- 1 rendezte: Pater Sparrow
- 9 ½ randi rendezte: Sas Tamás
- A hetedik kör rendezte: Sopsits Árpád
- Adás rendezte: Vranik Roland
- Apaföld rendezte: Nagy Viktor Oszkár
- Intim fejlövés rendezte: Szajki Péter
- Juliette rendezte: Szirtes András
- Kaméleon rendezte: Goda Krisztina
- Majdnem szűz rendezte: Bacsó Péter
- Mázli rendezte: Keményffy Tamás
- Nem vagyok a barátod rendezte: Pálfi György
- Papírrepülők rendezte: Szabó Simon
- Pinprick rendezte: Daniel Young
- Príma primavéra rendezte: Edelényi János
- Tréfa rendezte: Gárdos Péter
- Utolsó idők rendezte: Mátyássy Áron
- Vadlány Boszorkánykör rendezte: Zsigmond Dezső
- Valami Amerika 2. rendezte: Herendi Gábor
A Filmszemle zsűri tagjai:
Mészáros Márta (elnök) (filmrendező, forgatókönyvíró)
1931. szeptember 19-én született Kispesten. 1954-56 között a moszkvai Össz-szövetségi Filmfőiskolán végzett rendező-szakon. 1958-ig a bukaresti Alexandru Sahia stúdió dokumentumfilm-rendezője, majd 1968-tól a Mafilm rendezője. „Napló"-sorozatának darabjai önéletrajzi ihletettségűek. Filmjeiben elsősorban a női lélek szemszögéből, szociografikus egyszerűséggel ábrázolja a társadalmi és történelmi valóságot. Ezzel a jellegzetes tematikával és filmstílussal a hetvenes évek közepétől kezdve külföldön is az egyik legismertebb magyar rendezővé vált. Érdemes művész (1985), Kossuth-díjas (1990), a Magyar Mozgókép Mestere (2004).
Ragályi Elemér (operatőr, filmrendező, forgatókönyvíró)
1939. április. 18-án született Budapesten. 1967-ben végzett operatőr szakon. Az ún. „Illés-iskola" egyik stílusteremtő alakja; improvizatív, flexibilis kézikamerázása, egyedi, karakterfestő világítástechnikája révén vált nemzetközileg is elismertté a hetvenes években. Több, mint száz magyar- és külföldi filmet fényképezett. Zolnay Pál, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Elek Judit állandó alkotótársa, de sokat dolgozott Rózsa Jánossal, Grunwalsky Ferenccel, András Ferenccel, Gazdag Gyulával, Kovács Andrással, Révész Györggyel, Szomjas Györggyel is. Az általa fényképezett svájci A reménység útja c. film Oscar-díjat nyert. Két filmet is rendezett (Csudafilm, 2005, Nincs kegyelem, 2007). Balázs Béla-díjas (1974), kiváló művész (1985), Kossuth-díjas (1991).
Zsigmond Vilmos (operatőr, filmrendező)
1930. június 16-án született Szegeden. Illés György tanítványaként végzett operatőr szakon, 1955-ben. 1956-ban, a forradalom idején felvételeket készített, majd ezek bizonyos részleteivel Amerikába emigrált. Ott először fotózott, majd rövidfilmeket készített. A hetvenes évektől a világ legnagyobbjaival, Scorsese-val, Spielberggel, Ciminóval, Brian di palmával, Jack Nicholsonnal dolgozhatott. A Hamadik típusú találkozások fényképezésért Oscar-díjat nyert (1977). Munkáit precizitás, költői fénykezelés, virtuóz kameramozgatás jellemzi. Magyar-izraelli koprodukcióban rendezett is (A tékozló apa, 1991)
Hartyándi Jenő (filmrendező, operatőr, kulturális menedzser)
1956. március 13-án született Győrben. Számos dokumentum- és kísérleti film rendezője, operatőre. A Médiawawe Nemzetközi Vizuális Művészeti Alapítvány alapító és vezetőségi tagja, amely 1991-től rendezi a Fényírók Fesztiválját (Another Connection). 1992 óta a Magyar Független Film- és Videoszövetség elnökségi tagja. Czabán Györggyel együtt alternatív kulturális csoportok szövetségének létrehozását szorgalmazta (Ravazdi Kerekasztal) 1995-ben.
Tolvaly Ferenc (média-menedzser, filmrendező, író)
1957. április 12-én született Erdélyben. 1974-től Németországban nevelkedett, közgazdasági egyetemet filmfőiskolát végzett és Münchenben. A rendszerváltás idején Magyarországra települve reklámügynökséget alapított, 1992 óta az induló TV2 vezérigazgatója, majd elnöke lett. Erről az állásáról 2002-ben mondott le. Jelenleg az Első Európai Befektetési és Fejlesztési Zrt vezérigazgatója. Sorra jelennek meg regényei (Al Camino, az Út (2005, Tibetben a lélek, 2006, Boszporusz felett a híd, 2007), amelyekből film is készült.
forrás: http://www.magyarfilmszemle.hu
The Curious Case of Benjamin Button
Frost/Nixon
Milk 
The Reader
Slumdog Millionaire
Béres Attila koncepcióját külön dicséret illeti, hisz megteremtette a mozit a színházban. Horesnyi Balázs által létrehozott színpadi képnek teteje van, így szélesvásznú perspektívában látjuk a szereplőket. A jelenteket összekötő vászonra vetített szövegek a némafilm korszakába repítik vissza a nézőt, amely nem ma volt (párszor meg-megszakad a filmtekercs).
A Társulat jól muzsikál együtt ismét, árnyalatnyi különbségek vannak csak. Számomra kellemes meglepetés volt Ottlik Ádám fajsúlyos jelenléte. Most először láttam igazán jónak, eddig nálam szinte csak a híréből élt. Köles Ferencet végre főszerepben láthattam. Nagyon kellett ez már neki, hiszen – szerintem – Ő az egyik legkiegyensúlyozottabb színvonalon játszó színész ma Pécsett. Pál András szokás szerint hozza a kisugárzásában is benne rejlő komikumot (szerencsére az Istenítéletben már láthattam a komikum és a dráma kettősét is megcsillanni játékába, kíváncsian várom Az ünnep Christianját tőle). Győrfi Anna Liza Minellire emlékeztető figurája, illetve Darabont Mikold Lucyje is nagyon jó formában volt. Vidákovics Szláven, Ujláb Tamás, Urbán Tibor, Zayzon Zsolt, Józsa Richárd, Pál András hatosfogata igazi burleszk bohócok baráti köre (Zayzonnak külön jót tett, hogy ezúttal nem a főszerepet kellett elvinni a hátán, mozgása, mimikája jól működött, beszédében viszont megint ugyanazt hallottam, mint korábban – mintha nem tudna kilépni önmaga árnyékából, egyre többször érzem ezt). Szikszai Rémusz számomra még mindig a Mulatság B legényének súlyos skatulyáját hordozza a vállán, bár a Pécsi Szabadtéri Játékok keretében bemutatott Sárosi darabban, a Gyilkos etűdökben megmutatta, hogy a Mulatságon kívül is van élet. Olyan zenés darabban, mint a Koldusopera viszont nem hatott rám olyan intenzitással, mint az említett kamaradarabokban. A nagyobb térben mintha nem érvényesül olyan jól orgánuma mint a művelődési házak zsúfolt atmoszférájában. Aki egyre jobb és jobb, az Herczeg Adrienn. Az utóbbi időkben róla vagyok kénytelen a legtöbbet áradozni. Nem tudok fogást találni a játékán (na nem mintha akarnék). Remélem még sokáig élvezhetjük Pécsett a színpadi jelenlétét. Végül Märcz Fruzsina játékát szeretném még kiemelni, aki már az Istenítélet Abigail Williamseként lenyűgözött, de Sawky Towder rövid szerepében is minden mozdulatában zseniális. 
Az hogy összhatásában nem nyűgözött igazán le a Koldusopera című előadás, az műfaji ízlésem sajátja. A zenés darabokat (musical, opera, operett) kevésbé szeretem, ám elismerem, hogy érdemes volt ismét megnézni a pécsi Társulatot.
Az alig húszéves Ari Folman 1982-ben katonai szolgálatot teljesített a libanoni háborúban. Bejrút elfoglalásakor az izraeli hadsereg gyalogosaként szemtanúja volt annak, ahogy a keresztény falangisták vezérük, Basir Dzsemajel meggyilkolásáért bosszúból ártatlan palesztin civilek (férfiak, nők, gyermekek) ezreit mészárolták le a szabrai és satilai menekülttáborban, amit az izraeli hadsereg ölbe tett kézzel nézett végig a tábor falain túlról. Folman a sokkoló emlékeket tudatalattija mélyére rejtette el, sörözgetés közben egyik egykori bajtársa múltba visszanyúló rémálmai kapcsán döbbent rá, hogy óriási űr tátong a háborús emlékek helyén. Folmant nem hagyja nyugodni emlékképeinek hiánya, és az eltűnt múlt nyomába ered. Megkeresi régi katonatársait, a velük való beszélgetésből rakja össze a múlt töredékeit, és lassan eggyé áll össze emlékeinek mozaikja.
Folman az alapvetően dokumentumfilmnek tekinthető alkotásához első ránézésre az azzal össze nem egyeztethető animációs megjelenítést használta fel. A rendezői koncepció azonban olyannyira következetesen végig és véghez vitt, hogy végül egy bátor és megrázó alkotás manifesztálódik a néző szeme láttára. Az animáció ugyan természetéből adódóan elrugaszkodik attól a valóságtól, amelyet a dokumentumfilm meg akar ragadni, de szemben az élőfelvételtől, kiválóan alkalmas a személyes emlékek, víziók érzékletes ábrázolására.
(Ari Folman: Libanoni keringő)
Thomas Vinterberg esete egy újabb jó példa, hogy a remek hazai kezdés (a Születésnap talán a legjobb film, amit életemben láttam) után amerikai kiküldetésben hogyan esik darabjára egy rendező, aki ráadásul egy olyan művészieskedő érthetetlen, élvezhetetlen filmet rakott össze A végső megoldás: szerelem címén, hogy nem nyúlok mellé, ha azt mondom, hogy a Tengerentúlon észre sem vették őt.
Danny Boyle a Sekély sírhant és a Transpotting után, még a sci-fi korszaka (28 nappal később, Napfény) előtt készítette el A part című filmját az általam nem sokra tartott (de lassacskán egyre inkább elismert) Leonardo Di Caprio, valamint Tilda Swinton főszereplésével. A part egyfajta modern Legyek ura történet, a Távol-kelet egyik elszigetelt szigetének paradicsomi idilljében játszódó apró társadalomról szól, amely akkor működik és működhet, ha csak a Kevesek tudnak róla. A part élvezetes film, és ne feledjük idén az év eleji díjkiosztókon van mit keresni a rendezőnek a hírek szerint (Slumdog Millionaire).