Az Utolsó előtt

A Harry Potter könyvek olvasása nagy meglepetésemre kellemes szórakoztatást nyújtottak évekkel ezelőtt, annak ellenére, hogy sokáig előítéleteimtől terhesen igencsak ódzkodtam a varázslóiskola ifjú tanoncainak kalandjaitól, a környezetemben lévő emberek lelkesedése miatt azonban kezembe vettem a köteteket később.
Tudtam, hogy egy ilyen könyvből készülhet olyan adaptáció, amely az írott mű lényegét tökéletesen a vászonra tudja ültetni. Nem kell ehhez nagy tudás, hogy rájöjjenek még a rajongók is, hogy ez nem lehet másként. Mindenesetre a Harry Potter könyvek okozta tömeghisztéria a vászonra is átterjedt. A papíralapú szereplők hús-vér színészek keltették életre, olyan emberek, akik tulajdonképpen egész gyerekkorúkat a kamera előtt egy mesevilágban élték meg. Az még kérdéses persze, hogy ezek a fiatalok később a Hollywoodi rivaldafényben hogyan lesznek képesek megkapaszkodni, és hogy az esetleges későbbi kudarc miféle törést okozhat bennük.
Évről-évre a sorozat epizódjaiból készült filmek megtekintése kötelező esemény nálunk. No persze továbbra sem várom a filmművészet csodáját, de kíváncsi vagyok az adaptáció eredményére. Rowling ugyanis egyet biztosan tud, hogyan kell lekötni az ember figyelmét, kíváncsiságát, hisz műve alapvetően a klasszikus mese duáljára, a Jó és Rossz közötti párviadalról regél, a varázslótársadalom az tulajdonképpen csak színes celofánpapír itt. Nem mellesleg Rowling okosan tanítja az ifjú olvasókat például olyanokra, mint a halál, az elmúlás természetességének elfogadására.
A film persze ilyen finom részletekre nem lehet figyelmes, de – azt kell mondanom, hogy – a sorozat hatodik darabjának (Harry Potter és a Félvér herceg) filmes formátuma is beleillik az eddigi sorba, a sorozat filmjeitől korábban megszokott színvonalat hozza. Ráadásul a negyedik rész óta már a rendező (David Yates) személyében is sikeredett a producereknek megállapodnia, így valóban egymással koherens folytatásokat láthatunk.
A Félvér herceg története olyannyira vaskos, hogy ember legyen a talpán, aki azt megfilmesíti. David Yates-nek és csapatának mégis sikerült, persze fanyalogni mindig lehet. Erőteljesen meg kellett húzni a történetet, az apró részleteket le kellet söpörni a fővázról. A történet így persze egyszerűsödik, de egy filmtől egy regény sokrétű világának megjelenítését botorság lenne elvárni.
A „Harry Potter univerzum Birodalom visszavágjaként” emlegetett rész tulajdonképpen felkészülés az utolsó dobásra, a sorozat befejező darabjára, amelyet a könyv terjedelmessége, és nyilván nem utolsósorban a kiváló bevételi adottságaira figyelemmel amolyan Kill Bill módra két részben forgatják le és tárják a széles publikum elé.
Mindenesetre a Harry Potter és a Félvér herceg című film két és félórája kiváló volt arra, hogy a Cinema City légkondicionált légkörében kikapcsoljam magamból a külvilágot. Nem filmes remekmű, de aki olvasta a könyvet, annak érdemes egyszer megnéznie, már csak a kíváncsiság okán.

(David Yates: Harry Potter és a Félvér herceg)

(képek: www.est.hu)