Tamási Áron: A csoda (Az énekes madár című színjáték alapján); Sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház; rendező: Bocsárdi László

Tamási Áron Énekes madár című színjátékából készült A csoda című előadás a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2001/2002-es évadának egyik legnagyobb szakmai- és közönségsikerének örvendő produkciója volt. A Tamási Áron nevét viselő intézmény fennállásának 60. évfordulója alkalmából új szereposztásban és néhány lényeges koncepcionális módosítással 2008. szeptemberében került felújításra az előadás. A darab négy előadás erejéig Pécsett vendégszerepelt a Pécsi Harmadik Színház Határtalan város/Határtalan színház programjának keretében. Jómagam a negyedik előadásra látogattam el, amelyen a nézők serege megtöltötte a széksorokat. A hatalmas érdeklődést – gondolom – az is fokozta, hogy Janisch Attila beválogatta az előadást a IX. POSzT versenyprogramjába is.
„Az eredetileg Székelyföld tájoló színházaként működő társulat 1958-ban rendezkedett be jelenlegi székhelyén. Az együttes csillaga a '60 - '70-es években kezdett felfelé ívelni, ekkor születtek azok az előadások, melyek későbbi hírnevét megalapozták. Az erdélyi magyarság kulturális önazonosságának megőrzésében játszott szerepük mellett nekik is köszönhető, hogy az erdélyi magyar színházművészet lassan felzárkózott a világszínház megújulásának folyamatához. A '80-as évek átmeneti nehézségei után a Tamási Áron Színház újabb virágzását 1995-ben, Bocsárdi László és a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház 8 tagjának szerződtetése hozta el; az új igazgató-főrendező valamint Barabás Olga előadásai a színházat a romániai magyar színjátszás élvonalába emelték.” (http://www.pecsiharamdikszinhaz.hu/)
Az idősödő vénleány testvérpár, Gondos Eszter és Regina éltéből már a férjhezmenetel hiányzik, de évtizedes udvarlóik, Bakk Lukács és Préda Máté nem szerelmes, nem füllik a foguk a testvérekhez, és emiatt halogatják az esküvőt hosszú évek óta. A vénleányok kishúga Gondos Magdó azonban rátalál az igaz szerelemre, Móka személyében, aki egy csodálatos énekes madár tojásával ajándékozza meg a lányt. Az idős rokonokban felébred irigység és féltékenység mélységes kútja, és ha már nem kaphatják meg az ifjú teremtéseket, hát a vesztükre tőrnek. Csuda sok gonoszságot látunk ebben a darabban, persze erőteljesen kikarikírozva, hiszen afelől kétségünk sem lehet, hogy emitten meséről van szó.
Az előadás előtti színpadkép cirkalmas betűkkel felrótt társulati köszöntéssel fogadja a nézőt, a felirat köré szőtt rajzok a magyar népmesék motívumát idézik. A sepsiszentgyörgyiek előadása a folklór (népzene, néptánc) elemit felhasználva teremti meg az alkotó képzelet csodákra képes erejét. Maga Tamási Áron (Nemes Levente) is szerepet kap az előadásban, ő vezeti be és zárja le a darabot, de az előadás közben is közbeszúr, tereli szereplői, olykor segítséget is nyújt nekik. Az alkotói kéz, mintegy isteni jelenlétként válik az előadás részévé. A másik „külsős szerep” az ismeretlen nőé (Pál Ferenczi Gyöngyi), aki néhol rontásokat szór a szereplőkre, de többnyire azt az idegent alakítja, aki egyfajta egzotikumot keres a székelyekben, hisz mást sem lát a darabból, mint love story from Székelyföld. Az előadás megtekintése során az ő szerepét éreztem kicsit fölöslegesen, valóban idegennek, de az előadás utáni morfondírozásaim során némi értelmet nyert a jelenléte, de ehhez kellett egy kicsit utána olvasnom. Egyszerű mezei nézőként nem értettem az előadásbeli szerepét, de azért helyére kerül ő is.
A színjáték „valódi” szerepeiben a színészek brillíroznak. A rosszakarók társasága, a menyasszonyukat kerülgető Lukács (Pálffy Tibor) és Máté (Váta Roland) komikus játéka valóban a magyar népmesékben szereplő kicsinyes rémalakokra emlékeztetnek. A két perlekedő vénkisasszony, Eszter (D. Albu Annamária) és Regina (Gajzágó Zsuzsa) kőkemény házsártos nőszemélyek. Szánnivaló irigységükben szült igyekezetük, ahogyan próbálják az szépet, az ártatlant bepiszkítani.
Nagyszerűek a színészek a tisztaság szerepeiben is: a gyermekből először szerelmes kamasszá, majd gondoskodó nővé változó Magdó sziklaszilárd érintetlensége Kicsid Gizella közönség felé forduló harcos tekintetében kézzel fogható. Móka (Miki), a szerelemtől átitatódott ifjú legény (Nagy Alfréd), akiben az ész hatalmát csak a nagy szívének ereje növi túl. Kis szerep jut Molnár Gizellának, aki Móka megértő édesanyját játssza. Nem lóg ki ő sem a többiek közül.
Az előadás egészét látomásos elemek szövik át. Ez nem csoda, hisz a népmesék világában járunk. Itt a jó és a rossz harca mindennapos, a kisebbik fiú és a kisebbik lány, a gonosz nővérek, a boszorkány archetipikus alakjai is megelevenednek. A sepsiszentgyörgyiek előadásában a fantasztikumot a női népviseletet magukra öltő szőrös mellkasú álarcos táncosok egészítik ki, akik beférkőznek a mese szöveteibe és körüllengik a szereplőket.
Ennyi rosszindulatban, ilyen felfordulás közepette Magdó és Móka szerelmén már csak a csoda segíthet. Az író, Tamási Áron képzelőereje segít a lámpán lógó Mókának is, amikor elszakad a kezében a kötél, Magdó kívánságára a lámpa mégiscsak felemelkedik. Az előadás végén a rosszakaró fenevadak ütlegelése közepette eltűnik a jegyespár. A szerelem győzelmet arat a gonoszság és az irigység felett. A mese létrejöttét pedig a színészi játék, a rendezői munka, a zenei és színpadkép és gyönyörű székely tájnyelv együttese szavatolja.

(képek: www.pecsiharmadikszinhaz.hu)