepre léptek, ahol igazán az elemükben lehetnek. A testvérpáros kitűnően rakta össze a forgatókönyvet, alig hagyva el valamit a könyvből, szinte egy az egyben felrakták a vászonra a regényt. A filmben nincs zene, ami tökéletes megoldás volt szerintem, mondom ezt annak ellenére, hogy a trailert aláfestő idegtépő ütem és a gitárhang szenzációsan lett összedobva. Sokan a film lassúsága miatt fognak fanyalogni. Ők azok, akik a pörgő, agyonvágott amerikai tucat filmeken nőttek fel. Persze ez ízlés kérdése. Aki a rendezőpáros stílusát szereti, nem fog csalódni, sőt mint a húsz ujját meg fogja nyalni. Nem tartom sokra az Oscar díjat már évek óta, de kíváncsi vagyok, hogy ezúttal menyi eszük lesz.
A – magyar cím szerint – NEM VÉNNEK VALÓ VIDÉK az Egyesült Államok egyik legvadabb táján játszódik, Texas és Mexikó határán, ahol a két országot csak a Rio Grande választja el egymástól.
Llewelyn Moss a vadászata kellős közepén egy rossz kimenetelű drogügylet nyomaira bukkan a pusztában. Egy-két pick-up, jó pár hulla, egy raklapnyi heroin, és nem messze onnan egy másik hulla társaságában egy táska pénz (kb. 2,5 millió dollár). A baj akkor kezdődik, amikor Moss, az egykori hegesztő, magával viszi a pénzt. Alapjában véve nem lenne semmi gond ezzel, ha nem gondolná fontosnak azt, hogy éjjel visszamenjen a tett színhelyére. A pénzt ugyanis többen keresik.Egy egyszerű, becsületes ember olyan erőszakhullámot indít el, amit még a korosodó, kiábrándult Bell sheriff sem tud megakadályozni. Moss beleillik Coenék antihősei sorába – leszámítva az idétlen vigyorgást – a legközelebbi rokona az autókereskedő, Jerry Lundegaard. Egyiknek sincs fogalma, mibe keveredik, mit indít el. Mindegyik a könnyebb utat válassza, és ez lesz bukásuk alapja. Moss azonban – ellentétben Jerryvel – szófukar lény. Nem véletlen. Ez itt a vadnyugat, XX. századi kiadásban. A No Country egy modern világba oltott western. Itt a szajré, amiért bandák küzdenek. Láthatunk leszámolást, és fegyveres csatát is, csak itt nem a régi faviskók között szólnak a hatlövetük, hanem fém és üveg roppan a sörét és társai hatására. Ez a vidék már nem az a vidék. A jó és a rossz sem az, aminek látszik. Hogyan lehetne akkor itt eligazodni? Bell Sherrif – az ismételten zseniális Tommy Lee Jones – lesz a szócsöve e letűnt kornak. Annak a kornak, ahol létezett ugyan rossz, de megfogható, felismerhető, felfogható volt. Sok helyütt hallottuk már, hogy a drog mindent megváltoztatott, a bűnözés sem a régi. Szerencsére a No Countryban nincs ez ilyen közhelyesen kimondva. A régi szabályok megváltoztak, és nem tudni merre tartanak. Itt van ez az Anthon Chirurgh, akiről nem is tudni, létezik-e egyáltalán. Aki látta, az már nem tud beszámolni róla, ilyen-olyan okból. Nem tudni honnan jött, volt-e gyerekszobája, és nem tudni merre tart, viszont van az embernek egy olyan balsejtelme, hogy ezután mindig itt lesz közöttünk. Chriurgh megtartja a szavát, ha kell nem öl, mert elvei vannak. Javier Bardem elképesztően kelti életre ezt a figurát. Apró mimikával, szinte rezzenéstelen arccal személyesíti meg Chirurgh alakját, és mindeközben sikerül a karakter titokzatosságát megtartania. Josh Brolin a pénztől eszét vesztett kisember látszólagos magabiztosságába burkolt amatőrét profin alakítja, ezután nagyobb kereslet lesz utána is. Woody Harrelson is kap egy rövid és nem éppen hálás szerepet. Ha cinikus akarnék lenni, mondhatnám, hogy Carson szerepét Steve Busceminek adhatták volna. Ő az, akivel Coenék úgy barátilag, poénból, mindig elbánnak. Persze a karakter Harrelsonra jobban illet, így helyén van ez is.
A film castingja nagyon jó volt. Szerencsére ismét lehet látni olyan karaktereket a filmben, akik láttán nem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk (mondjuk inkább az utóbbit tettem). Ott van például a benzinkutas, vagy a lakókocsi park recepciós nője. Coenék ebben voltakkorábban zseniálisak, hogy ilyen finoman karakterisztikus alakokkal töltötték meg a filmjüket, a legjobb példa erre korábbról, ismételten a Fargo, de Az ember aki ott se volt-ot is említhetnénk. Hála az égnek, hogy a Kegyetlen bánásmód és a Betörő az albérlőm gagyi karakterei után visszatértek az általuk már kitaposott útra.
Az előbbi megállapításomat tartom az egész filmre is. Az érdekfeszítő, finom humorral fűszerezett thriller szép lassan egyfajta korleletté alakul át. Nem éppen optimista a végkifejlete, de így lesz a történet igazán kerekké. Coenék olyan terepre léptek, ahol igazán az elemükben lehetnek. A testvérpáros kitűnően rakta össze a forgatókönyvet, alig hagyva el valamit a könyvből, szinte egy az egyben felrakták a vászonra a regényt. A filmben nincs zene, ami tökéletes megoldás volt szerintem, mondom ezt annak ellenére, hogy a trailert aláfestő idegtépő ütem és a gitárhang szenzációsan lett összedobva. Sokan a film lassúsága miatt fognak fanyalogni. Ők azok, akik a pörgő, agyonvágott amerikai tucat filmeken nőttek fel. Persze ez ízlés kérdése. Aki a rendezőpáros stílusát szereti, nem fog csalódni, sőt mint a húsz ujját meg fogja nyalni. Nem tartom sokra az Oscar díjat már évek óta, de kíváncsi vagyok, hogy ezúttal menyi eszük lesz.
(Joel and Ethan Coen: Nem vénnek való vidék)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése