Coenék könnyítenek magukon

Húsz év alatt egy híján egy tucat film. Kész életmű. Másoknak egy egész élet alatt nem adatott meg ennyi. A Minnesotából származó testvérpár közül Joel a New York-i Filmiskola vetítőtermeiben tanulta ki a mesterséget, míg Ethan a Yale-en diplomázott filozófiából. A kettőjük közötti megállapodás alapján Joel rendezőként, Ethan producerként jelenik meg a stáblistán. A forgatókönyveket együttesen jegyzik. Filmjeiket mindig valamelyik klasszikus hollywoodi műfaj ihleti. Legyen akár film noir, road movie, gengszterfilm, burleszk, karrier-vígjáték az idézett filmes hagyomány, ismerik a műfaji konvenciók minden csínját-bínját. A szerzőpáros azonban sohasem egyszerű remake-ket készít. A műfaji szabályok átkódolásával, a hangsúlyok elcsúsztatásával magakadályozzák a nézőt a kötelezően megszabott erkölcsi ítélet kialakításában. Csapdát állítanak nekünk. Mire észrevesszük a cselszövést, már készségesen belesétáltunk. Munkáik nem az adott műfaj jellemzőinek paródiái, hanem az amerikai valóság elé állított görbe tükrök. Egy halálosan komolyan vett világkép széthullásának lenyomatai.
A kezdet nem mindennapi volt, de láttunk már ilyet. Soderberghez és Tarantinohoz hasonlóan összekalapoztak egy kevés pénzt, és minimál-költségvetésből leforgatták első filmjüket. A Véresen egyszerűben a bizalmatlanság, a gyanakvás játssza a főszerepet. A férj-feleség-szerető-magándetektív viszonyrendszerében játszódó történetben mindenki félreismeri és félreérti a másikat, és ez végzetesnek bizonyul. Ebben a filmben egyetlen szerethető hős sincs. A szereplők sokat töprengenek, mégsem értenek semmit, és a végén mindannyian elbuknak. Méltatlanul elfeledett alapfilm. Elsőre több, mint jó. Mi jöhet még ezek után?
Az Arizoniai ördögfióka ott kezdődik, ahol az álomgyárban befejeződne. Egy többszörösen visszaeső bűnöző és a büntetés-végrehajtási tiszt egymásra talál. Boldogan élnek, míg rá nem jönnek, hogy nem lehet gyermekük. A groteszk alaphelyzet megteremtéséhez elég volt annyit tenni, hogy kicseréltek egy elemet. A helyzet orvoslása érdekében nem pénzt, hanem egy csecsemőt rabolnak a multimilliomos Nathan Arizona ötösikreiből. Mondván: minek neki annyi? Végeredményben az elrabolt kisbaba mindenféle mulatságos eseménysorozat után visszakerül otthonába. Ez a több alaptípusból (burleszk, horror, road-movie, western) összegyúrt és Coen-alakúra formált mű dramaturgiailag és képvilágában is tiszteletlenül szembe megy a hagyományokkal.
A halál keresztútján a szesztilalom időszakába vezet vissza minket. A Dashiell Hammett-regények ihlette film talán a műfaji szabályokat leginkább követő munkájuk. A nyakatekert gengsztertörténet kulcsfigurája Tom Reagan, aki iszik, kártyázik, szerencsejátékokat űz. Végigpofoztatja magát az egész filmen, csak egyszer üt vissza (akkor is székkel). Ellenben kristálytiszta ember- és helyzetismeretről téve tanúbizonyságot, zseniális módon félrevezet mindenkit. Sakkjátszmájának egyedül a szerelem esik áldozatul.
A szakmai sikert a Barton Fink hozta meg a Coen-fivérek számára. A Broadway-n sikert aratott drámaíró Hollywoodba érkezik. Képtelen megírni egy egyszerű “birkózós-film” forgatókönyvét. Kiderül az igazság. Barton egy magányos, tehetségtelen író. Nem tud semmit azokról a kisemberekről, akikről ír. Különös fejlődéstörténetet látunk, amelynek végén Barton “felnő”, megírja élete főművét. Ám Hollywood itt csak háttér. A valódi történet az Earle Szálló dohos falai között játszódik, az írógép fölé görnyedő Barton fejében(?), ahol összefolyik (rém)álom és valóság.

A nagy ugrás a szakma és a publikum körében is csalódás volt. A Capra-filmek alaphelyzetére épült mese a klasszikus karriertörténetek kifordítása. Itt a tehetség sokkal inkább hátrány, mintsem előny. Így történhet meg, hogy a Hudsucker vállalat élére a postázó frissen felvett kétbalkezes alkalmazottja kerül. De zseniális találmánya, a hulahopp-karika keresztül húzza az igazgatótanács ördögien kieszelt terveit. Egy időre legalábbis. A film olyan, mint egy gazdagon díszített barokk festmény. A Brazil és a Metropolis díszleteit idézi. Ennek ellentétje a puritán és jéghideg Fargo. “Igaz történet”, de nem hétköznapi. Csendben kibontakozó, tragikomikus, kisvárosi ámokfutás. Az esetlen autókereskedő elraboltatja feleségét két agyalágyult gyilkossal. Majd elszabadul a pokol. A történet figuráit automatizmusok mozgatják. Nincs helye értelemnek, lelkiismeretnek. Nincs főhős. A terhes seriff-asszony is csak egy fokkal normálisabb a többinél. Végül ugyan megoldja a bűntényt, de egy kukkot sem ért.
A nagy Lebowski ironikus portré korunk hőséről, a lúzer balekról, akit összetévesztenek a gazdag névrokonával. Panaszra megy a milliomoshoz. Majd szövevényes nyomozás kerekedik az elrabolt csapodár feleség után, amelyben Töki csetlik-botlik, de valahogy rájön a dolgok állására. Ami igazán izgatja az, a bowling. Tökéletesen zárt világban él, a társadalom szempontjából jelentéktelen alak. Bár ez a film mélységében nem olyan erős, mint a legjobb Coen-opusok, mégis kíméletlenül abszurd és vicces darab.
Hazánkban a forgalmazásból eddig kimaradt filmjük az Ó, testvér, merre visz az utad?. Egy musical-formába öntött, szellemes Odüsszeia-átirat. Három fegyenc szökik meg a börtönből. Nekiindulnak, hogy visszaszerezzék szabadságukat. No meg az elrejtett kincset. A Mississippi vidékein hazafelé vezető úton furábbnál furább alakokkal találkoznak. A gazdasági válság idején játszódó történetben klasszikus és modern műfaji elemek keverednek.
Az ember, aki ott se volt összegző mű. Nemcsak több konvencionális műfajt vegyít egymással, hanem egyben utal az életmű korábbi darabjaira is. Visszatér a Véresen egyszerű végzetszerű világa, a Fargo szenvtelen dokumentarista jellege. Első ránézésre kisvárosi sorstragédia a borbélyról, aki felesége szeretőjét névtelenül megzsarolja, hogy így tegyen szert némi pénzre a befektetéséhez. Ezzel lavinát indít el, ami egyenesen a káosz sötétségébe visz. Ed idegen a saját környezetében. Nem érti társadalma szabályait, élete a többi emberétől eltérő ritmusban folyik. A film a mindennapi létezés igazságára is rákérdez. A történetet a borbély írja egy ponyvamagazinnak. A narrátor meséje valóban megtörténik? A film végén egy-két cinkos utalás után elbizonytalanodik a néző. Minden a megfigyelés módján múlik.
A közelmúltban két új filmmel bővült a Coen-életmű. A Kegyetlen bánásmód Los Angeles elit negyedében, tehetős férfiak és unatkozó szilikonbabák világában játszódik. Miles Massey (George Clooney) a nagymenő válóperes ügyvéd sorozatban nyeri pereit. Még a legképtelenebbnek tűnő helyzetekből is győztesen kerül ki. Az általa kidolgozott Massey-féle házassági szerződés olyannyira kikezdhetetlen, hogy egy egész félévet szentelnek rá a Harvard Egyetem jogi karán. Massey sikeres és gazdag, ennek ellenére látványosan unatkozik. Új kihívásra vár, amely egy fiatalasszony képében jelenik meg. Marylin Rexroth (Catherine Zeta-Jones) hivatásos házasságszédelgő. Ennél fogva szereti a gazdag és ostoba férfiakat. A nő Miles egyik ügyfelének leendő ex-felesége, aki egy magánnyomozó segítségével akarja kiforgatni dúsgazdag férjét a vagyonából. Az ügyvéd ügyeskedésének köszönhetően azonban Marylin üres kézzel kénytelen a tárgyalóteremből távozni. Ám ez a nő nem az a fajta, aki engedi, hogy felülkerekedjenek rajta. Nemek közötti macska-egér játszmát látunk, amelyben világossá válik a néző számára, hogy ennek a két embernek a film végére egymásba kell habarodnia. Ez az alapállás előre borítékolja a végkifejletet. A történet ugyan fordulatokban gazdag, de apróbb logikai lépéseket átugorva halad, elsietve a befejezést. Így a film vége felé egyre kevésbé válik hitelessé a szereplők lelki átalakulása.
A testvérpár az eddigieknél bevallottan sokkal csillogóbb és teljesen hagyományos látványvilágú mozit csinált. Nyoma sincs az ötletes képi megoldásoknak és meghökkentő effekteknek. Roger Deakins operatőr sokkal több színt használt fel, mint a korábbi munkák során. A szereplőkről, az arcokról szól ez a film. A hangsúlyt a színészi játékra, a megírt dialógusok lendületességére helyezték.
A Coen-univerzum szerves részét képezi az a színészgárda, amelyet az idő folyamán gyűjtöttek maguk köré (többek között John Turturro, John Goodman, Steve Buscemi, Peter Stormare, Frances McDormand, Jon Polito). Szinte minden eddigi filmjükre igaz, hogy konkrét színészekre írták a szerepeket. Személyre szabott karaktereket alkottak. Mivel a Kegyetlen bánásmód forgatókönyvét eredetileg nem saját maguknak szánták (a rendezést csak később vállalták el), a színészek válogatása sem az eddig megszokott módon zajlott. Filmjükön érződik is állandó színészeik hiánya. A főbb szerepekben vérbeli hollywoodi sztárok játszanak. Clooney (aki második alkalommal forgat a szerzőpárossal) arcjátéka a film humorának elsődleges forrása. A behízelgő modorú sztárügyvédet jól formálja meg, miközben öniróniáról téve tanúbizonyságot, kifigurázza szépfiúi imázsát. Zeta-Jones jól mutat az okos, csábító nő szerepében. Karaktere pont ennyit enged, semmivel sem többet. Coenék világát a bizarr mellékszereplők és az abszurd helyzetek töltik meg. A Billy Bob Thornton által megformált texasi karakter, az asztmás bérgyilkos valamint a matuzsálem-korú cégalapító ügyvéd villantják meg a szerzők igazi arcát. Azt a pluszt, amitől szeretjük filmjeiket. Azonban itt nem ez dominál.
Felmerül a kérdés, hogy a populáris film egy darabjának paródiáját látjuk-e? Kétségtelenül vannak erre mutató jelek. Nem egyszerű szerelmi történetről van szó. A munkájukban tagadhatatlanul van humor, mégpedig a legjobb fajta fekete. Azonban ez a harsányabb vígjátéki műfaj keretei között erőtlenebbül hat, mint korábban. Hiányzik a vizuális humor, amitől görbül a tükör. Ráadásul eddig nem szimpla műfajparódiákat láthattunk tőlük. Sajátos honismeretük ebben a filmben nem érződik olyan erővel, mint azt megszokhattuk. Az erre tett kísérleteik pedig klisészerűek. A produkció az éves átlagos amerikai termést nézve így is elsőrangú vígjáték. Önmagukhoz képest ez mégsem elégséges. Ha a rendezői székben más ülne, a kritika valószínűleg lelkendezne az ötletessége miatt. Mint tudjuk minden viszonyítás kérdése. Tény, hogy a szélesebb moziközönség megcélzása jobban kifizetődő, mint mélyebb értelmű rétegfilmek készítése. Nem hiszem, hogy felróható ez nekik. Igaz, ettől még egyetlen rajongójuk sem lesz boldogabb.
Az idei Cannes-i fesztivál versenyprogramjában szerepelt legújabb filmjük, a Betörő az albérlőm. A történetet ezúttal nem a saját ötletük alapján írták. Egy angol klasszikus, az Alexander Mackendrick rendezte, The Lady Killers című alkotás (1955) újrafeldolgozására vállalkoztak. Barry Sonnenfeld (első három filmjük operatőre) rendezte volna a filmet, de kihátrált a produkcióból. Coenék ahhoz túlságosan megszerették az anyagot, hogy veszni hagyják. Így elfoglalták a megüresedő rendezői széket. Ismerős helyzet.
Az eredeti alapötletet megőrizve, a lehető legnagyobb átalakítást hajtották végre a forgatókönyvön. A Londoni King’s Cross-t egy csendes, Mississippi állambeli kisvárosra cserélték. A kotnyeles brit hölgyből nagydarab, fekete, istenfélő asszony lett. A film jól indul. Ráérősen sétáló kamera, gospel ritmusára fényképezett déli miliő. Választékosan beszélő, jó modorú professzor csönget be Mrs. Munsonhoz (Irma P. Hall). Tisztes, ámde szerény hajlékot keres önmaga és templomi zenekara számára. Az özvegy megengedi nekik, hogy a pincében gyakorolják kedvenc reneszánsz-kori dalaikat. Az alagsori próbák során, miután az idős hölgy rájuk zárja a pinceajtót, bekapcsolják a magnót. Tudniillik az albérlők a városi kaszinó kirablására készülnek, ami a főbérlőjük háza alatt fúrt alagúton keresztül közelíthető meg a legkönnyebben. A zenéhez pedig egyáltalán nem értenek. A terv tökéletes, de az erősen kétbalkezes banda láttán, garantált a kudarc. Ráadásul az öreg hölgy gyanút fog, így megszámláltatnak a napjai. Természetesen Mrs. Munson láb alól eltevése a műfaj szabályai szerint nem járhat sikerrel. Innentől gyors mészárlás veszi kezdetét, amelyben a rablóbanda módszeresen felszámolja önmagát.
Kétségkívül a rendezőpáros (első alkalommal jegyzik közösen a rendezést) ügyesen tereli előre ezt a fekete humorban bővelkedő bűnügyi komédiát. Azonban korábbi alkotásaik részletgazdag kidolgozottsága ezúttal kevéssé mutatkozik meg. A film a felénél kifullad, a néző ráeszmél, mire megy ki a játék, és elkezd unatkozni. A bandatagok viccesnek szánt elhalálozása nem elég erőteljes. A sablonszerű ismétlődés a film utolsó poénját is megjósolhatóvá teszi, amit a néző enerváltan vesz tudomásul. Tom Hanks ügyesen bohóckodik a professzor szerepében, tüdőbajos vihogásával és kifinomultan körülményes szószátyárságával. Karaktere azonban színtisztán vígjátéki típus. A mai amerikai valósághoz (pláne a modern emberhez) kevés köze van. Az epizódszereplők kidolgozatlanok. A némán gyilkoló kínai tábornok, a bamba rögbijátékos, az emésztési problémákkal küszködő robbantási szakértő és a színesbőrű, idétlen takarítófiú jellemrajzai olcsó és egyre alpáribb poénok forrásai lesznek. Ezt a humort jól ismerjük a tengerentúlról, de nem Coenék tollából. Üde színfolt ellenben Irma P. Hall játéka, aki meggyőzően alakítja a jóhiszemű, lobbanékony természetű háziasszonyt. Jellegzetes akcentusa, kicsinyes kíváncsisága tökéletesen illeszkedik az amerikai Dél poros városkájába.
A film célközönsége kétséges. Akik a korábbi munkák alapján szeretik Coenéket, kevesellni fogják legutóbbi mutatványukat. A nagyközönségnek pedig túlzottan különc darab.
Felvetődik a kérdés, hogy utóbbi két filmjük irányváltást jelent-e pályafutásukban. Az eddigiekhez képest mindenképpen szélesebb körben fogyasztható műveket készítettek. Elmozdultak a fősodor felé. Teljesen mégsem adták fel önmagukat. Humoruk éppoly sötét, mint korábban. Csak a kellő lendület hiányzik belőle. A nézőnek olyan érzése támad, mintha képtelenek lennének eldönteni, melyik oldalra álljanak. Így könnyen a két szék közé lehet esni. Természetesen nem várható el minden egyes opusnál olyan magas színvonal, mint például a Fargo vagy a Barton Fink esetében. Az életmű folyama elbír egy-két kevésbé sikerült darabot is. A korai alkotásaik között is fellelhető gyengébb munka (A nagy ugrás), mégis úgy gondolom, ez utóbbi két film az életmű mélypontja. Rutinmunkák, csípőből vászonra vetettek. Ma még nem tudható, tendenciát látunk-e vagy egyszerű kisiklást. Coenék ennél sokkal többre képesek és még többre hivatottak.

Coen brothers
The Movies

Blood Simple; Véresen egyszerű

©1984: John Getz, Frances McDormand, Dan Hedaya, M. Emmet Walsh, Samm-Art Williams

Raising Arizona; Arizoniai álmodozók

©1987: Nicolas Cage, Holly Hunter, Trey Wilson, John Goodman, William Forsythe, Frances McDormand

Miller's Crossing; A halál keresztútján

©1990: Gabriel Byrne, Marcia Gay Harden, John Turturro, Jon Polito, J.E. Freeman, Albert Finney, Steve Buscemi

Barton Fink; Hollywoodi lidécnyomás

©1991: John Turturro, John Goodman, Judy Davis, Michael Lerner, John Mahoney, Jon Polito, Steve Buscemi

The Hudsecker Proxy; A nagy ugrás

©1994: Tim Robbins, Jennifer Jason Leigh, Paul Newman, Charles Durning, John Mahoney, Jim True-Frost, Bill Cobbs

Fargo

©1996: Frances McDormand, William H. Macy, Steve Buscemi, Peter Stormare, Kristin Rudrüd, Harve Presnell

The Big Lebowski; A nagy Lebowski

©1998: Jeff Bridges, John Goodman, Julianne Moore, Steve Buscemi, David Huddleston, John Turturro, Philip Seymour Hoffman, Tara Raid, Peter Stormare

O Brother, Where Art Thou?; Ó testvér, merre visz az utad?

©2000: George Clooney, John Turturro, Tim Blake Nelson, John Goodman, Holly Hunter, Charles Durning, Michael Badalucco

The Man Who Wasn't there; Az ember aki ott se volt

©2001: Billy Bob Thornton, Frances McDormand, Michael Badalucco, James Gandolfini, Katherine Borowitz, Richard Jenkins, Scarlett Johansson, Jon Polito, Tony Shalhoub

Intolerable Cruelty; Kegyetlen bánásmód

©2003: George Clooney, Catherine Zeta-Jones, Geoffrey Rush, Cedric the Entertainer, Edward Herrmann, Richard Jenkins, Billy Bob Thornton, Paul Adelstein

The Ladykillers; Betörő az albérlőm

©2004: Tom Hanks, Irma P. Hall, Marlon Wayans, J.K. Simmons, Tzi Ma, Ryan Hurst

No Country for Old Men; Nem vénnek való vidék

©2007: Tommy Lee Jones, Josh Brolin, Javier Bardem, Woody Harrelson, Garrett Dillahunt, Kelly Macdonald

Burn After Reading; Égető bizonyítékok

©2008: George Clooney, Brad Pitt, John Malkovich, Tilda Swanton, Frances McDormand, Richard Jenkins, Lenny Venito

A Serious Man; Egy komoly ember

©2009: Michael Stuhlbarg, Richard Kind, Sari Wagner Lennick, FRed Melamed, Aaron Wolf, Jessica McManus, Adam Arkin