David Cronenberg már a Pókkal lépést tett a közönségfilm felé, de az utóbbi két, témájában – és főszereplőjében – szorosan egymáshoz kapcsolódó filmje sokkal fogyaszthatóbb, mint az életmű nagy része. Az eddig szerzői és műfaji film között alkotó rendező bizonyíthatóan irányt váltott, bár egyelőre nem tudni merre is halad. Ahogy az Erőszakos múlt, az Eastern Promises (szerencsétlenül magyarra fordítva: Gyilkos ígéretek) a korábbi darabokhoz képest kommerszebb és szórakoztatóbb munka, ám nem mondanám kevesebbnek értékelendőnek. Legújabb filmjét éppúgy tudtam szeretni, mint a gusztustalan zseniális Karambolt vagy Meztelen ebédet, vagy a kevésbé bizarr – és véleményem szerint a virtuális világról a Mátrixnál sokkal jobban és sokkal többet elmondó – ExistenZet. Cronenberg számos filmjében a gép és az ember közötti kapcsolódási pontokat, elektromos kisüléseket kereste, s ugyan ebből a technokrata látásmódjából visszavett, de örök témája, az önazonosság kérdése ezúttal is terítékre került.
Egy közönségbarát filmhez mi sem lehetne jobb választás, mint egy a Londonban székelő orosz maffia berkeiben játszódó történet. A történet szerint, az orosz származású szülésznő, Anna (Naomi Watts) egy árván maradó csecsemő élő rokonai után kutat, ám az elhunyt anya naplójából sötét titkok kerülnek napvilágra. Anna egy orosz étterem tulajdonosához – egyben a kisebbség által létrehozott bűnszervezet fejéhez – Semyonhoz (Armin Mueller-Stahl) viszi a naplót lefordíttatni. A kézirat azonban a legilletéktelenebb kezekbe keresve sem kerülhetett volna. Az orosz maffiafő kissé együgyű fia, Kirill és a szűkszavú, szikár "mindenes"Nikolai (Viggo Mortensen) eközben saját üzletbe kíván kezdeni, ám ezt a problémát előtte orvosolni kellene.
A film világában mindenki az identitásával küzd. Az árva gyermek rokonai ismeretlenek, Nikolai múltjáról sem tudunk meg semmit, és persze a szereplők mind egy idegen országban élő kisebbség tagjai, ami már önmagában az önazonosság-tudat átfomrálódásával járhat. Cronenberg az emberi testet ebben a filmjében sem hagyja érintetlenül. A szervezeten belüli rang, az egyén története testre tetovált, mint egy kasztjel, amely megrajzolja az embernek ebben a zárt férfiközösségben elfoglalt helyét.
A film befogadhatóbb formában, de magán hordja a kanadai rendező ismertetőjeleit. A film izgalmas és tartalmas másfél óráját az erős színészi gárda teszi hangsúlyosabbá. Viggo Mortensen már az Erőszakos múltban megmutatta, hogy Aragon szerepéből kilépve, másra és töbre is képes, de ez a film arra is bizonyíték, hogy hiteles és hangsúlyos filmjelenléttel is szolgálni tud a színész. Vincent Cassel sármos, ugyanakkor baltával faragott arccal sokféle szerepet – jól – eljátszott már, úgyhogy rajta nem lepődünk meg. A francia film újkori kedvence Cronenberg filmjében is jól muzsikál, de meglepetéssel nem szolgál. Naomi Watts véleményem szerint Lynch Mullholand Drive-ja óta rendkívül szerencsés. Amellett, hogy megtalálják a kiváló szerepek, jól meg is válogatja azokat. Lynch mellett forgatott már Inarrituval is, most meg Cronenberg kamerája elé állt. Naomi Watts – véleményem szerint – nemcsak az egyik legjobb amerikai színésznő napjainkban, hanem a tekintetébe legalább annyi fájdalom, mint erotika szorult. Armin Mueller-Stahl szelíd tekintete ellenére (vagy éppen azért) mesterien hozza a „keresztapa” szerepét.
A film világában mindenki az identitásával küzd. Az árva gyermek rokonai ismeretlenek, Nikolai múltjáról sem tudunk meg semmit, és persze a szereplők mind egy idegen országban élő kisebbség tagjai, ami már önmagában az önazonosság-tudat átfomrálódásával járhat. Cronenberg az emberi testet ebben a filmjében sem hagyja érintetlenül. A szervezeten belüli rang, az egyén története testre tetovált, mint egy kasztjel, amely megrajzolja az embernek ebben a zárt férfiközösségben elfoglalt helyét.
A film befogadhatóbb formában, de magán hordja a kanadai rendező ismertetőjeleit. A film izgalmas és tartalmas másfél óráját az erős színészi gárda teszi hangsúlyosabbá. Viggo Mortensen már az Erőszakos múltban megmutatta, hogy Aragon szerepéből kilépve, másra és töbre is képes, de ez a film arra is bizonyíték, hogy hiteles és hangsúlyos filmjelenléttel is szolgálni tud a színész. Vincent Cassel sármos, ugyanakkor baltával faragott arccal sokféle szerepet – jól – eljátszott már, úgyhogy rajta nem lepődünk meg. A francia film újkori kedvence Cronenberg filmjében is jól muzsikál, de meglepetéssel nem szolgál. Naomi Watts véleményem szerint Lynch Mullholand Drive-ja óta rendkívül szerencsés. Amellett, hogy megtalálják a kiváló szerepek, jól meg is válogatja azokat. Lynch mellett forgatott már Inarrituval is, most meg Cronenberg kamerája elé állt. Naomi Watts – véleményem szerint – nemcsak az egyik legjobb amerikai színésznő napjainkban, hanem a tekintetébe legalább annyi fájdalom, mint erotika szorult. Armin Mueller-Stahl szelíd tekintete ellenére (vagy éppen azért) mesterien hozza a „keresztapa” szerepét.
Összességében, az Eastern Promises ha nem is Cronenberg legjobb filmje, mégis az egyszerűbb csomagolás okán kapunk egy tökéletesen felépített, feszültséggel teli thrillert, ami számos újabb hódolót hozhat a rendező konyhájára. Nem mellesleg a filmtörténet kap egy emlékezetes fürdős, vérengzős jelenetet is, amely a film egyik csúcspontja.
(David Cronenberg: Eastern Promises)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése