Vaszilij Szigarjev: Guppi; Pécsi Szabadtári Játékok - Pécsi Horvát Színház Anna udvara; rednező: Szikora János.

A nyári, szabadtéri színházi eseményekkel kapcsolatban mindig az az érzésem, hogy a kelleténél is könnyedebbre sikerednek. Az rendben van, hogy ilyenkor a nagyérdemű szervezete valami olyasmit kíván, mint egy lágy nyáresti szellő, de ha már valami súlyosabbal kísérleteznek az alkotók, célszerű mélyebbre ásni az előadott mű szöveteiben, mintsem csak a bőrfelszínt karcolgatni.

A Pécsi Szabadtéri Játékok keretében a Pécsi Horvát Színház Anna udvarán a hétvégén alkalmam volt látni Vaszilij Szigarjev kortárs orosz drámaíró Guppi című darabjának színpadi változatát, melyet Szikora János dirigált. A Guppi két fejezetes darab. Az első felvonásban adott egy nő és egy férfi. A férfi vendégségbe érkezik a nőhöz. A néző belecsöppen ebbe a helyzetbe, nem ismeri az előzményeket. Honnan ismerik egymást? Kölcsönös-e a szimpátia? Van-e egyáltalán vonzalom közöttük? Félresikerül egy randinak tűnik az egész. Közben az is kiderül, hogy a nőnek férje van. Aki épp nincs otthon. Az ostrom mégis sikerrel jár, ám mielőtt elcsattan az első csók, a kishíján felszarvazott hitves előugrik a háztartási szekrényből.

Az előadás második felvonását egyértelműen a férj jelenléte uralja. Nem oly nagy titok, hogy a férfit a férj bérelte fel, hogy tetten érhesse feleségét, és indokot találjon a házastárs háztartásból történő kiebrudalásához. A férfi közben mintha megkedvelte volna a nőt, aki menne is vele, de ott van az a fránya családi kötés, ami sehogy sem enged.

Úgy gondolom a Guppi című előadás sokkal többet tartogat magában, mint amennyit a Szikora vezette csapat kihozott belőle. Persze jó volt látni a színpadon végre Pokorny Liát, aki vérbeli locsi-fecsiként személyesíti meg a darab Tamaráját. Játéka dinamikus, erős és vidám asszony érzetét adja, akiben olykor a tűrés komorsága is megjelenik. A boldog tudatlanság mintapéldánya ő. A férj, Lonya szerepét mintha Balikó Tamásra öntötték volna. Jó áll neki a szerep, de nem tud meglepni semmivel sem igazán. Az ő esetében sokszor éreztem ezt. Én olykor kevésnek érzem azt, ha egy színész egy testhez illő szerepet korrekten megcsinál, de nem tesz hozzá semmi pluszt. A nyári színpadin persze elfér ez is. Az udvarló Pása szerepét alakító Vidákovics Szláven viszont teljesen erőtlen. Nem először érzem ezt nála. Pécsett ő az a színész, aki talán még sosem tudott meglepni, rendre ugyanazt látni nála, bármit is játsszon. Nem egyszer írtam már azt le több színészről is, hogy folytonosan ugyanazt tapasztalom minden egyes általam látott szerepükben. Sok esetben aztán jött a cáfolat, mintha meghallották volna ártatlan nyivákolásomat. Vidákovics esetében még nem jött el ez a pillanat, ezért szólok most, hátha meghallgatásra találok.

Nem állítom, hogy neki kellene elvinni a balhét. Nem csak rajta múlik, hogy nem tudott igazán működni bennem az előadás. Mintha az alkotók sem tudták volna eldönteni a műfaji meghatározásban megválaszolatlanul hagyott kérdést, azaz, hogy a Guppi tragédia vagy komédia. A drámában rejlő kettősség sehogy sem jön át, mert az előadás nem ás le kellően a mélyre, csak a felszínt karcolgatja. Holott komoly dolgokról lenne itt szó. Mégpedig a teljes önfeladás, a zabolátlan uralkodási hajlam és a kölcsönös függőség cseppet sem szívélyes viszonyrendszeréről. Ebből ütős kamarajátékot lehetett volna kihozni, de nem jött össze. Szikora János rendezése nem működik sem komédiaként sem tragédiaként igazán, elvész a porondon.

A büfében vásárolt roséfröccs kíséretében megnézett darab felejthető élmény volt számomra. Könnyen múló pillanatot okozott nekem, mint egy szúnyogcsípés miatti viszketegség.

(fotó: http://www.pecsiszabadterijatekok.hu)