dr. (ez a tanulmányaim miatt) Jeges-Varga (ez a feleségem miatt) Ferenc a társadalmi érintkezésben elfogadott elnevezésem, de a blogtársadalmak korában EFri, efrijefeg, jeges, jeges-varga néven váltam ismertté. 30 éves vagyok.
Pécsett, a Pécs-Megyeri városrész (1979-1991 között Lvov-Kertvárosnak hívták) egyik tízemeletes panelépületének második emeltén élek másfél szobás mikrokozmoszomban feleségemmel, és egyéves kisfiammal. Pécsett születtem, általános iskolai és középiskolai tanulmányaimat is a szülővárosomban folytattam, az egyetemi évek azonban a Kisalföld fővárosába szólítottak. A győri évek kitágították a látókörömet, de a „mediterrán hangulatok városa” visszahívott, amely minden hibája, politikailag analfabéta városvezetése ellenére, élhető város. AZ ELTE kihelyezett jogi karán végzett tanulmányok befejezését követően tizenegy hónapnyi polgári szolgálat és némi türelmi idő beiktatása után a közigazgatásban helyezkedtem el, ahol a zöldhatóság dél-dunántúli régiós hivatalában hatsági feladatokat látok el. A munkám jelenleg teljes mértékben kielégít, megbecsült tagja vagyok egy fiatal csapatnak, rengeteg feladattal ellátva, ugyanakkor a napi munkaidő letelte után kedvenc elfoglaltságaimra is időt szakíthatok: családomra, és persze az olvasásra. A könyvek szeretete mellett a filmek iránti rajongásom jellemez immár körülbelül másfél évtizede. Mindkét szellemi táplálék szükséges „üzemanyaga” világra nyíló elmémnek.
Mióta olvasol? Van valamilyen konkrét első élményed, ami az olvasásról szól? Hogy alakult ki az olvasás iránti vágy benned?
Nem tudom megmondani, hogy mi volt az első olvasmányélményem az életemben, ez valahogy a múlt ködébe veszett. Fokozatosan alakult ki bennem az olthatatlan szomjúság a könyvek világa iránt. Gyerekkoromban sok mesét hallottam (de nem hiszem, hogy az átlagból kilógtam volna) nagyszüleimtől, szüleimtől, de mindegyik közül a bátyám által kreált, a valóságot és a fikciót ügyesen házasító esti folytatásos szürreális szappanoperák ragadtak meg bennem a legelevenebben. Ezek a meséket bátyám elméje szülte, írásos nyoma nem lett, és a szájhagyomány sem karolta fel, bennem is csak a mesék okozta jókedv, az egész estés betegre röhögések maradtak meg (amelyeket végül a szülői feddő szó volt kénytelen elcsitítani).
Az olvasás iránti vágy meghatározóan a középiskola idején alakult ki nála, ebben a nagy szerepet a gimnáziumi irodalom tanárom és egyik barátom édesanyja által összeállított kötelezően ajánlott olvasmányok listája töltötte be. Mondanom sem kell, bőven van hátralékom ezen listán szereplő könyvekkel kapcsolatban, de megismertettek alapvető könyvek címeivel, szerzőivel, az információgyűjtésem nagy hasznát vette nekik. Az iskolai évek alatt, annak ellenére, hogy humán tagozatra jártam (bár csak a nevében és emelt óraszámában volt az), a kötelező olvasmányok nagy része elkerülte figyelmemet (pedig sosem tartoztam a nagy lázadók közé, de a többségük nem érdekelt), és sokkal inkább a tanterven kívül kezdtem el keresni az élményeket.
Milyen jellegű könyveket szeretsz leginkább? Miért? Voltak-e korszakaid olvasásod történelmében?
Olvasásom történelmében az első szakaszt Cooper mohikánjai (Az utolsó mohikán, Vadölő, Bőrharisnya, Nyomkereső), és King klasszikus rémtörténetei (Tortúra, Rémkoppantók, Cujo, Hasznos holmik) határozták meg. Kortársaimtól eltérően az életemből kimaradtak olyan kötelező ifjúkori élmények, mint Verne Gyula kalandregényei vagy Rejtő Jenő abszurd történetei. Kistestvérként a báty ízlése után mentem, ő pedig Coopert majd Kinget olvasott akkoriban. Persze néhány kötelező olvasmány, mint az egri csillagok, Az aranyember nálam sem maradhatott el, azért volt, amire az iskola rábírt (persze ezeknek akkor meg volt a helyi értékük).
A középiskolában néhány kötelező olvasmány (pl. az Odüsszeia) okozta kínszenvedés után harmadéves koromban a már említett listákról kezdtem csemegézni. Ezek között akadt olyan olvasmány is, amit lehet, hogy idejekorán vettem le a polcról (Sartre: Az undor; Heller: 22 csapdája), de meghatározóak voltak későbbi olvasmányélményeimre. Hogy az iskolai kötelezőket se csak negatívan említsem, meg kell emlékeznem Dosztojevszkij Bűn és bűnhődéséről, amelyet kénytelen kelletlen fogtam a kezembe, de akkoriban magamhoz képest nagy sebességgel faltam be, egyszerűen imádtam.
Érdekes az emberi természet: Győrbe kellett kerülnöm ahhoz, hogy igazán szívembe zárjam Pécset. A nagy barátságok ebben az időben köttettek, és ehhez az irodalomnak, a könyveknek is köze volt. Részese lettem a Plakát Irodalmi Körnek, amelyet néhány tizenéves költőkezdemény hozott létre, és később – mint irodalomkedvelő – én is beléptem a körbe. Barátaim szélesebb körű ismeretei tudásvágyamat fokozták, be akartam hozni a lemaradásomat. Ebben az időben ismertem meg Camus regényeit, Kundera alapműveit, a klasszikus nagy magyar költők, a Nyugat nemzedékének életművét (persze a gimnázium ehhez már megadta az alapot), Márai Sándor naplói és regényei is ekkor formáltak engem. A dráma irodalom sem hagyott hidegen engem: Harold Pinter, Tom Stoppard, Tennessee Williams, Fridriech Dürrenmatt, Luigi Pirandello, és persze Shakespeare egyes műveit ekkor tettem a magamévá.
Az egyetemi évek után, az internet minél szélesebb körben történő elterjedésével, barátom révén a dokk irodalmi portállal is találkoztam, és azon keresztül ráláthattam a kortárs költészetre. Ebben az időszakban Paul Auster posztmodern alapművei kiemelkedő jelentőségűek voltak számomra. Nem volt általam konkrétan meghatározott irányvonal, előre kitaposott út, kezdetben a klasszikus nagy művek terén kívántam a lemaradásomat némiképp behozni, emiatt a ponyvairodalom, a science fiction, a krimi kimaradt az életemből (Agatha Christietől például a mai napig is csak két könyvet olvastam el, de nincs is igényem többre).
A Sci-fi Stanislaw Lem és Isaac Asimov (az Alapítvány sorozat lenyűgözött) által írt hasábokon szivárgott be agyam rejtet zugaiba. Bár ezek után sem lett belőlem nagy sci-fi fan, azért nem vetem ma már meg ezt a műfajt. A fantasy sosem fogott meg, de a műfaj ma két legjobban favorizált sztárja A gyűrűk ura és a Harry Potter saga nem maradt ki az én életemből sem, és szerettem is őket.
Megismerkedtem a kortárs magyar prózával. Háy János, Darvasi László, Tar Sándor, Dragomán György művei komoly nyomot hagytak benne, de a jelenkori magyar írótársadalom olyan ünnepelt alakjai, mint Esterházy Péter, Nádas Péter, Kukorelly Endre, Garaczi László viszont süket fülekre. Vak szemekre leltek esetemben.
Jelenleg újabb korszakváltás zajlik olvasásom történetében, hisz az úgynevezett magas irodalom mellett a szórakoztató olvasmányok is helyet követeltek maguknak. Ez talán a munka által leterhelt agyam kívánalma is volt, de nagy szerepet tulajdonítok az Agave Kiadó igényes munkásságának, és a Harry Potteren megizmosodó Animus Kiadó skandináv krimik sorozatának.
Mit tartasz fontosnak egy könyvnél? (külső, belső, akármi) Mitől lesz jó egy könyv számodra?
A könyv kegytárgy, emellett barát, szerető, útitárs egyszerre. Számomra fontos az alakja. Ha kényelmesen fekszik a kezemben, az megelégedett mosolyt csal az arcomra. A nagy alakú, otromba kiadásokat messziről kerülöm (állandóan emlegetem az Európa Kiadó Sartre regényeiből készült kiadását, annál förtelmesebbet régóta nem láttam). Szeretem, ha a könyv a külső kabátzsebben is illetve a táskában is kellemesen elhelyezkedik. A küllem ugyan nem elsődleges tényező számomra, de az információkra, a marketingre épülő társadalmak korában nem is elhanyagolható kérdés. Fogyasztó vagyok, így a kellemes külső könnyen lépre csal engem is. Akadt már olyan könyv, amely esetében a döntő érvet a külső adta meg a megvásárlás szempontjából. Azt azért hozzá kell tennem, hogy a tartalom nélkül nem é semmit szépség. Így van ez a nőknél, így van ez a könyveknél is.
Nem szeretem, ha egy könyv tele van helyesírási, elütési hibákkal, amely a sietség, a gyatra lektorálás jele. Persze egy-két apró hiba még megbocsátható bűn, de szeretem azt tapasztalni, hogy a kiadók megadják a megfelelő tisztelete az olvasóknak.
A tartalmat tekintve elsősorban a történet központú könyveket szeretem, az öncélú szövegirodalomtól sokszor hidegrázást kapok. Ez utóbbi ma nagyon népszerű írói stílus, jómagam tiszavirág életűeknek tartom ezeket a műveket, az irodalom történet majd egyszer helyre teszi őket.
Csak elolvasni szereted a könyveket, vagy gyűjtöd is a könyveket, ha igen miért és milyen rendezőelv szerint? Megveszel olyan könyvet a gyűjteményed kedvéért, amit biztosan nem fogsz elolvasni?
Gyűjtöm a könyveket, de nincs meghatározó rendezőelvem. Az otthoni könyvtáramat alapvetően az anyagi hátterem határozza meg. Sosem volt akkora tőkém, hogy halomszámra vegyem a könyveket, éppen ezért sorozatokat nem is vásárolok, bár nem is tudom akadna-e olyan, amelynek mindegyik részét megvásárolnám (talán most a Magvető kiadásában a Cormac McCarthy könyveket, de az nem igazi sorozat). Akadnak a könyvespolcomon olyan szerzők persze, akiknek több kötete a birtokomba vándorolt (Kundara, Márai, Pamuk), de esetükben sem érzek égető vágyat arra, hogy valamennyi művüket beszerezzem. Vannak olyan könyvek a polcomon, amelyek még nem olvastam el, de kifejezetten abban a tudatban nem vásárolok könyvet, hogy úgysem fogom ugyan elolvasni, de jól mutatna otthon (ezt sznobizmusnak tartom). Általában azért marad el a könyv elolvasása, mert másik olvasmány lép a helyébe. Ha elmegyek egy könyvtárba sokszor öt-hat könyvvel térek haza, és ezek közül több könyv érintetlenül kerül vissza a könyvtárba. Gyorsabban jön az új inger, mint hogy elolvassam azt, ami épp a birtokomban van. Akadt már pár olyan könyv, amely többször is visszavándorolt a könyvtárba elolvasatlanul (pl. Grecsó Krisztián Pletykaanyu). Erről manapság próbálok leszokni, mert mások elől veszem el a lehetőséget, és egyébként sem előnyös tulajdonság a mohóság.
Évente nagyjából hány új könyvet veszel? Hány nem új könyvet veszel (és miért)? Hány könyvet olvasol el?
Évről évre egy csökken a megvásárolt könyvek száma. Tavaly – összeszámoltam – összesen 12 könyvet vettem, vagy kaptam, ezek újak voltak. Amíg nem volt családom, és a zsebpénzem majd az általam megkeresett pénzem csak magamra költhettem, több könyvet vásároltam, de akkor sem lehetett ez több évi 20-25-nél. Sosem volt annyi anyagi tőkém, hogy halomszámra vegyem a könyveket, emiatt ki is alakult bennem a szelekció készsége. Amely könyvek megtetszenek nekem, azok is komoly szűrön mennek keresztül, egyszerűen kialakult egy lebeszélési technika, amellyel meggyőzöm magam, hogy ezt nem engedhetem meg magamnak. Mivel az új könyveket nagyon szeretem, sokat jártam egy időben könyvesboltokban. Kerülgettem a kiszemelt célpontokat, volt hogy hetekig, aztán csak-csak megvettem egy-egy hőn áhított áldozatot. A legtöbbször azonban csak a fokozódó vágyat viszem magammal haza a könyvesboltokból, ezért az utóbbi években egyre kevesebbet megyek be a boltokba, hogy ne essek kísértésbe. Ha bemegyek, általában gyorsan átsuhanok a könyvek között, nehogy valamin megragadjon a szemem. Ha meglátok valamit, megrágom nagyon a dolgot, megpróbálom könyvtárakba felkutatni az újabb kiadásokat is. Szerencsére az Agave kiadó könyveit a pécsi Nevelési Központ Könyvtára rendszerint veszi. No nem mindent, de nagyon sok Agaves könyvet így ismerhettem meg. Volt idő, évekkel ezelőtt, amikor rengeteg könyvet vettem antikváriumban is, de mostanra ez is elhalt nálam. A könyvvásárlás mára már ünnep. Például Gaiman Coraline című könyvét vettem meg idén, egy Lázár Ervin mesekötete fiam születésnapjára, és Cormac McCarthy Blood Meridian-jának magyar kiadását húsvét ürügyén kértem feleségemtől. Ha tehetném se vásárolnék fejetlenül, mert nincs hely otthon. Sok könyvünk van odahaza így is, emellett én sokkal inkább annak a híve vagyok, hogy ritkább az nagyobb kincs.
Arról, hogy egy évben mennyi könyvet olvasok el, egészen pontos adataim vannak, mert meg van az a rossz szokásom, hogy naplót vezetek, és abban jegyzem, hogy milyen könyveket olvasok el. 2004-ben 47, 2005-ben 49, 2006-ban 53, 2007-ben 30 és 2008-ban 39, idén eddig 8 könyvet olvastam el. A legtöbb egy évben olyan 70 körül volt, a 2000-es évek elején. Az utóbbi években a jogsi szakvizsga miatti olvasási időkiesés meglátszik a számok csökkenésében.
Végül nézzük, mit is olvastam tavaly:
1. Khaled Hosseini: Papírsárkányok – Hazatérés Afganisztánba –
2. Bérczes László: Cseh Tamás beszélgető könyv
3. Oravecz Imre: Ondrok gödre
4. Bodor Ádám: Sinistra körzet
5. Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék
6. Lawrence Block: Nyolcmillió halál
7. Orhan Pamuk: Isztambul
8. Henning Mankell: Szent Iván-éji gyilkosságok
9. J.K: Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi
10. Cormac McCarthy: Vad lovak
11. Miloš Urban: Héttemplom
12. Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban
13. John Le Carré: A kém, aki bejött a hidegről
14. Guillermo Martínez: Oxfordi sorozat
15. Doris Lessing: Az ötödik gyermek
16. Lawrence Block: Ha a szent kocsma bezár
17. Garaczi László: metaXa
18. Lázár Ervin: Eredeti üzenet
19. Spiró György: Álmodtam neked – régi és új novellák –
20. Gabriel García Márquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
21. Darvasi László: Szerezni egy nőt – háborús novellák –
22. Martin McDonagh: Az Inishmore-i hadnagy (dráma)
23. Gao Xingjian: Lélek-hegy
24. Lawrence Block: A betörő, aki eladta Ted Williamst
25. Spiró György: PRAH (dráma)
26. Yrsa Sigurdardóttir: Az utolsó rítus
27. Hakan Nesser: A gonosz arcai
28. Caleb Carr: A halál angyala
29. Julian Barnes: Anglia, Anglia
30. Lawrence Block: Bérgyilkos inkognitóban
31. Hjalmar Söderberg: Doktor Glass
32. Elmore Leonard: Glanc
33. Lawrence Block: A betörő, aki úgy festett, mint Mondrian
34. Caleb Carr: A sötétség angyala
35. Philip K. Dick: Kizökkent idő
36. Jo Nesbø: Vörösbegy
37. Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok bárányokkal?
38. Lawrence Block: A betörő, aki Bogartnak képzelte magát
39. Christopher Moore: Mocskos meló
Mi alapján választod ki azokat a könyveket, amelyeket megvásárolsz, és amiket nem, csak kölcsönzöl? Mi alapján választod ki az aktuális olvasmányt?
Mint említettem nincs előre meghatározott rendezőelvem. Ami a látókörömbe kerül, azok közül választok. A megvásárolt könyvek mindenképp az általam leginkább kívánt darabok közül kerülnek ki. Nem tudnék egzakt magyarázatot adni arra, hogy A és B könyv közül, miért éppen C-t vásároltam meg. Ez a hebehurgyaságomon, a hisztimen, a hangulatingadozásomon múlik.
Az aktuális olvasmány kiválasztása is a szeszélyemtől függ. Információkat gyűjtök elsősorban barátoktól, de az utóbbi években az általam meghatározónak tartott blogoldalakon, internetes portálokon is sok új ötletet szedtem össze. Idén a naplómba összeírtam jó pár könyvet, amit el kellene olvasnom. Meglepetésemre az idei évben eddig elolvasott könyvek valóban erről a listáról kerültek ki, pedig e listák sajátossága az, hogy hetente, de havonta mindenképp ki lehetne dobni őket, mert folyton felülírják magukat.
Mi a véleményed a hazai kiadókról? Van kedvenc kiadód?
Rengeteg kiadó van, de kevés olyan van, ami igazán felhívta a figyelmemet. A Magvető – úgy látom – a kortárs magyar irodalom területén kiemelt szerepet tölt be. Nagyon tetszenek a verskötetei, vagy a szerzőként közel egységes kiadásai. A noran kiadó is kezd a magyar irodalom terén egyre előrébb törni. Az Európa Kiadó bár még mindig bizonyos szerzők tekintetében kikerülhetetlen, és vannak érdemes sorozatai (Dráma), de egyre kevésé ad ki igényes könyveket, kezdi jellegtelenné válni. Az Osiris Kiadó leginkább a tankönyvek, a szakirodalom területén kiemelkedő. Az utóbbi időben két olyan kiadó van, aki – véleményem szerint – ügyesen találta meg azt a helyet, amely eddig érintetlen volt, mégpedig ez a kortárs ponyvairodalom. Az Ulpius-ház Kiadó és a már emlegetett Agave Könyvekről beszélek. Az Ulpius nagyon sok félét kiad, amely között akad olyan, amit sosem vennék a kezembe, de akadnak hihetetlen kincsek, és az utóbbi évek nobel díjas szerzőire is ügyesen lecsaptak. Az Agave pedig egységes és tematikus megjelenésével régi űrt tölt be főleg a krimi irodalom területén, de számos számomra eddig ismeretlen műfajt hozott be, ráadásul az érdeklődésemet is felkeltette. Az Alexandra kiadó számomra nem jön szóba. Olyankönyveket ad ki, amelynek nem én vagyok a címzettje, bár utóbbi időben a kisgyermekeknek szánt könyvecskék terén nagy kincsekre leltem a fiamnak. A Palatinus Kiadótól is igényes termékeket látok a piacon és a Partvonal Kiadónak is van egy-két szép kiadása, de utóbbi esetében nem látom még azt az irányvonalat, amiről messziről felismerhető.
Van-e kedvenc könyvesboltod? Véleményed szerint milyen funkciókat tölthetne be az ideális könyvesbolt (hogy képzeled azt el)?
Pécsett sokáig szinte egyeduralkodó volt az Alexandra lánc. Nem véletlen Pécs Matyi Dezső hazája. Én nem szeretem az Alexandra boltjait, nagyon nem. Elismerem, hogy Matyi Dezső nagyszerű üzletember, de barátságtalanok az általa irányított birodalom üzletei. Ha bemegyek egybe, nem tudom, mi hol van, és az a legrosszabb sok esetben az eladók sem, hiszen ők majdhogynem idénymunkás fiatalok, nem képesek átlátni az egész rendszert. Ha keresek egy könyvet, a számítógépes nyilvántartás nélkül létezni sem tudnának. Nem egyszer előfordult, hogy tudtuk, hogy van olyan könyv, amit keresek, de nem találta meg az eladó, csak félórányi kutakodás után. Pesten nekem nagyon megtetszettek a LIBRI könyves áruházai. Azok is nagyok, de a légkör sokkal barátságosabb, nincs annyira műanyag íze az egésznek. Nekem tetszik az a megoldás, hogy egy kávé, egy jópofa sör mellett, leülhetsz elolvasni egy könyvet, ha úgy tartja a kedved és az időd engedi. Tavalyelőtt végre Pécsett is megnyílt a LIBRI könyvesboltja, de sajnos csalódnom kellett kissé benne. Korábban azt tapasztaltam, hogy olyan könyveket is meg lehet náluk kapni, amit az Alexandrában nem, de Pécsett sokszor előbb látok egy-egy könyvet az Alexandra boltjaiban, mint a LIBRIben. Hiába van törzskártyám a LIBRIben, A burok című könyvet éppen ezért az Alexandrában voltam kénytelen megvenni. A LÍRA és LANT hálózatának boltjai viszont választékban a legszélesebb körű és a leggyorsabb. Többször előfordult, hogy a meghirdetett megjelenés napján, sőt már előtte megtaláltam a könyvet a pécsi boltjukban, miközben a többi boltban még híre-hamva sem volt az adott műnek.
Én egy kis könyvesboltot tudnék elképzelni ideálisnak, amelynek eladója a bolt lelke, mindent tud a könyvekről, és ha kedved tartja még le is ülhetsz nála beszélgetni erről-arról, akár egy tea mellett. Persze vannak ilyen antikváriumok, de egy új könyveket áruló üzletben el tudnám viselni ezt. Nem áltatom magam, tudom, hogy a világ nem erre halad, de a kívánságok nem a realitásokról szólnak olykor.
Vannak-e "terveid" könyvolvasással kapcsolatban, értve ezalatt előre rögzített olvasmánytervet, valami nagyobb lemaradást, vagy gyűjteményt, amit majd egyszer tervezel elolvasni?
Amit azt korábban már említettem, időnként összeírok olyan könyveket, amelyeket a közeljövőben szeretnék elolvasni. Ez az olvasmányterv tulajdonképpen mankó, ahhoz nyújt segítséget, hogy ha elmegyek egy könyvtárba, akkor legyen mit keresnem, mert sokszor előfordult már, hogy hirtelen nem tudtam mit keressek, nem jutott eszembe egy olyan könyv sem, amit akkor és ott jó lett volna kikölcsönözni, holott korábban több könyv címe is megfordult a fejemben. Olyan terv azonban, amely valamely lemaradást hivatott pótolni sosem készítettem. Ennek okáról is már beszélte, nevezeten az önmagát folyamatosan felülíró képzeletbeli olvasmánylista. Ráadásul azért is értelmetlennek tartom ilyen lista elkészítését, hisz emberi élet kevés arra, hogy valamennyi könyvet, amelyet ajánlatos lenne elolvasni, abszolváljunk. A hazai és a világirodalom tengere oly mély és oly kiterjedt, hogy csak belemerítkezni tudunk, igazán elmélyedni nem.
Mennyire működnek előítéleteid, a környezeted befolyása a könyvek kiválasztása kapcsán?
Egyre kevésbé. Sokkal nyitottabb vagyok, mint évekkel ezelőtt. Korábban sokkal inkább működött egy, a magas irodalom irányába meglévő elfogultságom. Ma már belátom a szórakozató, a ponyva irodalomnak is meg van a maga értéke, és igazi kincsekre találhatok azok között is. A környezet persze befolyásol, hiszen az ember az információkat az által tapasztaltakból gyűjti össze. Amit megtapasztal, az pedig az őt körülvevő világból érkezik, ez pedig behatárolt. Természetesen magunk választjuk meg határainkat, már amennyire befolyásolni vagyunk képesek azt, mert én a determináció és szabadság eszményében egyaránt hiszek. Kijelölt utunk van, de az előre elrendelt utunk a választásaink, döntéseink folytán alakul. Így magunk határozzuk meg milyen emberek vesznek minket körül, és kik hathatnak ránk. Akiknek pedig engedélyt adunk, hogy formálják gondolatainkat, azok mindenképpen befolyással vannak ránk. Kár tagadni. Barátaink, ismerőseink hatnak rám abban is, hogy mit olvasok el, de ugyanilyen hatással van rám az interneten összeszedett információ-halom. Innen-onnan tájékozódom, szelektálok és döntök.
Szoktál-e újraolvasni könyveket? Ha igen, miért és miket?
Nem jellemző rám egy könyv újraolvasása, Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényét és Lázár Ervin meséjét, a Négyszögletű kerek erdőt olvastam el eddig többször, legalábbis most ezekre emlékszem. Hogy miért nem olvasok újra? Egyszerű az ok: számtalan könyv van, amit jó lenne elolvasni életemben, és örülök, ha ennek kis töredékét meg tudom valósítani. A filmek esetében vallom, hogy egy alkotás akkor jó, ha az ún. tesztnézésen is átmegy, azaz, amennyiben másodszorra-harmadszorra is ugyanannyira le tud nyűgözni, mint az első alaklommal. Nem egy olyan filmmel találkoztam már, amely elsőre megfogott, de a későbbi megtekintés alkalmával nem éreztem azt az erőt, amely miatt első alkalommal nekem működött a dolog. A könyvek esetében ezt nem tudom kivitelezni, mert míg egy film egy-két órányi figyelmet igényel, a könyv terjedelménél fogva is, más lapra tartozik. Holott megérdemelné egy-két könyv, hogy újra olvassam őket, de nincs időm rá. Újabb és újabb élmények után kutatok Abban reménykedem, hogy amit egyszer elolvastam, az valahogy beépül tudásom, tapasztalataim rendszerébe, és így gazdagít.
Mindenképpen végigolvasol egy könyvet, amit elkezdtél?
Egyértelműen igen. Azt nem állítom, hogy nem fordulhatott elő olyan, hogy idejekorán letettem egy könyvet, de ez nem jellemző rám, és jelenleg példát sem tudnék erre mondani. Az élet minden területén ez jellemez, nem adom fel a dolgokat, nem fejezek be semmit sem a kelleténél hamarabb. Persze előfordult már olyan, hogy „végigszenvedtem” egy könyvet, de nekem az a véleményem, hogy csak az egész ismeretében mondhatok véleményt valamiről is, csak úgy formálhatok arra jogot, hogy megítélhessem az adott művet, ha teljes valójában megismerkedtem vele.
Mely(ek) életed legfontosabb (és/vagy legjobb könyve(i)? Találkoztál-e olyan olvasásélménnyel, melyre azt mondod, hogy megváltoztatta, de legalábbis nagyban befolyásolta életed? Hiszel ebben egyáltalán? Van esetleg toplistád? Gondolod, hogy egy ilyen toplista "örök"?
Olyan könyvet nem tudnék mondani, aminek határozott jellemformáló, sorsfordító jelentőséget tulajdoníthatnék, azért a könyveknek ekkora hatalma nincs, szerintem. Abban viszont hiszek, hogy apránként formálja az embert az, hogy miket olvas. Beszédmódban, írásképben, szóhasználatban olvasmányaink során szerzett tapasztalataink által meghatározottak vagyunk. Magamon észrevettem az évek során, hogy minél többet és minél szélesebb körben olvastam, az általam írásban használt szavak minősége, mennyisége változott. Remélem persze ez nem csak holmi értelmiségi gőg a részemről. Hiszem, hogy nem, de ezt csak kívülről lehetne megítélni.
Kedvenc könyveim vannak, de azok között sorrendet nem tudnék állítani, így hát csak felsorolás szintjén álljon itt néhány nagy könyvélmény:
Spiró György Fogság; Umberto Eco A rózsa neve; Orhan Pamuk Hó; Darvasi László A könnymutatványosok legendája; Paul Auster New York trilógia; Mikhail Bulgakov: Mester és Margarita.
Toplistám ugyan nincs, de úgy gondolom az igazi nagy könyvélmények az örök kategóriába mennek, persze a kép torzított, hisz nem végzek tesztolvasást, így pedig egy, megismételhetetlen élményből kell megítélnem mindent.
Lehetnek a könyvek hatással a világra, "megy-e a könyvek által elébb a világ"? Mit jelent az életedben a könyv?
Közvetlen hatásuk nincs könyveknek a világra, de ha minél többen olvasnának, lehetne értelmesebb, jobba világ, talán. Az olvasás egyfajta intelligenciát ad a rendszeresen művelőjének szerintem. Ráadásul az intelligencia nem azon ismerhető fel, hogy kinek milyen papírja van arról, hogy ilyen meg olyan egyetemet, főiskolát elvégzett. Egyetemi éveim során is számos évfolyamtársam felől azt tapasztaltam, hogy a tankönyveken kívül semmiféle könyvet nem vesznek a kezükbe, ezt viszont tragikusnak tartom.
Milyen körülmények között szeretsz, illetve szoktál olvasni? Milyen gyorsan olvasol?
Az ideális az lenne, ha nyugodt körülmények között lenne időm, folyamatosan, akár egy-két órát is olvasnom. Mostanában azonban ritkán akad ilyen lehetőség a számomra. Mivel az olvasás a lételemem, gyakorlatilag ahol tehetem, olvasok. Buszon nem bámulok ki az ablakon, nem nézem Pécs panorámáját, hanem a könyveimbe temetkezem, és a negyedórányi menetidőt olvasásra szánom. Sajnos volt már olyan könyv, amelyet csak így tudtam elolvasni, ez pedig nem ideális, de ez van. Előfordult már olyan, hogy elfelejtettem leszállni a célállomáson, mert annyira jó volt a könyv. Ha leszállok a buszról, de nem fejeztem be az adott fejezetet, hajlamos vagyok arra, hogy hazafelé, a házig sétálva, vagy egy padon leülve, befejezzem azt (fejezet közben nem szívesen hagyom félbe a könyvet). Ma már egyre ritkábban fordul elő, mert az egyéves fiammal közösen fürdőzünk esténként, de nagyon szeretek egy kád forró vízben, akár egy órán keresztül is olvasni. Mostanában éjszakánként, amikor kis családom elaludt, a konyhában olvasok, asztali lámpafénynél. A munkahelyemen, amikor egymagamban fogyasztom ebédemet, akkor is olvasok egy kicsit a könyvből. Ez azért is van, mert valamit mindig kell csinálnom, megrögzötten ki akarok használni minden percet.
Az olvasáson túl foglalkozol más módon is könyvekkel? Írsz, fordítasz, esetleg kiadsz könyveket? Vagy legalább kacérkodsz vele?
Határozottan nem. Jó pár éve próbálkoztam pár haikuval, egy-két versfélével, meg egy-két prózával, de ahogy akkor is már tudtam, nem nekem való ez. A tehetség hiányzik belőlem, így meg nem erőltetem. Grafomániámat napló- és blogírásba fojtom. Próbálkoztam pályázni filmkritikákkal, de ahhoz sincs valószínűleg széles tudásom, így hangsúlyozottan véleményeket írom, a jegevaga.blogspot.com-ot, ezért hoztam létre. Ott kiélem a könyv, színház és film iránti imádatomat. Amit olvasok és látok, arról véleményt írok, ahogy időm és energiám engedi. Ez a blog az én birodalmam, szívesen veszem a kritikákat az írásaimmal kapcsolatban, de az internet szabadsága ürügyén kihasználom ezt a zabolátlan nyilvánosságot, és gondolataimat a világra zúdítom.
Mi a véleményed az elektronikus könyvekről általánosságban? Szerinted ez a jövő? Ha igen, mennyi időn belül?
Biztos sok hasznos folyománya lehet az elektronikus könyveknek, de a korábban írtak fényében talán nem meglepő, ha egyértelműen a papíralapú könyvek mellett teszem le a voksom. Ebben szerintem mindig is régimódi maradok. Igaz azt is megtanultam már, hogy sose mondjam, hogy soha (persze nem is mondtam). A könyvnek illata, formája, tapintható felülete van. Ha ezt az elektronikus könyv pótolni fogja, akkor felülvizsgálom a véleményemet.
Ha vannak/lesznek gyerekeid, fontosnak tartod, hogy ők is olvassanak (sokat?), vagy nem fontos és inkább találják meg a saját útjaikat?
Ez számomra egyre aktuálisabb kérdéssé válik, hisz a fiam a múlt héten töltötte be az első életévét. Tőlünk, szülőktől például egy Lázár Ervin mesekönyvet kapott. Azokat szereti hallgatni, élvezi. A népmeséket hamar megunta. De pár hónapos volt, amikor neki és anyukájának egy vérbő skandináv krimit olvastam fel. Felelőtlenül hangzik mi? Nem hiszem, őt akkor még a hangok érdekelték, nem a történet. Kis könyve rendegetek van, nagyon szereti őket.
Igen, szeretném, hogy szeresse a könyveket, ajánlani is biztosan fogok neki könyveket, ahogy cseperedik, de nem akarom az életét annyira befolyásolni, hogy megmondjam neki, mit olvasson, meg hogy olvasson. Remélem, hogy kialakul benne az olvasás iránti igény, de ők egy olyan nemzedék, akik sokkal több információt kapnak az őket körülvevő világtól, mint mi a gyerekkorunkban. Az, hogy én megszerettem az olvasást, a körülmények szerencsés összejátszása okán történhetett meg. Persze ha a determinizmus és a szabadság kérdését ideveszem, akkor az is igaz lehet, hogy szellemem tudatosan választottam ezt az utat. Fiam útja egyelőre kifürkészhetetlen, majd meglátjuk. Erőltetni nem akarok semmit, de ha érdekli, a tapasztalataimat megosztom vele, és remélem majd ő is mutat nekem új dolgokat. Nagyon izgalmasan hangzik az egész, komolyan.
Ha fontosnak tartod az előző kérdést, mit olvastatnál el velük eleinte és miért azokat?
Kezdetben a mesékkel kezdeném, mert persze kíváncsi lennék mi a véleménye a fiamnak a Mester és Margeritáról vagy a Bűn és bűnhődésről, nem valószínű, hogy kezdetben ezek szerencsés választások lennének. Olyan könyveket ajánlanák neki, amitől megszereti a könyveket, az olvasást. Konkrét példát nem tudok mondani, részleteiben még nem gondoltam ezt végig, de azt hiszem, van még időm. Az iskolai évek alatt kerülném az Odüsszeiát és társait, mert bár minden bizonnyal fontos az egyetemes irodalomtörténelem szempontjából, nem hiszem, hogy azzal lehetne egy ifjú elmét megfogni.
Melyik szerinted az az 5-10 legfontosabb könyv, amit NEM olvastál? Miért nem olvastad őket? Miért tartod ezeket fontosnak?
Ez nehéz kérdés, külön fel kellene ehhez készülni, hogy egzakt választ adjak erre. Sok könyv van, amit nem olvastam, de nem tudnék itt sem rangsort felállítani, példákat azért megpróbálok említeni. Mivel fontosnak tartom magam részéről a kortárs magyar irodalom ismeretét, Grecsó Krisztián műveivel adós vagyok még. Agatha Christie életműve kimaradt az életemből (csak két opuszt olvastam tőle). Velencében sem voltam még. A kettő nálam rímel egymásra. Annyira sokan emlegették már mindegyiket, hogy nem vagyok rá kíváncsi egészen egyszerűen. Persze ha lehetőségem lesz rá, elmegyek Velencébe, de nem szerepel nálam elsődleges úti célként, így Christie sincs fenn egyetlen listámon sem, hogy ezt most itt és ekkor el kell, hogy olvassam. De sose lehet tudni, mit hoz a jövő. Günter Grass Bádogdobja is már majdnem két éve ott várakozik a polcomon arra, hogy elolvassam. Nagy falat, ezért várat magára. Proust Az eltűnt idő nyomában című regényfolyamára is egyszer talán sort kellene keríteni, legalábbis egyet elolvasni belőle. Ezek csak példák, nem tudnám felsorolni pontosan őket. Meg sem próbálom számba venni őket, mert csak belesajdulna a szívem, hisz sok könyv várat még magára, és nem tudom, mire kerül majd végül sor.
A Coraline tulajdonképpen az ördögi kísértésről szól, aminek már Faust sem tudott ellenállni, vagy sokan mások az irodalomtörténet során, és megannyian a való életben. Coraline azonban amennyire felnőttnek még gyerek, legalább annyira gyereknek már felnőtt. Hamar átlát a szitán, és eszébe sincs feladni lelkét holmi csillogásért-villogásért. Coraline alapállása egyértelmű és megingathatatlan: a játékot ugyan szereti, de annyira azonban nem hülye, hogy a plüss állatok világában minden üres, a lélek halálra van ítélve. Ahhoz azonban, hogy legyőzze félelmeit, nem elég elmenekülni előle, hanem szembe is kell szállnia vele.
Ebben az évadban elkényeztetett engem a Pécsi Nemzeti Színház társulata olyan előadásokkal, mint A képzelt beteg, Az Istenítélet vagy Az ünnep. Ezek után A hülyéje csalódás. Holott tulajdonképpen semmi baj nincs vele. Aranyos, kedves darab, van benne néhány jó poén, de hamar kirepül az emlékezetemből, nem egy fajsúlyos darab. Persze tudom, hogy erre jön be a nézők nagyszáma a színházba (tegnap is szerintem teltház volt), és az én egyéni szociális problémám, hogy mindig valami súlyos drámai pillanatot akarok tetten érni a színpadon. Ugyanakkor szeretném, ha a könnyebben fogyaszthatóbb, vicces darabok kiválogatása terén is kicsit nagyobb merészség lenne itt Pécsett, szerintem keresve könnyen található ilyen darab.
2008. augusztus
Harvey Milk öröksége harminc évet váratott magára, hogy Hollywood felfedezze magának, bár 1984-ben a The Times of Harvey Milk című dokumentumfilmet már Oscar-díjban részesítették. Gus Van Sant rendező (Drugstore Cowboy; Otthonom, Idaho; Néha a csajok is úgy vannak vele; Majd megdöglik érte; Good Will Hunting; Psycho; Fedezd fel Forrestert!; Gerry; Elefánt; Az utolsó napok; Paranoid Park) vette a kezébe Dustin Lance Black forgatókönyvét, és olyan filmet alkotott, amelyet Hollywood tárt karokkal várt. A politikailag érzékeny témák, a kisebbségek jogai mindig is kirakat-szerepet kaptak az Akadémia díjkiosztóján, ezúttal sem történhetett más, a Milk a legjobb férfi főszereplő (Sean Penn) és a legjobb eredeti forgatókönyv díját (Dustin Lance Black) vihette haza. Kérdésként merül fel, hogy a nyilvánvalóan politikai aktivista szerepet betöltő alkotás a mondanivaló elsődlegessége mellett vajon milyen minőséget képvisel a filmtörténetben?
A film másik erénye a csillagos ötösre vizsgázott casting. A film végi összepárosítások (szereplő és szerep) mutatják meg, hogy a színészek egyes szerepekre történő kiválogatása és a sminkesek mennyire tökéletes munkát végeztek. Kétségtelenül Sean Penn megérdemelte az Akadémia elismerését, mondom ezt úgy, hogy nem láttam még Mickey Rourke A pankrátor-beli alakítását. Sean Penn-nel szemben persze elfogult vagyok, hisz őt régóta Hollywood egyik legtehetségesebb férfi színészének tartom, minden egyes szerepében tetten érhető az a filmes átlényegülés, amelyben a színész maga teljesen feloldódik, a játszó és játszott határai elmosódnak. A Sean Penn tavalyi kiváló rendezői munkájából (Út a vadonba) ismert Emile Hirsch szenzációs alakítást nyújt, de igaz ez a gyáva és tehetetlen Dan White-ot megformáló Josh Brolinra is, valamint James Franco, Diago Luna és valamennyi színész a maximumot nyújtja.
