Tegnap este véget ért a XIX. labdarugó világbajnokság Dél-Afrikában, amelyet nagy örömömre Spanyolország nyert meg. Két éve már annak is nagyon örültem, hogy az a csapat, akinek magyarok híján mindig is szurkoltam és korábban ilyen sikerek közelébe se nagyon került, felült Európa trónjára. Ma már az is történelem, hogy Spanyolország a világ futballjának a tetejére felült. A kép – be kell, hogy valljam – azért vegyes. Két éve szétfocizták egész Európát, szemet gyönyörködtető focival. Két év elteltével, új szövetségi kapitánnyal az élen viszont igencsak döcögősre vették a figurát. Az egész vébé ideje alatt azt éreztem, hogy a spanyolok ugyanazt a focit játsszák, mint korábban, csak le vannak lassulva, nincsenek olyan jó formában. Aztán végül belelendültek, kezdtek jobban focizni, de sokkal szebben nem. A vébé döntő nem volt egy jó meccs, ezt le kell szögezni. Kozármislenyben egyik barátomnál a kertben néztük végig a mérkőzést, és mivel régen találkoztunk a foci meg nem kötött le annyira minket, leginkább beszélgettünk a döntő 120 perce alatt. Mint hűséges szurkoló ettől még nagyon-nagyon örülök.
A dél-afrikai világbajnokság nehezen indult be. Az első csoportkör rendkívül unalmas meccseket hozott, kevés gólt láthattunk. Aztán szép lassan beindultak a csapatok a második és harmadik körben már kifejezetten izgalmas mérkőzéseket (például: Szlovénia-USA; Kamerun-Dánia, Dánia-Japán, Szlovákia-Olaszország) láthattunk. Az egyenes kieséses szakaszban nőt a tét és még izgalmasabb végkifejletek tanúi lehettünk. Az USA-Ghána, Uruguay-Dél-Korea igazán jó meccsek voltak. Az elődöntőben a világ futballszínháza a drámát is megmutatta nekünk. Évekkel később is emlékezni fogunk Ghána pokoljárására. Sokkal jobban játszottak, mint ellenfeleik, de az afrikai futball szertelensége és az égiek hathatós közreműködése nem véste bele nevüket eléggé Afrika futball krónikájába. A hollandok a nagyképű brazilokat zavarták haza, a németek pedig a jó egyéni képességgel rendelkező, ám csapatként működni képtelen argentinokat. A világ nagy futball nemzetei közül Franciaország és Olaszország az elején elvérzett, Angliának legalább sikerült a csoportkört túlélni, de a vészes előjelek nem kecsegtettek semmi jóra. Brazília és Argentína saját magát verte meg. Dunga és Maradona képtelen volt a szorult helyzetre reagálni, csúnya leégés lett a sorsuk.
Tanulság, hogy a sztárok, a foci celebjei nem működnek a világeseményeken. Korábban is voltak erre mutató jelek, ezúttal még hangsúlyosabban előjöttek ezek a dolgok. Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney, Messi, stb. nem tudott emlékezeteset alakítani. Helyette jöttek mások. A vébé egyik legszimpatikusabb figurája, az uruguayi társgólkirály, Diego Forlan lett, aki az aranylabdát is megkapta végül. Ő a pályán villongott, nem azon kívül. Thomas Mueller és az egész német csapat is jól vizsgázott. Ezt el kell ismernem, annak ellenére, hogy nem szeretem a németeket.
A 2010-es világbajnokságon kiemelkedő meglepetések nem voltak. Illetve engem az lepett meg leginkább, hogy a tizenhat közé gyakorlatilag azok a csapatok jutottak be, akiket várni lehetett. Dél-Amerika kiegyensúlyozottsága felettébb érdekes volt, aztán az döbbentett meg, hogy a nyolc közé keveredett maradvány Európa bekebelezte az egész világot. Szerettem az uruguayiakat, a ghánaiakat, bírtam a hollandokat, az amerikaiakat, a japánokat, a mexikóiakat és szurkoltam azért Argentínának is, de legfőképpen persze Spanyolországnak.
Mint családos ember, egy kétéves gyermek édesapja másképp néztem a világbajnokságot, mint korábban. Átalakultak a prioritások, délután Micimackóé vagy a Koala Brothers-é volt a főszerep. Ilyenkor az interneten, vagy a T-home rendszerén belül felvételről követtem az eseményeket. Este a gyermekaltatás után kezdtem felvételről nézni a mérkőzéseket. Külön bája volt annak, hogy a lakótelepi kocsmából kiszűrődő hangok miatt már előre tudtam a gólokról (egyébként élőben is előbbre járták, mint mi otthon), csak azon izgultam már, hogy ki rúgta a gólt. Pécs felújított közterén (Kossuth-tér) felállított kivetítőn is láttam másfél meccset (Spanyolország-Chile és a holland-brazil második félideje), illetve a döntőt vendégségben láttam. Ez a vébé így zajlott le, de nem bántam.
Összességében a dél-afrikai világbajnokság nem volt rossz sportesemény, bár kiemelkedő sem. Akadtak jó meccsek, meg rosszak is. Egyik oldalra sem mozdult el jelentősen a mérleg. Nálam még mindig a 2000-es holland- belga közös rendezésű EB viszi a pálmát izgalomban és fordulatokban. A bíráskodásban voltak súlyos és kisebb hibák is, de én mégsem érzem azt, hogy kiemelkedően rossz lett volna a bírók teljesítménye. Korábban súlyosabb gondok is akadtak már (ott volt például a dél-koreai-japán vébé). Ettől még a videóbírót be kellene vezetni. A végeredmények örülök, és annak is, hogy végül olyan országok is csúcsra értek, vagy annak közelébe kerültek, akik nem tartoztak a korábbi nyerők közé. Az is kiderült, hogy Paulnak, az oberhauseni pszichopolipnak mindig igaza van, hiszen a németek valamennyi meccsét, valamint a döntő eredményét is helyesen jósolta meg. Mi volt a 2010-es vébé? Jabulani, vuvuzela és Viva Espana! Nekünk magyaroknak meg Kassai.
A dél-afrikai világbajnokság nehezen indult be. Az első csoportkör rendkívül unalmas meccseket hozott, kevés gólt láthattunk. Aztán szép lassan beindultak a csapatok a második és harmadik körben már kifejezetten izgalmas mérkőzéseket (például: Szlovénia-USA; Kamerun-Dánia, Dánia-Japán, Szlovákia-Olaszország) láthattunk. Az egyenes kieséses szakaszban nőt a tét és még izgalmasabb végkifejletek tanúi lehettünk. Az USA-Ghána, Uruguay-Dél-Korea igazán jó meccsek voltak. Az elődöntőben a világ futballszínháza a drámát is megmutatta nekünk. Évekkel később is emlékezni fogunk Ghána pokoljárására. Sokkal jobban játszottak, mint ellenfeleik, de az afrikai futball szertelensége és az égiek hathatós közreműködése nem véste bele nevüket eléggé Afrika futball krónikájába. A hollandok a nagyképű brazilokat zavarták haza, a németek pedig a jó egyéni képességgel rendelkező, ám csapatként működni képtelen argentinokat. A világ nagy futball nemzetei közül Franciaország és Olaszország az elején elvérzett, Angliának legalább sikerült a csoportkört túlélni, de a vészes előjelek nem kecsegtettek semmi jóra. Brazília és Argentína saját magát verte meg. Dunga és Maradona képtelen volt a szorult helyzetre reagálni, csúnya leégés lett a sorsuk.
Tanulság, hogy a sztárok, a foci celebjei nem működnek a világeseményeken. Korábban is voltak erre mutató jelek, ezúttal még hangsúlyosabban előjöttek ezek a dolgok. Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney, Messi, stb. nem tudott emlékezeteset alakítani. Helyette jöttek mások. A vébé egyik legszimpatikusabb figurája, az uruguayi társgólkirály, Diego Forlan lett, aki az aranylabdát is megkapta végül. Ő a pályán villongott, nem azon kívül. Thomas Mueller és az egész német csapat is jól vizsgázott. Ezt el kell ismernem, annak ellenére, hogy nem szeretem a németeket.
A 2010-es világbajnokságon kiemelkedő meglepetések nem voltak. Illetve engem az lepett meg leginkább, hogy a tizenhat közé gyakorlatilag azok a csapatok jutottak be, akiket várni lehetett. Dél-Amerika kiegyensúlyozottsága felettébb érdekes volt, aztán az döbbentett meg, hogy a nyolc közé keveredett maradvány Európa bekebelezte az egész világot. Szerettem az uruguayiakat, a ghánaiakat, bírtam a hollandokat, az amerikaiakat, a japánokat, a mexikóiakat és szurkoltam azért Argentínának is, de legfőképpen persze Spanyolországnak.
Mint családos ember, egy kétéves gyermek édesapja másképp néztem a világbajnokságot, mint korábban. Átalakultak a prioritások, délután Micimackóé vagy a Koala Brothers-é volt a főszerep. Ilyenkor az interneten, vagy a T-home rendszerén belül felvételről követtem az eseményeket. Este a gyermekaltatás után kezdtem felvételről nézni a mérkőzéseket. Külön bája volt annak, hogy a lakótelepi kocsmából kiszűrődő hangok miatt már előre tudtam a gólokról (egyébként élőben is előbbre járták, mint mi otthon), csak azon izgultam már, hogy ki rúgta a gólt. Pécs felújított közterén (Kossuth-tér) felállított kivetítőn is láttam másfél meccset (Spanyolország-Chile és a holland-brazil második félideje), illetve a döntőt vendégségben láttam. Ez a vébé így zajlott le, de nem bántam.
Összességében a dél-afrikai világbajnokság nem volt rossz sportesemény, bár kiemelkedő sem. Akadtak jó meccsek, meg rosszak is. Egyik oldalra sem mozdult el jelentősen a mérleg. Nálam még mindig a 2000-es holland- belga közös rendezésű EB viszi a pálmát izgalomban és fordulatokban. A bíráskodásban voltak súlyos és kisebb hibák is, de én mégsem érzem azt, hogy kiemelkedően rossz lett volna a bírók teljesítménye. Korábban súlyosabb gondok is akadtak már (ott volt például a dél-koreai-japán vébé). Ettől még a videóbírót be kellene vezetni. A végeredmények örülök, és annak is, hogy végül olyan országok is csúcsra értek, vagy annak közelébe kerültek, akik nem tartoztak a korábbi nyerők közé. Az is kiderült, hogy Paulnak, az oberhauseni pszichopolipnak mindig igaza van, hiszen a németek valamennyi meccsét, valamint a döntő eredményét is helyesen jósolta meg. Mi volt a 2010-es vébé? Jabulani, vuvuzela és Viva Espana! Nekünk magyaroknak meg Kassai.
A Világbajnokság végeredménye:
1. Spanyolország
2. Hollandia
3. Németország
4. Uruguay
5. Argentína
6. Brazília
7. Ghána
8. Paraguay
9. Japán
10. Chile
11. Portugália
12. Egyesült Államok
13. Anglia
14. Mexikó
15. Koreai Köztársaság
16. Szlovákia
17. Elefántcsontpart
18. Szlovénia
19. Svájc
20. Dél-afrikai Köztársaság
21. Ausztrália
22. Új-Zéland
23. Szerbia
24. Dánia
25. Görögország
26. Olaszország
27. Nigéria
28. Algéria
29. Franciaország
30. Honduras
31. Kamerun
32. Koreai NDK
(fotó: www.origo.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése