Jó pár filmes élménnyel gazdagodtam az év végén, egy igazi meglepetés (Az ajánlat) pedig már az Új évre maradt. Íme néhány gondolat ezekről a filmekről.
Francois Ozon: Angel
Ozon vagy nem találta meg még igazi hangját, vagy Ő egy igazi filmes akrobata, aki minden műfajban kipróbálja magát. Láthattunk már tőle egy remekbe szabott Fassbinder adaptációt (Vízcseppek a forró kövön), lélektani thrillert (Swimming Pool), véres szatírát (Szappanopera), egy visszájára fordított házasság krónikáját (5x2), drámát a gyászról (Homok alatt) és a halál elfogadásáról (Utolsó napjaim).
Ozon legújabb filmje Angel Deverell, a viktoriánus Anglia Danielle Stellje, történetét dolgozza fel (érdekesség, hogy a forgatókönyv egy regény adaptációjából született, melynek szerzője Elizabeth Taylor). Angel szeszélyes, elviselhetetlenül öntelt, ámde tudatos lény, fiatalon elhatározza, hogy világsikerű író lesz, dacára szegény sorsának és a szülői intelmeknek, és buzgalmának köszönhetően végül valóban célba ér. Halála után azonban elfelejtik nevét, és ma már senki sem emlékszik rá (persze azért mégis könyv és film születik tanulságos történetéből).
A film címszereplőjének mintáját, az egykori angol írónő, Marie Corelli adta, aki giccses, romantikus, a komoly kritikusok által már életében megvetett regényeket írt, a többség (sőt a királyi család is) viszont imádta a munkáit. Marie Corelli volt a legelső szár írónő, aki bestsellereket publikált és akit valósággal bálványozott a közönség.
Ozon legnagyobb erénye az, hogy a filmben felépíti az írónő regényeinek atmoszféráját, a díszletek és jelmezek világát. Az Angel ezért válik nem csak egy szokványos életrajzi filmmé, hanem a valóság és fikció egymással hadakozó tragikomikus és ironikus drámájává, amelyben a giccs táncra perdül, és megvívja befejezhetetlen csatáját a művészettel. Az Angel hatalmas díszleteiben, apró részleteiben, a színészek gesztusaiban (leginkább a főszereplő Romolai Garai érdeme ez) a giccs vakítóan színes, cirkalmas, habcsókos közegét remekül rekonstruálja. Persze megérkezik a valóság is, hogy megvívja harcát Meseországgal. Kitör a háború, és Angel szívét egy sötét világképű festő (Esmé – Michael Fassbender) rabolja el, akit életében semmire sem tartottak, de halála után az egyetemes kultúra része lesz. Az Angel az alkotó örökös vívódásának, illetve az Alkotás örökérvényűségére vonatkozó állandó kérdés gyönyörű megjelenítése. Ozon filmjeit mindig is szerettem, de sokszor úgy gondolom, még kialakulatlan a stílusa, holott ez Ozon, egy kicsit Angel, egy kicsit Esmé.
Woody Allen: Vicky Cristina Barcelona
A New York groteszk szemüvegén szemlélő rendezőzseni évekkel ezelőtt elhagyta kedvenc városát, és Londonba tette át székhelyét három film kedvéért. Tekintettel arra, hogy Allen évente egy filmet készít, a sorban legyártott művek színvonala óhatatlanul ingadozóak. Ez történt ez Londonban is: A remek Match Point után született meg a felejthető és unalmas Füles, és utána a csak egy fokkal jobb Kasszandra álma. Allen mielőtt visszaért volna szülőföldjére kiruccant egyet a Hispán földre és leforgatta – véleményem szerint – az utóbbi idők legjobb Woody Allen filmjét. A helyszín Barcelona, és Oviedo (ahol Woodynak szobrot állítottak), a történet azonban jellegzetesen Woody Alleni, hiszen a Vicky Cristina Barcelona című filmben is a szerelem, az emberi kapcsolatok, a szex, halál, élet, depresszió, művészet kerül terítékre. A környezet legyen bármennyire is spanyol, két remek spanyol színésszel (Javier Bardem, Penelopé Cruz) megspékelve, a történet főszereplői és témája nagyon is amerikai, new yorki. Két amerikai turista, Vicky (Rebeca Hall) és Cristina (Scarlett Johansson) Barcelonába érkezik egy hosszú vakációra. A józan gondolkodású és jegyben járó Vicky a katalán kultúrát tanulmányozná és nem akar kalandokba bonyolódni. A bohém Cristina viszont a boldogságot és az élet értelmét szeretné megtalálni az egzotikus világban. Mindkettőjük életét felkavarja, mikor megismerkednek Juan Antonio-val (Javier Bardem), a sármos festővel és annak lökött, szuicid hajlamú és közveszélyes exnejével, Maria Elena-val Penelopé Cruz). Ez a felállás már önmagában Woody Allenre vall, ebből kiindulva minden Woody rajongó el tudja képzelni, mi történhet a filmben. Allen azonban elemében volt, filmjét felpezsdítette a katalán kavalkád. A vakáció után – mint hírlik – Woody is hazatért, és New Yorkban forgatta le soron következő filmjét (Whatever Works). Úgy tűnik, nem készít több és valószínűleg gyengébb filmet Spanyolországban.
John Hillcoat: Az ajánlat
Úgy tűnik, hogy a hollywoodi stúdiókorszak egyik jellemző műfaja, a western, feltámadt, de ha csak a jubileumi búcsú fellépésére tért vissza, már akkor is megérte. Sergio Leone gyászbeszéde után olykor egy-egy társadalomkritikus antiwestern meglepte a közönséget, de az utóbbi években visszatérőben látszódik a Legendák kora. Akad egy két újramesélt történet (Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford, Börtönvonat Yumába), de megjelent a modernkori western (Melquiades Estrada három temetése, Nem vénnek való vidék, Vérző olaj), ilyen John Hillcoat elsőfilmje, Az ajánlat, amely csillagos ötös remekmű.
Az ajánlat kőkemény westernfilm, annak ellenére, hogy a Vadnyugattól messze játszódik, a civilizálatlan, betöretlen ausztrál sivatagban. A három Burns fivér (Arthur, Charlie, Mickey) rettegett bűnöző klán ebben a vad világban, ahova Stanley kapitány ártatlan feleségével érkezett a Brit anyaországból, hogy ezen a távoli gyarmaton megtisztítsa a környéket a kosztól, és rendet rakjon a rendetlenségben.
A jó szándékú kapitány a rabul ejtett Charlienak ajánlatot tesz: amennyiben a vérengző bátyját, Arthurt megöli, öccse Mickey megszabadul a bitófa alól. Ebben a világban azonban senki sem jó, a katonákat, a lakosságot ugyanabból a fából faragták, mint a banditákat. A film erénye azonban az, hogy nem foglal állást, hiszen ebben a miliőben nem is lehet. Itt a legvérengzőbb gyilkos is költő, testvár, barát, a városi méltóság is bosszúszomjas polgár.
A film forgatókönyvét, zenéjét, és zeneszövegét Nick Cave írta, ennek is köszönhető, hogy egy költőien tiszta lírikus darab, egy ballada nőtt ki a szilaj szikár földből. A befejezés meg egyszerűen zseniális.
Egyéb
Jeremiah S. Chechik 1993-as filmje a Benny és Joon, kedves romantikus dráma, amely azon filmek körét gyarapítja, ahol a különcség és az örültség elhatárolódik. Olyan színészeket látjhatunk, mint a fiatal Johnny Deep, és az azóta a vászonról eltűnt Mary Stuart Masterson és Aidan Quinn.
Thomas Vinterberg esete egy újabb jó példa, hogy a remek hazai kezdés (a Születésnap talán a legjobb film, amit életemben láttam) után amerikai kiküldetésben hogyan esik darabjára egy rendező, aki ráadásul egy olyan művészieskedő érthetetlen, élvezhetetlen filmet rakott össze A végső megoldás: szerelem címén, hogy nem nyúlok mellé, ha azt mondom, hogy a Tengerentúlon észre sem vették őt.
Danny Boyle a Sekély sírhant és a Transpotting után, még a sci-fi korszaka (28 nappal később, Napfény) előtt készítette el A part című filmját az általam nem sokra tartott (de lassacskán egyre inkább elismert) Leonardo Di Caprio, valamint Tilda Swinton főszereplésével. A part egyfajta modern Legyek ura történet, a Távol-kelet egyik elszigetelt szigetének paradicsomi idilljében játszódó apró társadalomról szól, amely akkor működik és működhet, ha csak a Kevesek tudnak róla. A part élvezetes film, és ne feledjük idén az év eleji díjkiosztókon van mit keresni a rendezőnek a hírek szerint (Slumdog Millionaire).
Francois Ozon: Angel
Ozon vagy nem találta meg még igazi hangját, vagy Ő egy igazi filmes akrobata, aki minden műfajban kipróbálja magát. Láthattunk már tőle egy remekbe szabott Fassbinder adaptációt (Vízcseppek a forró kövön), lélektani thrillert (Swimming Pool), véres szatírát (Szappanopera), egy visszájára fordított házasság krónikáját (5x2), drámát a gyászról (Homok alatt) és a halál elfogadásáról (Utolsó napjaim).
Ozon legújabb filmje Angel Deverell, a viktoriánus Anglia Danielle Stellje, történetét dolgozza fel (érdekesség, hogy a forgatókönyv egy regény adaptációjából született, melynek szerzője Elizabeth Taylor). Angel szeszélyes, elviselhetetlenül öntelt, ámde tudatos lény, fiatalon elhatározza, hogy világsikerű író lesz, dacára szegény sorsának és a szülői intelmeknek, és buzgalmának köszönhetően végül valóban célba ér. Halála után azonban elfelejtik nevét, és ma már senki sem emlékszik rá (persze azért mégis könyv és film születik tanulságos történetéből).
A film címszereplőjének mintáját, az egykori angol írónő, Marie Corelli adta, aki giccses, romantikus, a komoly kritikusok által már életében megvetett regényeket írt, a többség (sőt a királyi család is) viszont imádta a munkáit. Marie Corelli volt a legelső szár írónő, aki bestsellereket publikált és akit valósággal bálványozott a közönség.
Ozon legnagyobb erénye az, hogy a filmben felépíti az írónő regényeinek atmoszféráját, a díszletek és jelmezek világát. Az Angel ezért válik nem csak egy szokványos életrajzi filmmé, hanem a valóság és fikció egymással hadakozó tragikomikus és ironikus drámájává, amelyben a giccs táncra perdül, és megvívja befejezhetetlen csatáját a művészettel. Az Angel hatalmas díszleteiben, apró részleteiben, a színészek gesztusaiban (leginkább a főszereplő Romolai Garai érdeme ez) a giccs vakítóan színes, cirkalmas, habcsókos közegét remekül rekonstruálja. Persze megérkezik a valóság is, hogy megvívja harcát Meseországgal. Kitör a háború, és Angel szívét egy sötét világképű festő (Esmé – Michael Fassbender) rabolja el, akit életében semmire sem tartottak, de halála után az egyetemes kultúra része lesz. Az Angel az alkotó örökös vívódásának, illetve az Alkotás örökérvényűségére vonatkozó állandó kérdés gyönyörű megjelenítése. Ozon filmjeit mindig is szerettem, de sokszor úgy gondolom, még kialakulatlan a stílusa, holott ez Ozon, egy kicsit Angel, egy kicsit Esmé.
Woody Allen: Vicky Cristina Barcelona
A New York groteszk szemüvegén szemlélő rendezőzseni évekkel ezelőtt elhagyta kedvenc városát, és Londonba tette át székhelyét három film kedvéért. Tekintettel arra, hogy Allen évente egy filmet készít, a sorban legyártott művek színvonala óhatatlanul ingadozóak. Ez történt ez Londonban is: A remek Match Point után született meg a felejthető és unalmas Füles, és utána a csak egy fokkal jobb Kasszandra álma. Allen mielőtt visszaért volna szülőföldjére kiruccant egyet a Hispán földre és leforgatta – véleményem szerint – az utóbbi idők legjobb Woody Allen filmjét. A helyszín Barcelona, és Oviedo (ahol Woodynak szobrot állítottak), a történet azonban jellegzetesen Woody Alleni, hiszen a Vicky Cristina Barcelona című filmben is a szerelem, az emberi kapcsolatok, a szex, halál, élet, depresszió, művészet kerül terítékre. A környezet legyen bármennyire is spanyol, két remek spanyol színésszel (Javier Bardem, Penelopé Cruz) megspékelve, a történet főszereplői és témája nagyon is amerikai, new yorki. Két amerikai turista, Vicky (Rebeca Hall) és Cristina (Scarlett Johansson) Barcelonába érkezik egy hosszú vakációra. A józan gondolkodású és jegyben járó Vicky a katalán kultúrát tanulmányozná és nem akar kalandokba bonyolódni. A bohém Cristina viszont a boldogságot és az élet értelmét szeretné megtalálni az egzotikus világban. Mindkettőjük életét felkavarja, mikor megismerkednek Juan Antonio-val (Javier Bardem), a sármos festővel és annak lökött, szuicid hajlamú és közveszélyes exnejével, Maria Elena-val Penelopé Cruz). Ez a felállás már önmagában Woody Allenre vall, ebből kiindulva minden Woody rajongó el tudja képzelni, mi történhet a filmben. Allen azonban elemében volt, filmjét felpezsdítette a katalán kavalkád. A vakáció után – mint hírlik – Woody is hazatért, és New Yorkban forgatta le soron következő filmjét (Whatever Works). Úgy tűnik, nem készít több és valószínűleg gyengébb filmet Spanyolországban.
John Hillcoat: Az ajánlat
Úgy tűnik, hogy a hollywoodi stúdiókorszak egyik jellemző műfaja, a western, feltámadt, de ha csak a jubileumi búcsú fellépésére tért vissza, már akkor is megérte. Sergio Leone gyászbeszéde után olykor egy-egy társadalomkritikus antiwestern meglepte a közönséget, de az utóbbi években visszatérőben látszódik a Legendák kora. Akad egy két újramesélt történet (Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford, Börtönvonat Yumába), de megjelent a modernkori western (Melquiades Estrada három temetése, Nem vénnek való vidék, Vérző olaj), ilyen John Hillcoat elsőfilmje, Az ajánlat, amely csillagos ötös remekmű.
Az ajánlat kőkemény westernfilm, annak ellenére, hogy a Vadnyugattól messze játszódik, a civilizálatlan, betöretlen ausztrál sivatagban. A három Burns fivér (Arthur, Charlie, Mickey) rettegett bűnöző klán ebben a vad világban, ahova Stanley kapitány ártatlan feleségével érkezett a Brit anyaországból, hogy ezen a távoli gyarmaton megtisztítsa a környéket a kosztól, és rendet rakjon a rendetlenségben.
A jó szándékú kapitány a rabul ejtett Charlienak ajánlatot tesz: amennyiben a vérengző bátyját, Arthurt megöli, öccse Mickey megszabadul a bitófa alól. Ebben a világban azonban senki sem jó, a katonákat, a lakosságot ugyanabból a fából faragták, mint a banditákat. A film erénye azonban az, hogy nem foglal állást, hiszen ebben a miliőben nem is lehet. Itt a legvérengzőbb gyilkos is költő, testvár, barát, a városi méltóság is bosszúszomjas polgár.
A film forgatókönyvét, zenéjét, és zeneszövegét Nick Cave írta, ennek is köszönhető, hogy egy költőien tiszta lírikus darab, egy ballada nőtt ki a szilaj szikár földből. A befejezés meg egyszerűen zseniális.
Egyéb
Jeremiah S. Chechik 1993-as filmje a Benny és Joon, kedves romantikus dráma, amely azon filmek körét gyarapítja, ahol a különcség és az örültség elhatárolódik. Olyan színészeket látjhatunk, mint a fiatal Johnny Deep, és az azóta a vászonról eltűnt Mary Stuart Masterson és Aidan Quinn.
Thomas Vinterberg esete egy újabb jó példa, hogy a remek hazai kezdés (a Születésnap talán a legjobb film, amit életemben láttam) után amerikai kiküldetésben hogyan esik darabjára egy rendező, aki ráadásul egy olyan művészieskedő érthetetlen, élvezhetetlen filmet rakott össze A végső megoldás: szerelem címén, hogy nem nyúlok mellé, ha azt mondom, hogy a Tengerentúlon észre sem vették őt.Danny Boyle a Sekély sírhant és a Transpotting után, még a sci-fi korszaka (28 nappal később, Napfény) előtt készítette el A part című filmját az általam nem sokra tartott (de lassacskán egyre inkább elismert) Leonardo Di Caprio, valamint Tilda Swinton főszereplésével. A part egyfajta modern Legyek ura történet, a Távol-kelet egyik elszigetelt szigetének paradicsomi idilljében játszódó apró társadalomról szól, amely akkor működik és működhet, ha csak a Kevesek tudnak róla. A part élvezetes film, és ne feledjük idén az év eleji díjkiosztókon van mit keresni a rendezőnek a hírek szerint (Slumdog Millionaire).(képek: www.port.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése