jeges-varga: A kétfejű fenevad Pécsett

Valódi nyári hangulat uralkodik Pécs városában. Az emberek amint munkájuk, otthoni teendőik, egyéb elintéznivalójuk teheti, no meg fogékonyak is rá, elözönlik Pécs belvárosát. Az új és régi közterek és a POSzT programjai kitűnő időtöltésre ad lehetőséget minden korosztálynak. Miután befejeztem aznapi munkámat a Jókai térre indultam, Eszter és Márk már a téren várt. Amíg kedvesemet hagytuk, hogy barátnőnkkel trécseljen, mi Márkkal a Jókai-tér vizes blokkját néztük meg közelebbről. Kérem szépen, gyerekzokni szárazon itt nem maradt. Időnként csatlakoztunk a beszélgetőkhöz, majd elmentünk a Brummogdába, meglesni Annamarit. Volt itt nagy haverkodás a mackókkal! De itt sem maradhattunk sokáig, mert a víz visszacsábította fiamat. Nagy öröm volt ez a számára, hiszen a vízzel való játék mindennél előbbre való. Miután kijátszottuk magunkat, fiunkat rábíztuk a nagymamára, hiszen ma a budapesti Katona József színház előadásár volt jegyünk.

Mint azt már korábban megírtam A kétfejű fenevad névre hallgató színpadi mű kalandos úton jött el Pécsre. Az ország talán legnevesebb színi társulata egyedülálló módon visszalépett a versenyprogramból, mert a Fáy Miklós által beválogatott A hős és a csokoládékatona című előadását nem találta olyan jónak, mely az elmúlt tizenegy hónap társulati munkáját a megfelelően reprezentálta volna, helyette pedig egy olyan darabot hozott Pécsre, amely születési körülményeit tekintve kötődik a Mediterrán Hangulatok Városához, és a kritika agyba-főbe dicséri.

A kétfejű fenevadot Weöres Sándor a hetvenes évek elején írta a pécsi színház számára. A dráma színre vitele érdekében az 1972/73-as évadban meg is kezdték a színházi próbákat, de azt felsőbb utasításra kénytelenek voltak leállítatni, és a tervezett előadást a repertoárból a szemétbe hajítani. A dráma teljes szövege először 1982-ben a szombathelyi folyóirat, az Életünk hasábjain jelent meg. Ezt követően az irodalompolitika is engedékenyebbé vált, így 1983-ban az újpesti Térszínház amatőr együttese (r.: Bucz Hunor), 1984-ben a Vígszínház (r.: Valló Péter), míg 1985-ben a kaposvári Csiky Gergely Színház (r.: Babarczy László) mutatta be eltérő rendezői koncepciót követve. Írásos nyom nem maradt azután, hogy annak idején Aczél Györgyöt, a kommunista rezsim egykori kulturális politika fő felelősét mi vitte a cenzúra bevetésére, de az okok közül leginkább a darab áthallásos politikai tartalma emelkedhetett ki.„A darab – semmi kétség és semmi túlzás – mai drámairodalmunk remeke, minden bizonnyal a legköltőibb magyar groteszk komédia, amit valaha írtak. Az élet és a történelem teljességét, az ember lényegét Weöres Sándor olyan ellentéteket szikráztató végletességben, gyakran a józan észnek ellentmondó, groteszk változatokban képes ábrázolni, amely mind a hivatalos, mind a köznapi gondolkodás számára nehezen elviselhető.” (Részlet Tüskés Tibor tanulmányából) 1686-ban Buda a török kézről visszaszáll a Habsburgok uralma alá. A vár bevétele nem csatában, hanem a nagyhatalmi sakkjátszmán dől el. Ezt idézi Cziegler Balázs piros-fekete kockás, szocreál padlózata is. Ezt a pillanatot mindenki túl akarja élni. A túléléshez nem a hősiességen át vezet az út, hanem ha az életet egy óriási kavalkádnak fogjuk fel, amelyben mindig új identitást vehetünk magunkra. Így tesznek a darab szereplői is. Nagyszerű Füzér Anni fregolin lógó jelmezei, amelyeket az aktuális viszonyok szerint kapkodják le a szereplők. Egy történelmi kor bábui ők, a köpönyeget nem ők, hanem maga a történelem, ez a kétfejű fenevad váltogatja, aki hol ad, hol elvesz, egyszer itt, egyszer ott. Egyedül Ambrus deák az, aki vállalja fel azt, aki. Menekülnie is kell, de mindig akad egy pirospozsgású, finom bokájú leányzó, aki forró menedéket ad neki. Ebben a világban a menekülés alapállapot, mindig résen kell lenni, hogy éppen kivel beszél az ember, egy török szandzsákbéggel, osztrák császári komisszáriussal, magyar hadvezérrel, zsidó kereskedővel vagy katolikus keresztyén pappal. Az egész átöltözése hajcihő adja a darab komikus szálának velejét, no meg Weöres fürge lábú irodalmi nyelve, ami nagyon jól működik a színészek szavain keresztül.

Kifejezetten élvezetes előadást láthatott tegnap a pécsi publikum, amelyet a nagyon erős színészi játék tart egybe. Fekete Ernő a zsidóvá vedlett Ibrahim kádi szerepében birllirozik, aztán ott van Ónodi Eszter vad, buja Báthory Sussannája, Szacsvay László és Bán János közös színpadi pillanatai egyszerűen zseniálisak, de sokáig lehetne folytatni a szót: Pálmai Anna, Tenki Réka nagyszerűek, Rajkai Zoltánt végre nem csak hangról ismerem fel ezután. Hajduk Károly nagyszerű záróbeszédével teszi az i-re a pontot. Kovács Lehel talán egy kicsit zsengébb a többieknél, de az összkép ezt is elbírja. Na nem is folytatom tovább… Jó volt látni A kétfejű fenevadot.